Júliustól 300 ezres bírság!

Szigorodnak a büntetések

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Július 1-től akár 300 ezer forintos helyszíni büntetéssel is bírságolhatók a szabálytalan autósok. Újdonság, hogy immáron a gyalogosokat is figyelik a rendőrök, akik szintén kaphatnak pénzbüntetést.


Szinte a csapból is ez folyik: 2011. július 1-től bekövetkezik az, amit már tavaly decemberben ígértek a honatyák, nevezetesen, nagyobb lesz a szigor a közutakon, fokozottabb ellenőrzésekre és komolyabb összegű pénzbüntetésekre lehet számítani. Ennek magyarázata, hogy az Országgyűlés 2010. december 20-án elfogadta az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, amely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt is. Ennek alapján a maximálisan kiszabható 300 ezer forintos helyszíni bírság igazából nem újdonság (2007. évi CLXXV. törvény), csak most jött el az idő, most készült el az alapokat adó számítógépes nyilvántartási rendszer, hogy működhessen a gépezet. De vajon működni fog? Erre kerestük a választ.
A szigorításra több okból kifolyólag is szükség van. Elsősorban európai uniós döntés, hogy a közösség országaiban egységes rendszer alakuljon ki, és emiatt a gyorshajtókat, a tiloson áthajtókat, az ittasan vezetőket, valamint a biztonsági öv nélkül közlekedőket az eddigieknél nagyobb mértékben, kvázi nagyobb összegekre kell büntetni. Másodsorban - és ez már hazai vonatkozás - jelentős, több százmillió forintban mérhető bírságot nem fizettek be, leginkább a külföldi, vagy az adózási szabályokat kiskapukon megkerülő, és emiatt külföldi rendszámú autóval járó magyar állampolgárok. Hogy a jövőben ez ne így legyen, a rendőrök nem egész két hét múlva már feljelentési procedúra nélkül is büntethetnek, akár 300 ezer forintos helyszíni bírsággal, miután a megállítás után a járművezető személyét azonosították. A külföldieknél nem lesz pardon, az intézkedő rendőr egy nyilvántartási rendszerben a helyszínen ellenőrizheti, hogy a szabálytalankodónak korábban volt-e kihágása, ha igen, akkor milyen összegű büntetést kapott, és ez ki van-e fizetve. Ha nincs, akkor magánál tarthatja a gépkocsi forgalmiját, és a jármű addig nem vehet részt a forgalomban, ameddig a tartozások, illetve az esetleges új bírság nincs kifizetve – az [origo] hírportál értesülése szerint ez a valóságban úgy működne, hogy pénzfelvételi helyre kísérik a szabálysértőt, az autót pedig kijelölt várakozóhelyen kell hagyni.
A büntetések nem csak az autósokra vonatkoznak majd, a szabálytalankodó, a piros jelzés ellenére az úttesten áthaladó gyalogosakat szintén figyelik majd a rendőrök (állítólag a legforgalmasabb csomópontokban, kereszteződésekben), és igazoltatás után 2-től 30 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki. A helyszíni bírság fogalma egyébként nem keverendő össze a helyszínen fizetendővel, a lényeg azon van, hogy a rendőr nem jelenti fel a vétkest (csak a büntetést dokumentálja), így nem lesz bírósági ügy, és a kapott csekken kell leróni a kiszabott díjat. A bekeményítésekkel párhuzamosan enyhítésekről is szólhatunk, ha menet közben kihangosító nélkül használjuk a mobiltelefont, vagy ha még felelőtlenebb módon „elfeledkezünk” a gyerekülés, netán a bukósisak használatáról, akkor a bírság felső határa 30 ezer forint lesz. Életbe lép a pontrendszer, az ilyen esetekért automatikusan gyűlnek a „fekete pontok”, és 18-nál elveszik a jogosítványt, amit nem lesz olcsó mulatság visszaszerezni.
Ezek után felmerült bennünk néhány konkrét kérdés, amivel megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányság Szóvivői Irodáját, hogy hiteles információkhoz jussunk. Az alábbiak után érdeklődtünk:
1. Az elkövetett szabálytalanságot kell-e a rendőrnek valamilyen formában dokumentálnia? A gyorshajtás és az ittas vezetés megállapítása egyértelműnek tűnik (traffipax, szonda), ám ha a rendőr úgy látja, átment valaki a piroson, ez mivel bizonyítható? Megállítás után csak közli a tényt, és már repül is az akár 300 ezres bírság? Ugyanez eljátszatható a nem használt biztonsági övvel is, a megállításig könnyedén becsatolható, és az igazoltató személy már egy „szabálykövető” vezetővel szemben járhat el. Mi fog ilyenkor történni? Mi van, ha az autós nem ismeri el, amiért a rendőr büntetni akarja?
2. A hatályba lépés mostani bevezetését egy központi nyilvántartó rendszer üzembeállítása indokolta, hiszen már tavaly év végén elfogadásra került a törvény. Működik-e ez a rendszer? A sajtóban ugyanis jelenleg ellentmondásos hírek keringenek.
3. A helyszínen kiszabható bírság nem jelent helyszínen fizetendőt, de a külföldiekkel szemben a megjelent hírek szerint ettől eltérhetnek. Hátralék esetén a forgalmit elveszik, és olyan helyre kísérik a személyt, ahol pénzhez juthat (ATM, Posta, stb.). Mi történik, ha nincs annyi pénze, mint amennyivel tartozik? Továbbá a külföldi személy a helyszínen kiszabható bírságot ezek szerint a helyszínen is fizeti?
4. Az autót nem vehetik el, de visszatarthatják. Milyen szabályok vonatkoznak a kijelölt várakozási helyre, ahol az autót tárolni kell a tartozás, illetve a bírság megfizetéséig? Ha ez hetekig, hónapokig eltart, akkor az autó addig ott is marad? Vagy elszállítható biztonságos, őrzött helyre (forgalmi nélkül természetesen autómentővel)? Ha igen, ez kinek a feladata? Gondolunk itt arra, hogy időközben feltörés, lopás „áldozatai” lehetnek a közterületen magukra maradó járművek, ami a tulajdonosnak anyagi kár és bosszúság, a rendőrségnek pedig kvázi egy újabb ügy.

Az ORFK kommunikációs gépezetére nem lehet panasz, rövid idő elteltével már landolt is a mailboxban levelük, amely azonban a mi kérdéseinkre nem adott választ. Megerősítették az általunk is ismertetett változásokat, ám a végrehajtás részletei egyelőre számukra is ismeretlenek, hiszen, mint azt írják: „A törvényben foglaltak végrehajtásához további jogszabályi háttér szükséges, ami jelenleg nem áll a rendőrség rendelkezésére, így bővebb információkkal nem tudunk szolgálni.

Hogy meddig lesz hiány információkból, pontosan mi sem tudjuk, de az ORFK Szóvivői Iroda már jelezte számunkra, hogy a felmerülő kérdésekre még július 1. előtt megpróbálnak válaszolni, egy, a sajtó munkatársainak tartandó háttérbeszélgetés formájában - magyarán az autósok várhatóan az utolsó pillanatban értesülhetnek majd a részletekről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Nagyon egyetértek veled. Ike fórumtársunknak meg javasolok délidőben egy “kellemes” milánói körgyűrűs autózást (gyorsdugó, olyan sűrűn az autók, mint konzerves dobozban a Sprotni, 120-as tempó, egy irányban 3 forgalmi sáv tömve, 2-3 méteres követési távolsággal). Ha egy barom van, akkor 3 másodperc alatt 150 autó ütközik!! Akkor majd lesz fogalma arról, mi is az a közösségi közlekedés, ahol felesősek vagyunk egymásért, magunkért, ami magába foglalja a másikkal való olyan irányú törődést is, hogy haladjunk, és bénaságunkkal ne tartsuk fel a másikat a másodperc tört részéig sem! Jót kuncognék mellette ülve mit művelne ilyen körülmények között, hogyan érezné magát, hogyan verné ki a sz@rszeplő. Nagyobb amerikai városokat meg már az Európától teljesen eltérő közlekedési körülményei miatt meg sem említek. Ha mindezekbe belekóstolt, átélte azokat, utána kellene itt mások szavait kiforgatva okoskodni.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Igazad van, nincs leírva sehol. De nem is ez volt a hozzászólás lényege. Nem kell kiforgatni más szavait. Amire nem ártana ezeknek az autóstársaknak odafigyelni: vagy felveszik a forgalom ritmusát és úgy haladnak, vagy ha erre képtelenek menjenek busszal/vonattal. De ne tartsanak fel másokat. Ez különösen igaz intenzív forgalom esetén. Az pedig hogy egy Ifa annyival megy, na és? Annyival tud! Más viszont akar! Itt a különbség. A közlekedés nem arról szól hogy miként kényszerítsük akaratunkat a forgalom többi résztvevőjére.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    ez qrva-jó: “A szigorításra több okból kifolyólag is szükség van. Elsősorban európai uniós döntés, hogy a közösség országaiban egységes rendszer alakuljon ki..” AKKOR LEGYEN “EGYSÉGES” UNIÓS FIZETÉS IS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! LEGALÁBB MEGKÖZELÍTŐLEG!!!! Ausztriában egy újságárús is megkeres kb 1200 Eurót! Ezért kellett nekünk belépni az unióba!? ..hogy a “csicskásai” legyünk a nyugati nagyhatalmaknak… már megint?! Milyen “hasznot” élvez a hétköznapi ember ebből a kurva-nagy úniós “házasságból” !!? Nem kell útlevél??? Na és??! Engem eddig sem zavart, ha kérték! Azért kellettünk, hogy felvásárolják ÉS LEÉPÍTSÉK Magyarország telejes iparát és elárasszák az ŐK termékeikkel az országot! Mert az olcsó MAGYAR MUNKAERÓVEL előállított MAGYAR termékekkel nem tudtak volta versenyezni! EZÉRT kellettünk nekik! Mostmeg fizess “uniós bírságot” magyar!!!! ..a 80 ezer FT-os átlagkeresetből! Remélem már nem sokáig bírja ez a mesterségesen előállított MOSLÉK, amit EU-nak hívnak!!! Már rezeg a léc..nagyon.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A nevelésre soha nem volt alkalmas a fenyegetés és a terror! Kis hazánkban pedig ez történik! A legtöbb gyorshajtó, szabálytalankodó nem az “úri néphez” tartozik és ha elkövet valami kis hibát, egy 30 000.-es büntetéssel csődöt jelenthet! Mert, ha nem fizeti ki akkor irány a börtön! A közlekedési morált nem lehet erőszakkal javítani! A vezetők többsége betartja és elfogadja a szabályokat de, ha vét akkor ez már nem számít! Hát akkor miért tartson be olyan szabályokat amiket úgysem vesznek figyelembe, ha hibázik? Hibázni meg mindenki hibázik! Pl: Budapesten ismerősöm két éves kisfiát vittem haza és olyan helyen parkoltam le ahol, mint utólag kiderült, nem szabad. Közel-távolban nem volt hely és ami a legfontosabb: nem akadályoztam a forgalmat, parkolójegyet vettem mert fizető parkolóban álltam meg! Térfigyelő kamerával rögzítették és 30 000.- forint!!! Miért? Mert valami szabályt sértettem ami általánosítva van és nem is tudtam róla? Hiába győződtem meg, hogy nem akadályozok senkit és nem is “lógtam” ki a sorból? Parkolójegyet is vettem, mert azt hittem, hogy fizető parkoló az a pár méter is ahol álltam! A Dagály utcában láttam Pesten, hogy a járdán parkoló autót a parkolóőr bünteti!!! Most akkor, hogy van ez? Mindegy hol, mikor, jogos-nem jogos, büntethet bárki? Nincsenek egyértelműen meghatározva olyan dolgok amiért bármikor, többféle hatóság, vagy azt játszó cég büntethet pofátlanul! A rendőrállam ismét összejött és nem csak a közlekedésben! Ez Magyarország, nem szabad meglepődni! De jobbat várni sem! Ami a durva, hogy egy 30 000.-ft-os bírság a minimálbéresnek FÉL havi fizetése!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ne kezdjük elölről! Szó volt itt már mindenről. Ike fórumtársunk nevet váltott, és most berci néven folytatja tovább? Társadalomban élünk, tisztában vagyunk az együttélés követelményeivel, a jogkövető magatartás nélkülözhetetlenségével. Azonban az “állampolgár” nem hülye, és pontosan tudja pl. a konkrét eset kapcsán is, hogy mi az a határ ameddig valóban a közlekedés biztonsága a cél, és honnantól csap át az egész a gátlástalan lenyúlásba. Magyarországon bőven benne vagyunk az utóbbiban már régóta, még az új megnövelt büntető tarifa nélkül is. A hozzászólások e körül zajlottak. A vitának számomra tovább nincs értelme, a téma bezárult. Üdv.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves Berci!

    Akkor okoskodok…
    egyetértek azzal maximálisan amit írtál! A ki szabályt szeg és lebukik bűnhődjön.
    DE, és itt egy NAGY DE!
    Talán elvárhatjuk a szabájok készítőitől hogy olyan szabályokat hozzanak amik egyértelműek, és tartásk be a létrehozás szabályait.
    Érthetőbben: Ha befejeződik egy útfelújítás, megvolt a műszaki átadás is, akkor abbana pillanatban távolítság el a 20-30-40-es korlátozó táblákat, mert nincs rá szükség, ergo szabálytalanul van kinn.
    A táblák láthatóak, és ÉSZLELHETŐEK legyenek, ne takarja fa, bokor tudomisén mi.
    A lámpás kereszteződéseknél a sárga jelzés ne 1 másodpercig tartson, mert aki mondjuk 50-nem megy az nem tud biztonságosan megállni, az tuti a épp a piroson csúszik át.
    Ha esetleg visszakérdezek NORMÁLIS hangnemben a rend őreitől, akkor ne egyből az egészségügyi dobozom érvényességi idejét kezdjék el nézegetni, vagy mindjárt elkezdik aprólékosan átvizsgálgatni az autót.
    Szóval tartsák be a KRESZ táblák, feliratok, stb kihelyezésének, bevonásának szabályait ők is, valamint vizsgálják felül a nem egyértelmű, vagy értelmetlen jelzéseket ami “szivatásra” ad okot.
    Példa: vasúti átjátó előtt 20m-re 30-as tábla, amit ugye nem old az átjáró vége , csak a feloldó tábla, vagy kereszteződés, és lehet ez csak kilométerekre van..Pl van ilyen Székesfehérváron…
    Ott van még a szép újdonság is, hogy a kerékpárosok, és motorosok a piros lámpánál, és a vasúti átjárók piros jelzésénél előre haladhatnak a kocsisor mellett.Ez nem vonatkozik a dugókra, valamint érdekes a helyzet, mert mindkét esetben ZÁRÓVONALON kell haladnia a biciklis-motorosnak, ami tudtommal nekik sem lehetséges
    Ne csak az autósokat büntessék, meg lehet nézni a kerékpárosokat, gyalogosokat is!
    Tehát először a feltételek biztosítása, majd utána számonkérés…És nem úgy hogy csinálunk pár ne egyértelmű jelzést, vagy eldugunk bár táblát, legalább jól lerántjuk a közlekedőket.Persze aki rendszeresen arra jár anak nem probláma, de aki életében mondjuk csak egyszer megy arra, az megszívta….

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    azon tudunk sírni hogy milyen drága meg nem “arányos” (neadjisten fair?) de hogy betartsuk azokat a szabályokat amik azért vannak hogy biztonságos legyen a közlekedés az már nem tetszik…. ez magyarország. mindenki frankón meg tudja magyarázni hogy rá éppen az a kicsi szabály miért nem vonatkozik (mert jobb a reflexe/fékje/stb….). És ha a rendőr rendet akar teremteni, akkor még ő bizonyítson… neeeee…. Valljuk be őszintén: csak az fáj hogy becsuknak előttünk kiskapukat. Nem a szomszédokat kell nézni hogy mennyit keresnek. A havi átlagos bért kereső szabálykövető polgároknak 0 azaz nulla forint büntetést kell kifizetni. Ki kéne venni a saját szemünkből azt a gerendát.Én ha szabálytalankodom tisztában vagyok a büntetéssel, és ha megkapom nem nyavajgok… az én döntésem volt hogy megszegem, nem a rendőré.
    és most jöhetnek az okoskodások… :)))))

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    durrogtasd csak az internetes közhelyeket, nagyon szakszerű ez! Már várom mikor kéred ki a mailcímemet vagy hasonlót, hogy megmutasd, ki a jani, pontosan ezekből a válaszokból mutatkozik meg az, hogy aki rendőrnek megy, annak a nagy része ugyanilyen hatalommal visszaélő/keménykedni szerető tapló.

    És hogy miért írtam úgy és írok úgy most is, ahogy? Mert valakinek ki kell mondani a többség véleményét, ahogy te is mindenkinek megmagyaráztad, hogy nem úgy van.

    Az meg hogy mit tanultam meg mit nem otthon, azt talán ne firtassuk már, hiszen mit mondtam semmit nem tudsz rólam, ellenben a (most már) 45 kommented világos képet adott rólad. Szóval nyugodtan hőbörögj még, úgyis a tiédnek kell lenni az utolsó szónak, de most nem egy szerencsétlen autóst basztatsz a kollégáddal, itthagyhatlak a nyomorodban, nyugodtan kapirgálj csak a szemétdombon tovább! Szervusz!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Nem feltétlen rendőr, megvédeném az ike fórumtársat 😀 Facebookról nem derül ki egyértelműen… Bokányi Dezső szabadegyetem / építészet , ezen a szakon végzett, szóval tényleg dolgozhatott az építőiparban is.
    Szóval még mindig biztos, hogy nem írtam, Senior Eisenhauer Ferenc (Ike)? Levelemben kiemeltem, hogy Emunem volnék a fórumról. :). Csak azért gondoltam, hogy a tiéd a felhasználói, mert írtál az E-mitudoménminek, hogy ne zaklassanak tovább a leveleikkel. 🙂
    Legjobbakat. 🙂

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Már elnézést, de én hol említettem meg, hogy szánt szándékkal szabálytalankodnék? :O Mutass rá egy kiemeléssel is…
    Am tényleg küldtem, csak lehet nem nézted meg… 😉
    Ennyire azért ne legyünk már vádaskodók… Senki nem akart vitázni, mégis úgy alakítottad ki a végét. Egy oldallal feljebb elnézést kértem, szóval nem értem, miért vagyunk még haragban? 🙂
    És ha tényleg rendőr, akkor jó volt a megérzésem. További jó szolgálatot, reméljük az összes rendőr ilyen tisztességes, mint maga, mert pár sorral feljebb sokszor ecsetelte a tisztesség fontosságát. Csak Veled találkozzak közúti ellenőrzésen! 😉

    Legjobbakat! Részemről, mint mondtam, nem képezte vita tárgyát a dolog. Pace!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Tipikus példája vagy annak, miért negatív a társadalom megítélése a rendőrökről. Sajnálom azokat a rendőrtársaidat, akiknek gondolatvilága távol esik a tiedtől, és mégis uniformizálják őket abba az értékrendbe, amiről itt számot adtál. Az élet, a társadalom működése, SEHOL A VILÁGON nem azon pályák mentén zajlik, amit itt képviseltél. Persze ez a Te világod, értékrended, és életed, amibe nekem nincs beleszólásom, de az ilyenre mondják, örök vesztes.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Igazából nem nagyon értem ezeket a hozzá szólásokat… Itt nem feltétlen arról van szó h lehúzzák ez embert, DE BENNE VAN AZ IS!!! Leginkább azt kéne figyelembe venni h mennyi vétlen ember sérül meg ezek miatt a kihágások miatt…. Vagy épp a KRESZ túlzott betartása miatt… A 300000 bírságtól való rettegés miatt egyesek olyanokat csinálnak hogy… Én hősiesen bevallom hogy nem használom a biztonsági övet.. csak akkor kötöm be ha látok egy rendőrt, fáj ez valakinek? Bántok én ezzel valakit?? Nem!! Mégis fizetnem kell érte… És miközben az én csekkemet töltik a tisztelt biztosurak 10 másik hajt el 100al, megy át a piroson vagy épp üt el valakit a zebrán… Tudom a KRESZ előírja…. De ebbe nem hal bele senki… A gyorshajtásért 300000??? Oké oké!! De akkor nem 65-el mentél?! Áthajtás a piroson? Ha már rég piros na az durva.. De ha át csúsztál a sárgán és úgy lett piros???!!! Van ilyen!! Most gondoljatok bele abba: 2 kocsi akar átcsúszni 50km/h-val még a lámpánál a 300000től rettegő vészfékez… Szerintetek elkerülhető a baleset?! Hát nem!! Láttam!! És a legnagyobb gond az utak állapota.. illetve némely közlekedő gépjármű állapota… Lehet h Te megtudnál állni a lámpánál 50ről de jön mögötted egy füstölgő csattogó rozsdás verda tuti a fékre lépsz?! Nem a GÁZra? Érdemes lenne elgondolkozni mindenkinek h miért is vannak ezek az összegek? Nem a száguldozó ittas roncs autókkal közlekedők miatt??? Mindezek ellenére Én sem értek egyet a díjjakkal, de mindenki magának köszönheti ha megbüntetik… ,,Ha már simlizel legalább ne bukj le!!!!!” És ha félsz a bírságtól ne légy szabálytalan. Ha az voltál, vállald a következményét. Mert tök mindegy hogy 1000 v 100000 igy is úgy is szarul esik.. Nem az összeg miatt hanem mert elkaptak…

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Emunem!

    Te nem okoskodsz, mikor azt fejtegeted, teljességgel alaptalanul, mivel még be sem vezették a módosítást, hogy mit fog tenni a rendőr és hogy fog téged megszivatni. Az persze eszedbe sem jut, hogy esetleg ne szabálytalankodj. Elítélsz/minősítesz ismeretlen embereket.
    Akkor én miért ne tehetném ugyanezt, olyanokkal, aki már véleményt nyilvánítottak és ezzel képet alkottak magukról?

    Aki kijelenti, hogy ő márpedig azért is szabálytalankodik, és a rendőr a bunkó, ha ezért meg meri büntetni,. Ráadásul, olyan dolgokat hoz fel mentségére, ami egyáltalán nem a téma tárgya, az nem okoskodi, ugye?!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Azért lennék beteg, mert nem értek egyet veled? Vagy azért, mert nem értek egyet a szabálytalakodók hisztijével? Netán azért, mert én értek is ahhoz, amiről beszélek? Vagy csak, mert válaszolok a hozzám/rólam írtakra, a posztoló kívánsága ellenére?

    Az nem beteg, aki csak azért veszélyeztet másokat (esetleg, csak önmagát), mert nincs annyi belátása, hogy milyen veszélyeket idézhet elő a tettével? Meg az sem beteg, aki másokat hibáztat azért, amiért az, munkaköri kötelességéből adódóan, felelősségre vonja őt azért, hogy megszegi a törvényt?

    Ha nem szólsz hozám, nem írsz rólam, nem válaszolok. Ha meg igen, akkor viseld el a választ. Én is ezt teszem.

    Nektek valamelyik szélsőséges politikai topikba kéne járkálni, mert ott szokás, ha nem értesz egyet, akkor már beteg, bunkó, kommunista/náci/zsidó/cigány/buzi stb. vagy.
    Aki normális vitára, nem képes minek ír nyilvános helyre?
    Keresni kéne egy “rendőrutáló” topikot valahol, ott esetleg mindenki egyet fog érteni veletek.
    Neked is van egy véleményed, nekem is. Csak én elfogadom a tiedet, ha nem is értek vele egyet, amit ki is fejtek, és ebből kialakulhatna egy egészséges vita. Míg te(ti) meg csak a saját véleményeddel egyetértőket veszed emberszámba, meg sem fontolod a másik álláspontját. Akkor miért is én vagyok a beteg?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Szegény rendőr, akit megtaláltál. 🙂 Keressél csak nyugodtan. Esetleg a többi párszáz közösségi oldalt is végignyálazhatod.

    Miért szívod vissza? Már nem vagy olyan bátor, ha azt hiszed, egy rendőrrel beszélsz. A gyávaságod itt is megmutatkozik!

    Ha meg olyan volna az átlag magyar, mint te, akkor szánalmas egy nemzet lenne a magyar!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Attól, mert más a váleményem, még senkit sem minősítettem ilyen alpári stílusban, pláne nem első hsz-re.
    Nem anyuciztam, csak ajánlottam, hogy dícsértesd meg magad, hogy milyen hasznos volt a sokévi nevelésed.
    Nem köpködtem senkire, csupán kifejtettem az álláspontom, ami nem egyezik az ide írók többségével. Erre írtam, hogy csak az panaszkodik a büntetésitételek emelése miatt, aki rendszeresen szabálytalankodik és esze ágában sincs ezen változtatni.

    Te is eleget megmutattál magadból. Az első hsz-edben már minősítesz. Úgyhogy, egy szavad sem lehet. Én hozzád nem szóltam, te kezted velem a bunkózást.
    Te nem érzed, hogy mentálisan vegetatív vagy? Én még mindig nem beszélek veled úgy, ahogy te. Nem alacsonyodom le a szintedre, mert legyőznél a rutinoddal.

    Ne is finomkodj, erre neveltek, ezt láttad otthon, ez vagy! 🙂

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    na egy részét visszaszívnám, megtaláltalak facebookon, így már értem rendőr úr, hogy miért kell mindenkivel szembeállni. szánalmas, hogy felcsapsz egy főállású – mindent megszakértek – kommenternek, mert nem bírod elviselni, hogy mi az átlag magyarnak a rendőrökről 😀

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    oh mert sokkal nagyobb bátorság kell mindenkinek visszaszólni, akármiről is beszéljen, ha valaki azt mondta hogy szerinte az ég kék, akkor te megszakértetted hogy az zöld, 2 oldallal később meg valaki azt, hogy zöld, te pedig akkor azt magyaráztad meg, hogy márpedig az kék.

    Légy oly kedves ne oktassál ki meg ne anyucizzál, mert te is pontosan egy internetes fórumon köpködsz, arc és név nélkül, fogalmad sincs hogy nézek ki meg milyen ember vagyok. Az biztos, hogy te sok mindent megmutattál magadból, mindenki nagy bánatára. 111 kommentből tiéd 41 ennél a cikknél, kicsit nem érzed azt, hogy egy pattogó faszjankó vagy? Mert mindenki más igen.
    vidi500 : úgy éreztem nem kell finomkodni…

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Off: Engem egy osztálytársamra emlékeztet, a sok okoskodás miatt sokszor kapott az orra hegyére…
    Itt sem alakult másképp a helyzet…
    Am egyetértek.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Okoskodjálcsak: Valami hasonlót akartam mondani ike hozzászólónknak néhány bejegyzéssel korában, sokkal finomabban, és talán áttételesebben, amiből ki lehetett volna következtetni ugyanazt, amit itt keményen leírtál. Hozzászólásainak összességéből egyértelművé válik, Ő egy beteg ember…

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Szerintem, alapjábavéve semmi gond a sebességhatárokkal. Csak kissé mindenki siet manapság. Ha 50 helyett 70-nel lehet menni, akkor azt lépik túl, ha 100-zal, akkor meg azt.
    Csupán észszerűbben kéne felmérni a megengedhető sebességet. Például, felesleges ott az 50, ahol az út mindkét oldalán mező van, gyalogosforgalom gyakorlatilag 0.
    A kintfelejtett táblákat valóban be kell vetetni, de ahol az út állapota indokolja, ott igenis elkél a csökkentő tábla.
    Én is néha túllépem a megengedettet, de próbálok a biztonságos határokon belül maradni, pl. a fentebb említett úton bizony általában 60 körül megyek.
    Ha pedig bemérnek, vállalom a felelőséget, nem a törvényt betartatókat hibáztatom.

    Egy az egyben másolt szöveg, és ike név alatt fut. Szóval akkor be tartod, vagy nem a szabályokat??

    Kicsit elegem van, hogy (ahogy utánad néztem neten) mindenhol csak a viszályt szítod… És még én legyek empatikusabb, hagyjál már… :/

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Most jól beszóltál, bátor vagy. Mehetsz anyucihoz a cukorkádért! 🙂
    Csak neked szabad másba belekötni? Ha zavarlak, miért nem mész te?

    Sajnos, nem tudom megérteni, hogy felnőtt, értelmes emberek miért nem képesek belátni tettük következményeit? Én már csak ilyen értetlen vagyok.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Tisztelt Ike!

    nekem is megvolna a véleményem magáról, mégsem magát “ócsároltam”… Csak annyit mondtam lényegében, hogy eléggé feltűnően sok a kommentje, és nem utaltam semmilyen más, általam tévesen (vagy nem tévesen) megítélt tulajdonságára. Elmondanám, hogy 20on éves vagyok, mérnökit most csinálom. Igen vannak a szakmámban csalással.egyéb rossz dologgal élő személyek, mégsem mondják, hogy “azok az építőmérnökök”… Csak ebből kiindulva menjünk tovább.
    Fidesz hogy jön ide?? Kérem, nem politikai oldal. Én spec nem is szavaztam, kisemberként úgysem tudok semmit sem befolyásolni. 🙂 A továbbiakban pedig nem azt mondtam, hogy ha neki szabad (rendőr körúton x sebességgel ment, ami biztos nem megengedett), akkor nekem is. Szimplán annyit írtam, hogy ilyet látva megvan a véleménye az embernek. (63 nincs is, kicsit próbált kacagtatót mondani megérzésem szerint, körúton nyíregyházán 60-al kell menni, csak tisztázás végett)
    Sajnálom, hogy valamiért félreértette az egész mondanivalómnak a lényegét. És én szerintem a földön maradtam, mert nem mondtam meg az autó márkáját, de viszont nyitva hagytam a lehetőségét annak, hogy egy nem “trabant” jellegű autó halad indokolatlanul lassan.
    30-as tábla más útszakaszon volt, mint a 60-as, de ezt már nem is részletezem. Biztosan megvolt az oka annak a 60-as táblának. 😉
    Empátia megvan bennem, mert érdekes, eddig senki nem gondolt hasonló, hogy is fejezzem ki magam, obszcén dolgokat rólam, sőt, első találkozás után jót el lehet velem beszélni, és ehhez nem vágyom arra, hogy mindenben egyet értsek a beszélgető partneremmel.
    Rendőrbát én is félig meddig nem okolom, felettes a bűnbak sztem is, meg egy volt rendőr ismerős szerint is, mert neki is rosszul esett, hogy emiatt elítélik a “mezei” rendőröket…
    Gratulálok a 19 éves (véleményem szerint balesetmentes) jogosítványához, amihez minden évben frissíti a “szoftvert”, hogy úgymondjam. Remélem nekem is összejön, eddig lassan 5. éve balesetmentes, 2 gyorshajtásival, amire nem vagyok büszke, felvállaltam egyet, másikat nem. (cserjés, és nem lett semmi a vége, szóval megint nem figyelt oda, amit mondtam…)
    Nem szeretem ha hülyének néznek, vagy lenéznek, pláne hogy még le is hülyéznek finoman. Elolvashatod még 1x a kommentemet, és megláthatod, semmilyen személyeskedőt nem írtam veled kapcsolatban, szóval az “empátia” azt diktálná, hogy nem ír hasonlókat, … így nekem is megvan a véleményem magáról. Érdekes, hogy olyan dolgok jutottak eszébe, remélem rád nem igazak. Mert akkor részemről Semmi gond, empatikusan tovább lépek a következő cikkre, és elfelejtem az egészet. De ahogy a válaszod olvasom, neked több idő is eltelhet, mire lemenne rajtad. Semmi gond, nem vagyok elmebeteg, nem vagyok kényszeres sebesség túllépő, éppen ezért háborodok fel 1-2 értelmetlen megmozduláson.
    Remélem mihamarabb helyére áll a nyugalma.
    Elnézést kérek, így a végén, ha zaklattalak volna valamivel. Részemről egy tényleges diskurzus folyt, nem pedig vita. Sajnálom, ha annak vetted.
    Önözést azért alkalmaztam, mert ugyebár kiszámoltam, hogy ha 19 éve van jogosítványa, akkor csak idősebb nálam, így nem illik le tegezzem, de ha megengedi, akkor ok, tegeződhetünk, ezt egy eléggé érdekes pertu-nak veszem. 🙂

    További jó fórumozást, balesetmentes vezetést, és a többit. Szeretnék egyszer melletted ülni, amikor vezetsz, lehet én is tudnék tanulni valamit. (mondjuk hidegvért minden hülye szituációhoz) Meg amúgy is, kíváncsi volnék rád, élőben, ott mindig másabb az ember. Itt kicsit szókimondó, úgy érzem, én lehet okoskodó, mivelhogy nem vagyok teljesen (ezek szerint) tisztában mindennel, mégis kifejtettem a véleményem, amit félreértettek.

    Üdv.: Emunem

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves ike, borzasztó türelmes ember vagyok, de húzzál már innen legyél szíves. Mindegy ki mit mondott, neked az volt a lényeg, hogy belekössél és te legyél a legokosabb. Unalmas és húzzálafaszba, köszi.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Aki szerint senkit sem veszélyeztet, ha nincs bekötve, itt van két videó.
    [url=http://www.youtube.com/watch?v=DU61MsU9CTs&feature=related]Az elsőn be vannak kötve.[/url]
    [url=http://www.youtube.com/watch?v=i4mjWjmUgfI&feature=related]A másikon nincs az öv becsatolva.[/url]
    Lehet belegondolni, hogy mi van, ha a gyereketek ül mögöttetek, hiába van ő bacsatolva!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Mivel célzás volt rám, ha nem is direktben lettem megszólítva…

    A 3 pontos bütethetőségi listád igen érdekes. Én nem tanultam jogot, ezért elhiszem neked, hogy ez így van. De akkor miért büntetik, az állatkínzást? Az nem veszélyes a társadalomra. Ahogy az sem, ha én TNT-t tartogatok otthon vagy a hétvégi telken lövöldözök illegális fegyveremmel. Nem ártok senkinek, saját szórakozásomra teszem, megfelelő óvintézkedések mellett. Mégis büntetnek érte, nem? Sőt, ha elégetek egy papírpénzt, azzal végképp nem ártok senkinek, mégis büntetik.

    Mint iskolázott ember, fura, hogy nem látod be, miért veszélyes a be nem kapcsolt biztonsági öv.
    Egyrészt, egy vészhelyzetben, hirtelen, erős fékezéskor nem fog az öv, neked kell megtámaszkodni a kormányban. Ép ésszel belátható, hogy a kormányzás kissé nehézkessé válik, vagyis a vészhelyzetből való menekülés esélye csökken, ami nem csak rád veszályes, de azokra is, akiket nem tudtál elkerülni!
    Másrészt, ha nem egyedül vagy az autóban, akkor egy balesetnél, főleg, ha felborul, forog az autó, milyen pusztítást tud végezni egy felnőtt ember? Ezzel az egyébként bekötött utastársait is veszélyezteti.
    És ami még előfordul, azok, akik magukat nem kötik be, többnyire a gyereküket sem. El tudod képzelni, hogy milyen sérülései lehetnek egy kisgyermeknek, akit nem kötsz be? Mert mivel magyarázod neki, hogy őt be kell kötni, de téged nem? Milyen szülői példamutatás az?
    Érdekes, hogy ezekre egy jogot tanult, tehát vélhetőleg intelligens ember nem gondol.

    De a ságán való áthaladásra is vannak elenérvek. Bár itt megint keverve van a sárgán és a tiloson való keresztülhajtás. A sárgán áthajthatsz, ha biztonságosan megállni már nem lehet. De nálink a sárga azt jelenti “nyomjad neki, még átférsz”! És hatalmas tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy mindenhol elégséges az un. ürítési idő. Sok helyen kapnak piros-sárgát, mikor még keresztbe sárga van. Mivel az egyiken már nem mehettne át, amásikon még nem, elvileg kizárt a baleset, de ha gyakorlatban mindkét irány zöldként kezeli, akkor lesz a csatt.

    Érdekes, hogy jogot tanult és rutinos vezetőként állítod be magad, mégis olyanokat állítasz, amiből az ellenkezője derül ki. Most hadd ne menjek bele a helyesírásba, ami egy tanult embertől elvárható lenne. És itt, nem az elgépelésekről beszélek, hanem az ismétlődő hibákról. Ezt csak azért jeleztem, mert szerinted meg, “valaki” meg hülyeségeket írkál. 🙂

    Azért ki lennék váncsi, hogy milyen bevétele lenne az államnak abból, ha mindenki betartaná a szabályokat? Egyébként, a “20 millás terepjáróval” is meggondolja, ha egy héten 2-3 százezres csekket kap.

    Itt panaszkodtok, hogy az állam mi mindent elvesz tőletek, de ahelyett, hogy ne adnátok rá okot, hogy ezt legonbolja rólatok, azon siránkoztok, hogy nem fogjátok tudni kifizetni. Érdekes!

    Én mindenesetre úgy közlekedem, mint idáig. Eddig sem volt gondom és meggyőződésem, hogy ezután sem lesz.
    Ti meg csak szabálytalankodjatok tovább, szídjátok a titeket akadályozó szabályosan közlekedőket, meg a rendőröket, akik megbüntetnek, ha törvényt szegtek. Adjátok oda állambácsinak a nehezen összekuporgatott pénzecskéteket, siránkozva a magas büntetéseken. Ahelyett, hogy már csak kib@szásból is szabályosan közlekednétek.

    Gondolom, ha titeket vagy egy hozzátartozótokat baleset ér egy szabálytalankodó miatt, akkor is ilyen megértően álltok a szabályszegőhöz.
    Csak kicsit gyorsabban ment és “csak” 5 méteren múlt, hogy meg tudjon állni…
    Csak egy másodperccel később érkezett a kereszteződésbe…
    Csak két felest ivott így “csak” 2 tizedmásodperccel később reagált…
    Csak két saroknyit akartam menni, ezért nem csatoltam be magam, amivel senkinek sem ártok… És a gyereked árvaházba nő fel vagy ő fog eltartani. Dolgozni kényszerül, mikor még tanulnia kéne, ezzel elcseszed az ő életét is. Igaz, ezek szélsőségek, de erre nem is gondoltok? Azok sem gondoltak, aki így jártak.

    Ez 2011., Magyarország!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Akkor mit koptatod a billentyűt már két napja? 🙂
    Valóban szomorú lehet, hogy nem értek egyet a szabálytalankodókkal. Meg az is, hogy képes vagyok emberként tekinteni a rendőrre, Sőt,még rád is. Pedig te veszélyezteted a többieket a szabályszegéseddel, gyorshajtás, tiloson átsuhanás…. És még meg is akarnak érte büntetni, pofátlanság!
    Sebaj, nem kell engem szeretned.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Tévedsz, ha azt gondolod, nem tudom, mit csinál egy építőmunkás. Az eredeti végzetségem kőműves és dolgoztam is a szakmámban egy keveset. Napi 12 órában, heti 6 napot. De nem voltam annyira kifáradva, mint 8-9 óra vezetés után. Tudod, a fizikai fáradságot sokkal könnyebb kipihenni, mint a szellemit!

    Szép a cikk, de egyrészt ez mit jelent? Hogy túl vannak fizetve? Másrészt, ha annyi igazság van benne, mint anno a BKV-s sztrájkkor a járművezetők fizetéséről szóló cikkekben, akkor finoman szólva is fentartásokkal kell fogadni.
    A diplomás valószínűleg tiszt lesz és nem megy az utcára. Az érettségizet meg pláne nem mondható fizetésileg megbecsütnek.

    Elhiszed, ha azt mondom, hogy tudnék nem egy olyan sztorit raktárosokról, meg multialkalmazottakról, ami alapján elég durván sértő módon minősíthetnélek? De mivel téged nem ismerlek, miért alkotnék egy kollégád viselkedése alapján rólad negatív véleményt? Pedig itt ez folyik a rendőrökről. Én ezt nehezményezem!

    Látom nagyon tisztában vagy a rendőri helyzettel. És sokkal jobb meló, mint a tied. Akkor még mindig nem értem, miért nem azt csinálod? Én mindig azt mondom, aki irigyli a másik munkáját, csinálja!

    Én eleve azt nem értem, hogy egyáltalán máshol is minek ilyen magas nyugdíjkorhatár, mikor ott a sok pályakezdő?
    És csak az nem talál munkát, aki nem akar dolgozni. Ezt értem elsősorban a nagyobb városokra és egészséges emberekre. Bp.-n is annyi a munkanélküli, miközben tiszta kosz a város, állásajánlatokkal teli az újságok. Mert közép vagy felsőfokú végzetséggel inkább segélyből él és panaszkodik, minthogy egy “képesítésén aluli” munkát elvállaljon. Csak, aki közpénzen tanult, annak miért zsenánt a közérdekből dolgozni? De ezzel már nagyon eltértünk a tárgytól.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves Emunem!

    Előre is elnézést, de én maradok a tegeződő stílusnál, mert netszerte ez a szokás és én sem vagyok a magázódás híve.

    Miért nem szólhatnék hozzá mindenhez? Nem ez egy nyilvános fórum lényege? És biztos bennem van a hiba, de hol szóltam meg olyat, aki az én állításomat igazolta?
    Ha arra célzol, nem, nem vagyok rendőr. Csak én az embert látom bennük is, ugyanúgy, ahogy bármely már szakmánál nem ítélek el senkit, csak mert valamely szakmát űzi.
    Mioért kell feltételezni, hogy mindegyikük olyan, mint az az egy-kettő, akiket példának hoz egy-két hozzászóló? Az ő szakmájuknak is megvan a söpredéke, de mégsem örülnének neki, ha őket is lenéznék azok miatt. Ez egy gusztustalan emberi szokás.
    Miért jó az egy rendőrnek, ha kicseszik veled? Miből feltételezed ezt? Talán, mert te is ezt csinálnád, ha tehetnéd? Valószínűleg, különben nem feltételeznéd ezt ismeretlenekről.

    Ajánlanék egy szólásokat magyarázó könyvet, mert az idézett szólás arra vonatkozott, hogy azok problémáznak a büntetési tételeken, akik rendszeresen, szándékosan megszegik a szabályokat! Különben miért lenne gond egy 300.000.-es csekk, ha nem kaphatna, hisz nem szabálytalankodik?
    Nem elég figyelmesen olvasol. 19 éve vezetek, hivatásszerűen! Évente vizsgázom KRESZ-ből és sokkal nagyobb büntetést kaphatok a főnökömtől, ha átlépem a sebességkorlátozást, mint egy átlagautós a rendőrtől. Legalábbis eddig. Hdd el, van tapasztalatom is, nem csak jogsim.
    Te sem magyaráztad el, hogy miért KELL annyival menni, amennyit a tábla jelez? Az miér nem zavar, ha egy pótod IFA megy előtted 70-nel, mert neki csak annyival szabad? De az, ha egy trabant megy annyivel, az már becstelen,mert feltart? Nem érzed érdekesnek?
    Egyébként is arról szól a cikk, hogy a gyorshajtókat büntetik, erre az összes gyorshajtó azzal vág vissza, hogy miért nem bünteik ezt is, meg azt is? Nevetséges kifogások.

    Sajnos, te sem vagy tisztában a KRESZ-szel. Miért nem közlekedhetne valaki műszaki hibás járművel? Ha pl. nem veszi a 2.-nál magasabb fokozatott, miért ne mehetnél vele a szerelőig? Meg ezer olyan hiba van, amivel még forgalomba maradhatsz.
    Jobbra sem indexelhat, ha nem változtat irányt, ezt sem tudod jól! Miattad szabálytalankodjon?
    És az is egy kiragadott, mondvacsinált példa, hogy mikor leelőzik, akkor gyorsít. Bizonyára van olyan is, aki direkt csinálja, csak hogy kicsesszen veled, de az is lehet, csak figyelmetlen volt, mert pont megtalálta, amit keresett, ami miatt addig lassan ment.
    Mert nyilván te a nagy-nagy rutinoddal, meg tudásoddal, még soha az életben nem voltál figyelmetlen, még sosem csináltál olyat, ami mást akadályozott, zavart, ne adj Isten veszélyeztetett. Empátiából elégtelen! Vagy csak neked szabad szabálytalankodni, másnak meg még csak vezetni sem, nehogy ebben téged gátolni?

    Itt jegyezném meg, hogy attól mert egy rendőrautót láttál szabálytalankodni és ha a “nagyember” gyerekének elintézi (ami egyébként a világ minden pontján működik), attól még neked nem szabad és nem hivatkozhatsz arra, hogy mágs is csinálja. Vagy lopni is eljársz? Adót csalsz? Nőket erőszakolsz? Gyerekeket rontasz meg? Mert ilyeneket is csináltak már politikusok is, meg rendőrök is. Akkor te is csinálhatod, nemde?

    Egyébként nem tudom melyik körútról beszélsz, de vagy gyorsabban mentél a megengedettnél vagy lassabban, mert 63km/h sebességkorlátozás sehol nincs. Ha gyoran, akkor mi a gondod, hogy a rendőrök IS szabálytalankodtak? Ha meg lassabban, akkor meg a lassúhaladókkal mi a gondod?

    Csak megjegyezném, mert mindenki a kevesebb büntetési tételekkel példálózik, angliában ittasvezetésért 5820€ a felső határ! Dániában a havi nettó fizetéstől indul, ami messze több, mint ez a 300ezer. Svédországban 40 napi jövedelem. Ezt átszámítva is bőven alul marad az itteni büntetés összege. Ráadásul, nem 300.000.-ot fognak kiszabni mindenkire, az csak a felső határ!

    Ha a jelzőtábla, útburkolati jelzés nem látható, akkor nem is érvényes. Ha valaki ilyen helyen hagyja magát megbüntetni, magára vessen! Át kéne olvasgatni a KRESZ-t és sok ilyen eset elkerülhető lenne.
    Mint írtam, én évente vizsgázom, de kötelezővé tenném, hogy minimum a jogosítvány hosszabbításához újra keljen vizsgázni mindenkinek. Mert itt is írtak olyan blödségeket néhányan…

    És mi a gond azzal, hogy megszüntették a tábla észlelését zavaró cserjét és kicserélték a táblát 30-ról 60-ra? Ja, hogy ez neked még mindig kevés? Végülis, lehetne ott 250 is, nem? Annyi van kirakva -immár jól láthatóan-, annyival kell menni. Nem értem, ezzel mi gond van?
    Ha engem kapnak majd el, és engem kínálnak meg jogosan egy vastag csekkel, akkor én csak magamat fogom okolni, nem a rendőrt, nem a kormányt, nem az időjárást, nem a csillagokat… Persze, normális emberi reakció lenne mindenki mást hibáztatni, de nekem valahogy nem szokásom.

    Ha rólad így láttatlanban erőssen negatív véleményt mondanék, nyilván megsértődnél. Pedig tuti, hogy a te szakmádban is vannak olyanok, akik nem a szakma jóhírét öregbítik. Vagy te egy olyan foglalkozást végzel, ahol csak erkölcsilg fedhetettlen emberek vannak? Ezt nem hinném.
    Ezért nem tudom elfogadni, hogy a rendőrt, mint embet, aki parancsot teljesít és a törvényt próbálja betartatni leszólják olyanok, akik pont azon problémáznak, hogy komolyabban fogják őket büntetni, mert nyilván nem hajlandók továbbra sem betartani a szabályokat.

    Nem kellemetlen hallani, amire célozgatsz, mert nem a FIDESZ-re szavaztam, sőt nem is szimpatizálok velük. Sajnos, ez is mellé ment! 🙂

    Neked is balesetmentes vezetést. De sokkal empatikusabb és deffenzívebb stílusban!

    Üdv, ike

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    lehet itt vitatkozni hetekig..
    a lényeg,hogy a büntetési tételek pofátlanul aránytalanok a keresetekhez viszonyítva…tudomásom szerint nem sok olyan ország van még,ahol akár a majd fél évi/nem mindenki keres 120-at havonta..sőt!/ keresetet is legombolhatják az emberről olyasmi miatt,ami igazából a társadalomra nem veszélyes…
    ugye,ahhoz,hogy büntethető legyen vki,3 dolognak kel megfelelni..
    1.a törvény büntetni rendeli el a tettet
    2.felróható a tett az adott személy rovására
    3.a társaslomra veszélyesnek kell lenni a cselekedetnek…

    igaz,már több,mint 1 éve,hogy jogot tanultam,de ezek szerintem még most is állnak..csak nem a közlekedésben….
    mondjuk,ha nem csatolom be magam,az azért annyira nem veszélyes a társadalomra sztem,vagy ha a sárgában szaladok bele egy kereszteződésbe,az sem,ugyanis bőven van ráhagyás még a pirosnál is a keresztforgalom elindítására,nemhogy a sárgánál..
    aki meg hülyeségeket irkál és szte a sárgánál nem büntetnek,az nézzen már körül kicsit az életben…dehogy nem büntetnek a sárgán való áthajtásért…minden nap vezetek…21 év legális,és közel 1 milla levezetett balesetmentes km árnyékában úgy érzem,hogy el tudom dönteni,hogy adott helyzetben mi a helyes…és ez néha köszönő viszonyban sincs az adott helyzeteben az ott érvényes közlekedési szabályokkal…lásd a sokat emlegetett “kint felejtett”30-as táblákkal,lakotton kívül nyílt úton,elbújt trafival spékelve…
    tartsuk be maradéktalanul a szabályokat?
    vasárnap,a hétvégi amatőrök gyúrnak erre…életszerűtlen helyzeteket teremtve…meg torlódást,meg anyázást..
    szeretek kint vezetni…volt,hogy egy közel 3e km-es úton összesen 2 rendőrautót láttam a 3 nap alatt…nem láttam közúti igazoltatást,elbújt trafit,stoppos rendőröket sehol…ezt ahogy átléptem a határt az első 30 km-ben 5! rendőrautó 1 igazoltatás és egy trafi alaposan űberelte…nem éreztem jól magam,függetlenül attól,hogy nem volt félnivalóm…és mondhatja bárki,hogy az itthoni vezetési morál hiánya miatt van ez…ez baromság…attól még a 20 millás terepjáróval ugyan úgy le fog tolni a kisköcsög,mert szűkebben akar kanyarodni…hiába áll az út szélén a közeg,a csekkfüzetet lobogtatva…
    el kell fogadni,hogy itt az állami bevételek növeléséről van szó,senkit nem érdekel a morál..
    arra meg kíváncsi vagyok,minek kísér el a közeg az ATM-hez..fizetésből élek,jóval az állítólagos átlagos 120 ezer alatt…egy fagyira talán meg tudom még hívni fizetés után 3 nappal…de nem hiszem,hogy annyival beérné…:)
    horror büntetés,ésszerűtlen döntések,impotens vezetés,a felső körökben való hozzánemértés iskolapéldája… = 2011.Magyarország…

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Hát kedves ike, végigolvasva hozzászólásaid összességét, meglehetősen szomorú kép tárult elém. Nem is ragozom tovább, kár rád egyetlen szót is fecsérelni.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Miért hülye az, aki 50km/h-val akar menni, ahol annyi a megengedett? És miért az a “normális”, aki inkább 60-nal megy és letolja az elöttest? Ha 60 lenne a megengedett, azt lépnéd túl, ha 80, akkor azt. Ne mond már nekem, hogy lenne olyan sebességhatár, amire azt mondanád, hogy ezt már nem tartom be, inkább lassabban megyek, és bunkó, aki gyorabban akar menni.

    Miért nem elég neked a jelenlegi sebességhatárok? Ha GPS-szel megyek direkt figyelem, hogy mennyivel haladok. 10%-kal magasabbra van állítva a figyelmeztetés. Hiába. Ha 54-gyel megyek ugyanúgy tolnak, mintha 47-tel megyek. Felesleges a lassú haladókra terelni a szót, mert bármennyivel mész (nem az extrém gyorshajtásra gondolok) mindig lesz, akit feltartasz.

    A kinthagyott táblákra is hiába hivatkozol. Hányszor jelentettd már be, ha ilyennel találkozol? Szeintem, még soha, csak hisztizel miatta. És nem is a te dolgod eldönteni, hogy melyik van kintfelejtve és melyiket rakták ki szándékosan. Ugyanúgy, ahogy pl. azt sem döntheted el, hogy a megkülönböztető jelzéseit jogosan használja-e valaki, neked le kell előle húzodnod, pont.
    Én már írtam azért az önkormányzatnak, mert parkolóhely hiányába a “Behajtani tilos”-ba kellett parkolni a lakótelepen és mit tesz Isten, kiraktak egy “Kivéve célforgalom” táblát.
    Ha jelzted, lehet pár nap alatt intézkednek az eltávolításárólés nem lesz olyan gondod, hogy szándékos gyorshajtásért megbüntetnek. De háborogni nyilván könnyebb. Meg akkor miért utálkoznál?

    Szóval, ha neked a főnököd olyan utasítást ad, amivel ugyan lehet, nem értesz egyet, de köteles vagy végrehajtani, és ami engem zavar, akkor téged lehet jogosan anyázni, nem a főnököd? Nem hiszem, hogy így érzed.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Attól nem vagy kevesebb, hogy nem közlekedtél az USA-ban, csak éppen azt nem tudod hogy miről beszélsz, úgy hogy okosabb mardasz, ha ebben a témában meg sem szólalsz.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Egy polgár, vagy TE látod úgy, hogy a rendőr ellened dolgozik? Én még nem találkoztam ellenem dolgozó rendőrrel. Mint máér írtam, egyszer büntettek meg, de az jogos is volt. Miért hibáztatnám azért, mert ellátta a kötelességét?
    Te is csak egy-két rendőr vagy az “igazságszolgáltatás” hibái miatt ítélsz el egy egész szakmát. Ha megmondod, mivel keresed a kenyered, fogadjunk, hogy tudok olyan példát, hogy az összes kollégád közellenség lesz. Mindenhol vannak selejtek, de miért rajtuk keresztül ítélsz meg ismeretleneket?

    A “kisrendőr” ázsióját nem neki kell kivívnia, és nem úgy, hogy a szabálytalankodókat nem bünteti, hogy jófejnek tűnjön. Én nem örülnék, ha egy elnézett szabálytalanság után a részeg, gyorhajtó elütné valamelyik rokonomat, csak mert a rendőr előzőleg elengette büntetés nélkül, ezért tovább szabálytalankodott. Igenis, legyen olyan a büntetés, hogy a kedvét is elvegye a továbbiaktól.
    De utálhatod a postáskisasszonyt is, mert drága a bélyeg, meg a közértben az eladót, mert a kenyér is drága, sőt a mozdonyvezetőt is, mert ritkítják a vasútvonalakat. Igaz, nem ők tehetnek róla, de valakin ki kell töltened a haragod.

    Az utolsó bekezdésed meg félreértésen alapul. Én arra utaltam, hogy nem a “kisrendőrt” kell hibáztatni, azért mert be akarja veled tartatni a törvényt! Ahogy te írtad [i]“erre esküdött fel, ezért fizetik.”[/i], mégis ő a szemét, ha megbüntet, mert szabálytalankodtál? Vagy csak a többieket büntesse? 🙂

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ebben egyeértek. Nálunk a “B” kategória azt jelenti: “B”-első sáv. 🙂
    De ami még szomorúbb, teherautók, buszok sem tartják a jobbratartási kötelezettségüket.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Akkor ne beszélj el a téma mellett sem.

    Nem, még nem közlekedtem az USA-ban, de nem is szándékozom. Ettől kevesebb lennék?
    Viszont itthon párszázezer km-t már letudtam és nem Bivalyrekettyésen, hanem a székes fővárosunkban, ezért van némi tapasztalatom nekem is. Az átlagamerikai vezetési kultúráról is van tapasztalatom, ha személyesen még nem is vezettem odakint. Onnan kezdve, hogy a legtöbben egy manuális váltóval nem tudnak mit kezdeni, hogy a fontosabb dolgokat betűvel kell kiírni, mert a piktogrammok túl bonyolultak. De tényleg hosszú lenne. 🙂

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Nem egy helyen van az úttest bal oldalán megismételve a lámpa. Ez a nagyfaluban sem ritka.
    De mi az, hogy a kereszteződésben rekedteknek? Elvileg és KRESZ-ileg ott nem tud bentrekedni. Mivel, ha nem tud kihaladni, be sem haladhat.
    Egy újabb szabálytalanság, amiért a csúnya, rossz és gonosz rendőrbácsi megbüntethet.
    Persze tudom, ha én nem megyek be, akkor vagy ledudál a mögöttem lévő (ki nem szarja le), vagy a mellettem lévő sávból vágnak elém – mert mindig akad egy sietős bunkó, aki nem tudja kivárni a sorát. De ettől még szabálytalan.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Én 5-ös voltam hittanból, elhiszek mindent.
    Azt is, hogy nyilván a barátod 50km/h-val közlekedett. Azt is, hogy 20 méteren belül váltott sárgára a lámpa. Azt is, hogy kifogta az ország legszigorúbb(érts: bunkóbb) rendőrét. Meg azt is, hogy ő sem ért annyira a KRESZ-hez, hogy meg tudja védeni magát. Nem adok tippet, de simán ki lehet magyarázni, ha valóban a KRESZ-nek megfelelően, féktávon belüli sárgán hajtott át. Amit, természetesen szintén kézséggel elhiszek.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Már megbocsáss, de hülyeségeket beszélsz, avagy ferdítesz! Akkor van joguk akár kényszerítő ezközzel is vérvételre kötelezni, ha megtagadod a szondázást. És ki tagadná meg, ha józan? Ha meg valaki olyan idióta, felelőtlen, bunkó bafax, hogy részegen vezet és még le is tagadja, igenis vigyék bilincsbe verve és pengével vegyenek vért tőle!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A biztonsági övet és a piros lámpát nagyon egyszerűen fogják bizonyítani.
    Mivel minimum 2 sün ül egy autóban, én szeméélyszerint általában egyedül utazom, ezért kettő egy ellen van.
    Kvázi ha ha süniéknek nem vagyunk szimpatikusak azt hazudnak amit akarnak.
    Néhány éve volt egy stoptáblás ügyem, ahol legalább 10 másodpercig álltam, majd kövér gáz……a stoptábla vonalát nem is láthatták onnan ahol álltak….
    bíróság lett belőle, s a bíró szerint sem hazudhat 2 ilyen csoda rendőr, mint ők…..én meg biztos hazudok 3 diplomával……….
    Hazug tetvek lesznek……

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Csak azt nem értem,hogy miért kell követni nekünk azokat a tehetősebb nyugati országokat,ahol már eleve az élet is más. A fizetésekről nem is beszélek. Ami ebben az országban folyik,siralmas. 🙁 🙁

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves ike!
    Némi nemű tévedésben élsz.
    Azért nem választottam a rendőri karriert, mert 14 évesen senki nem világosított fel hogy max. 25 év után elmehetek nyugdíjba, és majd nyugdíj mellett dolgozhatok is.Jelenleg 17, vagy 21 év szolgálati viszonyom lenne, attól függően hogy a rendőri középiskola beleszámít e.És pont úgy szívnék mint bárki más a jelen helyzetben.
    2006-os rendőri illetményeket találtam, a mostaniak valamiért “titkosak”
    Pályakezdő érettségivel 124 ezer bruttó alapilletmény, diplomásként 216 ezer.Ezekre jön még a különböző rendszeres, és nem rendszeres pótlék.”Sima” rendőrként csak gépkocsivezetési, közterületi, valamint a beosztásából eredő (járőrparancsnok, KMB-s stb pótlék)Évi 92 ezer ft ruhapénz??? kajajegy, és utazási költségtérítés, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatása.
    Pályakezdőként 124ezer plusz gk vezetés 4800 Ft, plusz közterületi 16600 ft, plusz éjszakás éd délutános pótlékka kijön 150 ezer bruttóra 2006-ban.
    A többit el lehet itt olvasni, de jelze ez 2006-os adat!
    http://rhea.jobpilot.hu/palyacsucs/index.php/migralt/669-rendorkereset.html
    Más..a rendőr szellemileg fárad ki, az építőmunkás “csak” fizikailag..akkor melyikük tud továbbra is dolgozni?
    Nincs stressznek kitéve az építőmunkás?Hiszen azt se tudja egyáltalán kifizetik e ha vállalkozóként , vagy válallkozó mellett melózik…És hidd el hétvégén, és ünnepnap is dolgoznak.
    Vagy vegyük az én példám:
    Multicégnél raktárosként 5 éve dolgozom(szakképzett bért kapok, nem betanított munkásét, így el lehet képzelni egy 10 éve soron dolgozók bérét..).Alapfizetésem 98 ezer, erre jön a délutános éjszakás, és túlóra pótlék,valamint teljesítmény, és pofa alapján osztható 20% havi bónusz.Fenyegetések sora minden nap ha nem ér időben az anyag a gyártósorra, holott még mondjuk be sem érkezett!, hogy elvonják a 20%-om, ezért, vagy ha egy raklap a felfestett zónából 10 centit kilóg, egy cimkét rossz helyre ragasztok stb..A túlórás papírt minden szerdán csak az orrom alá nyomják hoyg szombat, vagy vasárnap, vagy mindkét napot írjam alá, ha nem akkor a következő héten nem kell dolgoznom.Szabadságért 2-3 hónapig!! kell könyörögni, de sokszor előfurdul hogy elengednek, de előtte levő nap szólnak hogy mégsem, vagy szabadság közben lebetegszik valaki és mehetek vissza melózni mert kevés az ember, sok a meló..Vagy hívnak telefonon nem tudnék bemenni pár órával korábban, vagy húzzak még rá a műszakra 3-4 órát…Dolgoztatnak ünnepnap, a büntetést meg röhögve kifizetik…Jó olyan tudattal élni hogy bármit megtehetnek, ha nem csinálod mész az utcára…Rendőréknél hogy is megy ez?Örülnek ha van ember, nem fenyegetőznek hogy holnap ne is gyere..

    A mostani nagy nyugdíjvitában is elmondanám, ha most pályakezdő FIATAL lennék két dolog közül választanék: külföldi meló, vagy egyszerű “közrendőr”, még ha 60 éves koromig is kell dolgozni nem épülnék le testileg annyira hogy ne élvezhetném a nyugdíjam.

    Hogy még megfordítsam a kérdésed hogy a nyugdíjas rendőr helyére miért ne megy egy pályakezdő?
    A nyugdíjba vonult rendőr miért veszi el az állását egy pályakezdőnek, mert ő még tud dolgozni?
    Vagy nyugdíj, vagy meló– ez a kérdés válasszatok :))
    külföldi munka,

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Aki minden törvényt következetesen be akar tartani, vagy be akar tartatni, az a lehetetlenre vállalkozik, és nem okos, vagy éppen jó gépjárművezető, hanem sült bolond! Egyszerűen azért van ez, amiről már fentebb szó esett, mert ilyen törvényeink vannak jelentős részben, tehát nem kellő alapossággal átgondolt, hanem az élet valódi mivoltától elszigetelt emberek zöld asztalnál megalkotott agyrémeinek szüleménye.
    Még annyit, ha már emlegetted az amerikai rendőröket korábban, meggyőződésem, egy amerikai rendőr sohasem fog egy véletlenül kinnmaradt 10-20 Mph-s táblánál lesben állni, és mérni! Ennél több emberséget, és intelligenciát követelnek meg maguktól. Tudom Mo-on a kisrendőr főnöke parancsára teszi ezt, mondtad, de megint ott tartunk, hogy ez a szervezeten belüli belső ügy, amit nem a polgárnak kell megoldani.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves ike!

    Ha már ennyire tisztában van mindennel, miért nem terjeszt elő valami törvényt?! Elég érdekes, hogy mindenhez van hozzáfűzni valója! Az is érdekes, hogy aki az Ön állítását igazolja, azt is támadja. Már bocsánat, de azt kell mondjam, rendőr van a dologban. Pont ez játszódik le az utakon is kérem-szépen. Ezért gáz ez a jogrendszer, büntetések mértéke. És talán azért változik meg a rendőr, ahogy azt Ön is említette, amiért a más szakmabeli megváltozik, ha olyanok a jogszabályváltozások, hogy akármilyen kerülőn is, de a nagyobb összeget tudja átnyújtani egy röpke/baráti mosoly kíséretében, megteszi. Tehát ő sem másabb, csak neki több fonal közül lehet választani.

    “Ahogy a mondás tartja, az kiabál, akinek a háza ég!” Ez érdekes, mert a hozzászólások 50% az Öné… Hogy is van ez?
    Nem azt mondom, hogy elfogult, mert ez lehet nem fedné a valóságot. Inkább azt mondanám, tapasztalatlan. Menjen ki, legalább 1 hétre külföldre, és itt a nyugatot értem ezalatt, szedjen fel pár büntetést, és meglátja a különbséget. Hogy 19 éve vezet, az szép dolog önmagában, de még nem jelent semmit más területen. Attól még lehet olyan, mint egy nagymama, akinek lehet 60 éve van meg a jogosítványa (sarkítva), a városban vezet csak, mégsem mondanám azt, hogy egy élmény volt mögötte haladni. Sőt…
    Nem nézi le senki a becsületest, de aki becsületes az ott, ahol nem indokolja semmi a lassú haladást, nem közlekedik 60-al, hanem becsületesen engedi, hogy a forgalom zökkenőmentesen haladjon, hoppá! És néha elég lenne az, hogyha már annyival közlekedik – ahogy ön is mondta, mivel rossz az autó műszaki állapota (amit megjegyzek, megintcsak nem szabályos, szóval saját magát hazudtolja néha, de nem baj 🙂 ), házszámot keres, egyéb okok – egyszer jelezne egy jobbra irányjelzéssel, hogy menj öcsi, nekem dolgom van, vagy fáradt vagyok, vagy wc-re kell mennem a zöldesbe, csak nincs meg a jó hely… stb. Nem pedig ökör módjára, amikor észreveszi magát, hogy meg van előzve, nyomja a gázt. Na én ezért már kirángattam egy kis suhancot. Alig 3 hónapos jogsival emberkedik. (1 évesen már túl volt 2 koccanáson, 1 ajtógörbítésen, 2 lökhárító horpasztáson, és mindezt a saját városában szerezte…Nyíregyháza)

    A másik meg a megkülönböztető fényt nem használó, gyorshajtó rendőr, semmi ok nélkül, 3 rendőrbá egy rendőrvasban, (én mentem 63-el körúton) elsuhant mellettem, olyan 90 környékén, … lámpánál találkozok velük, döng a zene, vigyor a fülükig ér. Na most ilyenkor mire gondoljon az ember: ? “Ezekből lesznek a rend őrei; semmi bántódásom nem eshet, ha ők vigyáznak ránk; hiszen olyan szépen kerültek meg jobbról, hogy majdnem a lökhárítómhoz értek…” (így sajtóbarátibb a megnyilvánulás 😉 ) Hát ezt biztos nem…

    És már lerágott csont, ne azok dobálózzanak Nekem százezres csekkekkel, akiknek a gyereke kap ennyi zsebpénzt… És ha el is kapják őket, mentelmi jog meséje, vagy nem ő vezet mese, ami nem is mese mindig, mert van sofőr, őt meg ki lehet vagy rúgni, vagy húzni a pácból.

    Ne élje meg, kedves ike, hogy elkapják 30-as táblánál 93km/h-val, amit egy véletlenül 2 hónap alatt “megnőtt” 4m magas cserje fedett el, sok km-re a lakott területtől, kész, átadott útszakaszon. Aztán a végén kiderült, hogy “ottfelejtették”, így az ügyet ejtették, pár hónapnyi utánajárást követően. És még most is kint vannak a táblák, igaz nem elrejtve a 4-es főúton Kisvárda felé a 60-ra váltva, kész útszakaszon… Szóval ha ezzel kapcsolatban nekem választ akar írni, akkor azt dokumentumokkal támassza alá, mert én megértem, hogy nem kell mindig a kis szegény kint szolgáló rendőrt bántani, mert ugyebár elismerem, hogy a felettes a hibás, de akkor is, kollektíven a rend őrei a pénzbehajtók, ettől engem nem fog eltántorítani.

    Arról elég gyakran szó esik, mennyi a nem beszedett büntetések összege, de a [b]teljes[/b], nem sajtóközleményes összeget mikor mondják el? Várhatjuk… 🙂 Mint ahogy apám főnöke se mondja meg, hogy mennyit keres…
    Az is érdekes, hogy sok tagállam bírálja az új demokratikus, jogállamos törvényeket, javaslatokat, jogszabályokat, amiknek sok közük van a pénzbehajtáshoz. De ezt Ön biztosan nagyon jól tudja, csak ugyebár kellemetlen hallani, hogy “már megint Magyarországon…!” És nem mellesleg nem támogatja az Ön elképzeléseit.

    A végére röviden: Hiába lóbálja a lézerkardot, attól még lehet szalámit vágni vele…

    Hosszú lett, de remélem megérte.

    Balesetmentes vezetést kívánok mindenkinek, vigyázzanak, óvatosan vezessenek, tartsák be a közlekedési szabályokat, illetve ne tartsák fel a mögöttük haladókat!

    Üdv.: Emunem

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Az előző hozzászólásom arról szólt, hogy a Te szavaiddal éljek, miért nincs itthon a rendőröknek tekintélyük, sőt még a vallomásukat sem fogadják el. Ennek okaira írtam néhány momentumot előző hozzászólásomban, ami úgy tűnik reagálásodból, nem kellően tekintetted át.
    Nos a tekintély az egész szervezetre vonatkozó kollektív valami, ami nem csak úgy van hatalmi szóval, hanem azért meg kell küzdeni, ki kell érdemelni és folyamatosan ápolni kell! Ha ez nem történik meg, nincs min csodálkozni, felháborodni.

    Amíg a polgár nem ezt látja, sőt inkább azt érzi, hogy a befizetett adójából nem érte dolgozik a rendőr, hanem ellene, és nem az igazságosság és a polgár védelme a fő szempont, hanem valami egészen más, mondjuk a pénzbehajtás, valamint amit Te mondtál ki: “Te nem védenéd a kollégádat, barátodat? Voltál katona? Ott nem álltál ki a surranótársad mellett, aki lehet másnap a seggedet fogja védeni? Ne röhögtess már!”
    Amíg ez a látszat övezi őket, és ez a felfogás uralkodik köreikben, nem pedig az igazság iránti feltétlen elhivatottság, addig nem is lesz soha megbecsülésük és tekintélyük. Ezért pedig nem a polgárt kell hibáztatni.
    Tudom mi a fő mondanivalód, hogy a “kisrendőr” feladata a leghálátlanabb, és legméltatlanabb, és ő is csak egy áldozat, de bocsá’ ez a szervezeten belüli megoldandó kollektív teendő, hogy ne akként tekintsenek rájuk, mint ahogyan most.

    Ez meg már a csúcs: “…egy járőrt miért kell felelőssé tenni a törvények betartatásáért.” Azért mert az a feladata, erre esküdött fel, ezért fizetik. Persze ez az egész szervezetre vonatkozó kollektív kötelezettség, amit ha megoldanak, mindjárt más lesz a kép. Ettől még nagyon messzire vagyunk, ezért nem kell egy más nép, más kultúrájára hivatkozással a tekintélyt emlegetni.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Száz szónak is egy a vége, attól mert nőnek a büntetési tételek és komolyabban veszik a szabályszegést még nem lesznek bunkóbbak az utcai rendőrök, nem fognak több mondvacsinált feljelentést tenni. Ettől csak azok paráznak, akik rendszeresen és szándékosan szegik meg a szabályokat.
    Ahogy a mondás tartja, az kiabál, akinek a háza ég!

    Miért is feltételezi valaki, hogy a törvény változása miatt a rendőr, mint ember megváltozik? Talán azért, mert ő maga ezt tenné? Akkor meg milyen alapon ítél el ezért mást? Ha meg nem, akkor miért feltételezi ezt másokról?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    1, A rendőrnek mi köze a törvényhozáshoz? Ezért ő a hibás? És mi köze ahhoz, hogy oda küldik, ahol (szerinted) kintfelejtett tábla van? Oda küldték, ott dolgozik.
    Most komolyan elvárnád, hogy csak azért szegje meg a parancsot, vagyis, hogy büntesse a szabálytalankodókat, mert te nem vagy hajlandó betartani a sebességkorlátozást? És ha kap egy ellenőrzést, mert kap, akkor őt rugják ki, hogy neked ne kelljen fékezni?

    2, A tüntetésekkel nem volt gond, csak az utána lévő zavargásokkal! De ne menjünk most bele, mert csak ártatlan járókelő volt minden sérült és letartóztatott. A rendőrök meg magukat sebesítették meg.
    Te nem védenéd a kollégádat, barátodat? Voltál katona? Ott nem álltál ki a surranótársad mellett, aki lehet másnap a seggedet fogja védeni? Ne röhögtess már!

    Sajnálatos, hogy elütötték a feleséged, de ennek sincs sok köze ahhoz, hogy egy járőrt miért kell felelőssé tenni a törvények betartatásáért. Ha közterületfenntartó igazgatója gázolja el, most leköpködöd az összes utcaseprőt?

    Az amerikai rendőrt nem hibáztatja a szabályszegő állampolgár, ha az ország vezetése emeli a büntetési tételeket! És az amerikai rendőrök között is van becstelen, éltek már vissza a hatalmukkal, vertek már meg békés tüntetőket, mégis van tekintélyük. Mert az állampolgároknak más a felfogása! Nem a törvények kijátszása jár a fejükben folyton. Nem a másik ember hibája mögé bújva mentik a sajátjukat. Bármit hoztok fel, mind a rendőrség, törvényhozás felsőbb szintjére vonatkozik, de mégis a közrendőr a célpontotok! Na ezért kell nyugdíjba menniük előbb, mert ilyen körülmények között dolgoznak! Nem az embert látjátok az egyenruha mögött, aki uganúgy a családjáért dolgozik és értetek is, hanem a hatalmat, akitől féltek! Ez viszont a ti butaságotok.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kiváncsi lennék mit szólnál, ha minden rendőr leszerelne, aki tud jobb állást is. Ki védené meg a segged (már megbocsáss)? Ahol egy jelzőlámpahiba miatt rendőrért kiálltanak, oda tényleg nem kell rendőr. Egyébként sem értem, miért a rendőrről szól a dolog? Miért a közrendőrről? Az sem tehet róle jobban, mint bármelyikünk, hogy szigorodnak a törvények. Sőt, pont azok tehetnek róla, akik nem tartják be a törvényeket. És milyen érdekes, pont ők lázadoznak legjobban. Ha nem tetszik a büntetés, ne szegj törvényt. Ennyire egyszerű a dolog.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Látszik, hogy mennyire tisztában vagytok a helyzettel. Bizonyára egy 20év sazolgálat után, zászlósként nyugdíjba menő rendőr többszázezres nyugdíjat kap. A százezer körüli fizetése után. Valószínű. Az a pályakezdő, munkanélküli akkor miért nem megy a nyugdíjba vonuló rendőr helyébe? Százezreket keresne, stresszmentes, megbecsült munkája lenne és 20 év után félmilliós nyugdíjat kapna, nem? Akkor, hol itt a gond? El vagytok egy kissé tévedve. A magasrangú tisztek keresetét/nyugdíját látjátok a sima járőrök zsebébe is.

    Az építőmunkás “csak” fizikailag fárad ki, közel sincs olyan stressznek kitéve, nincs még csak hasonló felelősség sem rajta. Bemegy a munkahelyére, ledolgozza a 8-10 órát hazamegy és annyi. Egy rendőrnek azért ennél komolyabb a dolga. A kőművest sem rángatják be a szabadságából, az éjszaka közepén, mert néhány feltünési viszketegségben szenvedő idióta felforgatja a várost. Akiknek jogaik vannak és akát téglával, vasrúddal és tankkal is megtámadhatják a rendőrt, aki még csak önvédelemből sem üthet vissza, mert egyből ártatlan járókelő lesz a vandálból! Csak azt nem értem, hogy ha szerintetek ilyen jó dolga van egy utcai posztosrendőrnek, ti miért azt a kemény testileg, szellemileg és lelkileg is megerőltető, alulfizetett munkát csináljátok? Miért nem álltok rendőrnek. Nemsokára többszázezres nyugdíjatok lehetne.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Combi ez a telitalálat, például az útépítő is egész nap /mint tegyük fel a rendőr/ kinn van csak egy kis
    különbség a rendőr klimás autóban az útépítő meg klimázik csákányozás közben a friss szellőn.

    És a végén 60 éves korában a melóst kirúgja a maszek munkaadója netán akkor derül ki hogy nem volt bejelentett munkaviszonya akkor?????

    Míg a rendőr 40 évessen elmegy /nem minimálbéres /nyugdíjjba és még 20 évig elmegy újra dolgozni elvéve egy pályakezdőnek, netán egy munkanélkülinek a helyét!!!!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Akceptálom felvetett dilemmáidat, azonban csak féligazságoknak, és egyoldalú beállításnak tartom az egészet.
    1, “Még mindig nem értem, miért a rendőr a hibás, ha valaki törvényt szeg?” Azért, mert törvényeink 50%-a dilettánsok által zöld asztalnál kikalkulált életszerűtlen megoldások, és a rendőr van az első frontvonalban, aki végrehajtatja, szankcionálja azokat. Van persze más is. Pl. az itt említett példa, amikor tükörsima felújított aszfalton kinnmaradt a 30-as tábla, amit semmi nem indokol, és derék rendőreink lesből fotózva pénzbehajtást végeznek. Szerinted ez korrekt dolog? Sok van ilyen és ehhez hasonló helyzet.
    2, “Sajnos, ithon nincs tekintélyük, sőt, még a vallomásukat sem fogadják el…”
    A becsületet csak egyszer lehet eljátszani, és ez kollektív dolog!! Példa: Ld. 2006-os tüntetések, amit a bíróság mondott ki, hogy a rendőrök egymásnak falaznak. Tehát nem az igazság érdekelte őket. Másik: kb. 20 évvel ezelőtt egy volán mögött elalvó befolyásos személy halálra gázolta a feleségem. Azt az őrült rendőrségi – ügyészségi korrupciót amivel szemben találtam magam, ne tudd meg! Látva ezt, elfogultságra hivatkozva kértük az ügy áthelyezését, persze a legfőbb ügyészségtől, mert az alatt lesöpörtek. A másik rendőrségen a rendőrök csak a fejüket csóválták, és nevettek, hogyan voltak ennyire “hülyék” amazok. Eltelik egy hónap, ők is ugyanúgy viselkedtek, mint az előző társaság, akiktől elvették az ügyet. Aztán egyszer úgy alakult, hogy az ügyvédem 2 órával később ért a rendőrségre mint én, és 2 órán át beszélgettünk a kivizsgáló rendőrrel, aki úgy négyszemközt igen korrektnek látszott. Felvázoltam neki az egész folyamatot, felvetve, hogy nem értem a megváltozott viselkedésüket. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, és azt mondta: “Tudja nekünk is vannak főnökeink”.

    Példálóztál itt az amerikai rendőrökkel. Más környezet, más normák, amiket a mi körülményeinkbe átültetve igen rosszul mutatna.
    A világot a pénzhatalom uralja. Amikor a világ legbefolyásosabb pénzhatalmának vezérigazgatóját bilincsben szedik le a repülőgépről csupán egy bevándorló “nigger” (elnézést a kifejezésért, csak sarkítok) takarítónő szavára, akkor fel sem merülhet a kérdés, hogy a Sheriff ne maga a törvény lenne! A magyar “igazságszolgáltatás” még nagyon messze jár ettől.
    Ami pedig a 20 év utáni szolgálatba vonulást illeti, meg kell nézni, az amerikai rendőrök hány éves korukban mennek nyugdíjba.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Hát ez az , a rendőrök is inkább ezért tüntetnének hogy ne hozzanak ilyen szbályokat/törvényeket/
    büntetéseket a túlfizetett és “túlméretezett” /számszerint/ honatyák mert aztán nekik kell azokat betartatni és őket szidják!!!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    ike….60 éves rendőr mit csináljon?
    a 60 éves kőműves, ács, burkoló,tetőfedő,betonvágó,útépítő stb..mit tud csinálni 60 évesen?a f@szát nem tudja megfogni kézremegés nélkül, és mégsem mehet el 40 évesen nyugdíjba..Akinek nem tetszik a munkahelye, annak BÁRMIKOR ott lehet hagyni 🙂

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Hát azért a rendőrnek sem könnyű..+ munka..de beki is ki van adva hogy ennyit és ennyit kell “behajtani” ha nem ő is kevessebbet visz haza fizetéskor!!!!
    H-ban már a költségvetésben is bele van véve az éves “büntetésbevétel”!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A napokban történő rendőrdemók is érdekessek pedig egyszerű a megoldás…csak valaki valamiért nem akarja!!!!!Hát még fiatal addig álljon lesbe és ha eléri azt a 40 éves kort /amikor
    bazi “belefáradt” a büntetésekbe/ akkor miért nem teszik be irodai munkára???Netán mert sok közülük “írástudatlan”???

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    H specialitás az angolos vezetés….a többsávos úton..noha a jobb sáv végig üres de itt H-ban mindenki a bal sávban halad, szerencse hogy nem büntetik a jobbról előzést /többsávos út/.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Utakra???Igaz építik azokat is csak míg Horvátok /hegyek-sziklák-alagút-viadukt/ fele áron addig náluk duplájáért és amikor elfogy a pénz csak úgy egyszerüen vége.
    Gondolok olyan vége mint a mai Román busz és Szlovénkamion balesete /több halott/ egyszerüen megszünt a pálya és csak közönséges útba torkolt bele. A szegény Román meg azt hitte továbbá is pálya de csak a nagy CSATTTT….

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Sőt láttam /D-ben/ hogy van egy kiegészítő lámpa a bal túloldalon a kereszteződésben rekedteknek is, hogy tudják mikor vált/váltott a v-rendőr.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Sőt!!!! Ma a horvát TV bemondta hogy a MOL 10 millió eurót fizetett kenőpénzként a most már
    börtönben lévő /volt miniszterelnöknek/ Szanadernek hogy noha csak 40 %-ban tulsjdonosok a
    horvát benzincégben /INA-ban/ de megkapták a teljes döntéshozatalt!!

    Kíváncsi lennék hogy ezt milyen tételként könyvelték el a MOL-nál!!!

    ÉS itt nálunk mikor mennek “nagy” emberek is börtönbe ilyesmikért???

    Szóval akik eurómilliárdokkal “dobálódzanak” azoknak mi a szerény 300.000 magyarpénz!!!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Lehet, régi a sztori, de nem véletlenül járőröznek még ma is egyedül. Mert van tekintélye és szava! Nem támadják meg őket, csak a valóban elszánt bűnözők és nem hazuttolják meg csak ha tényleg komoly okuk van rá. Itthon csak a bűnözőnek vannak jogai. Ez a rendőrállam, ahol a rendőri tanuvallomásokat semmisnek veszik a garázdákéval szemben? Ugyanmár!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Minek is kell rendőr minden rossz lámpához? Az egyéb jelzéseket nem tudod értelmezni? Ha mindenki betartja a szabályokat és van annyi közlekedéskultúrája, hogy ha szükséges lemond az elsőbbségéről, semmi gond nem lenne. Érdekes, hogy rendőrállamozol, de egy kis közlekedési szitunál már rendőrért kiálltasz. Most akkor mi van?! Normális közlekedési morál kellene, amibe beletartozik, hogy betartjuk a szabályokat és segítjük egymást. Deffenzív közlekedésről hallottál már? [i]“Rendőreinket, a közlekedésieket szinte csak bírságolásért hajtják ki…Csak egy normális vezető kellene, aki parancsot adna a forgalom irányítására.”[/i] Most akkor miért a posztosrendőrt szídod? Parancsot teljesít. Ha ellenőrizni küldik, oda ellenőriz. Jah, hogy betartatja a szabályokat? Ez szar ügy, nem? Ha meg nem küldik forgalomirányítani, akkor nem megy. Érdekes, nem? Neked van főnököd? Betartod az utasításait? Vagy a beosztottjaidtól elvárod ugyanezt? Te már bizonyára tapasztalatból mondod, hogy egy 60 éves ember képes órákon át az időjárási viszonyoktól függetlenül állni egy útszélén és birságolni, vagy forgalmat irányítani. Persze egy olyan emberről beszélünk, aki a megelőző 40 évet is ilyen körülmények közt töltötte, nem a légkondis irodába meresztette a seggét!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Pont erről beszélek, hogy itthon az első, hogy bármit elkövetnek, hogy ne kelljen felelősséget vállalni a tetteikért, pedig nem elkövetni a szabálytalanságot mennyivel egyszerűbb. Utána meg mindenki szemét, bunkó, aljas, csak a szabályszegő az ártatlan, akit a csúnya rendőrbácsi zaklat. És elég szomorú hozzáállás, hogy az a hülye, aki becsületes. Mert aki nem az, az ne is hisztizzen, hogyha jogtalanul bünteti meg egy szintén becstelen rendőr!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ha a nickednek hinni lehet, nem mai gyerek vagy te sem. Hányszor állítottak és büntettek(!) meg indokolatlanul/jogtalanul? Engem még egyszer sem, pedig 19 éve hivatásszerűen vezetek és munkán kívül is letudtam már pár kilométert. Ezalatt 4-5 alkalommal állítottak meg ellenőrzésre és egyetlen egyszer büntettek meg, jogosan! Ugyan nem százezres csekk volt, csak pár tízezer, plusz egy forgalmi bevonás, szigorított vizsgával, meg új gumikkal. Az mennyi is? Ugye-ugye?! Pedig el is nézhette volna, miből tartott volna neki, nem? És azt is elhiszem, hogy van a rendőri állományban is olyan, aki visszaél a hatalmával, de egy szakmát mondj, ahol nincs. De azt is tudom, hogy egyik rendőr sem szeret a szolgálat végeztével jelentéseket irogatni, úgyhogy, ha lehet nem csinálnak maguknak plusz munkát. A másik dolog, meg az, hogy eddig nem tudtak volna szivatásból büntetni? Akkor most miben változik bármi is?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Te sem a témához szóltál, de sebaj. 🙂 Te még sosem voltál figyelmetlen? Nem hát, ebben biztos vagyok! A hsz arról szólt, hogy lakott területen kívül, vagyis 90 helyett megy 70-nel. Ennyivel megy az összes nagytestű jármű is. Akkor miért is gond ez? Ne sarkítsunk már ennyire, hogy “és mi van, ha az autópályára szembe jön egy lovaskocsi”, mert nem erről volt szó. És igen, osztom a véleményed, hogy a gyorsabb jármű elé való bevágás balesetveszélyes, de hogy jön ez ide? És ez mennyiben mentesíti a gyorshajtást, ami pedig a cikk és a hozzászólások témája?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ezt enyhén szólva butaságnak tartom. Tehát, az USA-ban nem kereshetek utcát? Nem lehet műszaki hibás az autóm? Meg egyébként is, 35-40km/h-ról volt szó, ne kezdjük már, hogy “és ha 20-szal megy?”-et. Vagy ott, még a bicikli is kötlezően 50-nel kell menjen? Ne keverjük a megengedett legnagyobbat a kötelező legkissebbel!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A sárgán való áthaladást sem eddig, sem ezután nem büntetik. Ha ságra jelzés mellett haladsz el, senki sem fog megbüntetni, ha piros mellett, akkor meg jogos. És tisztázzuk azt is, hogy ez azt jelenti, hogy a “kötelező megállás helyét jelző vonal”, ennek hiányában a lámpa vonala számít. Tehát, ha egy 2X4 sávos utat keresztezel és a jelzőlámpa az úttest közepe felett, esetleg az utkereszteződés után van kihelyezve (bizony van ilyen), akkor Elképzelhető, hogy a kereszteződésbe még a ságra elején, vagyis szabályosan haladsz be, de már tiloson hagyod el. Ilyenkor senki sem fog megbüntetni, hisz 99,9%, hogy van megllást jelző vonal, amit már meghaladtál mire letiltott a lámpa.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ez mind nagyon szépen hangzik, de a legfontosabb lenne az agresszív sofőrök kiszűrése, és a vezetéstől való eltiltása. Én nap mint nap járom az országot 18t tehergépjárművel közlekedek, lehetetlen betartani a megengedett sebességet, mert jön a tertályos kamion, a nyerges billencs, vagy esetleg a Román kamikáze, hiába nem lehet pályán, vagy kétsávos úton előzni, megelőz, és rámhúz olyan módon, hogy vagy a leálló sávban, vagy a padkán kötök ki. Ez sajnos nem egyedi probléma. A billencsek 90%-a el van látva egy kapcsolóval, ami kikapcsolja a sebességhatárolót, és menet közben pihenőre állítja a tachográfot. Ez nem foglalkoztat senkit? Én semmi mást nem szeretnék, biztonságos közlekedést, a megengedett sebességhatárokon belül. Országúton kénytelen vagyok a megengedett 70km/ó helyett 80-al menni, mert letolnak a kamionok az útról, de még így is agresszívan megelőznek. Sajnos ez nem csak az én problémám, kénytelen vagyok szabálytalanul gyorsan hajtani annak érdekében, hogy biztonságosan haza érjek. K.L.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Sehol nincs leírva, de könyörgöm ne menjen a madár 110es sebességhatárnál az előző sávban nyolcvannal ha kezdő akkor sem. Nemegyszer előfordult hogy utolértem és akkor jött előzni. És mivel a megengedett sebességgel érkeztem mögé kicsit nehezen lassultam le, aztán még fékez is ha meglát a tükörben.
    1. Lehet hogy kezdő de nézzen tükőrbe mielött előzésbe kezd az autóúton.
    2. Ha belevág mégis akkor nyomjá már meg azt a kurva gázpedált ha lassan megy, ne játszon önjelölt rendőrt, felesleges fékezgetésekkel.
    3. Ez a magatartás inkább balesetveszélyes.
    Nem tartozom a gyorshajtók közé de szeretek haladni ahol lehet.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Az anekdota lényegét értem, bár ez így a magyar fülnek nagyon rosszul hangzik, és félreérthető az egész történet. Először is teljesen más kultúráról van szó. Akit az amerikai normák, és kultúra szele nem csapott meg közvetlenül, tehát nem érezte azt a saját bőrén, az nem is tudja miről van itt szó, és bizony rossz következtetéseket képes ebből az egész történetből levonni. Kezdjük ott, hogy magyar mértékkel mérve egy átlag amerikaira nyugodtan elmondható, hogy az együgyüségig becsületes. Ott a Sheriff valóban a törvény! De ha az csal, akkor annak annyi…

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Egyetértek azzal, hogy lassan rendőrállam lesz Magyarország. Rendőreinket, a közlekedésieket szinte csak bírságolásért hajtják ki, erre pedig alkalmas a 60 éves rendőr is. Hányszor, de hányszor van közlekedési dugó a városban egy-egy csomópontban, ahol nem működnek ideiglenesen a lámpák. Olyankor hol vannak a rend őrei? Biztos két utcával arrébb mérnek. Én három kilométerre lakom az M1-es lehajtótól. Nem egyszer fordul elő a pályán súlyos baleset, amikor mindenkit lehajtanak az 1-es útra. Lámpás kereszteződés, természetesen rendőr sehol. A pályáról lejövők vége szinte Tatáig ér. Erre azt sem lehet mondani, hogy szegény rendőreink nem tudják, hogy balhé van a pályán. Csak egy normális vezető kellene, aki parancsot adna a forgalom irányítására. Ehelyett számolgatják, becsülgetik, hogy mennyi lesz a napi bírság bevétel a leggenyább helyekre kiállított sebességmérések eredményeként.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Erre a véleményedre én is azt mondom, érdekes meglátás. Erről egy korábbi eset jutott az eszembe. Ahhoz kétség nem férhet, hogy pl. az USA messze előttünk jár a közlekedésben is, és a közlekedési kultúrában is, ami magában foglalja a megalkotott jogszabályokat és a kialakított közlekedési körülményeket is. Persze drákói szigorral csapnak le a súlyos közlekedési kihágásokra. Kb. 5-ször annyi rendőr van az utakon, mint nálunk, vigyázzák a rendet. Ennek ellenére az úgymond “közúti ellenőrzés” nem létezik! Ott ha valakit megállítanak, annak oka van! Amikor elkezdtem ott autózni, hozzátartozóim nyomatékosan felhívták a figyelmemet arra, pl. lakott területen belül ahol Speed limit 50 Mph táblát látok, meg ne próbáljak 30-al menni, mert biztos kiszednek a forgalomból, pedig ott nem egy forgalmi sáv van, hogy feltartanám a mögöttem haladókat. Ha már a büntetési tételekben ennyire majmoljuk a nyugatot, akkor nem ártana valamit a közlekedési kultúrából is átvenni.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves ike, ezzel a vicces példával csak az a baj, hogy mást sem hallasz a honi médiában, mint a “jogállam” így meg úgy, ám ebben a rendőrös bírságolásban pontosan az a kockázat, hogy olyanért is szívathatnak (márpedig igenis fognak, mert kell a bevétel), amit esetleg tényleg nem követsz el, és nincs semmi, ami megvédjen. Azért megnézném az arcodat, amikor neked dugnak majd oda egy 50-100 ezres csekket, és egyedül leszel a kocsiban, ők pedig ketten vagy hárman… egy jogállamban… Ugye, érted?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Mindenkinek, aki azt kérdezi mivel is bizonyítja a rendőr, hogy szabálytalakodott, egy anekdota a demokrácia hazájából:
    Egy amerikai Sheriff és egy magyar rendőr párbeszéde megtörtént esett alapján:
    A Sheriff elmesélte hogy ha valaki gyorsan hajt, mögé megy autóval felveszi a tempót, amivel az előttehaladó megy. Ha a tempó magasabb a megengedettnél, akkor kiszedi a kocsit és bírságol.
    A magyar zsaru kérdése tolmácson keresztül:
    És hogy bizonyítod hogy valóban gyorsan hajtott?
    Nem értem a kérdést, még egyszer please!
    Hogy bizonyítod hogy tényleg gyorsan hajtott?
    Hát mögé megyek és megnézem hogy hány mérföld/órával megy, ha felveszem a tempóját.
    Igen, de hogy bizonyítod?
    Nem értem …mondja a Sheriff.
    Hát tegyük fel az ember azt mondja hogy nem is ment annyival.
    Nem mond ilyet.
    Miért nem?
    Mert én vagyok a Sheriff. Én megmondom mennyivel ment és ő fizet.
    És, ha nem fizet?
    Akkor 24 órán belül bíróság elé állítjuk.
    És ott mivel bizonyítod, hogy gyorsan ment?
    Nem értem….gondolkodik a Sheriff majd a tolmácshoz fordul:
    Azt lefordították neki, hogy én vagyok a Sheriff….?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Még mindig nem értem, miért a rendőr a hibás, ha valaki törvényt szeg? Ahogy azt sem, hogy ha szerinted ilyen fene jó dolguk van, miért nem vagy rendőr? Sajnos, ithon nincs tekintélyük, sőt, még a vallomásukat sem fogadják el a huligánokéval szemben, akkor mit vársz tőlük? Ki vagyok váncsi, te mit szólnál, ha a lányod megerőszakolói után 60 éves rendőrnek kéne szaladia? Igenis, aki 20 évet lehúzott az utcán mehessen nyugdíjba. De ne az irodisták!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Nem tudom, te merre laksz, de még nem láttam olyan lámpát, ami előtt ne lehetett volna megállni. Olyat nem ír a KRESZ, hogy [i]“úgy kell megközelíteni a lámpát hogy sárgára váltáskor biztonságosan meg tudjunk állni”[/i]. Átlag autóval 60km/h-ról a fékút kevesebb, mint 20 méter! Tessék egy [url=http://www.databoxer.com/v1/uploads/webkresz_hu/hu/letoltesek/14/fek.html]féktávolság-kalkulátor[/url].

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Hol van az leírva, hogy nemlehet 35km/h-val, ill. 70km/h-val közlekedni? A segédmotor, max. 40km/h-val mehet, akkor egy autó miért nem? Ráadásul, te nem voltál kezdő és nem is jártál még ismeretlen útvonalon/településen? Vagy mindenhol mész, mint a mérgezett egér? És csak úgy tisztázásképpen a személygépkocsi, motorkerékpár és 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsi kivételével lakott területen kívül a megengedett sebesség max. 70km/h. Ha egy busz vagy pótos IFA megy előtted ennyivel az nem gond, csak ha egy szgk? Nyilván azokat könnyebb előzni. Érdekes meglátás!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Igaz, tehát így is úgy is megérdemli a büntetést, csak az a kérdés milyen jogcímen. Ezzel a példával egy gyakorta tapasztalt kulturálatlan, a közlekedés többi résztvevőjét semmibe vevő magatartásformára kívántam felhívni a figyelmet, ami szerintem súlyosabb, mint a sárgánál való átstartolás, és mégsem esik szó róla sohasem.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    [i]“A piros lámpánál (még sárga) áthaladásról a Kresz úgy rendelkezik, hogy a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni a kereszteződést.”[/i] Át kéne olvasni azt a KRESZ-könyvet! Ha féktávon kívül kapod a sárgát, bizony meg KELL állnod! A biztonsági övről meg: [i]KRESZ 48§ (4). A külön jogszabályban meghatározott M1, M2, M3, N1, N2, N3 kategóriájú gépkocsiban, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan járműben, amelynek üléseit biztonsági övvel szerelték fel, az ülésen utazó személynek a biztonsági öv becsatolásával kell magát rögzíteni.[/i] A KRESZ nem ír szabálysértésről, mag a BTK.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    És miből gondolod, hogy ez nálunk működne? Nem azt írja a KRESZ, hogy az átmeneti jelzésnél (sárga), ha féktávon kívül kapod meg KELL(!) állni, ha belül, a lehető leggyorsabban el kell hagyni a kereszteződést. Vagyis, ha tudnák, hogy a villogó zöld után még jön egy sárga és csak ezután a piros, akkor akik eddig átmentek, ugyanúgy átmennének a sárgán, mint eddig. Itt max. azon lehet a vita, hogy féktávon kívül vagy belül kaptad-e a jelzést. De az autósok 80-90%-a azt sem tudja hány méter a féktávja adott sebességről. Tudok olyan lámpát mondani, ahol épp az a gond, hogy nagyon sokáig adja az átmeneti jelzést. Mivel először meg fog állni, aki nem ismeri, de amikor látja, hogy megállás után még legalább 5 mp-ig adja a sárgát, legközelebb már eszébe sem jut megállni, míg tilos nem lesz, mert “még átférek”. Ezt tapasztalatból mondom!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Én nem mondom, hogy tartsd be, de ha nem, akkor ne a törvényalkotó, és főleg, ne a rendőr legyen a szemét. Akkor te vagy az, aki megszegte a törvényt, a büntetés tudatában, tehát vállald a következményeket. Ennyi. Én is ennek tudatában vezetek és szabálytalankodok.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    “…a piroson a megengedett sebességhatárt túllépve átsuhan a kereszteződésen,….. az ilyen… magatartás ugyanúgy megérdemli a súlyos büntetést, mint a gyorshajtás!”
    Na most, ha a tiloson megy át, túllépve a sebességhatárt, akkor ő is gyorshajó lesz, sőt, még tiloson áthajtó is, tehát büntetendő. Nem értem a gondot. 🙂 Az alapproblémát igen.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A tapasztalat azt bizonyítja ha már a bűnözőkkel szemben nem tudnak eredményt felmutatni,akkor valahol máshol kell.Íme itt a megoldás az autósok.Hiszen még nem fizetünk eleget,és ugye a 35-40 évesen nyugdíjba vonult rendőreinket is valamiből ki kell fizetni hiszen nem kevés a nyugdíjuk,na meg a jutalmak,az új autók,ez mind pénzbe kerül.Végre lesz miből finanszírozni.Persze azt se felejtsük el hogy milyen veszélyes munka a rendőré,mert nagy bátorság kell ahhoz hogy autóban ülve elbújva egy nagy fa,vagy bokor takarásába és az autósokat hátulról a településtáblánál lefényképezni.Persze nem a befelé vezetőnél hanem ha már kifelé megy az ember a településről.Persze az is nagyon veszélyes amikor meg sem kísérlik hogy kiszálljanak a rendőrautóból és intézkedjenek,mert félnek.Ez mind nagyon bátor tett csak így tovább!!!!Azon még nem gondolkodtak el hogy ne rendőröknek hanem pénzbehajtóőröknek hívják magukat???Támogatom az előttem szólókat és én is megkérdezném hogy a bérek mikor lesznek EU-s szinten???Vagy majd kitalálnak egy büntetés rendező kölcsönt??A több százezres fizetésből,ill.milliósból lehet költekezni,de a minimálbérből,a tisztelt elvtársak meddig húznák,luxus nélkül,nélkülözve??

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A közlekedés biztonsága fedőnévvel ellátott újabb sarc körüli legutóbbi néhány hozzászólás már igen átpolitizálódott. Csipy31 véleménye tömör szellemes, díjazom. Tipikus, külföldön élő magyar véleménye.
    Viszont érdemes megemlíteni, hogy az egész színház, amit demokráciának, választásnak, meg kormányzásnak nevezünk, abban pl. a nagy vezír kategóriája csupán egy színpadi kellék, és nem több. Ez nem magyar jelenség, minden úgynevezett demokrácia így működik. Több arab meg afrikai ország, meg a “sötét középkor” maradványa, amiről szót sem érdemes ejteni.
    Visszatérve a közlekedésre, egyetértek azokkal, akik a közlekedés ritmusából indokolatlanul kilógó járművezetőket büntetnék, de nem úgy ahogyan most történik, hanem azokra is kierjesztve, akik a forgalmat feltartják.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    bakker kimaradt….
    mi az hogy tartozásom fejébe elveszik a forgalmit?Én tartozom nem az autóm…miért nem mindjárt az asszonyt, vagy a lakásom veszik el?
    Ha az autóval minden rendben akkor a forgalmi marad nálam ha tetszik ha nem 🙂
    Pláne ha mondjuk az előző be nem fizetett szabálysértést nem is ezzel az autóval követtem el ami ráadásul nem is az én nevemen van :)Vagy lízingelt a kocsi, akkor mi van, sőt ha lízingelt és nem a nevemen van?Hanem az asszonyén akinek nincs is jogsija?
    Ilyenkor mi van?Ne vezessek autót egyáltalán?Akkor vonják be tartozás miatt a jogsimat.És ismét Németországnál járunk 🙂

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Sok embernek osztom a véleményét…

    1.: Uniós szabályozáshoz, Uniós fizetést 🙂
    2.:A német bünti táblázat király, nem túl anyagias, viszont egy bizonyos sebességtúllépés után bevonják a jogsit pár hónapra.Nagyon jó ötlet lenne itt is, csak akkor nem lenne belőle PÉNZ.
    3.:Gyalogosok biciklisek büntetése…Na erre kíváncsi leszek.Két hete mentünk le faterékhoz Balcsira.Nagyba nyomták a Balaton körüli biciklizést vagy 3-400-an.Következő szabálytalanságokkal találkoztam:Egymás mellett bringáztak a főúton, lakott területen kívül nem hordtak láthatósági mellényt,kerékpárok kötelező világító berendezései hiányoztak,, a kerékpárral behajtani tilos táblák sorozatos figyelmen kívül hagyása, megjegyzem majd olyan széles kerékpár út volt az út mellett mint egy sáv.Hab a tortán hogy volt aki sörözött közben…Mit kaszáltak volna a rendőrök?Oké hogy verseny, de ha nem lezárt pályán történik (Tour de France stb..)hanem közúton, akkor a közűti közlekedés szabályait be kell tartani.
    Piros lámpán való áthajtás:
    A KRESZ annyit ír elő hogy úgy kell megközelíteni a lámpát hogy sárgára váltáskor biztonságosan meg tudjunk állni.Annó az oktatóm ezt úgy prezentálta hogy mikor észlelem a sárga lámpát és nem tudok megállni intenzív fékezéssel(nem vészfékezés!), valamint kamion, busz, teherautó van mögöttem, akkor nyomás át vissza kettővel mert eltaposnak, és magyarázkodhatunk a rendőrnek, meg a másik autósnak kártérítésért hogy csak a KRESZT akartam betartani mert sárgára váltott a lámpa…Tehát ha nem tudok biztonságosan megállni igen is áthajthatok a sárgán, és lehet hogy pirosra fog váltani közben, ugyanis:a sárgának olyan hosszan kellene világítani hogy mikor észleli a megengedett sebességgel közlekedő autós, meg tudjon biztonságosan állni.Ez 50-nél mondjuk 3-4 másodperc, és mondjuk 2-3 autó tud úgy átmenni a sárgán hogy nem tudott volna biztonságosan megállni, de a negyedik már tuti megállhatott volna.Ezek után ha átcsusszan a piroson akkor okés a bünti.De hogy zajlik a dolog?Megy a sor…sárga, majd 1 másodperc után piros..Ki a tököm tud megállni ha 50-nel (14m/s-mal) megy 1 másodperc alatt?Kell hozzá 20-25 méter, meg qrva jó reakció idő..Egy kis matekot belevihetnének a lámpák szabályozásába.Ne csak abból álljon hogy piros után 3 másodperc múlva zöld a keresztező forgalomnak…
    Szerintem előbb meg kellene teremteni a korrekt közlekedési feltételeket, táblákkal, utakkal, lámpákkal mindennel, majd aztán lehet büntizni.Nem a jelenlegi KRESZT kijátsz megbüntetni boldog boldogtalant, aki lehet egy kinn felejtett tábla miatt vehet fel 300 ezres személyi kölcsönt a havi 50 rugós lakáshitele,meg a két gyereke mellé…már ha kap..ha nem mehet az utcára..

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Sokszor tapasztalom és bosszantó dolog az is amikor a kiépített kerékpár út helyett a főutvonalakat használják a bringások szabálytalanul.őket vajon mikor fogják mondjuk úgy 50.000-100.000 Ft-ra? Szintén bosszantónak tartom amikor valaki a forgalomban indokolatlanul lassan halad és feltart másokat.Őket mikor fogják végre jól megbüntetni?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    1.) Rendben hogy a gyorshajtást büntetik, de akkor talán azokat a T. autóstársakat is meg kellene bírságolni, akik fene nagy jogkövető magatartásukkal akadályozzák a forgalmat. Konkrétan azokra gondolok, akik lakott területen 35-40-el, kívül pedig 60-70-el porszkálnak/nézelődnek. Ilyenkor szokott kialakulni a “lakodalmas menet”, mikor egy móricka húzza a sort a többi meg nem mer előzni. Ezzel a magatartással egyrészt fenntartják a többi autóst és a forgalom ritmusát, másrészt pont ezzel fokozzák a baleset bekövetkezésének lehetőségét. Önkéntes igazságosztókra nincs szükség az utakon, az maradjon a rendőrség dolga. Önhatalmúlag ne kényszerítse senki a forgalom többi résztvevőjét a lassabb haladásra. Ha valaki gyorsabban hajt, hát vállalja annak a következményét hogy elkapják és fizetnie kell. De ha 35 helyett 50-el halad akkor még nem követ el szabálysértést.

    2.) Itt olvasható az aktuális német büntetési tarifatáblázat: http://www.bussgeldkataloge.de/
    A teljes lista a Bussgeldkatalog menüpontban olvasható. Különösebb nyelvtudás nélkül is könnyen ki lehet olvasni a lényeget.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ha mar ennyire menni akarnak az unios orszagok bünteteseinek összegei utan akkor talan a fizeteseket is arra a szintre kellene emelni.
    Nemhiszem hogy egy egyszerü polgar a 70 000ft-os fizeteseböl ki tud ekkora összegeket fizetni.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Ha mar ennyire menni akarnak az unios orszagok bünteteseinek összegei utan akkor talan a fizeteseket is arra a szintre kellene emelni. Nemhiszem hogy egy egyszerü polgar a 70 000ft-os fizeteseböl ki tud ekkora összegeket fizetni.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Teljessen egyetértek, a mocskos ifi honatyák, útálják a szocikat de ezek már a Rákosi módszerein is túltesznek. Rákosiék is a padlások seperték ki, hát ezek..autóelkobzás, jogsibevonás!!!
    Az ország 1/2-e munkanélküli a maradék felének is minimálbér van akkor hogyan fizetik ki az ilyen büntetéseket. Ők felvezető meg 5-6 kisérő rohanó mercikben utaznak de ha nem is az államtól kapott audikban radarkicselező kütyürökkel felszerelve utaznak!!!

    Először biztosítani kellene munkát EU-s fizetéssel akkor hozzanak ilyen büntetés szigorítást!!!

    Nemrég még a benzinárban nem volt útadó és az utak jók voltak, most bőven fizetünk de hol az a pénz???Biztos juttat a MOL jó helyre…mert máskülönben nem “garázdálkodna” így a benzinárakkal sem. Lásd Horvátországon a miniszterelnök megszabta a max. árat és slussz, megmondta az INA-nak /és már ott is élősködő MOL-nak/ hogy mondjanak le saját hasznukból??
    Mikor tesz meg ilyet a mi kormányunk aki állítólag a nép érdekét szolgálja /igaz melyikét/.
    Most is milliárdokat tékozolt a potom áron eladott és most visszavásárolt benzinrészvényekért.
    Azon a pénzen hány kórház, iskolát lehetett volna megmenteni!!
    Ugyan kár a szóért, itt még 30 évig ez marad..hacsak a kissebség nem veszi át a hatalmat.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    MOSTMÁR a RENDŐR AUTOKRA IS FELÍRHATÓ AZ ÚJ SZLOGEN: „VADÁSZUNK ÉS BÜNTETÜNK”
    Nagyon jó hogy az UNIÓ egységesít, de végre a fizetéseket és a nyugdíjakat is egységesíteni kellene, na azt nem ez csak a politikusoknak jár aki kint dőzsölnek Brüsszelben.
    Semmit nem tudtak eddig elintézni, ami Magyarország javát szolgálná.
    Lári fári, hogy az életeket, a baleseteket akarják megelőzni, ha ezt akarnák autópályákat és autóutakat, megfelelő minőségű fő és mellék utakról gondoskodnának. Nem inkább kiteszik a 30 km-s sebességkorlátozási táblát és lesből lefotóznak és keményen büntetnek.
    A benzin adójából miért nem az utakat építik és tartják karban? Az úgynevezett gengszterváltás után csak romlott a helyzet, Békés Megye a harmadrendű állampolgárok lakhelye az autópályát, hányszor de, hányszor megígérték, de csak ígéret maradt, s akkor legyünk jogkövetők, amikor mindig csak becsapnak, és minden féle jogi szabályozással a kis pénzt is kiveszik a zsebünkből.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Nem is értem ezt az egészet. Az utcán álló rendőr fogja majd meghatározni, hogy ki követett el szabálysértést és a vélelmezésére alapozva kiszab akár 300000 Ft os büntetést is.? Hát hol élünk? Ja és persze a rendőr az tévedhetetlen, neki a szava szent.

    Gyorshajtás oké hiszen megfelelő technikai eszközzel készitett bizonyítékkal alá támasztható.
    Ittas vezetés szintén. Piros lámpánál történő áthajtás, biztonsági öv már nehezebb téma. Ezek az a kategória amit ugy láttam!!!
    A piros lámpánál (még sárga) áthaladásról a Kresz úgy rendelkezik, hogy a lehető legrövidebb időn belül el kell hagyni a kereszteződést. A sárga jelzésnél lehetőség van még vészfékezésre, de erről a Kresz szintén ugy rendelkezik, hogy az indokolatlan vészvékezés tilos. A logikusan végig gondoljuk azt hiszem nem lehet jól kijönni egyik esetben sem.

    A biztonsági öv kérdésről sokkal konkrétabb tapasztalataim vannak sajnos. A mai napig pereskedem a rendőrséggel, hisz a szabálysértés elkövetésének tényét nem tudják bizonyitani. Viszont az ártatlanságom bizonyitására még nem kaptam lehetőséget. Hisz van olyan eset, hogy a rendőr csak vélelmez valamit.
    A biztonsági öv használatáról szóló jogszabályok ráadásul meglehetősen hiányosak így a szabálysértés elkövetésének megállapítására nem is alkalmasak.
    Kresz 48 § (4), és (5) Jelen szabályozás szerint mindenki szabálysértést követel, aki a biztonsági övét beszállás után kaocsolja be, illetve kiszállás előtt kapcsolja ki.
    Valamint csak azt irja elő a jogszabály, hogy rögzíteni kell az övvel magát az vezetőnek, utasnak. De ennek módjáról (3 pontos öv váll alatt, váll felett? Automata feszitő jó bőre kihúzva?) nem.
    Persze jöhetnek itt a szokás joggal, de szerintem 300000 Ft ért azért legyen már egy kicsit konkrétabb.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Sajnos 67 km/h-val léptem be a falutáblánál és kb. 60 m-ren belül lassultam le 50-re. Ez 30000 Ft-ba került. Egy ugyanilyen Ausztriában 20 Euró. Tilosban parkolás itt 50000, ott 21 Euro. Persze tudom ők szegények nem keresnek olyan jól mint mi magyarok.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    a piros lámpa nehéz ügy nálunk,nagyon veszélyesen vannak beállítva a 90-es évek óta. olyan kell mint ausztriában! zöld villogó,sárga,majd piros!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Par tetel külföldön:

    50 helyett 71km/h : 20 euro helyszini birsag
    Mobilozas: 50euro helyszini

    Errö ennyit… nem tudom mit szigoritgatnak, amikor a magyar atlagkereset: 110-120e ft, az osztrak minimalber 1100 euro… a nemet alap mernök hazavisz 2500 eurot nettoba. Valahogy nem passzol Mo-i büntetes az atlagkeresettel es ehhez meg hozzajarul a tüstenkedö ,bokor mögül es a tükörsima uj, tökeletes utburkolatnal kint felejtett 30nal merö BATOR rendörök… Szeritnem kezdjen el mindenki autokereskedest alapitani v ha van egy kis telke akkor adja ki autoker-nek, mert ebböl az lesz kb h az emebrek 70/nak el kell adnia a kocsit h ki tudja fizetni majd a birsagot…de jo lesz…erösen gondolkodom h atlepjem e a hatart… vajon hol talal meg egy dalias rendör???

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Betartható, realisztikus, következetes, és nem eltúlzott közlekedési szabályokat kell hozni, és ugyanilyen közlekedési körülményeket teremteni, ami valóban, értelmesen és célirányosan a közlekedés biztonságát szolgálja. Meggyőződésem, hogy a magyar közlekedési szituációk 50%-a nem ilyen, hanem kifejezetten a pénzbeszedésre irányul, amivel a rend szigorú őrei élnek is, hiszem ez a cél, ezt a feladatot kapják főnökeiktől a járőrök is, amikor útnak indulnak. Ezért fizet az autósok igen nagy hányada gyakorta bírságot, és ezért vannak extrém helyzetek, amiről nemrégiben itt az autónavigátoron is szó volt.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Egyetértek a gyorshajtásból eredő többlet veszélyekkel, amit valóban érdemes ésszerű korlátok között tartani, erre szolgálhat egy a jelenleginél szigorúbb szankcionálás, amit most akarnak bevezetni. Kérdés persze, hogy jelen jogszabály módosítások mennyiben szolgálják ezt a célt, vagy inkább csupán további pénzlenyúló szerepe van, amivel az autós társadalmat még tovább kívánják sarcolni. Ami engem illet, én is inkább csak a sarcot látom benne, és nem a közlekedés emberibbé, tökéletesebbé tételét. Ha valóban a kulturáltabb közlekedés lenne a cél, akkor sokat hallanánk többek között olyan jelenségekről is, amit szintén súlyosan büntetni kellene, mint pl. a kulturálatlan közlekedési magatartás (aminek persze része a gyorshajtás is, amiről mindig szó esik, de a másról szinte soha). Ezért említek meg kettőt közülük.
    Mire gondolok? A közlekedés kollektív dolog, aminek ritmusához mindenkinek alkalmazkodni kell(ene). A forgalom ritmusával mindig együtt kell élni, nem megtörni indokolatlanul, és értelmetlenül kilógni a sorból, úgy mint a gyorshajtók, vagy éppen az ellenkező oldal, amiről most szólni akarok. Gyakran látom, “úszik” szépen a forgalom a kisváros főutcáján végig vezető összesen 1 forgalmi sávban a zöld lámpa alatt, de ott a következő jármű, ami vagy 30-40 méterre le van szakadva az előzőtől, és a távolság csak egyre nő közöttük, miközben a mögötte lévő vagy 5-10 jármű szinte tolja hátulról, de nem érdekli, nem törődik a forgalom többi résztvevőjével. A lámpa még mindig zöld, majd amikor kb. 10 méterre ér már a lámpához és láss csodát az még mindig zöld, elkezdi taposni a gázpedált de kegyetlenül, a következő pillanatban már sárga, mire a lámpa alá ér már piros, és így a piroson a megengedett sebességhatárt túllépve átsuhan a kereszteződésen, a többi feltartott jármű meg ottmarad a pirosnál. Sajnos nagyon gyakori ez a jelenség. Nos az ilyen szemtelen, másokat semmibe vevő közlekedési magatartás ugyanúgy megérdemli a súlyos büntetést, mint a gyorshajtás!
    Másik eset: Jövök haza az országúton szabályos sebességgel, a város határa előtt mintegy 2 km-re elrobban mellettem legalább 180-al egy motorcsoda. Város határában piros lámpa, majd nemsokára a városban körforgalom, majd még egy, meg még egy. A helyzet úgy hozta, hogy amikor a 3-ik körforgalomhoz értünk, a csodamotor meg közöttem volt még egy német rendszámú szupermerci. Így tökéletesen láttam az egészet. Tehát a 3-ik körforgalomba behajtás előtt, mint egy stoptáblánál, megállt a nemrégen még 180-al száguldozó motoros, holott senki nem volt legalább 25 méteres távolságban akinek elsőbbséget kellett volna adni a körforgalomban. Ekkor a Mercis egy rövid kürtszóval sürgette a motorost. Erre a motoros szépen leállította a motorját, kivette a gyújtáskulcsot belőle, sztenderre állította az egyetlen forgalmi sáv kellős közepén, majd szép nyugodtan odaballagott az autóshoz, és elkezdte hangosan anyázni. A magánszínház időtartama alatt mögöttem vagy 50 várakozó jármű gyűlt fel, se előre, se hátra.
    Szóval ha a közlekedést kívánjuk megreformálni, kulturáltabbá tenni, akkor az ilyen visszataszító kulturálatlan momentumokra is a legnagyobb szigorral kellene lesújtani!

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Tömegesen nem fogják befizetni, ha sportot csinálnak a 300 ezres büntetésekből. A büntetéseket is EUs szintre kellene hozni, jelenleg magasabb annál! (Nem beszélve a bérekről…) Osztrák, német, vagy akár svájci minta is elfogadhatóbb lenne, mint 4x minimálbér vagy bő 2x átlagbér. Nem tudom, hogy gondolják ezt. Piroson áthajtás tudatos? Hát akinél az, annak mehet a 300e. De azért gondolom ez nem rendőri bemondásra fog menni, hanem dokumentálni kell. Ráadásul nagyon is lehet olyan szituáció, hogy vétlenül nem sikerül kikeveredni a kereszteződésből a piros megjelenéséig, pl. egy megkülönböztető jelzéssel feltűnő gép miatt… Kétségtelenül nem kell sárgában behajtani, a “még átférek” inkább dugónál fordulhat elő, mégis én tartok ettől a rendelkezéstől, túlzónak tartom. Nem a büntetés mértékét kellene növelni, hanem az ellenőrzés mértékét. Nem a “közúti ellenőrzés” elnevezésű posztkommunista zaklatásra és pótcselekvésre kellene energiát fordítani, hanem pl. a piros lámpákra meg a zebrákra, vagy a sztrádán belső sávban bérlettel rendelkezők, esetleg a “lassúhajtók” kiszűrésére stb.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    orsós gondolkodhatna (persze ahhoz kellene,hogy legyen valami a fejben).Az átlag kereset Magyar Köztársaság területén 60-70.000 Ft.Bécsi út másik felétől 5-6000 euró.Nos Orbánc erre mit mond az Eu.Vagy mindent a politikusok lopott pénzeihez kell mérni??

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A helyszíni bírságot nem vagy köteles elfogadni, jelentesd fel magad és akkor majd megállapítják a büntit. Aki olyan hüle, hogy az átlalad írt 50 helyett 52-vel (soha nem hallottam még ilyet) megbüntetik és elfogadja, hát….

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Kedves Bibic!

    Úgy látom te sem tudsz értően olvasni. A 300.000 Ft is helyszíni bírság, amit fentebb is leírtak, nem a helyszínen, hanem 30 napon belül csekken fizetendő. És nem fix 300.000, hanem adható!!!
    Én még nem találkoztam 1-2 kivétellel bunkó rendőrrel.

    Amúgy meg nem kell szabálytalankodni és akkor nem kapsz ekkora büntit. A piroson áthajtás az esetek 99,9%-ában nem véletlen, hanem szándékos “még átférek”….meg is érdemli ezt a nagy büntetést.

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    A rendőrök az ATM-hez fogják kísérni az autóst.Mi lesz itt??Mint a pénzbehajtók vagy uzsorások.Persze,soha,egy rendőr sem fog ezzel visszaélni,na persze.És a 300 ezres büntetést majd ráhúzzák arra az autósra is,aki 50 helyett 52 km/h sebességgel halad a városban.Semmi máshoz nem értenek,mint sarcolni a magyart,lehúzni még az utolsó bőrt is róla,miközben lassan mi leszünk az Eu legcsóróbb emberei(vagy már azok is vagyunk).Meddig mehet ez így még?

  • 2017.10.31. at 14:44
    Permalink

    Azért ez a nagyon sok büntetés,hogy a politikus urak jobban élhessenek.Ki tud a helyszinen 300000 ft kifizetni?Aki kitalálta az se normális.Ilyen fizetések és nyugdíjjak mellett.A bérekben miért nem utánozzuk a nyugati szintet?

Vélemény, hozzászólás?