Blokkolták az autók zárszerkezeteit a tolvajok

Surranó tolvajok fosztogatták az autókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tolvajok a távirányítók blokkolását követően nyom nélkül képesek nyitni és kipakolni az autókat, van azonban védekezési lehetőség ellenük!

Csak egy laza mozdulat a távirányítóval a zárás, oda sem kell nézni! - ez az a nem kevéssé rizikós és hanyag hozzáállás, amivel tolvajok áldozatává tehetjük magunkat. Forgalmas helyen ugyanis nem is halljuk autónk zárszerkezetének kattanását, sokszor annyira nagy az utca zaja, hogy nem is hiányoljuk a zárás hangját. A tolvajok viszont egy speciális szerkezettel képesek a rádiófrekvenciás távirányítók blokkolására, majd gond nélkül tudják nyitni és kirabolni az autókat. Ez látható a fenti videón is, amely alapján a zárszerkezeteket blokkoló, majd a tulajdonosok távozása után zárosan az autókat kipakoló bűnbandát csípett nyakon a rendőrség.
Hirdetés
Több bejelentés is érkezett ugyanis arról a BRFK-hoz, hogy Budapest VI. kerületében a parkoló autókból ismeretlen elkövetők - a gyanú szerint - speciális blokkoló eszköz segítségével értékeket tulajdonítottak el.
A terézvárosi rendőrök az első bejelentést követően (november 11-én) azonnal megkezdték az adatgyűjtést az elkövetők azonosítása és elfogása érdekében. Ennek során a nyomozók visszatérően ellenőrizték a bűncselekmények helyszíneit, beszerezték és értékelték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek alapján rövid időn belül azonosítottak négy személyt.
A bűncselekmények elkövetésével gyanúsított társaság tagjainak tartózkodási helye a nyomozók előtt ekkor még ismeretlen volt, mivel bejelentett lakcímükön egyikük sem tartózkodott.
A csoport két tagja november 19-én újból élt a már ismert módszerrel és egy a Budapest VI., Teréz körúton parkoló gépkocsiból egy laptopot és egy aktatáskát vitt magával. A bejelentést követően a terézvárosi rendőrök két órán belül megtalálták a gyanúsítottakat, akik elfogásukkor épp egy újabb autótól sétáltak el, az utca másik oldalán rájuk váró „kollégáik” felé - ugyanez látható a térfigyelő kamerás felvételen is.
A nyomozók az elkövetőket előállították, őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki, végül előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Ez a banda egy ideig vélhetően nem piszkálja az autókat, de a hasonló elv szerint, a zárak blokkolásával dolgozó tolvajok ellen egy hatékony módszerrel védekezhetünk: mindig ellenőrizzük, hogy a távirányító bezárta-e autónkat!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:14
    Permalink

    Az intézményt csendőrségnek hívják, s a Jobbik 2009-ben javasolta a bevezetését, melyről a mai napig nem tettek le. Volt is liberális jogvédő demokrata riadalom belőle, azonnal lenáciztak mindenkit, aki támogatta. pedig csak rendet szerettek volna.

  • 2017.10.29. at 00:14
    Permalink

    Hál’ Istennek, eddig még nem jártam így! Ezért kérdezem: Jól értem, hogy a kocsit nem zárjuk be, mert a távirányítót ebben gátolják meg? Azaz arra kell figyelnünk, hogy a kocsi bezáródott-e, mert ezt gátolják? Tehát nem a zárást követően tudják kinyitni a kocsit úgy, hogy “utánozzák” a tulajdonos távirányítóját, ugye?!
    Egyébként tegnap volt az egyik rádió műsorában arról szó, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy ne lopják el a kocsinkat. Ugyanis azt is megfigyelik pl., hogy mennyi ideig áll egy kocsi egy helyen, rendszeresen van-e ott, azaz pl. ott lakik-e a tulajdonos, ahol ráérnek pl. éjjel ellopni a kocsit stb. Aztán persze ajánlgatták minden féle kütyü beszerelését, külön biztosítást stb. Merthogy “nincs ellophatatlan, kirabolhatatlan kocsi”.
    Én tudok egy “biztos” megoldást! Amit itt a cikkben is megtettek a rendőrök, csak éppen nem elég korán. Ha ezek a tetvek (elkövetők) azt látnák, hogy folyamatosan két-két rendőr járkál egy-egy kutyával (vidéken pedig csendőr lovon!), és tudatában lennének annak, hogy jól elverik tetten éréskor a kádár-kolbásszal, ill. a kardlappal (!), akkor két hét alatt rendet lehetne tenni!!! Ne jöjjön senki a térfigyelő kamerás szöveggel, mert az eső után köpönyeg és, mint sokszor láthatjuk, az elkövető a felvételen beazonosíthatatlan, egyébként pedig már rég meglépett.

  • 2017.10.29. at 00:14
    Permalink

    A szememel kezemmel meggyozodok mindig, hogy be van e zarva es duplan nyomom a remote controlt.Az utobbi 15 evben jol dolgozik ez a system Magyarban is meg kulfoldon is.

  • 2017.10.29. at 00:14
    Permalink

    Ezzel a módszerrel vitték el az előző autómból a pár hetes, mellesleg kegyetlenül drága Garmin zümo 660 navigációmat kb. egy éve. Pólus Center, Szentmihályi út, hatalmas parkoló, nagy zaj, ideális terep. Külsérelmi nyom az autón semmi, rendőrség pedig pillogott. Nagyon figyeljen mindenki, azóta meghúzgálom a kilincset, mielőtt elhagynám az autót.

Vélemény, hozzászólás?