Kisfilmben számolják meg a Porsche 911-eseket

Számláló mutatja be a Porsche 911 generációkat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Stuttgarti látogatásunkkor már láttuk, most YouTube csatornáján is megosztotta kisfilmjét a Porsche, ami egy számlálóval halad át a 911 generációkon.


Nemrég adták át Zuffenhausenben az egymilliomodik Porsche 911-est, aminek ünnepélyén személyesen is volt szerencsénk ott lenni. A gyönyörű sötétzöld Carrera S bevonulása előtt azonban egy kisfilmet vetítettek le nekünk végtelenítve, ami elsőre lenyűgöző, majd jópofa volt, később azonban eléggé agyunkra ment a világlerohanó morajlás. Egyik kollégám szerint autót és tankot is jól lehetne erre a ritmusra gyártani, utalva a Porsche aktív háborús múltjára. Viccet félretéve, emeljük kalapunkat a német autógyár előtt, ami a 911-es szériával egy olyan legendás sportautóval tette gazdagabbá a világot, ami folyamatos megújulásával a mai napig sikeres és vonzó tud lenni. Az 1 millió példány és a hét generáció előtt pedig többek között egy számlálóval ellátott kisfilmmel tiszteleg a Porsche.
Hirdetés

Egyetérthetünk, hogy a Porsche 911 modellek lankadatlan sikere példa nélküli a sportautók között és nem véletlenül büszkék az egymilliomodik példányra. Arra pedig mi lehetünk büszkék, hogy a 991 generációtól kezdve magyar vezető formatervező viszi tovább a legendát, Varga Péter személyében. Érdekes tény, hogy nem a 911-es a legsikeresebb Porsche modell jelenleg, eladásokban veri őt a Macan és a Cayenne is. Persze továbbra is kulcsmodell marad, hiszen a márkapresztízs nélküle már nem lenne ugyanaz. Egyébként a 18 karátos aranyból készült külső feliratokat viselő Carrera S most világ körüli útra indul. Skóciából indulva, a Nürburgringen át, egészen Kínáig utazik, majd tovább az Egyesült Államokba. Később a Porsche Múzeum most is egyedülálló gyűjteményét gazdagítja majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:10
    Permalink

    Az igazság ott van ahol te is írod: “left lane is abból tud dolgozni, amit a gyártók megadnak”, de biztos hogy 911 az egyik legnagyobb darabszámban eladott sportkocsi. Piaci arányt meg bölcsen nem adtak meg, hiszen nem teljes a lista, de amit leírtak azok tények, vitán felül állnak. (mondjuk a besorolással én tudnék, de ha az árat nézzük akkor ez is korrekt)

  • 2017.10.27. at 18:10
    Permalink

    A link valamiért nem működött, ezért bekopizom simán:
    http://carsalesbase.com/european-sales-2016-exotic-sports-car-segments/

    Szerintem ésszerűen a kb egy árba tartozó kompakt és közepes autók vannak egyben (pl Z4, 4-es kupé, TT de Cayman/Boxter / Mustang/Camaro vagy a MX5 és GT86 is ide került). Régebben vezettek 3 ajtós listát is, de gondolom a left lane is abból tud dolgozni, amit a gyártók megadnak. Pedig a 6 Grandsport és a 6 Coup két tejesen más autó más feladatra is.

    Aztán egy másik kategória a jóval drágább GT-k (élén a 911), bár szeritem az F type határeset, tényleg valamivel drágább (és főleg feljebb kezdődik), mint a Boxter. Ezek a drága de univerzálisan használható autók (a bérből is fizetésből élők teteje). A bibi az, hogy hiányzik a listából a 2 best seller (S Kupé és 6-os).

    Míg a harmadik a szuperdrága játékszerek ahol úgy megy ki 200.000 eur, hogy melléje lesz még pénz egy (több) rendes civil autóra is.

    Végül

  • 2017.10.27. at 18:10
    Permalink

    ja, ok, így már értem az 50%-ot. Először azt gondoltam, hogy a boxer motoros sportkocsikra gondolsz, mert abban ez kevés (meg talán ilyen kategória nincs is), sportkocsik között meg sok. De tényleg rengeteg típus hiányzik a listáról (meg az i8 hogy kerül oda?) Vagy pl az M4-es BMW hova számít? (de akár az E coupe AMG-t is mondhatnám).

  • 2017.10.27. at 18:10
    Permalink

    Itt kb 50% (A left lane bölcsen kiveszi a Ferrarikat és a hasonlóan drága egzotikumokat)
    [url]http://carsalesbase.com/european-sales-2016-exotic-sports-car-segments/
    [/url]

    Egy nagy hibája van a statisztikának, kimarad az S kupé és a 6-os kupé (valamint hamarosan csatlakocik a Lexus LC), amelyek több mint összeérnek a 911-essel.
    Pedig biztos vagyok benne, hogy a két német kupé eladásai jelentősen változtatnának az arányokon.

  • 2017.10.27. at 18:10
    Permalink

    Hatásvadász marketinduma, ez 7 teljesen eltérő autó kumulált eladása, amelyet azonos név alatt árultak.

    Nem olyan hatásvadász de azért elég komoly eredmény, a kategóriájában 40-50%-os piaci részesedéssel bír.

Vélemény, hozzászólás?