Harleyval a Föld körül 1928-36

Sulkowsky és Bartha föld körüli motoros útja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1928-1936 között két magyar fiatalember, Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 170.000 km-t motorozva kerülte meg a Földet.


1927-ben a húszas évei közepén járó két jóbarát, Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula elhagyta Budapestet, hogy a külföldi boldogulás reményében szerencsét próbáljon Olaszországban. Aztán a kor hangulatát megérezve megszületett bennük (is) egy nagy, mi több, hatalmas utazásról szóló álom, miszerint egy motorkerékpárral körbejárják a Földet! Azonban, a legtöbb álmodozóval ellentétben ők ezt meg is valósították. Választásuk egy Harley-Davidsonra esett, mert így egy kellően erős, strapabíró, világszerte ismert és szerviz-hálózattal is rendelkező gyártmánnyal vághattak neki a rendkívüli útnak. Hamarosan persze rájöttek, hogy külföldön sem rózsásabb a helyzet... de tervük mellett ekkor is kitartottak.
Először a Földközi-tenger medencéjét járják körül, innét visszakanyarodnak Budapestre, hogy elhozzanak egy Párizsban hozzájuk csatlakozott, magyar származású fiatal festőnövendéket, a bájos Mimmy-t, aki egy darabig velük tartott, de az út során súlyosan megbetegedett. (Később egy Észak- Amerikában, kölyökként kapott farkaskutya társaságában motoroznak.)
Eztán útnak indultak a Közel-Kelet felé, majd irány a többi kontinens! Útjuk Indián, a Távol-Keleten, Ausztrálián, Japánon keresztül vezet Észak-, Közép-, és Latin-Amerikába, majd vissza Európába. Anglián, Írországon, Belgiumon, Spanyolországon keresztül, Svájc, Németország és Ausztria érintésével térnek vissza Magyarországra. Felsorolni is sok... Pénzük fogytával lapoknak küldött tudósításaik, fotóik honoráriumából, helyi magyar családok és egyesületek szívességéből és rokonszenvező motorosok támogatásaiból tudják folytatni az 1928-ban megkezdett utazást. A továbbjutás költségeit tehát valahogy mindig előteremtik.

Bő 8 esztendő, 68 ország, 170.000 kilométer, komoly sportteljesítmény áll a mérlegen, s "az első befejezett Föld körüli motorkerékpáros utazás", amely közel sem volt veszélyektől mentes - hol az őket üldöző beduin rablók, hol az ausztráliai sivatagban eltörött fogaskerék miatt.
A két, az út elején még meglehetősen tapasztalatlan fiatal azonban egy életre szóló tapasztalattal és nem kis vagyonnal, ám csendben érkezett végül haza Magyarországra. A Filmhíradó is csupán utólag rekonstruálta az eseményt.
A páratlan motoros vállalkozásra és emberi teljesítményre ma már sokkal szívesebben emlékezünk, így tesz eredeti dokumentumokkal és tárgyi emlékekkel felvértezve a Motorral a Föld körül kiállítás is (azonos címmel Sulkowsky 1937-ben egy könyvet is megjelentett, épp néhány éve nyomták után), amelyet az Adler S.C. a kiállítással egy időben megnyitott zuglói irodájában helyeztek el - fényképfelvételeink is itt készültek.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?