Maradjanak velünk

Valahogy így szól majd a turbós-hatos BMW M3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még arrébb van a debütálásuk, de a BMW marketinggépezete nem hagyja "elkapcsolni" az új M3/M4 rajongóit.

Első képeken, a szériagyártásúhoz minden bizonnyal igen közeli koncepciójával már láthattuk is a kétajtós kupé M4-es BMW-t, s hamarosan a négyajtós szedán M3 is bemutatkozhat (a kabrió szokás szerint némi spéttel érkezik), de sorozatgyártásra kész "hús-vér" autóként csak jövőre debütál majd az M3 és az M4. A régi néven a limuzin, az új megjelöléssel a kupé és a kabrió jön. Motorjuk viszont már nem 4,0 literes szívó V8-as, hanem 3,0 literes (iker)turbós 6 hengeres lesz az előd 420 lóerejét és 400 Nm-es nyomatékát állítólag 30-cal (450 LE) és 150-nel (550 Nm) megfejelve, azaz alaposan felpumpálva. A 100 km/órás sebesség eléréséhez a hírek szerint elég lesz 4,2 mp, s nem lesz tömegnövelő xDrive, marad a hátsókerékhajtás. Az alábbi röpke videó a feltöltött sorhatos orgánumával kapcsolatban szondáztatja a nagyérdeműt, s azt is üzeni, hogy stay tuned, szabadon fordítva maradjanak velünk, folytköv. Utána azért "muszáj" volt belinkelnünk egy, a csodás E30-ast, az E36-ot, az E46-ot és a minden bizonnyal szívóként utolsó M3-as E92-t egyszerre megéneklő tesztfilmet, kalap le.
Hirdetés


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?