Minden eladó fekete Merci Kádáré, de ez Czinegéé volt

Újabb politikusautó bukkant fel, eladó Czinege elvtárs W 123-as Mercedese

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amikor hazánk a legvidámabb barakk volt és mindenkinek jutott paprikás krumpli, akkor is voltak kivételezettek. Ők jártak fekete Mercivel.


Czinege Lajos 1960 és 1984 között a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, 1984–87 között a Minisztertanács elnökhelyettese volt. Az előző rendszer meghatározó politikusáról több legenda terjeng. Például az, hogy a puritanizmusáról híres Kádár János - aki az MSZMP első titkáraként az ország első embere volt - a Czinege villába belépve azonnal sarkon is fordult és távozott, mert szerinte Czinege elvtárs fényűző életmódja nem volt módi egy szocialista politikushoz. Legyen bárhogy is, a legsötétebb ötvenes évek után azért az állampárt vezetőinek is jutott némi luxus. A TSZ-elnöknek Volga, a rendőröknek Lada, de a pártfunkcionáriusoknak Mercedes-Benz jutott már akkor is.

Czinege elvtárs bár 1984 után formális pozícióban építette a szocializmust, azért 1982-ben még beült egy szép új W 123-as Mercedesbe. Ha lehet hinni a Használtautó.hu oldalán megjelent hirdetésnek, akkor az állam vette ezt a 230 E-t és direkt amerikai kivitelben. Amúgy szép a kék plüssje, jó a kiállása, még úgy is, hogy eredeti amerikai lámpáit a korai európai változatokéra cserélték és a festett krómdísztárcsáit is a későbbi Mercedesek műanyagjai váltották. Ugyanez az autó szerepelt egy korábbi rövid riportban is, amit itt lehet megnézni. A tulaj szerinti pisztolytáskás kopásnyomokról meg annyit, hogy minden sokat használt - például taxiként - régi Merci epedás ülésén ott szakad ki a kárpit, ahol ezen az állítólagos pisztolytáska vájt lukat.
Hirdetés
Egyébként a konkrét darab a teljesen analóg W 123-as szériához képest elég jól felszerelt. Egyrészt a csak négyhengeres, de Bosch K-Jetronic befecskendezős, és így 136 lóerős 230 E motor van benne, ami a széria talán legjobbja, másrészt automata, van benne légkondicionáló, színezettek az üvegek, de ekkoriban még a hátsó fejtámla is feláras tétel volt. Önmagában ezek és a W 123 mércével a várható élettartam harmadát jelentő 273 ezres futás indokolnák az árát, viszont el kell keserítsem a tulajt. Ennyiért cserébe csak szakadt 560 SL-t kaphat, már ha az R 107-es szériára gondol. A kocsi történetét meg vagy elhisszük, vagy nem. Egy VIN ellenőrzéssel előbbre lehetnénk, de a tulajdonost nem tudtuk ez ügyben elérni. Így a végére még annyit tennék hozzá, hogy az Autónavigátor.hu kiadójának, a Használtautó Kft-nek nem áll módjában a Használtautó.hu-n szereplő hirdetések valóságtartalmát ellenőrizni, azért a tulaj felel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?