Trónok harca: márkák csatája - Kína
Több ágyban az ellenséggel - autóipari együttműködések 4. rész
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Autógyártói körképünk utolsó részében a kínai márkák kerülnek sorra.
Az 1997-ben alapított Chery Automobile Co. Ltd. a tavalyi évben nagyjából 600 000 autót, kisbuszt és SUV-t gyártott, ennek körülbelül egynegyede exportra került. Legnépszerűbb modelljük a Chery QQ, amely miatt a General Motors régebben jól berágott, hiszen a Daweoo Matiz formáit nyúlták le hozzá. Autóikat számtalan helyen gyártják, természetesen olyan országokban, ahol a másolás és a biztonsági előírások nem játszanak hatalmas szerepet, így Venezuela, Uruguay, Malajzia, Ukrajna, Törökország, Oroszország, Egyiptom, Brazília, Irán, a Fülöp-szigetek és Szingapúr is rendelkezik Chery összeszerelő üzemmel. Autóikat Chery, Karry, Rely és Riich márkanevek alatt forgalmazzák, és jövőre várható tőlük az izraeli Israel Corporationnel közösen előállított, kimondottan jó nevű autóipari beszállítók (Visteon, Valeo) alkatrészeiből épített Qoros. Első autójukat SEAT Toledo alvázra építették, jelenleg pedig állami elbírálásra vár a Jaguar Land Roverrel közösen beadott kooperációs kérelmük.
A Great Wall az ország legjelentősebb szabadidő-terepjáró gyártója, 2010 óta a Dakaron is képviseltetik magukat
A Föld legnagyobb emberi építményéről elnevezett Great Wall Motor Companyt 1976-ban alapították, gyártási darabszámok alapján az ország 10. legnagyobb gyártója, termelésének fő csapásirányát kezdetben teherautók, majd pickupok adták, manapság pedig már szabadidő-terepjárók jelentik a gyártás gerincét. A tavalyi évben 434 500 autót gyártó Great Wall 2009 óta exportál Ausztráliába, 2011-ben pedig Bulgáriában létesítettek összeszerelő üzemet. 2010 óta a Great Wall Haval modellek a Dakar ralin is részt vesznek, az idei megmérettetést hetedik helyen zárták. Nekik is van pár globális modellre emlékeztető autójuk, a land cruiseres GW Pegasus, a Fiat Panda utánzat Haval M1, vagy a Toyota Yarist idéző Voleex C10.
A teherautókra szakosodott Jianghuai Automobile Co., Ltd., röviden JAC 2011-ben legyártott 466 800 autójával a kilencedik helyet szerezte meg a kínai termelékenységi listán. A Jianghui teherautók után szabadidő-terepjárók és buszlimuzinok gyártására is ráálltak, a 2000-es évek közepén egy darabig a Hyundai segítségével dolgoztak, majd összeszűrték a levet a Caterpillar munkagépeket készítő Navistarral. Kínán kívül Egyiptomban, Etiópiában, Vietnamban és Brazíliában is szerelik össze autóikat.
Emgrand, Englon, Geely és Gleagle márkaneveken állít elő a legkülönfélébb járműosztályokba tartozó autókat a Geely Holding Group. Rájuk sem jellemző, hogy európai gyártók modelleit vennék át, de 2010-ben 1,8 milliárd dollárért megvásárolták a Fordtól a Volvót, és nagyon igyekeznek, hogy a svédek technikáját kínai bőrbe öltöztetve is értékesíthessék, amire a kínai vezetés egyelőre nem bólintott rá. Autókon kívül motorkerékpárok is készülnek szárnyaik alatt, és tárgyalásokat folytatnak a londoni fekete taxik elektromossá alakításáról. Indonéziában, Sri Lankán, Malajziában, Oroszországban és Ukrajnában is készülnek Geelyk, továbbá Törökországban is forgalmazzák termékeiket.
A BYD Autót az akkumulátorokat gyártó BYD Co. Ltd. leányvállalataként alapították 2003-ban, az évi 700 000 példány gyártására taksált vállalat 2010-ben 519 800 eladott autóval Kína hatodik legjelentősebb gyártója volt. 2008-ban dobták piacra első nagy darabszámban gyártott full hibridjüket, az amúgy Toyota Corollát mintázó BYD F3DM-et. 2010-ben Warren Buffet is vásárolt egy 10%-os részvénypakkot 230 millió dollárért a cégből, mely 2009 óta Afrikába, Dél-Amerikába és a Közel-Keletre is exportál. A Daimler AG-vel villanyautók gyártására írtak alá megállapodást, a Volkswagen pedig akkumulátorokat és hibrid rendszerekbe való alkatrészeket vásárol tőlük.
Sokáig az állami vezetők közlekedését biztosító Hong Qi autókat gyártotta az ország elsőként alapított gyártója, a FAW
Az állami tulajdonban álló First Automotive Group Corporation Kína első, 1958-ban alapított autógyára. Személyautókon kívül buszok és a legkülönfélébb méretű haszonjárművek is megtalálhatók portfoliójukban, a Chang'an, a Dongfeng és a SAIC társaságában a kínai Nagy Négyes egyik tagja. Tavaly 2 372 711 autót gyártottak, együttműködnek a GM-mel, a Volkswagen csoporttal, a Mercedesszel, a Daihatsuval és a Toyotával. A FAW Xiali modell Kína hetedik legnagyobb darabszámban eladott személyautója.
A kínai fantasztikus négyes tagja a szintén állami kézben álló, wuhani székhelyű Dongfeng Motor Corporation. Autóik, buszaik és teherautóik a hazai és a nemzetközi porondon is népszerűek, és alkatrészgyártással is foglalkoznak. 2011-ben legyártott 2 762 600 járművükkel a második helyen végeztek, és ők rendelkeznek a legtöbb külföldi együttműködő partnerrel: Nissan, Nissan Diesel, PSA, KIA, Honda, Cummins, Tata a sorban. Modellek szintjén Kia Pride és Sportage, Honda Civic és CR-V, Citroën ZX kerül ki a Dongfenggel közösen létesített összeszerelő üzemekből, s hozzájuk kötődik az ősszel a magyar piacon is várható DFSK kishaszonjármű is.
A Chang'an Automobile anyacége a katonai felszereléseket gyártó China Weaponry Equipment, tulajdonosa a kínai állam. Főképp olcsó, megfizethető személy- és törpeautókat, kisbuszokat és kishaszonjárműveket építenek, tavaly egészen 1 837 000 példányig jutottak.
Külföldi partnerekből ők sem szenvednek hiányt, a Ford, a Suzuki, a PSA is lepaktált a Chang'annal, ezek eredményeképp Suzuki Alto és Swift, Ford Focus, Fiesta, Edge és Mondeo modellek is épültek a kínai gyártónál, amely mellékesen már a hibrid és elektromos járművek gyártásával is szépen lépeget előre.
Az állami tulajdonban álló Beijing Automotive Group több leányvállalaton keresztül termel, a röviden csak Beiqi néven emlegetett cég Hyundai és Mercedes modelleket épít a hazai piacra, tavalyi 1 398 000-es termelésük a kínai toplista ötödik helyét eredményezte. Többször is próbáltak gondban levő európai márkákat megszerezni, a Saab, a Volvo és az Opel is látókörükbe került, végül a Saab gyártósorait, motor- és váltóépítési technológiáját tudták megszerezni a GM-től, így régebbi 9-3-as és 9-5-ösöket gyárthatnak saját márkanév alatt a kínai piacra, exportra nem kaptak engedélyt. Az idén C70G néven piacra kerülő Saab-ivadék kínai nevének fordítása az "úriember kincse", azaz nem szerénykednek a névadással. A Daimlerrel közösen létrehozott Beijing Benz C- és E-osztályos Merciket állít elő a hazai piacra.
A SAIC Motor Corporation Limited tavalyi 3,64 milliós eladásával uralkodó hazájában. Övék volt az első kínai-külföldi vegyesvállalat, a Volkswagennel való együttműködésük a mai napig gyümölcsöző, a GM-mel 1998-ban szövetkeztek. 2011-ben dobták piacra a Maxus elnevezésű haszongépjármű márkát, s alájuk tartozik az egykor brit MG, valamint a leghíresebb kínai luxusmárka, a Roewe. Tavaly áprilisban indították újra az MG gyártását a márka longbridge-i üzemében, és elsőként az MG6-os típust kínálják a szigetországban. A SAIC és partnerei által gyártott autók Baojun, Buick, Chevrolet, Iveco, Skoda, Volkswagen és Wuling márkaneveken kerülnek piacra.
A sor végére még egy állami cég került, a hivatalosan Guangzhou Automobile Group Co., Ltd., röviden GAC Group névre hallgató csoportot 1997-ben hozták létre. Partnereinek száma nem szerény: Mitsubishi, Honda, Isuzu, Toyota és Fiat szerepelnek a listán. A Hondával a City alapú Everust dobták piacra tavaly, az Isuzuval buszok építésére szövetkeztek, a PSA termékeit pedig 1985 és 1997 között gyártották főleg állami és taxi célú felhasználásra. Még mindig szép számmal látni GAC eredetű Peugeot 504 és 505 típusokat Kína utcáin. Június végén nyitották a Fiattal együtt működtetett gyárat Csangsza városban, ahol a Dodge Darton alapuló Fiat Viaggiót fogják előállítani. A GAC Group szponzorációval is jelzi, hogy hamarosan szeretne kitörni a hazai piacon, és megmérettetni magát a nemzetközi porondon, hiszen tavaly ők voltak a rotterdami asztalitenisz világbajnokság szponzora, idén pedig az ITTF világkupa névadó szponzoraként támogatják a kínai sikersportágat.
Fiat Panda 1.2 8V Lounge teszt
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
45 éves Lütyő szolgálati autója
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
Ijesztő, de nem tragédia, ha szükséges a motorgenerál
Kellemetlen visszahívás: rágja a rozsda a Maseratikat
6,2 másodperc alatt van százon a Multivan
Nosztalgiajáratot indít a BKV - a járat már megtelt
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
10 órája – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
Tegnap – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
2 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
6 napja – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
6 napja – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Kínában már kapható, hozzánk aligha jön a Chery QQ
- Qoros: kész szedán, tanulmány kombi és hibrid crossover
- Idén először több autót gyárt Kína, mint Európa
- Első képeken a Genfben debütáló Qoros GQ3 szedán
- Első autóját Genfben mutatja meg a Qoros
- Coda - villanyautó Kínából az USA-nak
- Négy autót hozott Frankfurtba a Chang’an
- Könnyű terepre készül a Geely GX2
- Alanyi jogon ronda a Chery Tiggo
- Márka zsonglőrködés Kínában
Használtautó.hu
|
Ár: 199.000 Ft Évjárat: 1987 / 7 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 699.000 Ft Évjárat: 2000 / 8 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.499.000 Ft Évjárat: 2004 / 3 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |













































Hozzászólások (1 db)
Erről beszéltem a kínai buszok kapcsán, technológiai transzfer...