Egy öregúr háromszor megtette a Föld-Hold távot Mercijével

Tartósság: 26 év alatt 890 ezer kilométeres túra egy Mercedes-Benz G-osztállyal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Günther Holtorf nem taxis, hanem egy életvidám nyugdíjas, aki 177 országot járt be 1988-as 300 GD terepjárójával.


Günther Holtorf befejezte 26 éven át tartó autós túráját. 1988-ban, miután otthagyta menedzseri állását a Lufthansánál, úgy döntött, hogy akkor új Mercedes-Benz 300GD-jével elmegy egy hosszabb útra. A kék, hosszú tengelytávú Geländewagen jól szolgált az időközben kissé megnyúlt út alatt. Az autó nem volt elhanyagolható része a tripnek, időközben az Otto nevet kapta és motorcsere nélkül kibírt 890 ezer kilométert. Hallottunk már ilyet, az állólámpás, (W114/W115), a zöldséges (W123) és a taximerci (W124) rendesen karbantartott példányai is el tudtak menni ennyit fődarabcsere nélkül, de egy hamburgi, három műszakos taxi sem kap annyit, mint egy terepjáró.
Hirdetés


A 300 GD motorja a W123-as soros öthengerese 88 lóerővel. Megbízható darab és a Puch osztóművel megtámogatott összkerékhajtáshoz sem túl gyenge már. Holtorf úr és autója még a harmadik feleséggel töltötte az első évet Afrikában, de a pár 1990-ben szétvált. Günther persze az autót nem cserélte volna le semmi pénzért, az asszonnyal viszont elváltak útjaik. 1990-ben egy újság párkereső rovatában adott fel hirdetést, arra jelentkezett Christine, aki a további utazás nagy részén, 2010-es haláláig társa volt hősünknek. A kék Mercedesszel az évek alatt összesen 215 országot jártak be. Dél-Amerikában volt meg a 200 ezredik kilométer, Kazahsztánban az 500 ezredik, mostanra meg már átlépte a 890 ezret a számláló. Ez durván a Föld és a Hold távolságának a háromszorosa. Günther és Christine térképükön jegyezték fel az útjukat, és egy idő után már arra gyúrtak, hogy bekerüljenek a Guiness Rekordok Könyvébe. Eközben lelkes térképészként ők készítették el az Indonéz főváros, Dzsakarta első részletes térképét, itt többször is megfordultak.

A német kalandor partnerének megfogadta, hogy halála után is folytatja az utazást. Bár addig nem fogadtak el szponzorációt, hanem saját pénzből utaztak és a kocsiban aludtak, az elmúlt pár évben már a Mercedes támogatásával utazott. Az utolsó állomása Berlinben, a Brandernburgi kapunál volt, innen a Mercedes múzeumába kerül Otto. Bár a motor bontatlan, de azért kellet szerelni az autót. Günther Holtorf felkészült, mindig volt nála több száz cserelakatrész, így cserélt például kerékcsapágyat az Andokban 5000 méteren. Egy alkalommal Szíriában fel is borult, az eset után vissza kellet utaznia Európába új kasztniért. A kulcs, amit a világutazó végül a Daimler vezetőjének, Dieter Zetscének átadott, már nem is az eredeti volt. Az ugyanis annyira elkopott, hogy már alig letehetett használni. Szaúd-Arábiában csináltatta ezt a másolatot, amivel végső állomására, a gyári múzeumba kerülhet a világjáró G.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?