0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Útdíj vagy dugódíj lesz Budapesten?

Vélhetően nem lesz útdíj, dugódíj viszont szinte biztosan!

2012. január 31., kedd 4:55 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fizessen mindenki, aki a főváros útjaira hajt - így foglalható össze a fővárosi útdíj kérdése, mely hatástanulmányból került az asztalra, s díj helyett inkább adónak tűnik. Valójában azonban nem ez utóbbi a megkerülhetetlen.

Sokszor már most is üresek Budapest útjai. Vajon mi lesz itt út- vagy dugódíj után?

Sokszor már most is üresek Budapest útjai. Vajon mi lesz itt út- vagy dugódíj után?

A csapból is az folyik, hogy a BKV finanszírozhatatlan, továbbá korábbi adósságait sem tudja visszafizetni. Jelenlegi büdzséje a központi költségvetésből már elkülönített, de egyelőre még zárolt 32 milliárd forinton túl tovább 21 milliárd forintot igényelne, melyet azonban a főváros csak úgy tud előteremteni, ha a kormányzat jogszabály-módosítással további bevételek megszerzésére hatalmazza fel. Magyarán valamilyen új adóból, díjból szükséges a BKV számára pénzt teremteni.

Miként azt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában nyilatkozta, a közlekedési vállalat naponta 380 millió forintos átlagos működési költségéből a jegybevételek csak 137 millió forintnyit térítenek meg, a továbbiakat különféle fővárosi és központi költségvetési támogatásból tudják csak finanszírozni. Vitézy szerint a főváros már most is maximumon tartja az általa kivethető adókat, így a BKV csakis új bevételekből lehet finanszírozható. Ennek kapcsán a kormány számára egy igen részletes, több megoldási lehetőséget tartalmazó intézkedéscsomagot nyújtott át a BKK és a főváros vezetése, melyben a már ismert, a vállalkozások által fizetendő közlekedési adó vagy a dugódíj néven elhíresült behajtási díj mellett az útdíj is szerepel. Ha valami, hát ez verte ki sokaknál végképp a biztosítékot, miután az index.hu megszellőztette a forráspótló megoldási lehetőségeket soroló javaslatcsomagot.

Lehetőségek a BKV forrásigényének kielégítésére

  • a kerületi önkormányzatok és a Fővárosi Önkormányzat közötti forrásmegosztási arányok módosítása

  • a Budapest által fenntartott tömegközlekedéssel kiszolgált agglomerációs települések iparűzési adójának részleges (legfeljebb 5 százalékos) elvonása

  • a parkolási feladatok egységesen a Fővárosi Önkormányzat általi ellátása és a díjbevételek Fővároshoz rendelése

  • úthasználati díj bevezetése Budapest teljes területén, elmaradott technológiai szinten, matricarendszerben

  • helyi közösségi közlekedési adó bevezetése, melyet a helyi iparűzési adó mintájára a vállalkozások korrigált árbevételére vonatkozóan, 0,2 százalékos mértékben kellene fizetni, s ezen bevétel csakis a Fővárosban és régiójában üzemeltetett közösségi közlekedés fenntartását szolgálná

  • a helyi iparűzési adó 0,25 százalékpontos emelése oly módon, hogy az emelésből származó bevétel csakis a helyi közösségi közlekedés finanszírozására legyen fordítható

  • a jegyárak áfakulcsának csökkentése, melynek eredményeként a nettó jegyárak változatlan bruttó ár mellett nőhetnének
Autónként havonta 10 ezer forint lenne az útdíj − vélhetően nem valósul meg, jön viszont a még mindig tisztázatlan behajtási, azaz dugódíj

Autónként havonta 10 ezer forint lenne az útdíj − vélhetően nem valósul meg, jön viszont a még mindig tisztázatlan behajtási, azaz dugódíj

A "Javaslat a budapesti közösségi közlekedés és a BKV Zrt. működőképességének fenntartása érdekében meghozandó kormánydöntésekre 2012. január végéig" című, a Fővárosi Önkormányzat tömegközlekedés-finanszírozási tárgyalóbizottsága (Tarlós István, dr. Bagdy Gábor, dr. György István, Németh Zoltán, Rogán Antal és Vitézy Dávid) által jegyzett dokumentum szerint az útdíjat minden, a főváros területén közutat használó autó után meg kellene váltani. Ezen javaslat szerint az útdíj papíralapú matrica formájában, töltőállomásokon és más értékesítési pontokon, a helyi bérlethez hasonló, kb. havi 10 000 forintos áron lenne megvásárolható, ellenőrzése a Rendőrség közreműködésével, informatikai háttér nélkül, emberi erővel történne.

Miként az a javaslatból kiolvasható, az útdíj komoly összeget, 32 milliárd forintot hozna éves szinten, s a számos egyéb (keretes anyagunkban látható) másik lehetőséggel szemben komolyabb előkészület vagy átcsoportosítás nélkül bevezethető lenne, így gyors forráshoz jutást jelentene, de miként arra Vitézy Dávid és Tarlós István, Budapest főpolgármestere is rámutatott, ők ezt csupán az egyik lehetséges, de rossz megoldásként rögzítették, s a javaslatban ki is tértek a minden, a főváros útjára hajtó autóra fizetendő, havi 10 ezer forintos, elavult, matricaalapú díj hátulütőire:

  • aránytalanul terheli a külső kerületek között rövid utat megtevő autóst a belvárosba tartó, az utakat és a környezetet jobban terhelő ingázókhoz képest, a dugódíjjal ellentétben ilyen differenciálásra alkalmatlan
  • nagyon kérdéses akár még az igen alacsony, 50%-os fizetési hajlandóság elérhetősége is, mivel a fizetés lényegében ellenőrizhetetlen, az élőerős ellenőrzéssel és aktív rendőrségi jelenléttel is csak a budapesti forgalom elenyésző része ellenőrizhető, az elavult módszerekkel történő, matricás bevezetés kockázatai jelentősek
  • jelentős felháborodást válthat ki a közvélemény részéről párhuzamos tömegközlekedés-fejlesztés és egyéb intézkedések nélkül
  • lejárathatja az egy adott belső zónába való behajtásra épülő, kamerarendszerekkel és elektronikus fizetési rendszerrel támogatott dugódíj koncepcióját, és annak későbbi bevezetését ellehetetlenítheti politikailag és természetesen szakmailag

Dugó sokszor csak mesterséges sávszűkítés miatt alakul ki, balra favágás, jobbra rendőri igazoltatás miatt sorakoznak az autók Dugó sokszor csak mesterséges sávszűkítés miatt alakul ki, balra favágás, jobbra rendőri igazoltatás miatt sorakoznak az autók

Dugó sokszor csak mesterséges sávszűkítés miatt alakul ki, balra favágás, jobbra rendőri igazoltatás miatt sorakoznak az autók

Utóbbi, azaz a dugódíj ellehetetlenítése, mint egyik ellenérv a kulcsszó, azaz míg az útdíj számos egyéb másik forrásteremtő megoldás alternatívájaként szerepel, a behajtási díj független és biztosan bevezetésre kerülő elem. Tehát míg az útdíj helyettesíthető lesz, s némi botrány után jó eséllyel elfelejthetjük, dugódíj mindenképp lesz, s annak bevezetése kapcsán 2013-at említ az idézett dokumentum. Vélhetően nem január 1-jétől lép majd életbe a hivatalos nevén személyforgalmi behajtási díjra hallgató sarc, ugyanis Vitézy Dávid a tegnap reggeli TV-nyilatkozatában 1-1,5 éves szükséges előkészületet említett a politikai döntést követően, melyre eddig még nem került sor. Hogy a dugódíj mégis biztosan bevezetendőnek tekinthető, annak már sokadszorra hangoztatott oka, hogy a 4-es Metró európai uniós támogatási szerződése szerint mindenképp be kell vezetni azt, ellenben a teljes pályázati pénzt, 181 milliárd forintot vissza kellene fizetni.

Míg azonban az annak javaslatát papírra vetők szerint is elvetendő útdíj kapcsán konkrét szám fogalmazódott már meg, a régóta rebesgetett behajtási díjról még mindig nem sokat tudunk. Kíváncsian várjuk annak mértékét, területi és időbeni korlátozását, azon információkat, hogy mikor, hol, mennyit kell majd fizetni! Állítólag már nem kell sokat várni, a kormány szerdán, azaz holnap tárgyal a BKV forrásairól, melynek az említett dugódíj is része lesz, így akár már e héten okosabbak lehetünk.

Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Csecsemőblokád Oroszországban

Döbbenetes videót kell, hogy megosszunk, de tényleg, az orosz anyuka tettére semmi, de semmi logikus magyarázat nincs.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (72 db)

Lgreco írta: 4 hónapja

Itt a pénz a lényeg, semmi más! Ha van egy pár ezer tonna euród, akkor vehetsz olyan elektromos autót ami kevesebb mint 3 sec alatt 100-n van, mehetsz vele 400 km-t, 16kereke van és sport gép, meg 1h alatt feltöltheted. Ezt egy pár évvel ezelőtt már megépítetek a Japcsik, csak hát nincs sok vevő rá ugyan úgy, mint a 7-800 ezr eurós gépkocsikra sem. Ennyi kavicsból már igen komoly repcsit lehet venni, amivel sokkal élvezetesebb közlekedni, mint a fent említett sport géppel. Nem biztos hogy jó ötlet volna száguldozni az országban, az igen elterjedt 30-s tábláknál. Egyébként az árammal is az lenne, itt az árakra gondolok, mint az olajjal csinálták 180 évvel ezelőtt. Van bőven de még sincs mert olyan drága. Csak úgy utólag jegyezném meg azt, hogy amíg kapitalizmus van és lesz, addig semmi sem lesz olcsó a por népnek, amiből sajnos rengeteg van e világon.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

Nem a különféle akkumulátoroké a jövő, hanem elsősorban az elektromos autóké, az elektromos meghajtásé. Ha az megvan, gyártják, elterjed, akkor az áram előállításának és tárolásának lehetőségei is villámgyorsan fognak fejlődni, mert minden gyártó, kutató erre fog koncentrálni!

Ez volna a lényeg, hogy legyen már elérhető elektromos autó, meghajtásához szükséges energiát pedig idő közben megoldjuk! Rengetegféleképpen elő lehet állítani az áramot, csak legyen amit meghajtunk vele és ne legyen olajlobbi, ami megakadályozza, eltünteti az új találmányokat!



Az elektromosság területén ÓRIÁSI felfedezni valók, feltalálni valók vannak, szinte határtalan kiaknázatlan lehetőségek, melyek már számtalanszor előbukkantak és "valami okból" rövid úton eltűntek!

Most az akkumulátorok vannak, de rövid úton meglesznek a hajtásnak, az áram előállításának és tárolásának a megfelelő alternatívái, csak legyen mire használni, álljanak itt az elektromos autók, hogy legyen miért fejleszteni, legyen miről gondolkozni!



Elmű-Émász - E-mobility Program Köszönjük az érdeklődést! A töltőoszlopok pontos címeit ezen az oldalon találjátok: http://www.e-autozas.hu/innovativ_elmu_toltoallomasok


Horatius!
Ez éppen fordítva van. Az elektromos autók elterjedésének gátja éppen az akkuk nem elegendő teljesítménye. Megfelelő kapacitású, költségű, és súlyú akkuk birtokában elektromos autót építeni már nem gond. Tehát a nagyobb falat maga az akku, és annak energiaellátása, és nem az autó.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Nem a különféle akkumulátoroké a jövő, hanem elsősorban az elektromos autóké, az elektromos meghajtásé. Ha az megvan, gyártják, elterjed, akkor az áram előállításának és tárolásának lehetőségei is villámgyorsan fognak fejlődni, mert minden gyártó, kutató erre fog koncentrálni!
Ez volna a lényeg, hogy legyen már elérhető elektromos autó, meghajtásához szükséges energiát pedig idő közben megoldjuk! Rengetegféleképpen elő lehet állítani az áramot, csak legyen amit meghajtunk vele és ne legyen olajlobbi, ami megakadályozza, eltünteti az új találmányokat!

Az elektromosság területén ÓRIÁSI felfedezni valók, feltalálni valók vannak, szinte határtalan kiaknázatlan lehetőségek, melyek már számtalanszor előbukkantak és "valami okból" rövid úton eltűntek!
Most az akkumulátorok vannak, de rövid úton meglesznek a hajtásnak, az áram előállításának és tárolásának a megfelelő alternatívái, csak legyen mire használni, álljanak itt az elektromos autók, hogy legyen miért fejleszteni, legyen miről gondolkozni!

Elmű-Émász - E-mobility Program Köszönjük az érdeklődést! A töltőoszlopok pontos címeit ezen az oldalon találjátok: http://www.e-autozas.hu/innovativ_elmu_toltoallomasok

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 4 hónapja

De ugye ha lehetőséget adnának azoknak a Magyar embereknek KELETI pénzzel, persze ehhez MAGYAR képviselőknek is kéne, hogy üljenek a parlamentbe, akkor itthon tudnánk tartani eme elméket és itt kamatoztatni. Arról nem beszélve, hogy A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a 314., az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedig a 360. helyezést szerezte meg a 2011-es, 12 ezer intézményt listázó Webometrics-rangsorban. Azt nem kell elfelejteni, hogy ahol a pénz, ott a tudás és a hatalom! Ez a trend is azért van (300-as) mert mindenki kukorica és zabhegyező diplomát szerzett 20 év alatt, azt hiszem a parlament is ilyen homokos, meleg diplomásokkal van teli, azért tartunk ott, ahol.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 4 hónapja

Sajnos ebben vidivel értek egyet, keleti nyitás viszont teljesen helyénvaló ötlet. Meg is indokolta Lgreco, hogy miért nem így történnek a dolgok, úgyhogy nem ismétlem. Bár a kelet és a kommunizmus nem feltétlen jár együtt, és mire odaérünk Viktórió úgyis államosít mindent... szóval nem lenne észrevehető változás ilyen téren.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Lgreco írta: 4 hónapja

Lehet hogy nincs semmije a Magyaroknak, de a világ legtöbb szürkeállománya az itt található, na ehhez kellene tőkét kérni keletről, és kiaknázni. Még Kína is jobb mint az EU. és amerika!


"Lehet hogy nincs semmije a Magyaroknak, de a világ legtöbb szürkeállománya az itt található,"

Ez már a múlt. A világ első 500 egyeteme között egyetlen magyar sincs! Az a szürkeállomány, ami rangot és tiszteletet vívott ki a magyarságnak a világban, az nem itthon kis hazánkban történt.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 4 hónapja

Lehet hogy nincs semmije a Magyaroknak, de a világ legtöbb szürkeállománya az itt található, na ehhez kellene tőkét kérni keletről, és kiaknázni. Még Kína is jobb mint az EU. és amerika!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Combi27 írta: 4 hónapja

Kicsit körülnéztem a használt autók között a tisztán elektromos árammal működőknél.
Lehet venni viszonylag olcsón elektromos autót (5-800 ezer), de ezekhez a lítiumos akksi közel egy milla.Arról nem is beszélve hogy a jelenlegi használtautó piacon ilyen áron csak Trabant szinvonalú autót kapni.Egy 14 éves Peugeot 106-os elektromos autó 1.5 milla, plusz 1.2 Milla hozzá az akkubank ami elfoglalja az egész csomitartót, meg biztos megvan párszáz kiló.
http://www.hasznaltauto.hu/auto/peugeot/106/peugeot_106_elektromos_hajtasu._kiprobalha-5482563


És ezek az elérhető áruak..SZóval egyenlőre ezért sincs nagy jövője az elektromos kocsiknak..A másik hogy 10 évente ki ad ki majd másfél millát új akkukra?Amit megtakarítanék az már el is úszott.
Király

A válaszoláshoz belépés szükséges
Lgreco írta: 4 hónapja

vidi500! Helyesbíteni kell a lítiummal kapcsolatos információdat, gondolom csak mákgubókért senki sem fog napi Dollár milliárdokat költeni (Afganisztán), na ez az az ország ahol a világ legnagyobb Lítium és Tórium készlete van. Figyelmedbe ajánlanám:http://www.jovonk.info/2010/06/14/kozel-ezermilliard-dollaros-asvanykincs-keszlet-afganisztanban Ahhoz hogy önellátó legyen HU. vissza kéne térni a gyökereinkhez és nem azoknak az országoknak a pöcsét szopogatni(nyugat), akik 1 pár év alatt le amortizálták az egész országot. Az úgymond NYUGAT soha a büdös életben nem segített Magyarországnak, max. annyiban, hogy szarrá darabolták és ki fosztották teljesen. Persze ez a mai napig is nyilvánosan és törvényesen megy/menne, de már nincs mit! Lásd még azt is törvénybe iktatták a volt homokos kormányok, hogy ÖRÖKÖS kárpótlást kell adni a zsidóknak(MAZSIHISZ), persze itt is milliárdokról van szó------------------- És a rohadékoknak van pofájuk szívni a vérünket, miért nem mennek a fasiszta merkel kúrvához segélyért?! És sorolhatná az ember napnyugtáig v. reggelig a sorokat hova tűnik el ez a sok kavics, amit e csóró nép vért verejtékezve ki izzad minden évben. No! egy a lényeg, EGO speciel én nem vagyok közgazdász, kormányszakértő, mert akkor homokosnak kéne lennem-:)), de az én józan paraszti eszemmel már 1990-től azt mondom, hogy csak az OROSZORSZÁG tudná Magyarországot kihúzni a szarból! Kommunizmus ide vagy oda, le kéne már szarni, a pénz beszél a kutya meg ugat! De hát úgy látszik, hogy a homokos fővárosi képviselőknek az nem lenne jó, ha kifizetnék az ország államadósságának a 70%-át, mert akkor ők felügyelnék a pénzügyi szektor nagyobb részét. Persze attól is rettegnek, hogy ez által a zsidók talpára útilaput kötnének végérvényesen ahogy tették ők a rendszerváltáskor. A Cóbik is olyanok mint a mi hőn szeretett cigusaink, ahová lépnek ott fű nem terem, csak kő és HALÁL! Jöhetne már egy kis háború akúrvaistenbasznámeg!!!! Bocs de ha mélyebben belegondol az ember, hogy mit csinálnak itt még MINDIG ezek a rohadékok, azonnal ki jön az állat belőlem.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

A lítium meghajtó akkumulátorok élettartama (amilyeneket most építenek be) 2500 - 3000 feltöltés és 10 év, de léteznek már olyanok is, amik 4-5 ezer feltöltést bírnak jelentősebb gyengülés nélkül.



Az rossz akkumulátorok begyűjtése és újrahasznosítása 100%-ban megoldott egész Európában és az USA-ban is.



Az erőművek hatásfoka nem 30, hanem 55-85%, az atomerőműé kb.: 65% !



A jelenlegi üzemagyagárakhoz képest az árammal való közlekedés szinte ingyen van. A villanykutak ingyenesen üzemelnek, ha ott tankolsz nem kerül egy fillérbe sem!




Előzmények megtekintése

Ha a lítium meghajtó akkumulátoroké a jövő, akkor Peru jó eséllyel pályázik a ll. Kuvait névre :). Sajnos nem Magyarország. Ha viszont mi lennénk az esélyesek erre a címre, akkor még időben ez a lehetőség gyorsan privatizálásra kerülne, vagyis külföldi kézre, nehogy már itt csapódjon le a haszon, köszönhetően vezetőink hazaszeretetének és saját hazájuk iránti elkötelezettségének, de inkább a saját zsebüknek.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja
m77 írta: 4 hónapja

Horatius:

Szerinted az akkumulátorok mennyire környezetbarátak? Az autó súlyának felét teszik ki, 3-5 éves egy átlagos akkumulátor élettartama. Ez annyit jelent, hogy 5év múlva nem teszek meg egy feltöltéssel 400km-et, csak 100km-et. Ha ma megveszek egy benzines vagy dieseles autót, az 10 év múlva is közel annyi km-et fog megtenni egy tank benzinnel mint ma. Nem beszélve arról, hogy az áram nagy része még mindíg nem megújuló energiaforrásból származik. Egy benzinmotor hatásfoka közel 30%os, az atomerőművek illetve széntüzelésű erőműveknek meg kb. 35%, és akkor nem számolok semmilyen veszteséggel, ami az áram átvitele közben történik. Ez meg hogy "ingyen van"... Ahhoz, hogy eljussak a-ból b-be kell x energia. Azt az energiát meg kell fizetni, ha benzin, ha elektromos áram.


Előzmények megtekintése

A lítium meghajtó akkumulátorok élettartama (amilyeneket most építenek be) 2500 - 3000 feltöltés és 10 év, de léteznek már olyanok is, amik 4-5 ezer feltöltést bírnak jelentősebb gyengülés nélkül.

Az rossz akkumulátorok begyűjtése és újrahasznosítása 100%-ban megoldott egész Európában és az USA-ban is.

Az erőművek hatásfoka nem 30, hanem 55-85%, az atomerőműé kb.: 65% !

A jelenlegi üzemagyagárakhoz képest az árammal való közlekedés szinte ingyen van. A villanykutak ingyenesen üzemelnek, ha ott tankolsz nem kerül egy fillérbe sem!

A válaszoláshoz belépés szükséges
m77 írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

Magyarország összes autósának tele van a hócipője a csillagászati üzemanyagárakkal.

(A választások előtt valószínűleg jelentősen csökkenteni fogják, de ez már nem segít, főleg hogy utána úgyis visszaemelik.)



Az egyetlen megoldás, ha nem veszünk többet üzemanyagot! Nem veszünk többet kőolajat! De hogy csináljuk ezt? Milyen kilátások vannak az alternatív meghajtás elérésére?



Az interneten, facebookon rengetegen foglalkoznak "felháborodással", "tüntetések szervezésével" a magas üzemanyagárak ellen. Sajnos ez szélmalomharc, mivel nem csak a kormány tehet róla, hanem a Világ Olajcégei. Magyarországnak nincs olaja, behozatalra, importra szorul és egyre drágább a világpiaci ára.



A felesleges háborgásra, tüntetésre fordított időt, energiát a megoldásra is irányíthatjuk. Számoljunk le végleg az olajfüggőséggel, szerezzünk, jussunk hozzá elektromos autókhoz! (Tudom, hogy drága, mint a méreg, de valahogy meg kell oldani, hogy ne legyen az! Könnyebb és előremutatóbb ezen dolgozni, mint a kőolaj árának leszorításán.) Gyártani is lehetne itthon Magyarországon elektromos autót. Buszokat, vonatokat, villamost, trolibuszt tudunk gyártani, akkor személyautót is tudhatnánk!



Megoldás centrikusan kell hozzáállni. A győri Szent István egyetemen ezen dolgoznak és már szériaérettek a fejlesztéseik nemcsak a személyautók, de a teherautók terén is. Bármelyik pillanatban kezdődhet a sorozatgyártás. (Németországban és Ausztriában ugyanígy készülnek 1.5, 2 millió forintos új áron kis városi elektromos autókat piacra dobni.) Törődni kell vele, kutatni, figyelemmel kísérni a híreket, érdeklődést mutatni és támogatni.



Hogy miért??? Azért, hogy ne kelljen többé tankolni! Semmi másért! Ettől van felforrva mindenkinek az agyvize 200 fokra! Már csak egy karnyújtásnyira van!



Nem biztos, hogy nincs rá pénze senkinek! Gondolkodjunk csak! Hány embernek van nyaralója szerte az országban??? Használja? Mennyit jár oda évente? Legtöbben csak füvet nyírni, rendet rakni mennek oda.

Aki időben észbe kap, még jó áron tudja értékesíteni a nyaralóját (ami csak púp a hátán) és vehet az árából elektromos autót, amit minden nap tud használni és rengeteget tud vele spórolni!


Előzmények megtekintése

Horatius:
Szerinted az akkumulátorok mennyire környezetbarátak? Az autó súlyának felét teszik ki, 3-5 éves egy átlagos akkumulátor élettartama. Ez annyit jelent, hogy 5év múlva nem teszek meg egy feltöltéssel 400km-et, csak 100km-et. Ha ma megveszek egy benzines vagy dieseles autót, az 10 év múlva is közel annyi km-et fog megtenni egy tank benzinnel mint ma. Nem beszélve arról, hogy az áram nagy része még mindíg nem megújuló energiaforrásból származik. Egy benzinmotor hatásfoka közel 30%os, az atomerőművek illetve széntüzelésű erőműveknek meg kb. 35%, és akkor nem számolok semmilyen veszteséggel, ami az áram átvitele közben történik. Ez meg hogy "ingyen van"... Ahhoz, hogy eljussak a-ból b-be kell x energia. Azt az energiát meg kell fizetni, ha benzin, ha elektromos áram.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja
vidi500 írta: 4 hónapja

A külföldi magyarok legnagyobb része a Jobbikra szavazott. Magyarország kis pont, és kis ország, kiszolgáltatott, és leépített gazdasággal, ahol a Jobbik ugyanúgy szárnyaszegett, mint a többi erő, hiába a szép szavak és ígéretek. A legkisebb radikális változás irányába menő próbálkozásra is olyan nemzetközi válasz érkezne, hogy úgy megleckéztetnének bennünket minden szófogadatlanságra, aminek az eredménye legjobb esetben is az éhséglázadás lenne. Ezzel kell számolni, de a reményt azért nem szabad sohasem elveszíteni. :)

Nem vagyunk Kuvait, akik az olajkincs megtalálása előtt méltán nevezhették magukat Allah mostohagyermekének. Ránk ilyen meglepetés nem vár, pedig rajtunk már csak ilyen segíthetne.


Előzmények megtekintése

Önellátóvá kell tenni az országot az élelmiszer, a lakhatási lehetőségek, a fűtés és a világítás tekintetében. Ha ez sikerül, akkor megmenekültünk mindenféle nemzetközi fenyegetéstől, dorgálástól, megtorlástól, mert nagy baj nem érhet bennünket, és a külföld ezt látva másképp fog hozzáállni az országhoz minden tekintetben.
Most próbálnak szorítani bennünket amennyire csak lehet, kihasználni a kiszolgáltatottságunkat, éppen ezért kell megteremteni ezt a négy alapvető szükségletet és akkor el lehet kezdeni az ipart is újraéleszteni.
Nem biztos, hogy ki kell lépni az Unióból, csak sokkal jobban kell pozicionálni magunkat benne és a teljes önellátó gazdaság megteremtése alapvető feltétel!

Itt jönnek a képbe az elektromos autók, amelyek ha megfelelő teret nyernek a közlekedésben, szállításban, akkor a kőolajfüggőségünk megszűnik, az új erőművek építésével pedig a földgáz felhasználást is jelentősen csökkenthetjük, áttérhetünk az elektromos fűtésre.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

Most viszont már olyan szinten itt a baj, annyira semmi nem maradt az ország gazdasági erejéből, hogy van teszünk valami radikális változtatást, vagy csődbe megyünk és generációkon keresztül nyomorgunk tovább, mint eddig. Sosem késő elkezdeni, de most már igazán itt az idő, hogy fordítsunk a kockán! A Jobbik megtenné a megfelelő lépéseket. Reméljük lesz rá lehetősége...


Előzmények megtekintése

A külföldi magyarok legnagyobb része a Jobbikra szavazott. Magyarország kis pont, és kis ország, kiszolgáltatott, és leépített gazdasággal, ahol a Jobbik ugyanúgy szárnyaszegett, mint a többi erő, hiába a szép szavak és ígéretek. A legkisebb radikális változás irányába menő próbálkozásra is olyan nemzetközi válasz érkezne, hogy úgy megleckéztetnének bennünket minden szófogadatlanságra, aminek az eredménye legjobb esetben is az éhséglázadás lenne. Ezzel kell számolni, de a reményt azért nem szabad sohasem elveszíteni. :)
Nem vagyunk Kuvait, akik az olajkincs megtalálása előtt méltán nevezhették magukat Allah mostohagyermekének. Ránk ilyen meglepetés nem vár, pedig rajtunk már csak ilyen segíthetne.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja
vidi500 írta: 4 hónapja

"hiába minden, úgysem lesz a kutyából szalonna"

Így van, akkor már tudod is mi a fából vaskarika. Úgy is mondhatom akármerre nyúlok, mindenütt sz@rba nyúlok. Hát ez a helyzet. Nem azt mondom hogy lehetetlen "gatyába rázni" ezt az országot, de az rohamtempóban is minimum 3 generáció!

Láttad Jelenszky István Háború a Nemzet Ellen című 4 részes filmjét? Némi kis ízelítőt ad belőle, hogyan rabolták le ezt az országot az elmúlt 20 év alatt, még azt a keveset is, ami az átkosból megmaradt. Persze a kép nem teljes. Bemutatása idején még nem voltak meg a 2010-es választások, örömünnepély volt a Fidesz győzelme, na majd ők most rendbe hozzák ezt az országot. Nézd meg mi lett belőle! Semmilyen tekintetben nincs előre lépés az előző kormányokhoz viszonyítva, ugyanazt csinálják mint a többi, legfeljebb a tálalás más. Itt a baj.



A leges legalapabb dolgoktól kellene elindulni, ha akarunk valamit, pl. az emberek egymáshoz való viszonya. Amíg a munkahelyeken olyan a légkör, hogy azt számolgatják az emberek, mikor tűnhetek, menekülhetnek már el a büdös francba nyugdíjba, addig itt nem lesz semmi. Amíg a munkahelyeken az emberek feletti terror, megfélemlítés és megalázás a fő motívum, és ez van elismerve, jutalmazva, nem pedig a közös céltudat, addig itt nem lesz semmi. Ez a légkör pedig mélyen gyökerezik az egész magyar társadalomban. Ugyanez érvényes a munkahelyen kívüli állapotokra is. Lehetne ilyen tényezők ezreit sorolni, amihez még pénz sem kell.



"Magyarország elhelyezkedése itt a Kárpát medencében egy páratlan kincs," ez csak egy frázis, kevés valóságtartalommal.



Államadósság: A következő történetet a médiában hallottam, kérdés mekkora a valóságtartalma, de hihető. Horn Gyula, amikor felnyitotta a sorompót az NDK-s turisták előtt nyugat felé, kétségtelen bátor tett volt. Kohl kancellár rendkívül hálás volt érte. Megkérdezte mivel tartozunk érte? A válasz az volt részünkről: SEMMIVEL. Még egyszer megkérdezte, mert nem értette miért ezt a választ kapja: mivel tartozunk érte? A válasz ismét: semmivel. Akkor a németek azt az adósságunkat kitörő örömmel a mellényzsebből kifizették volna. Amíg egy ország vezetése így áll az országhoz, ekkora a kötelességtudata a saját népével szemben, semmi jóra nem lehet számítani. Más alkalommal is felajánlották anno huszon évekkel ezelőtt az államadósság elengedését. Felháborodott magyar válasz érkezett rá, hogy mit képzelnek?! Mi ezt tisztességgel fizetni kívánjuk! Ezek csak csippenetek az egész arzenálból, a sor hosszú.

Álmodozni viszont lehet, még bele nem ér az ujjunk a bilibe aztán fel nem ébredünk.


Előzmények megtekintése

Most viszont már olyan szinten itt a baj, annyira semmi nem maradt az ország gazdasági erejéből, hogy van teszünk valami radikális változtatást, vagy csődbe megyünk és generációkon keresztül nyomorgunk tovább, mint eddig. Sosem késő elkezdeni, de most már igazán itt az idő, hogy fordítsunk a kockán! A Jobbik megtenné a megfelelő lépéseket. Reméljük lesz rá lehetősége...

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

Mi a fa és mi a vaskarika szerinted?

Hiába szeretnénk, teszünk érte, nem lehet ebből a Magyarországból semmi?

Nem tudjuk elérni, hogy elengedjék vagy csökkentsék az államadósságot és ezzel csökkenjenek a lakosság terhei?

Nem érhetjük el, hogy a magyar mezőgazdaság és a hazai ipar ismét fellendüljön és valódi, értékes termékeket tudjunk gyártani itthonra és külföldre egyaránt, ami növeli az ország GDP-jét?

Nem akart senki egyik napról a másikra Magyarországból Amerikát csinálni, ez egy folyamat, hogy a korrupciót, a pénzherdálást megszüntessük, a valós termelést, értékteremtést helyreállítsuk, és az országot gatyába rázzuk!

Ezzel a hozzáállással, hogy "hiába minden, úgysem lesz a kutyából szalonna" nem is érdemes nekikezdeni!

Magyarország elhelyezkedése itt a Kárpát medencében egy páratlan kincs, egy érték, amit jó volna megóvni, optimálisan kihasználni. Minden földrajzi adottságunk megvan ahhoz, hogy jól élhessünk, hasznára válhassunk az emberiségnek és közben együtt fejlődhessünk Európa többi részével.

Ehhez azonban, el kell határozni a változást, össze kell fogni és dolgozni kell rajta, tenni kell érte.

Meg kell határozni, hogy mit akarunk, eszméket, ötleteket, gondolatokat kell cserélni. A sikerhez elengedhetetlen a pozitív, optimista gondolkodás.


Előzmények megtekintése

"hiába minden, úgysem lesz a kutyából szalonna"
Így van, akkor már tudod is mi a fából vaskarika. Úgy is mondhatom akármerre nyúlok, mindenütt sz@rba nyúlok. Hát ez a helyzet. Nem azt mondom hogy lehetetlen "gatyába rázni" ezt az országot, de az rohamtempóban is minimum 3 generáció!
Láttad Jelenszky István Háború a Nemzet Ellen című 4 részes filmjét? Némi kis ízelítőt ad belőle, hogyan rabolták le ezt az országot az elmúlt 20 év alatt, még azt a keveset is, ami az átkosból megmaradt. Persze a kép nem teljes. Bemutatása idején még nem voltak meg a 2010-es választások, örömünnepély volt a Fidesz győzelme, na majd ők most rendbe hozzák ezt az országot. Nézd meg mi lett belőle! Semmilyen tekintetben nincs előre lépés az előző kormányokhoz viszonyítva, ugyanazt csinálják mint a többi, legfeljebb a tálalás más. Itt a baj.

A leges legalapabb dolgoktól kellene elindulni, ha akarunk valamit, pl. az emberek egymáshoz való viszonya. Amíg a munkahelyeken olyan a légkör, hogy azt számolgatják az emberek, mikor tűnhetek, menekülhetnek már el a büdös francba nyugdíjba, addig itt nem lesz semmi. Amíg a munkahelyeken az emberek feletti terror, megfélemlítés és megalázás a fő motívum, és ez van elismerve, jutalmazva, nem pedig a közös céltudat, addig itt nem lesz semmi. Ez a légkör pedig mélyen gyökerezik az egész magyar társadalomban. Ugyanez érvényes a munkahelyen kívüli állapotokra is. Lehetne ilyen tényezők ezreit sorolni, amihez még pénz sem kell.

"Magyarország elhelyezkedése itt a Kárpát medencében egy páratlan kincs," ez csak egy frázis, kevés valóságtartalommal.

Államadósság: A következő történetet a médiában hallottam, kérdés mekkora a valóságtartalma, de hihető. Horn Gyula, amikor felnyitotta a sorompót az NDK-s turisták előtt nyugat felé, kétségtelen bátor tett volt. Kohl kancellár rendkívül hálás volt érte. Megkérdezte mivel tartozunk érte? A válasz az volt részünkről: SEMMIVEL. Még egyszer megkérdezte, mert nem értette miért ezt a választ kapja: mivel tartozunk érte? A válasz ismét: semmivel. Akkor a németek azt az adósságunkat kitörő örömmel a mellényzsebből kifizették volna. Amíg egy ország vezetése így áll az országhoz, ekkora a kötelességtudata a saját népével szemben, semmi jóra nem lehet számítani. Más alkalommal is felajánlották anno huszon évekkel ezelőtt az államadósság elengedését. Felháborodott magyar válasz érkezett rá, hogy mit képzelnek?! Mi ezt tisztességgel fizetni kívánjuk! Ezek csak csippenetek az egész arzenálból, a sor hosszú.
Álmodozni viszont lehet, még bele nem ér az ujjunk a bilibe aztán fel nem ébredünk.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja
vidi500 írta: 4 hónapja

Horatius!

Nem vagyok pesszimista. Ez a valóság, a realitás, és nem szabad álomvilágban élni, mert azzal becsapjuk magunkat!

Amúgy ami engem illet, elégedett vagyok az életemmel, még az életszínvonalammal is, tehát nem a pesszimizmus határozta meg eddig sem az életemet! Viszont túl kell látni magunkon!!!! Nem vagyok belenyugvó, de annyit látni kell, fából sohasem lesz vaskarika.


Előzmények megtekintése

Mi a fa és mi a vaskarika szerinted?
Hiába szeretnénk, teszünk érte, nem lehet ebből a Magyarországból semmi?
Nem tudjuk elérni, hogy elengedjék vagy csökkentsék az államadósságot és ezzel csökkenjenek a lakosság terhei?
Nem érhetjük el, hogy a magyar mezőgazdaság és a hazai ipar ismét fellendüljön és valódi, értékes termékeket tudjunk gyártani itthonra és külföldre egyaránt, ami növeli az ország GDP-jét?
Nem akart senki egyik napról a másikra Magyarországból Amerikát csinálni, ez egy folyamat, hogy a korrupciót, a pénzherdálást megszüntessük, a valós termelést, értékteremtést helyreállítsuk, és az országot gatyába rázzuk!
Ezzel a hozzáállással, hogy "hiába minden, úgysem lesz a kutyából szalonna" nem is érdemes nekikezdeni!
Magyarország elhelyezkedése itt a Kárpát medencében egy páratlan kincs, egy érték, amit jó volna megóvni, optimálisan kihasználni. Minden földrajzi adottságunk megvan ahhoz, hogy jól élhessünk, hasznára válhassunk az emberiségnek és közben együtt fejlődhessünk Európa többi részével.
Ehhez azonban, el kell határozni a változást, össze kell fogni és dolgozni kell rajta, tenni kell érte.
Meg kell határozni, hogy mit akarunk, eszméket, ötleteket, gondolatokat kell cserélni. A sikerhez elengedhetetlen a pozitív, optimista gondolkodás.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Horatius írta: 4 hónapja

Vidi500! Te annyira egy pesszimista ember vagy, hogy én még ilyet nem láttam! Realitásra hivatkozol és közben dől belőled a nyugodt, de kő kemény pesszimizmus. " Úgyis mindig minden szar lesz, szar marad!" Kb. ez az üzeneted, ez jön le a hozzászólásaidból. Hogy lehet így élni?



Ha ilyen a felfogásunk, hozzáállásunk és még csak el sem tudunk képzelni egy jobb világot (országot), akkor mi alapján várjuk, hogy változzanak a dolgok? Hozzáállás és felfogás kérdése minden. Amit el tudunk képzelni, az meg is tudjuk valósítani!



Ne legyél már ennyire belenyugvó. Mi ezt nem akarjuk elfogadni, látjuk, hogy rosszul mennek a dolgok és szeretnénk változtatni rajta, de csak úgy tudunk, ha elhisszük, hogy lehetséges!


Előzmények megtekintése

Horatius!
Nem vagyok pesszimista. Ez a valóság, a realitás, és nem szabad álomvilágban élni, mert azzal becsapjuk magunkat!
Amúgy ami engem illet, elégedett vagyok az életemmel, még az életszínvonalammal is, tehát nem a pesszimizmus határozta meg eddig sem az életemet! Viszont túl kell látni magunkon!!!! Nem vagyok belenyugvó, de annyit látni kell, fából sohasem lesz vaskarika.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Horatius írta: 4 hónapja

Vidi500! Te annyira egy pesszimista ember vagy, hogy én még ilyet nem láttam! Realitásra hivatkozol és közben dől belőled a nyugodt, de kő kemény pesszimizmus. " Úgyis mindig minden szar lesz, szar marad!" Kb. ez az üzeneted, ez jön le a hozzászólásaidból. Hogy lehet így élni?

Ha ilyen a felfogásunk, hozzáállásunk és még csak el sem tudunk képzelni egy jobb világot (országot), akkor mi alapján várjuk, hogy változzanak a dolgok? Hozzáállás és felfogás kérdése minden. Amit el tudunk képzelni, az meg is tudjuk valósítani!

Ne legyél már ennyire belenyugvó. Mi ezt nem akarjuk elfogadni, látjuk, hogy rosszul mennek a dolgok és szeretnénk változtatni rajta, de csak úgy tudunk, ha elhisszük, hogy lehetséges!

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
vidi500 írta: 4 hónapja

Igen annyi gyerekenként! Mindennek megvan az ára! A bölcsőde is annyi. Ez az érem másik oldala, amiről hajlandóak Európában megfeledkezni.


Előzmények megtekintése

ja, és nincs GYES. GYED, meg ilyesmi. Gyerekszülés után van 6 hétig átlagbér, és utána vége, tovább egyetlen $ sem, hacsak az anyuka el nem megy újra dolgozni.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1hdWRp

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

AUDI tesztek

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt

Audi A6 3.0 V6 TDI quattro S tronic teszt 

Ma gyakorlatilag bármi belekrülhet az Audi A6-osba. Így akár luxusautós jegyekkel is felruházható a négykarikás nagyautó. Egy dolgot lehet csak hiányolni: az egyedi formát.


Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Audi A1 1.4 TFSI S tronic Ambition teszt

Ez azért így erős, mondtam magamban, amikor megláttam a tesztautó árát - és nem a turbómotor teljesítményére gondoltam.


Audi A4 2,0 TDI

Audi A4 2,0 TDI

Egy évvel tovább tartott ezúttal a generációváltás az A4-es Audi háza táján, mint szokott, de nagyon megérte a várakozás. Az ingolstadtiak a kategória egyik etalonját dobták piacra.

Még több AUDI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

AUDI A3 2.0 PD TDI Att...

Ár: 4.299.999 Ft

Évjárat: 2008 / 3

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

AUDI A1 1.2 TFSI Ambition

Ár: 4.490.000 Ft

Évjárat: 2010 / 10

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

AUDI A4 2.0 Multitronic

Ár: 1.890.000 Ft

Évjárat: 2001 / 12

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó