Sörfesztivál és veterán autók találkozója Siófokon
Időutazás csábít Siófokra
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Péntektől vasárnapig a Fiat „keleti” leszármazottja lepik el Siófok utcáit, a Fiat 124, 125 és 128 unokatestvérei idézik vissza az 1970-es és 80-as évek balatoni hangulatát.
Azt hiszem nem kell többet mondani, ezt a hangulatot ígéri a Polski Kör által rendezett, Ladásokat és Zastavásokat is váró, siófoki, Nyári Veterán és Youngtimer Klubtalálkozó
Miként már írtunk róla, háromnapos, hárommárkás autótalálkozó várja az autók, vagy csupán csak a közelmúlt hangulatának rajongóit Siófokon. A Polski Fiat kínálatából ismert 126, 125 és a Lada, Fiat 124 alapú modelljei mellett a Zastava esetében a legtöbb példány a 128 alapú 1100-ból érkezik majd, de a jugoszláv márkától várható 600-as és 750-es, valamint akár 850-es is megjelenik. A rendezők szerint minden, Siófokra látogató vendég 30-40 évet lép majd vissza az időben azáltal, hogy újra láthatóvá válnak a város utcáit, a szállodák parkolóit, az üdülők kiskertjeit évtizedeken át benépesítők modellek. Siófokon megelevenedik „Ötvös Csöpi” üldöző-Zsigulija, a TSZ elnök Nagypolskija, és a megyei pártszervezet vezetőjének Pobedát leváltó zászlós hajója, a Warszawa; ismét megjelennek a 80-as évek nyugati autószimbólumai – a 128-as Fiatokat idéző Zastavák.
Noha a háromnapos találkozó legfőbb résztvevői az említett autómárkák tulajdonosai, az 1960-as, 70-es illetve 80-as évek hangulatát idéző esemény további meghívottjai között a lengyel, és magyar motorkerékpárok tulajdonosait is említhetjük, így a veterán Zsigulik, Polski Fiatok és Zastavák mellett a siófoki Aranypart Kempingben sátrat vernek a lengyel Junak, a magyar Pannónia és Danuvia motorkerékpárok tulajdonosai is.
Míg a június 24-i, pénteki nyitónap szinte csak „bemelegítésként” szolgál, hiszen aznap a legkomolyabb kihívás az esti főzőverseny, 25-én, szombaton már komoly verseny, nevezetesen a SióTimer Rally Túra várja a résztvevőket, amely nem csak egy adott útvonal teljesítését írja elő, hanem temérdek trükkös feladatot is bevet, hogy kiderüljön, ki a legjobb sofőr. A délelőtt 10 órakor startoló Rally szintideje 3 óra 15 perc, a nevezőktől pedig legfeljebb 5 és fél órás időt fogadnak még el a szervezők, 16 órától ugyanis már kezdődik a Siófok Aranypart-Kikötő-Ezütspart útvonalon korzózó felvonulás. Ez utóbbi vezeti majd fel a 17 órától koncertet adó, a Macskajaj című legendás film zenéjéről ismert „Legenda” zenekart, melynek előadása után már „csak” a Sörfesztivál, a Rally és a márkák által delegált hölgyekből a „Miss Polski”, „Miss Zsiguli” és „Miss Zastava”, valamint az „Aranypart Retro” díjak eredményhirdetése, sörivó csapatverseny és éjszakai hajókázás vár a résztvevőkre. E program-kavalkádból talán csak az öltözékével, kemping-felszerelésével leginkább a 70-es, 80-as évek hangulatát hozó versenyzőnek járó Aranypart Retro díj kíván magyarázatot.
Nem kevésbé ígéretes a vasárnapi program sem, amikor nem csak a résztvevőket, hanem az összes érdeklődőt várja a „Nagy Autóbontó Siófok”. Bár az alkatrészekből ekkor mindenki 25 százalék kedvezménnyel vásárolhat, nem csak ezért, hanem az ottani, a KGST országok haditechnikai járműparkját bemutató, szinte új példányokat is soroló tárlat, valamint hangulatos bográcsgulyásos „ingyen ebéd” miatt is érdemes útba ejteni a bontót.
A találkozó persze nem a bontóban ér véget, épp ellenkezőleg, a hangulatos hétvége emlékéül egy térplasztikát avatnak majd fel a rendezők a Siófoki Aranypart Kemping előtt, hogy a retróvilág egy kicsit mindig jelen legyen a magyar tenger partján.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Mégis él, ami már nincs - letűnt korokat elevenít az Oldtimer Expo
Megújult az Oldtimer Expo, kínálatában vannak örök és új darabok is. Döbbenet, de már modern autó is lehet veterán.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Ferrari-gyilkos Arrinera, a lengyel szupersportautó
- Barátságos rali és bontólátogatás
- Polski Fiat-Lada-Zastava találkozó Siófokon
- Ugorhat a forgalmi, ha lejárt a műszaki vizsga
- Üzemben a három nyeremény-Kispolski
- Sebességmérés a városhatárban
- Az első Polski 126 már megkapta matricáit
- Vége a polákvadászatnak, bár az utolsót még nem is láttuk
- Egy már megvan, de két Polskit még vennénk
- Kispolszkit keresünk! Hármat. De tényleg!
Cikk ajánló
Autós szemmel a Design Hét Budapest fesztivál
7 hónapja – Sztori
Duplán sikeresnek mondható a Design Hét Budapest autós előadássorozata: egyrészt sokakat érdekelt a téma, másrészt sikerült eloszlatni néhány városi legendát.
60 éves a Mercedes-Benz SL
3 hónapja – Sztori
Ha van típus, amely nélkül nem csak a Mercedes, de Földünk autós történelme is sokkal szegényebb lenne, akkor az az 1952-ben versenyautóként felbukkant, majd két évvel később közútra optimalizált, idén 60 éves SL-osztály.
Szájtátás a világ egyik legnagyobb autómúzeumában
10 hónapja – Sztori
Jelenlegi formájában tavaly nyílt meg a világ egyik legnagyobb autómúzeuma, mely 100 évvel ezelőtti autókból a legjelentősebb felhozatallal rendelkezik.
-
Mégsem váltják aprópénzre a Saab örökségét
4 hónapja – Autósvilág hírei -
Ilyen lenne ma a Volvo P1800?
5 hónapja – Autósvilág hírei -
Amit az OT vizsgáról tudni kell
10 hónapja – Tippek, tanácsadók
Használtautó.hu
|
Ár: 140.000 Ft Évjárat: 1990 / 6 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 99.999 Ft Évjárat: 1990 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 80.000 Ft Évjárat: 1990 / 7 Kivitel: egyéb |





















