Fel lehet ismerni a prémiumautókat?

Vakteszt: különbözik-e a prémium- a tömegautóktól?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kísérletbe fogtunk: letakartuk két autó emblémáit, és megkértük két kolléganőnket, hogy értékeljék őket. Vajon felismerhető egy prémiumautó?


Nem csak kísérletünk, annak tárgya, a prémiumautó is magyarázatot követel, bár aki olvasta a német autók felsőbbrendűségét kiváltó 10 okot, az talán már tudja, hogy a prémiumautó fogalma nem más mint megszerzett hírnév, elismerés. Ugyanakkor kétségtelenül vannak új versenyzők is, akik egyszercsak kijelentik, hogy ők prémiumok, s valljuk be, nem is csinálják rosszul, az 1989-ben alapított Lexusról például mindenki tudja, hogy az. Ugyanakkor más tendencia is megfigyelhető, a tömegmárkák is egyre prémiumosabbak, gondoljunk csak az Opelnél a 2007-ben megjelent, Év Autója díjjal is kitüntetett Insigniával felvett irányra, vagy a Volkswagenre, ahol már több mint egy évtizedes fogalom a minőségérzet, azaz a gyáriak tudatosan törekszenek arra, hogy autóik a valósnál is jobb minőségűnek tűnjenek. Hogy prémiumautó mégis létezik, azt ma leginkább a személyre szabhatóság legmagasabb foka, a legmodernebb, legszélesebb körű extra-kínálat hivatott alátámasztani, ám már a tömegmárkák is olyan finom autókat készítenek, hogy embléma-cserével akár azok is eladhatók lennének prémiumautóként.
Ezen alapvetésből kiindulva kísérletbe is fogtunk. Emblémákat ugyan nem cseréltünk, de takartunk, egy Mazda CX-5 és egy Mercedes-Benz ML szabadidő-autó logóit maszkoltuk el, s kértük meg két, az autókat korábban nem látott, s nem is kifejezetten autóbolond - így a tesztalanyokat jó eséllyel fel nem ismerő - kolléganőnket, hogy mondják el véleményüket róluk. Jó pont a Mazdának, hogy az egyik hölgy egyenesen prémiumautónak tippelte, a másik pedig inkább csak a szerényebb kivitel szövetkárpitozása miatt nem mondta annak. A Mazda árának majd' kétszeresébe kerülő Mercedes parádés helykínálatú, teljes mértékben bőrrel bélelt belsejével természetesen mindkét leányzót levette a lábáról.
Hirdetés
Utastereik, általában a mai utasterek karakterességéről sokat elmond, hogy egyikőjük sem tudta megtippelni, hogy milyen autóban ül, kívülről pedig csak a Mazda volt felismerhető a lányoknak. Hogy milyen tippjeik voltak az autók márkájára vonatkozóan, az a videóban látható, nem lőjük le a poént, ahogyan azt sem, hogy vajon vágynak-e a prémiumautókra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:35
    Permalink

    a prémiumautó elsősorban attól “prémium”, hogy drágább, mint a kategóriatársai, és ezt mindenki tudja is róla.
    tehát ezzel mutathatja a használója, hogy ő egy módos fickó (pedig lehet, hogy nem is az övé, hanem a banké, vagy pár évesen használtan olcsón vett).

    jó, mondjuk más a hangszigetelése, pl. egy bmw-ben suttogva lehet beszélgetni a mögöttünk ülővel 200-nál is, nincs bennük gagyi műanyag,a fa valódi fa, az alu pedig valódi alu, finomabban vált az automata váltójuk, nincsenek bennük olyan gagyi megoldáok, hogy a meg nem vett extrák helyén ott rondálkodik a vakgomb, stb.

Vélemény, hozzászólás?