Íme a Frankfurti Autószalon csillagai

Újdonságok a 2011-es Frankfurti Autószalonon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Félúton vagyunk a már elmúlt Genfi, és a soron következő Frankfurti Autószalon között. Megpróbáltuk összegyűjteni az ősszel várható újdonságokat.

Sokan mondják, hogy az online lehetőségek kiszélesedésével egyre inkább elveszítik különleges szerepkörüket a nemzetközi autószalonok. Az internet világában jóformán nincsenek titkok: pillanatok alatt felkerülnek a világhálóra az álcázott, vagy akár az álcázás nélküli tesztautókat megörökítő kémfotók, a „kiszivárgott” prospektusok oldalai. Szinte csapból ömlenek az információk, így mire eljön a hivatalos bemutató ideje, a közönség gyakorlatilag már mindent tud. Ez pedig korábban nem így volt. A sajtó munkatársainak ráadásul még könnyebb a helyzete, hiszen a szerkesztőségekbe folyamatosan érkeznek - leginkább már elektronikus formában - a képes és szöveges anyagok, ettől függetlenül a legnagyobb kiállításoknak még megvan a varázsa. Európában három esemény biztos pont a naptárban, ezek közül Genf évente ismétlődik, míg Párizs és Frankfurt váltja egymást – páros években a francia fővárosé a megtiszteltetés, a páratlanokban pedig a német vásárvárost özönlik el az autók. Idén tehát Frankfurt a soros, és megpróbáltuk összeállítani, milyen újdonságok várhatók a 2011. szeptember 15-22. között megrendezésre kerülő 64. International Automobil-Austellung (IAA) kiállításon.
Audi
A négykarikásoknál bőven lesz látnivaló. Az A2 Concept várhatóan a BMW i3 ellenfeleként debütál, és nincsenek már titkok az A6 Avant kombival kapcsolatban sem. Sportos vonalon az S8 és az S7 Sportback említhető, utóbbi 4,0 literes, 408 lóerős V8-assal, szokás szerint quattro összkerékhajtással. Az Audi luxuslimuzinja hibridként is bemutatkozik, az A8 Hybrid hajtáslánca 2.0 TFSI benzinmotorból (211 LE) és 33 kW teljesítményű villanymotorból áll, meggyőző számadatokkal: 0-100-ra 7,6 másodperc alatt gyorsul a 235 km/órás maximális tempóra képes modell, amelynek kombinált fogyasztása 6,2 l/100 km, szén-dioxid kibocsátása pedig 144 g/km. A stand ékköve azonban nem az A8, hanem az R8 nyitott változata lesz, a Spyder GT-S, amely eleve a Lamborghini-féle 5,2 literes, közvetlen befecskendezéses V10-es motorral érkezik, de 525 helyett 560 lóerős teljesítménnyel.

Bentley
Az Arnage-utód formajegyeit öröklő Azure kabrió csak néhányak kiváltsága lesz, de mindenképp kiállítják, a Bentley márka rajongói azért tudjanak róla, hogy szemrevaló kabrióval bővül a szárnyas B betűs autók tábora.
BMW
Az új i sorozat egyértelműen a müncheniek legnagyobb dobása, és érthető, hogy mindenki az alaposan beharangozott i3 elektromos autóra lesz kíváncsi. E mellett azért garantálható az 580 lóerős M5 standja körüli tolongás, valószínűleg az új, F30 jelű 3-as sorozattal sem hagyja ki a BMW a hazai pálya előnyét, és megismerhető lesz az 1-es sorozat második generációja is.
Citroën
A franciák folytatják a prémiumos DS-sorozat bővítését. Hogy a DS3 Cabrio valóság lesz-e, azt nem tudjuk, de a 2CV ihletésű DS2, és a kínálat csúcsmodellje, a DS5 megmutatja magát Frankfurtban.

Ferrari
Maranellóban is lázasan készülnek, hiszen a német piac nagyon fontos európai bázis a Ferrari számára. Ennek szellemében nem is hagyják otthon a 458 Italia nyitott Spider változatát, de hiába szenzációs járgány ez a V8-as, alapáron 200 ezer eurós, 2012-től rendelhető bestia, az Enzo-utód körüli köd oszlása csak Frankfurtban várható, és nem vitás, ez igazi adu ász lesz az olaszoktól.
Ford
A középkategória egyik meghatározó autója a Mondeo, és a kölniek egy tanulmánnyal tesztelik majd a közönség reakcióit, annak érdekében, hogy az új modellel ne forduljanak zsákutcába.

Honda
Bár az űrkapszula formájú Honda Civic egyáltalán nem tűnik öregnek, a Hondánál azért számolják az éveket, és eljött az idő az új típus bemutatkozására.
Hyundai
A dél-koreai márka furfangosan a kombi karosszériával kezdte az i40 bevezetését – az SW a Genfi Autószalonon debütált, ahol mi is ott jártunk. Frankfurtban a normál változat lesz az újdonság, igaz, csak azoknak, akik a barcelonai premiert kihagyták.
Mazda
A BMW X1 és a Volkswagen Tiguan babérjaira pályáznak a Mazdánál, ahol megcsinálták a CX-7 crossover kisöccsét, a CX-5 jelű, összességében igencsak látványosra és dinamikusra sikeredett szabadidőjárművet.

Mercedes-Benz
A szamárlétrán haladva az A- és B-osztállyal nyitható a sor – hogy végül melyik lesz a Kecskeméten gyártott modell, addigra biztosan hivatalosan is fény derül, ám már most erőteljesen sejthető, hogy a B lehet a hazai. Időközben megérett a leváltásra az ML-osztály, így látható lesz a következő generáció, és mi sem természetesebb, hogy az SLS AMG Roadster áll, vagy inkább forog majd a középpontban, mint a stuttgarti kínálat aktuális topmodellje.

MINI
Ahogy Genfben is, biztosra vehetően kiállításra kerül a Rocketman, már csak azért is, mert a BMW-nél a szériagyártás mellett döntöttek. A főszereplő viszont a Coupe lehet, amely tetőkialakításával első pillantásra nem tűnik túlzottan harmonikusnak, de a szokásosan jó futóművel, no és persze a 184 lovas turbómotorral, izgalmas kombinációnak ígérkezik.

Opel
Nincs olyasmi az Opelnél, amiről korábban ne írtunk volna: végre érkezik a Chevrolet Volt ikertestvére, a döntően villanyüzemű Ampera, megmutatja magát a háromajtós, GTC jelzést viselő Astra, és családok figyelem: hivatalosan is lehull a lepel a Zafira Tourer egyterűről.

Peugeot
Az 5008 és az 508 után folytatódik a 8-ra végződő Peugeot modellek offenzívája, de amíg a 308-as korábban csak ráncfelvarrást kapott, addig a 207-est leváltja az új formai irányzathoz igazodó 208-as. Az oroszlánosok rögtön többféle karosszériát ígérnek, a normál Berline mellett kabrió, kupé és crossover felépítményt.

Porsche
Sok szó esik mostanában egy, a Cayenne luxusterepjárónál kisebb modellről, talán ezen a téren is történik majd valami, de a Porsche szempontjából a legnagyobb presztízzsel bíró típus az évtizedek óta dédelgetett 911, amelynél ősszel stafétaváltás van. A Nürburgringen még javában köröznek az álcázott tesztpéldányok, de azt már most tudni, hogy egy fokozattal megtoldják a hatgangos manuális sebességváltót, így téve takarékosabbá és ezzel párhuzamosan környezetkímélőbbé a klasszikus vonalú, bogárhátú, farmotoros sportkocsit.
Saab
A komoly pénzügyi gondokkal küszködő Saab körül szinte hétről hétre változnak az állapotok, jönnek-mennek a tulajdonosok, de az biztos, hogy a kiöregedett 9-3-assal nem lehet ígéretes jövőt tervezgetni. Az Opel Insigniával műszakilag rokonságot ápoló 9-5 voltaképpen már kijelölte az új formai irányt, és valószínűleg ehhez igazodik majd a kisebbik típus karosszériájának tervezete is.

Subaru
Néhány hete még igencsak titokzatosan járt el a Subaru: az XV crossovert csak árnyékban, körvonalazva mutogatta, majd a kellő mértékű figyelemfelkeltés után megjelentek az első képek, illetve információk. Az új Impreza-alapú szabadidőjármű azonban csak Frankfurtban lesz látható először a valóságban.
Toyota
A japán óriás két olyan járművel is előrukkol, ami komoly érdeklődésre számíthat Európában, igaz, Genfből már mindkettő ismerős lehet. Szélesebb réteghez szól az új Yaris, amely igazodva a Toyota XXI. századi arculatához, ugyan csak jövőre, de hibrid hajtáslánccal is kapható lesz. Az FT-86 sportkocsi a Subaruval közösen tervezett sportautó, amely már nagyon hosszú ideje fejlesztés alatt áll, legutóbb például a formájával voltak elégedetlenek a japánok, de úgy tűnik, végre befejeződik a maratoni munkálat.

Volkswagen
A nyitható keménytetős Eos frissítése szinte csak ujjgyakorlatnak mondható, de legalább jól állnak a módosítások az autónak. Az igazi durranás egy sokkal kisebb modell, az Up! mini lehet, amelynél már gyakorlatilag biztosra vehető a Lupo típusnév ismételt bevetése, és az sem titok, hogy olcsóbb, egyszerűbb kivitelben a Skoda is át fogja venni a kiskocsit. További érdekesség a Beetle második generációja, amely annak ellenére vadonatúj autó, hogy kétszer meg kell nézni a változások beazonosítása miatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 15:20
    Permalink

    Jjjjúúúúj! Az az új Kacsa ha ilyen marad az nagyon ütős lesz!
    És még mondják, hogy nincs új a Nap alatt a formatervezésben! Dehogyis nincs!
    Nagyon szép autó, szerintem sokkal-sokkal jobban eltalált mint a Beetle!

    Mostanában az Opel mellett a Citroenek is tetszenek…. 🙂

Vélemény, hozzászólás?