Szigorodik a szabálysértési törvény
Nagyobb bírságok, elzárás az új szabálysértési törvényben
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az eddigieknél szigorúbb szabálysértési törvényt december 23-án, 237 igen, 36 nem szavazattal fogadta el a parlament.
Érdekesség, hogy a helyszíni bírságokat − amennyiben annak technikai háttere biztosított − bankkártyával is lehet majd fizetni. Arról egyelőre nincs információnk, hogy hány helyen lesz biztosított...
Mindenkitől elnézést kérünk, hiszen tudjuk, hogy nem szép dolog december 24-én a szabálysértési bírságok szigorodásáról írni, ám mivel erről december 23-án szavazott és döntött egyértelmű többséggel a parlament, kénytelenek vagyunk.
A döntés alapján újabb szigorítással számolhatnak jövő évtől az autósok. A szabálysértési bírság belépő szintje a mostani 3-ról 5 ezer forintra nő, maximuma pedig még jelentősebb mértékben, 150-ről 300 ezer forintra, azaz a duplájára emelkedik. A szankcionáló-rendszer azonban nem csupán a bírságok összegi változásával újul meg.
Az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság a törvény értelmében a jegyző helyett a kormányhivatal lesz, és átalakul a szabálysértés miatt kiszabott büntetésének végre-, illetve behajtásának rendszere is: az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással lesz sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz.
Az új rendszer egyértelműen a helyszínen kiszabandó bírság felé tereli a szabálysértőket, azok ugyanis egyrészt 5-50 ezer forint közötti mértékükkel továbbra is szerényebbek lesznek az utólag kiszabhatóknál, másrészt utóbbiakkal sem lesz több menekülési, fellebbezési lehetőségük a szabályszegőknek, ugyanis a törvény szerint egyértelmű tettenérések esetén az elkövető meghallgatása nélkül is lesz lehetőség határozathozatalra.
További változást jelent, hogy bevezetik a szabálysértési visszaesés fogalmát is: ennek értelmében az eredetileg elzárással nem büntethető és nem helyszíni bírsággal sújtott szabálysértések esetén, a fél éven (6 hónapon) belüli harmadik szabályszegés szabálysértési elzárással is fenyegethető lesz. Az autósokra ráadásul további passzus is vonatkozik: a közlekedéssel kapcsolatos összes, azaz a helyszíni bírsággal sújtott, legapróbb szabálysértés esetén is érvényes, hogy amennyiben hat hónapon belül kétszer már történt felelősségre vonás, akkor a jogosítvány bevonása, azaz a járművezetéstől eltiltás is alkalmazható lesz.
A módosítás szerint a rendőrség az összes szabálysértés esetén szabhat majd ki helyszíni bírságot, amelynek mértéke a mostani 3-20 ezer forintról 5-50 ezer forintra nő, ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható lesz a törvény életbe lépésétől, azaz 2012. április 15-től.
Mindezek azt jelentik, hogy a lámpa nélkül kerekező biciklist harmadik esetre már 70 ezer forintra is bírságolhatják majd, sőt elzárással is büntethetik, míg a rendszeresen szabálytalanul parkoló autós jogosítványát is elveszítheti majd.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Milyen sarc jár az elsősegélycsomag hiányáért?
Napjaink rémhíre, hogy 50 ezer forintra büntetik a lejárt elsősegélycsomaggal rendelkezőket. Az ORFK cáfol, ám a lehetőség megvan, miként számos egyébre is.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
SKODA tesztek
Skoda Yeti teszt
Hiába vezettük pár percet a bemutatón, a Skoda Yeti Experience 2.0 CR TDI 4x4 tesztautó átvételekor mégsem voltunk vele tisztában, vajon egy mindentudó terepes-mindenest, vagy csupán egy dizájnos divatcikket lesz-e szerencsénk személyében megismerni.
Skoda Octavia teszt
A méltán népszerű cseh típus ráncfelvarrását nyilván nem a szükség, hanem a divat szolgalelkű követése szülte.
Skoda Fabia Kombi 1.4
Az 1,4-es motorral hajtott Ambiente kivitelű kombi személyében alighanem a Fabia-kínálat egyik legjobb ajánlatát teszteltük.
Még több SKODA tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Újabb kémfotókon a Skoda Rapid, ezúttal a Nürburgringen
- Kémfotón a Skoda Rapid
- Jönnek a cseh és spanyol up!-sportverziók
- Skoda Citigo Rally
- Autógyártók a sportban – szponzorként
- Elegáns szedánok Kína egyik legpatinásabb gyártójától Pekingben
- Még az idén jöhet a ferdehátú Skoda Rapid
- Piaci körkép: gázos autók 1,5 millióig
- Életbe lépett az új szabálysértési törvény
- Skoda Octavia 1.4 Classic, 2005 - használtteszt
Használtautó.hu
|
Ár: 6.290.000 Ft Évjárat: 2010 / 8 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.499.000 Ft Évjárat: 2008 / 3 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.999.000 Ft Évjárat: 2008 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




















Hozzászólások (33 db)
A hivatalban az illetékes pedig nem hajlandó lassító bukkanókra engedélyt adni, mert szerinte a jogszabályok nem engedik.
Érdekes mert nálunk a lakótelepen kinn a 30-as övezet tábla is, és 150 méteren van 3 fekvőrendőr is..Nagyon f@sza, csak tudnám akkor minek a tábla..Vagy a fekvőrendőr.
Gyerekek!
Hülyeségek irkálása helyett, inkább nem gondolnátok át jobban a kérdést?
Egyáltalán nem bánom, ha valami szigorúbb lesz és a notórius szabálytalankodókkal le lehetne számolni végre.
Persze úgy nem lehet, hogy akik itt irkálnak szabálytalankodásuk után szintén igénybe veszik a jól megszokott ismeretségi vonalakat.
Az egyszerűség kedvéért a korrupció bajnokaival lépnek érzékeny kapcsolatba...
ui:
Egy olyan utcában lakom, ahonnan a mezőgazdasági gépek és a 30-nál gyorsabban hajtók elvileg ki lennének tiltva.
Természetesen mindennaposak a traktorok, meg az apucitól kocsit kapott HÜLYE gyerekek akik akár rendőri jelenlét mellett is képesek 80 felett száguldozni.
És egy héten belül kétszer akarnak elgázolni 50-60-nal a zebrán.
A kedves rendőrök pedig csak panaszkodnak, hogy ehhez kevesen vannak, meg különben is...
A hivatalban az illetékes pedig nem hajlandó lassító bukkanókra engedélyt adni, mert szerinte a jogszabályok nem engedik.
Akkor miért is a kormány a hibás?!?
Nem inkább a közöttünk leledző gyatra hivatás tudattal rendelkező emberekkel van a baj?!?
Azért a kormány a hibás,mert olyan szabályozást,törvényeket alkot amik alapján bármikor megbüntethet.Ráadásul szándékosan.A kormány tagjai (is)pedig,a mentességük mögé bújva, kibújnak ezek alól. Röviden.
Ez jó lámpa nélküli biciglizés 70.000, DE MIT FIZET AZ AKINEK LÁMPA HELYETT még biciglije sincsen?????Ugyanis Orbánka már mindent elvesz/-vett!!!!!!
Ja, és természetesen azokkal a szabálytalankodókkal is baj van, akik képtelenek belátni, hogy hibáztak és vállalniuk kellene a büntetést!?!
Gyerekek!
Hülyeségek irkálása helyett, inkább nem gondolnátok át jobban a kérdést?
Egyáltalán nem bánom, ha valami szigorúbb lesz és a notórius szabálytalankodókkal le lehetne számolni végre.
Persze úgy nem lehet, hogy akik itt irkálnak szabálytalankodásuk után szintén igénybe veszik a jól megszokott ismeretségi vonalakat.
Az egyszerűség kedvéért a korrupció bajnokaival lépnek érzékeny kapcsolatba...
ui:
Egy olyan utcában lakom, ahonnan a mezőgazdasági gépek és a 30-nál gyorsabban hajtók elvileg ki lennének tiltva.
Természetesen mindennaposak a traktorok, meg az apucitól kocsit kapott HÜLYE gyerekek akik akár rendőri jelenlét mellett is képesek 80 felett száguldozni.
És egy héten belül kétszer akarnak elgázolni 50-60-nal a zebrán.
A kedves rendőrök pedig csak panaszkodnak, hogy ehhez kevesen vannak, meg különben is...
A hivatalban az illetékes pedig nem hajlandó lassító bukkanókra engedélyt adni, mert szerinte a jogszabályok nem engedik.
Akkor miért is a kormány a hibás?!?
Nem inkább a közöttünk leledző gyatra hivatás tudattal rendelkező emberekkel van a baj?!?
Azt tanácsolom, hogy hagyd a viaskodást! Egy csepp pillanatragasztó a zárba. Majd egy hónap múlva még egy :).
Előzmények megtekintése
A pillanatragasztóra már gondoltam, de olyan ócska megoldás.Még utoljára rápróbálok jövőre a szabálysértési bírságra, aztán ha az sem ér semmit jön az igazi bosszú.
Hiszen ha bárki ezt megteheti lassan egy éve büntetlenül akkor szépen egy fordulóval öcsémtől elhozom a diszkózásra épített 2x280, és 2x110 wattos erősítőket, a hozzá való hangfalakat, aztán ha jön az összes szomszédom szépen leültetem őket elmondom a szitut, plusz azt is hogy csak akkor vagyok hajlandó abbahagyni ha a már egy éve ezt csináló szomszédom is abbahagyja.Majd jól nekiugranak egy hét után :)))
nekem azért jól jön a szabálysértési bírság megváltozása, és hogy kikerült a jegyzői hatáskörből.
Nem igazán ide vág, de van egy szomszédom a panelben aki egyfolytában olyan napi 10-18 órában bömbölteti a zenét.Fél év alatt eljutottam odáig hogy megyek a jegyzőhöz, mert se a főbérlő, se a közös képviselő, se a rendőrség hiába szól nekik.A rendőrök már mérgesek rám hogy miért nem megyek a jegyzőhöz szabálysértési feljelentést tenni.Mert az nekem 5 ezerbe kerülne a bírág meg nevetséges lett volna.Na most majd sokadikra megkapják a 70 ezres visszaesőként a bírságot.Az talán visszatartja a köcsögöt...
Előzmények megtekintése
Azt tanácsolom, hogy hagyd a viaskodást! Egy csepp pillanatragasztó a zárba. Majd egy hónap múlva még egy :).
Narancs terror, az van. Lesz itt még deportálás, padlás lesöprés, és ha megalakul az "nagytestvér" szervezet, akkor semmi titkunk sem lesz, mindenbe, akár a saját számítógépünkbe is betekinthetnek kérdés nélkül. A (N)AVH már megalakult, a Kúria is működik, és jön a többi is: csendőrség, nyilvános botozás, munkatáborok. Jön vissza az inkvizíció, a sötét középkor. Mert vannak az uraságok, és leszünk mi, akiket jobbágynak, parasztnak és rabszolgának fognak tartani, és hülyének nézni. A legrosszabb az, hogy tudják, hogy senki sem mer ellenük semmit tenni, mert senki sem meri a családját, az életét kockáztatni. A rendőrség pedig nem tehet semmit ellenük, mert a politika és az elrettentés eszköze lett, nem a törvényé és a polgároké. És a politikai kommunikáció is jól működik, mert ha valami bűzlik a Parlament és a kormány körül, akkor gyorsan megjelenik valami cigány, zsidó vagy valami hasonló "nagy sztori" a médiában, amivel a lényegről el lehet terelni a figyelmet. Mert a rómaiak óta tudjuk, hogy "oszd meg és uralkodj" elv a mai napig jól beválik a társadalom megosztásában, és félrevezetésében, mert amíg mi egymás torkának esünk, addig ők nevetnek, és a saját "igazságukat" igazoljuk.
Előzmények megtekintése
Az Összeomlás című filmet láttad? Csak néhány olyan ember kell aki nincs mit veszítsen és nem önmaguk,vagy egymás ellen fordulnak. Tudom,nem könnyű elképzelni!
Le kell mindenkit tartóztatni is. Aki túlcsúszott a Stopvonalon. Aki szabálytalanul parkol. Akinek kiégett a biciklin az égője. Na azt aztán még a gulágra is kell küldeni. Felemelni az összes bírságot. Elvenni a házát, autóját, 50 év kényszermunkatáborba küldeni aki rácsúszik a piros lámpára.
Én főállásban buszozom. A reggeli csúcsban nincs olyan kolléga, aki nem szedne össze egy életfogytigos kényszermunkatábort az új rendszerben.
Én egyfelé látom a jövőt. Kifelé. Mármint ebből az országból. Én már nem akarom itt megérni amíg a felcsúti cigány a fejére teszi a Magyar koronát.
Előzmények megtekintése
Narancs terror, az van. Lesz itt még deportálás, padlás lesöprés, és ha megalakul az "nagytestvér" szervezet, akkor semmi titkunk sem lesz, mindenbe, akár a saját számítógépünkbe is betekinthetnek kérdés nélkül. A (N)AVH már megalakult, a Kúria is működik, és jön a többi is: csendőrség, nyilvános botozás, munkatáborok. Jön vissza az inkvizíció, a sötét középkor. Mert vannak az uraságok, és leszünk mi, akiket jobbágynak, parasztnak és rabszolgának fognak tartani, és hülyének nézni. A legrosszabb az, hogy tudják, hogy senki sem mer ellenük semmit tenni, mert senki sem meri a családját, az életét kockáztatni. A rendőrség pedig nem tehet semmit ellenük, mert a politika és az elrettentés eszköze lett, nem a törvényé és a polgároké. És a politikai kommunikáció is jól működik, mert ha valami bűzlik a Parlament és a kormány körül, akkor gyorsan megjelenik valami cigány, zsidó vagy valami hasonló "nagy sztori" a médiában, amivel a lényegről el lehet terelni a figyelmet. Mert a rómaiak óta tudjuk, hogy "oszd meg és uralkodj" elv a mai napig jól beválik a társadalom megosztásában, és félrevezetésében, mert amíg mi egymás torkának esünk, addig ők nevetnek, és a saját "igazságukat" igazoljuk.
Hurrá! Gyerekek, én rendőr volnék, de higgyétek el, ez már a ló túloldala. Nagyon túl van lőve a célon, ez nem vezet sehová. Magyar embert még az ág is húzza. Nagyon nagyon nem értek vele egyet. Ki fogja ezt tudni kifizetni? Lassan nem mernek majd kimenni az utcára sem az emberek, nehogy fűre lépjenek, és bírságolják őket. Ja, még meghallgatni sem kell, csak nyakába sózni a bírságot. A jogszabály alkotóknak azt javaslom, tartsák be az általuk hozott jogszabályt, ne a népet sanyargassák. Könnyű mentelmi jog mögé bújva ilyen törvényeket hozni, és tojni magasról a törvényekre, pénzzel degeszre dugott zsebekkel. Képzeljétek, kerülök egyet a városban, és rossz napom van, meg rossz helyre is parkolok véletlen, talán a bal hátsó lámpám is kiég, utána meg csak azért is a bal első, akkor le leszek csukva, meg pár százezer forinttal több is lesz a hitelem, mert csak abból lehet bírságot kifizetni. Kinek van itt 300.000 Ft, megtakarított pénze? Látott már valaki ilyet? Halandó emberek között nincs ilyen.
Igazad van teljesen! Tudom azért nincs hatalom a kezetekben (csak a birságolásra),mert hát a bűnöző kormányhivatalnokokat és a familiáját nem szabad elkapni,lecsukni!Ezért alakult a magyar gárda,hogy mivel sajnos tőletek nem szabad félni,ők rendet raktak volna.Csak hát odafent is féltek,hogy őket is eltakarítják.Nem bírságolási szigorral kellene rendet rakni!
Ehhez van eszük! Mindenhonnan egyre több pénzt beszedni! De hol van,hova lesz a rengeteg pénz,mert fejlődést semmiben nem látunk! Ja és az autósokat lehet fejni a végtelenségig! Undorító ami itt folyik!!!
Ha van autod akkor fizess mert az autosokat lehet pumpolni rendesen nem kell hozzá csak egy pár tiltó tábla meg egy pár kedves túl iskolázott közterület felügyelö
Remélem ezzel az uj szabályozással kormánytagokat is büntetni fogja a rendör mert ök azt tudnak szabálytalankodni rendesen
A kormány tagjai mind komcsik, ugyanis az összes abba a világba született bele.
Ezek szerint most katolikus fasiszták vannak hatalmon!?Meddig takarítanak majd?50-60 évig? Nem mindegy ki szívja a véredet?Gratula a hozzászóláshoz! :)
Előzmények megtekintése
Egyébként,ha már megint ezekre a vizekre tereljük a témát,akkor legyünk pontosak.Nézzünk szét a kormány tagjai között,hány volt komcsi van közöttük? Valamint hány zsidó? De nem ez a fontos.Szerintem.Hanem,hogy ettől függetlenül,nem hagynak élni.Mindenünket el akarják venni és 50-60 évig a nyakunkon akarnak élni.
Te mikor születtél bazdmeg??Két éve???
Mikor a zsidókomcsi rokonaid voltak hatalmon 50 évig akkor nem hisztiztél?????
50-60 évi ganét nem lehet ám eltakarítani 2-3-4-év alatt!
Előzmények megtekintése
Ezek szerint most katolikus fasiszták vannak hatalmon!?Meddig takarítanak majd?50-60 évig? Nem mindegy ki szívja a véredet?Gratula a hozzászóláshoz! :)
Mikor szedik már rendbe a külföldi autósokat? Remélem azokra is érvényes lesz nemsokára a kresz.
Attól majd minden jobb lesz!Ugye?A mi dolgunk rendbe szedni őket!
visszasírom a régi szép időket mikor még semmilyen kurva kamera meg szarság meg gps meg fos trafipax nem volt. a felcsúti paraszt élhetetlenné változtatja az országot
Előzmények megtekintése
Te mikor születtél bazdmeg??Két éve???
Mikor a zsidókomcsi rokonaid voltak hatalmon 50 évig akkor nem hisztiztél?????
50-60 évi ganét nem lehet ám eltakarítani 2-3-4-év alatt!
Hurrá! Gyerekek, én rendőr volnék, de higgyétek el, ez már a ló túloldala. Nagyon túl van lőve a célon, ez nem vezet sehová. Magyar embert még az ág is húzza. Nagyon nagyon nem értek vele egyet. Ki fogja ezt tudni kifizetni? Lassan nem mernek majd kimenni az utcára sem az emberek, nehogy fűre lépjenek, és bírságolják őket. Ja, még meghallgatni sem kell, csak nyakába sózni a bírságot. A jogszabály alkotóknak azt javaslom, tartsák be az általuk hozott jogszabályt, ne a népet sanyargassák. Könnyű mentelmi jog mögé bújva ilyen törvényeket hozni, és tojni magasról a törvényekre, pénzzel degeszre dugott zsebekkel. Képzeljétek, kerülök egyet a városban, és rossz napom van, meg rossz helyre is parkolok véletlen, talán a bal hátsó lámpám is kiég, utána meg csak azért is a bal első, akkor le leszek csukva, meg pár százezer forinttal több is lesz a hitelem, mert csak abból lehet bírságot kifizetni. Kinek van itt 300.000 Ft, megtakarított pénze? Látott már valaki ilyet? Halandó emberek között nincs ilyen.
Pedig ha tudnád, hogy a felcsúti paraszt hatalomra kerülése előtt is ugyanennyi traffipax lesett...
Előzmények megtekintése
A két előtted szóló reálisabban látja a valóságot. Te pedig több százezer km-el a hátad mögött vagy hazudsz, vagy nem mondassz igazat (szabadon választható).