Új hús a piacon – árkörképen a hétüléses egyterűek

Tényleg olcsó a Dacia Lodgy? Mennyire?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a Lodgy, aminek mi örülünk, a konkurencia viszont nyilván nem, hiszen az új Dacia rendesen alávághat a többi piaci szereplőnek. Mégis, mennyivel olcsóbb náluk?


Az elsők között tesztelhettük az új Dacia Lodgy egyterűt, sőt a gyakorlatilag nullkilométeresen átvett ötüléses, 90 lóerős dízelmotorral szerelt tesztgép órájába az Autónavigátor.hu rakta az első néhány ezer kilométert. Hibái és hiányosságai persze neki is vannak, de megszerettük praktikumáért, tágas utas- és csomagteréért, átlátható karosszériájáért, kívül-belül vállalható dizájnjáért, egész jó vezethetőségéért és takarékos üzeméért is. Azt is megtudtuk, hogy főképp Renault Crédit finanszírozással vásárolva ára alacsonyabb, garanciája kiterjesztett, fenntartási is különösen kedvezőek – nézzük, pontosan mennyi is az annyi a riválisokkal szemben.
Hirdetés

A Lodgy egyterű. Olyan kompakt buszlimuzin, mely, ha alapból nem is, de opciósan hétüléses-hétszemélyes lehet, ráadásul leghátsó sorában szintén elég helyet kínálva. Nem a sajtóanyagra hagyatkozva, hanem mások beszámolóinak hitelt adva, s abból is kiindulva, hogy már a Logan MCV is térbajnok volt. Az említett finanszírozással 2,5 millió forintos alapárú autóhoz az alapesetben járó 3 év/100 ezer km helyett 5 év/100 ezer km-es a garancia, s ha a vevő csak évi 10 ezer km-t autózik, 5 esztendőn át egy fillért nem kell a szervizben hagyjon, ugyanis 5 év/50 ezer km díjmentes karbantartás is része a csomagnak. A Lodgyra tehát innentől kezdve hétülésesként, ideális nagycsaládos személygépjárműként tekintünk, s olyan modelleket kerestünk mellé, amelyek – nem meglepő módon – ugyancsak háromsorosak, variálhatóak és praktikusak. Íme a jelenleg Magyarországon újonnan kapható hétüléses egyterűek (nem szabadidő-autók) a kategóriából belépő, legolcsóbb, mindazonáltal hétüléses változatukkal.
Chevrolet Orlando 1.8 LS 4 100 000
Citroën Berlingo Multispace 1.6 VTi Collection 4 777 000
Citroën Grand C4 Picasso 1.6 VTi Selection 5 545 000
Dacia Lodgy 1.6 Ambiance 2 890 000
Fiat Dobló Panoráma 1.4 Active 3 602 880
Ford C-MAX Grand 1.6 Ambiente 5 489 000
Mazda5 1.8 TE 5 649 900
Opel Zafira Tourer 1.8 Selection 6 193 000
Peugeot 5008 1.6 VTi Access 5 725 000
Peugeot Partner Tepee 1.6 VTi Active 5 275 000
Renault Grand Scénic 1.6 Expression 4 490 000
Toyota Verso 1.6 Terra 5 060 000
Volkswagen Touran 1.2 TSi Trendline 6 106 390

Már e fenti táblázatból látható, hogy nem egyszerű a Dacia árelőnye, de nézzük a három legolcsóbb riválist, velük szemben pontosan mi a helyzet. Ők ugye a következők: Fiat Dobló Panoráma, Chevrolet Orlando, Renault Grand Scénic. Nos, a legkomolyabb kihívó a haszonjármű-alapú, széles-magas-hátul óriási üveghátfalas Dobló, s az ő egyik fő ütőkártyája, hogy tolóajtós. Hosszra 10 centivel rövidebb a Lodgynál, csomagtartója 790, üléshajtással 3200 literes, síkpadlós. Harmadik üléssora szintén nem hajtható be a padlóba, azaz használaton kívül is jó sok helyet elvesz a raktérből. Leghátulra bejutni kissé problémás, s ott utazni nem valami kényelmes. Ha nincs rájuk szükség, a két „pótszék” könnyen kiszerelhető.
A Fiat kedvezményes alapára 3 420 000 forint, a harmadik üléssor felára durván 180 ezer forint. A belépő motor a nem rossz, de a Dobló mozgatásához talán kevés, 95 lóerős 1.4-es benzines. A legalacsonyabb, Active felszereltség is tartalmaz ESP-t, 4 irányban állítható kormányoszlopot, illetve +2 év garanciát, mellyel 4 év a garanciális időszak. Klíma viszont csupán a Dynamic szinttől fölfelé jár szériában, ez amúgy már távirányítós központi záras, hifis, kartámlás, szintszabályzós vezetőüléses, fényezett lökhárítós és tükrös, de függönylégzsák nélküli kivitel. Ára 7 üléssel - kerekítve – 3,86, remek, 90 lóerős, 1,6 literes Mjet dízelként pedig 4,67 millió forint.
A minden esetben hétüléses, a Lodgynál jó 15 centivel hosszabb Orlando - padlóba rejthető - harmadik üléssora használható méretű helyeket, viszonylagos komfortot biztosít, míg a középső üléssora neki sem tologatható. A csomagtartó 454, üléshajtással 1499 literes, 7 üléssel pedig feleakkora, mint a Daciáé, mindössze jelképes, 101 literes, tetőboxért kiáltó.
A Chevrolet egyterűje széria menetstabilizáló elektronikával és 6 légzsákkal gondoskodik az utasok biztonságáról, 5 év rá a garancia, ám jó tudni, hogy a 4,1 millióba nem fér légkondicionálás – a 141 lóerejével izmosnak tűnő, visszafogottan hajtva nem is torkos 1.8-as benzines ára (manuális) klímával 4,61 millió forint. És ebben még se hátsó elektromos ablak, se mélységében állítható kormányoszlop, se bőr multikormány, se tolatóradar, ezekhez még egy „százassal” többet kell a kasszában hagyni. A dízelfelár (2.0, 131 LE, 6 fokozatú váltó) 640 ezer forint - aki tempomatos, jól felszerelt, függönylégzsákos, dízelmotoros egyterűt szeretne, az a Chevrolet-től kaphatja meg legjutányosabban.
A Dacia-tulaj Renault Grand Scénicje – mint a Lodgy is – Renault Crédit finanszírozással a legkedvezőbb árú (s így garanciája is 5 év/100 ezer km), szériában ESP-s és klímás, Dynamique szinten már függönylégzsákos, tempomatos, tolatóradaros, Bluetooth-kihangosítós, gazdagon felszerelt. Légkondija kétzónás automata, míg az Expressioné manuális. Az sem mindegy, hogy váltója minden esetben 6 fokozatú. Hosszra, szélességre is veri a román rokont, csomagtartója 7 üléssel 208, a középső és a hátsó sort a padlóba hajtva 2063 literes. Az 1.6 Expression több kedvezményfajtával is csökkentett ára 4,49 millió, a dízelfelár 800 ezer forint.
Azé az 1.5 dCi motoré, amely a Renault-ban 110, a Daciában 90 vagy 107 lóerős. A Renault korszerűbb és takarékosabb 1.6 dCi-jéről a Dacia és tulajdonosa nyilván nem is álmodhat, ahogy automata váltóról, automata klímáról, tempomatról, eső- és fényszenzorról, tengelyirányban is állítható kormányról sem - még sok egyéb mellett. Viszont sokkal-sokkal olcsóbb az összes konkurensnél még akkor is, ha a 2,5 milliós Accessre legyintünk – hiszen az egy valóban fapados modell… Az Arctic szinttől fölfelé bezzeg már ESP-s, klímás, fedélzeti számítógépes, élhető ellátmányú a Lodgy, és a 107 lóerős dízelmotorral, no meg alufelnivel, bőrkormánnyal, tolatóradarral, Bluetooth kihangosítós hifivel és érintőképernyős navigációval szerelt Exception csúcsmodell is megáll 4,79, finanszírozással 4,49 millió forintban.
Az ár/érték és ár/méret összevetéseket toronymagas fölénnyel nyeri a Lodgy, meglátjuk, mennyien dobják félre előítéleteiket, mennyien bíznak a Renault-technikában és a Dacia-jelvényben a vevők, mennyien gondolkodnak inkább racionálisan, mint érzelmektől vezérelve. Még az is kérdéses, hogy a marokkói gyártású Lodgyra is olyan sokat kell-e várni, mint annak idején, bevezetésekor a Dusterre, egyelőre úgy tudjuk, a már megrendelt példányokat bizony csak október-november környékén vehetik át a vásárlók, azaz a Lodgy kapósnak ígérkezik, túlzott kereslete mellett pedig érthető, ha sokan a többi, árban kedvező egyterű kereskedéseibe is benéznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:17
    Permalink

    Nekem azért nem kellett a Logan MPV, mert nincs hátsó és függöny légzsák hozzá, ami ehhez sincs.
    Nekem a motorjaik is kicsik. Autómata váltót még a 130 LE-s dízelhez sem tu csinálni a Renault… A Galaxi-ban viszont cool az ülésszellőztetés 😮
    Ülésfűtés van a Lodgy-ban?

  • 2017.10.30. at 20:17
    Permalink

    A táblázatban nem volt cél az azonos felszereltséggel összehasonlítás, ahogy írtam is: mindegyiknek a legolcsóbb, hétüléses változata lett feltüntetve. A 2 890 000 forintos finanszírozásos ár a legolcsóbb, ezért az szerepel a Lodgy neve mellett. Köszönöm a kritikát!

  • 2017.10.30. at 20:17
    Permalink

    Tudomásunk szerint nem kell félni attól, hogy az átlagosnál magasabb kamatokkal dolgoznának, de utánanézünk. Reméljük, az 1.6 MPI-t is kipróbálhatjuk, bár szerintünk a Lodgyhoz a tesztelt, 90 lóerős 1.5 dCi lehet a legnépszerűbb és az ideális motor. Az 1.2 TCe benzines mellett.

  • 2017.10.30. at 20:17
    Permalink

    a táblázat enyhén csúsztatás…. azért jó lett volna azonos felszereltséggel összehasonlítani a márkákat.Az ára szintén csúsztatás!! A cikkben szereplő dacia ára 7üléssel 3190000!!!! Ha Renault finanszírozással veszik akkor mire kifizeti a vége akár 5millió is lehet a felvett összegtől függően. A táblázatban ráadásul van benzines, TSI és diesel is…. ez egy nagyon rossz cikk.

  • 2017.10.30. at 20:17
    Permalink

    Jól megírt cikk, de nem ártana jobban rávilágítani arra a bizonyos Renault Credit finanszírozásra….én már érdeklődtem, borzasztó kamatokkal dolgoznak. A Logant 1% THM- mel adják, a Lodgyt viszont uzsora- szinten!! Ezt nem nevezném kedvezménynek! A garancia és a karbantartás jórészt csak parasztvakítás. A kocsi egyébként tényleg jó, bár nem ártana 1.6 MPI benzinessel is tesztelni, mert a legtöbben azt keresik.

Vélemény, hozzászólás?