Eldőlt, kik lesznek a Formula-1 Magyar Nagydíj Grid Girl-jei

Szexi boxcicák tartják a zászlót Schumacher felett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Miss Grid Girl 2010 címet Budaházi Nóra és Zeller Zita nyerte el, amely azzal jár, hogy a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher autójánál tarthatják a zászlót a rajtrácson.

A rádió reggeli műsorának triója a nem mindennapi munkára jelentkező hölgyek fényképes önéletrajza alapján választott ki tíz gyönyörű lányt, akik közül a nagy válogatáson nyolcan bejutottak a Grid Girl-ök közé, így 2010-ben a rajtrácson ők is tarthatják majd a pilóták mellett a zászlót és táblát.
„A legszebbek a Class FM hallgatók!” – ezzel a felkiáltással indította Rákóczi Feri a Grid Girl választást, ahol idén a Class FM segített megtalálni a 2010-es Magyar Nagydíj legdögösebb Boxcicáit. Közülük két szerencsés hölgy, Budaházi Nóra és Zeller Zita elnyerte a Miss Grid Girl 2010 címet is, így ők a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher felett tarthatják a zászlót a rajtrácson.
A zsűri elnöke Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke volt. Az ő vezetésével döntött a lányok sorsáról a szakértő csapat, amelyben részt vett többek között az Eni, mint főszponzor, Bende Adrienn, a 2006-os Miss Univerzum, továbbá olyan Formula-1 szakértők mint Wéber Gábor, Czollner Gyula, és persze a két műsorvezető, Rákóczi Feri és Vadon Jani.

...igen nagy presztízs az, hogy ha valaki Schumacher felett tarthatja majd a zászlót


Bár Nóra és Zita egyenes ágon jutott be a válogatásra és nyerték el közösen a Miss Grid Girl 2010 címet, de a többi Class FM felhívásra jelentkező szépség is olyan jól szerepelt, hogy végül nyolc fővel erősítik az ötvenhárom lányból álló csapatot. „Bármennyire is közhely, meg kellett állapítanunk, hogy ezek a lányok nem csak szépek, de okosak is, és valljuk be igen nagy presztízs az, hogy ha valaki Schumacher felett tarthatja majd a zászlót. Nem volt könnyű választani, de azt kívánom, hogy soha ne legyen ennél nehezebb feladatunk.” – árulta el Rákóczi Feri, aki hozzátette, igen büszke a hallgatóira, maga sem gondolta volna, hogy ilyen sok gyönyörű lány is hallgatja őket reggelenként.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?