Vajon ez már tényleg a négyes Prius?

Tajvanról származó képeken a Toyota Prius feltételezett új szériája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három kép verte fel az internet autós felét: grafikák jelentek meg az ősszel érkező, következő generációs Toyota Priusról.


Az 1997-es első Prius még csodabogár volt, aztán a 2003-as második szériával a Toyota az első számú hibridautó-gyártóvá léphetett elő. Lehet jót és rosszat is mondani a Hybrid Synergy Drive meghajtási rendszerre, hogy például autószerűtlen a viselkedése, vagy idegesítő, ahogy a bolygóműves erőátvitel búgatja a benzinmotort, de mindez most nem számít. A Toyota leigázta a Priusszal először Amerikát, aztán a világ többi részét is. A feljavított harmadik generációnak már meg volt ágyazva, nem csoda, hogy az is siker lett. Az idén őszre várt negyedik szériával viszont nemcsak jobb hibridet, de jobb autót is kéne mutatnia a Toyotának, hogy az összes kétkedőt meggyőzhesse.
Hirdetés


Ezeken a képeken már feltételezhetően az új széria látszik. Hivatalosan persze ez mind csak koholmány, de a tajvani Autonettől elterjedő információ szerint ez lesz a következő nagy dobás; a legújabb Prius. Ha megállja a helyét ez a valahogy az internetre kikerült információ, akkor az új Prius zárt rendszerű hibrid és a konnektorból is tölthető plug-in változatát csodálhatjuk. Mint látszik, a formáját a tüzelőanyag-cellás Mirai ihlette, és az arányai megint nem sikerültek a legeltaláltabbra, de a Priusnál ez már csak hagyomány.

A sima Prius állítólag 1280, míg a hálózatból tölthető 1350 kilogrammos lesz, azaz a méretnövekedés dacára tudnak faragni a japán mérnökök a kocsi súlyából. Az új generáció Atkinson-ciklus szerint működő benzinmotorja 1.8-as és 105 lóerős lesz, amit egy 90 lóerő teljesítményű villanymotor egészít majd ki, hogy a rendszerteljesítményük így együtt 150 lóerő lehessen. A plug-in verzió nagyobb akkumulátor kapacitásával akár 50 kilométeres tisztán elektromos hatótávot ígér, 1,5 literes átlagos fogyasztás mellett. A Prius IV várhatóan 2016 második felében kerül a Toyota szalonokba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:47
    Permalink

    Ezért írtam, hogy talán egy szó is elég lett volna, hogy az állítás akár igaz is legyen. Ennyi.
    Te meg megint ócska utálat vezérelt hozzászólást írtál, buta encore. Szokás szerint hibásan.

  • 2017.10.28. at 15:47
    Permalink

    Először azt hittem igazad lehet hogy nem jó a mondat de itt látszik mennyire nagy az arcod.
    A Toyota a Priussal tényleg leigázta a világot még ha nem is eladott darabszámban hanem technikai értelemben.
    Minden valamire való autógyártó, a Prius hatására kezdte el a hibridtechnológia fejlesztését.
    A tudásod satnya, most is bebizonyítottad.

  • 2017.10.28. at 15:47
    Permalink

    [i]“A Toyota leigázta a Prius-szal először Amerikát aztán a világ többi részét is.” [/i]

    Ez konkrétan hülyeség, kedves szerző! Gondolom utánanéztél az eladási darabszámoknak, mielőtt ezt a marhaságot leírtad, hogy egészen biztos lehess abban, hogy orbitális marhaságot írtál. Nem kellene sok a mondatba, hogy akár még igaz is legyen, így viszont marhaság.
    Bocs, nem írhattam mást.

  • 2017.10.28. at 15:47
    Permalink

    Egyetértek több előttem szólóval abban, hogy ez a Prius valami ritka csúnya. Feltéve persze, hogy valóban ez lesz a végleges verzió. A Toyotánál mostanában nagyon el tudják rontani a kocsi formáját, legalábbis nekem nagyon nem tetszenek.

Vélemény, hozzászólás?