Úgyis meg fogjuk venni – hamarosan újraindul a Lada értékesítése

Várhatóan jövő év elején, országos hálózattal startol az újrakezdő hazai Lada

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szebb, jobb és így is olcsó Ladák jönnek hamarosan. A régi és nekünk kedves név garancia lesz a termék sikerére. Ülőpróbán az orosz kocsik.


Egy esős péntek délután az újságíró kollégák még az ebédtől bágyadtan keresték a második, újkori Lada sajtóesemény helyszínét, amikor a színfalak mögött már nagy dolgok voltak készülőben. A Duna Autó többmárkás kereskedésként ismert óbudai telephelyének egyik félreeső szegletében, egy alig bevilágított hangában már ott volt a várva-várt új portéka. A cég még a nyáron bejelentette, hogy jó öt évvel az egykori HungaroLada megszűnése után a személyükben ismét lesz hazai importőre a Magyarországhoz történelmileg kötődő orosz márkának.
Hirdetés


A Duna Autó még tavaly vette fel a kapcsolatot az Európa felé nyitó, orosz AvtoVAZ-zal és a Lada hazai importőrének ajánlkozott. A cégcsoportot vezető Ormos István és csapatának több évtizedes szakmai tapasztalatával nem volt gond, mégis elakadt a tárgyalás. Ormos úrék azonban nem adták fel és egy több tízoldalas tervezettel álltak elő, amire a gyártó fél már rábólintott. Több hónapos előkészítés vette kezdetét és a folyamat most sem áll. Olyannyira lendületben vannak, hogy a korábban beígért piacra lépés kitolását is felvállalták. Az eredetileg őszre, egy budapesti szalonnal tervezett indulás helyett országosan, összesen 8-10 márkakereskedéssel, azaz több vidéki régiót lefedve fog megindulni az újkori magyar Lada reneszánsz.
A Lada Hungary 2016-os modelljei - méretek
Granta Sedan Kalina Kalina Kombi 4x4
Hosszúság [mm] 4260 3893 4084 3720
Szélesség [mm] 1700 1700 1700 1680
Magasság [mm] 1500 1504-1538 1640
Tengelytáv [mm] 2476 2200


A hazai forgalmazó képviselőit több partnerként jelentkező kereskedő felkereste már a közelmúltban, a velük való megegyezés most is folyik. A cél az, hogy csakis már meglévő kereskedésekkel, azaz kipróbált, a válságot is túlélt dílerekkel szerződjenek. Hiába sok ma is az üresen álló autószalon itthon, ha azok megtöltése és a sikeres üzemeletetése a mai gazdasági környezetben igen nagy kihívás. Mindeközben olyan patetikus pillanatokat is átéltek már a Lada stáb tagjai, mint a vonal végén izgatottan érdeklődő kisnyugdíjas, aki most már végre le tudná cserélni 30 éves Lada Samaráját.

Na de mire? A Lada ma 25 százalékban állami tulajdonú, 51 százalékát a Renault-Nissan birtokolja, 24 százaléka a moszkvai tőzsdén forog. Az elmúlt években kitalált nyugati nyitás értelmében leálltak a hazai piacra és a régióra fejlesztett, mamutkorú modellekkel. Az újakat Európának szánják, és ha úgy tetszik, innen fogják visszabutítani a hangsúlyozottan árérzékeny és toleráns hazai piacra. A Lada szemszögéből mi már Európa szebbik fele vagyunk, ebből adódóan a nyugatnak csomagban járó felszereléskét mi is meg fogjuk kapni. Az alapkivitelekben itthon nem lesz még légkondicionáló, csak elektromos ablak, de a több kényelmi extrával megszórt változatok is a mi mércénkkel olcsók lesznek.

Nagyjából 2,5 millió forint lesz egy élhető Lada, az alapár meg talán a Dacia Logan emblematikus 2,02 millió forintját is alulmúlhatja. Utóbbi persze csak feltételezés, hiszen a hazai restarthoz kötődő utolsó publikus információ épp a kocsik ára lesz. A kvázi konszerntárs, de sokkal inkább vetélytárs emlegetése nem véletlen. Markó Zoltán projektigazgató szerint a Lada magyar piaci részesedése reálisan nagyjából a Daciáéhoz lesz mérhető. 2016-ra, azaz az első évükre 1 százalékos szeletet céloznak meg a nagy közös tortából. Ehhez a kezdeti kínálatban is benne lesz a 4x4, azaz a rettegett Niva mai változata.

A nyolcvanas évekbeli ős óta alig változattatot konstrukcióval és ennek kicsit kényszeredetten, de végül azért 37 év után csak átdolgozott, műanyag idomos Urban változatban is elérhető lesz a 4x4. A többi modellnek viszont csak a neve lehet itthon ismerős. A 4x4 alapján jön az N1 Van áruszállító, a Granta név egy olcsóbb szedánt takar és ennek átdolgozott ferdehátú változatát. A kisautók között a Kalina kell helytálljon, ami olyan szempontból könnyített pálya, hogy lesz belőle kombi, Kalina Cross néven terepkombi és a piac legolcsóbb, ha nem is hot, de mild hatch-jének ígérkező Kalina Sport is.
Granta/Kalina (86 LE) Granta/Kalina (96 LE) Granta/Kalina (AT) 4x4
Hengerűrtartalom [cm3] 1596 1596 1596 1690
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/16 4/8
Váltófajta/-fokozat kéz/5 automata/n.a. kéz/5
Teljesítmény [LE] 86 96 82
Végsebesség [km/h] 168 137
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 9,0/5,3/6,6 8,8/5,1/6,4 9,9/5,5/7,1 12,2/8,0/9,5
CO2-kibocsátás [g/km] 149 148 164 216
Menetkész tömeg [kg] 1080 1285


Fontos tudni azt is, hogy a képeken szereplő autók még orosz rendszámos, Euro 5-ös, orosz specifikációjú változatok. Olyan különbségek lesznek az Euro 6-os, Európának készített változatokon, hogy megszűnik például a csomagtérfedelek utastéri távnyitása. Hagyományos nyomógomb kerül az autók farára, hiszen errefelé nem tartunk annyira attól, hogy mondjuk egy piros lámpánál állva kikapják az értékeinket a csomagtartóból, viszont sokat bosszankodnánk, ha vissza kéne sétálni a vezetőüléshez a nyitásért. Emellett Európában és így nálunk is alap lesz a 15 colos, külcsínjavító könnyműfémfelni. Az autók specifikációi már nyilvánosak, a magyar Ladák eszerint műszakilag egyezni fognak például a német Ladákkal, eltérés csak a felszereltségben lehet. További részletek legkésőbb jövő év elején várhatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Mert most az a sikk, hogy sokan ezt a veszélyes, se eleje se vége szappantartókat veszik, épphogy szempillácskát nem rajzolnak rá, s ügyet sem vetnek arra, hogy veszélybe sodorják szeretteiket, barátaikat s önmagukat is, s sok szerencsétlen elméjűt láttam akik jószerivel kiszállni is kínlódva tudtak, olyan kicsi autójuk volt… Vw Lupo, Skoda Citi go, s ilyesmik. Milyen érdekes, hogy csak Nyugat+ Észak Európában trendi ez, meg itt nálunk Közép-Európában is terjedőben van, Ausztriával az élen! Az Olaszokat még meg is értem, hogy törpekocsit vesznek, mert néhol olyan szűk utcák vannak, hogy elég azzal is elmenni. Bár én ott is nagy szedánt, 5 ajtóst netán Navarát vennék, és nem grasszálnék a szűk utcás városnegyedben. Lehet ezt a bárdolatlan, töketlen Európa fent nevezett részeinek a deviáns útmutatásait követni, gyümölcsöző!!!
    JÓL KEZELIK A BEVÁNDORLÁST IS- CSAK AZ EU SÍRJÁT ÁSSÁK,- A GAZDASÁGI CSŐDÖKET ALULTELJESÍTÉST IS “” ROPPANT PRAGMATIKUSAN””| KEZELIK, S még sorolhatnám… A világ többi területein, kontinensein többnyire a nagy autók, vagy legalább közepes szedánok, klasszikus ötajtósok, egyterű kocsik hódítanak… Török, Oroszország, Kína, sőt Ázsia egésze írhatom nyugodtan, Közép-Amerika, Dél A, USA stb… Biztos Ők a hülyék, Mi Európaiak többsége autóügyben is okosabbak vagyunk. HÁT NEM!

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Na idesüss, báránykám!
    Elég ha a neten, vagy bármely tv-csatorna hírblokkját figyelem, TEHÁT FIGYELEM IDIÓTA NEM CSAK NÉZEM!, és szembetűnik, hogy 1 Nissan Note-ból a szakadt holttesteket sorba szedték ki, míg az Opel Omega, -amit nem tudom mikori volt- de a hátsó lámpa egyértelműsítette, hogy B Omega volt
    az utasok közül volt akit a mentők csak a helyszínen láttak el, a legsúlyosabban, a sofőr, nyílt kartörést, kulcscsonttörést, mellkaszúzódást szenvedett. EZT NEM ÉN, hanem Somogy megye rendőrségi szóvivője mondta. A Nissan törpekocsiban 3 halott, egy életveszélyes….
    De írhatnék temérdek példát, édesanyám sógornője 19 évig baleseti helyszínelőként szolgált a BRFK Közlekedésrendészeti osztályán. Ő sokat tudna mondani a minikocsi kontra közepes, vagy nagy autó, terepjáró s egyebek ütközéseiről, “csatáiról”… De a hülyéknek, s most nem megbántani akarok senkit sem de falra okádott borsó a hivatalos szerv szakemberének beszéde is.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    A Ladák régen biztos, erősen bizakodom, hogy az új modellek is jók lesznek… A ma autóinak jó részét szemlélve, ha fele, vagy 2/3 olyan jók lesznek csak mint elődei az új Ladák, már sokat nyert az autótulajdonos társadalom!

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Ez remek nézetpont, mert így van. Csak ma divat úgytűnik itt Európában miniatűr törpekocsikat venni, amik igen is nem biztonságosak, s a sok ketyere amit felvonultatnak bennük, használhatatlanná teszi őket… De a prímet, egy új Citroen Picasso viszi,- haver apjának ragyogó kincse,- leállt, és kigyulladt a műszerfalon a szerviz jel… 4, azaz NÉGY szerelő nem tudta feltárni a hiba okát!!! “kreatív technológia” suttogja démonként a marketingszlogen. Mondjuk az méretéből, testességéből eredeztethetően biztonságos kocsi,- pláne, ha az autópályán játssza el-e malőrt.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    “Volvo S70-es kocsim is, bár remélem ilyetén vizsga elé ezzel már nem állok…”

    Hát igen, egy S70-nél ami ma már ócskavas számba megy, már fontos szempont a remény is, pl nehogy neked vágódjon egy 208-as Peugeot vagy egy Clio mert egy dolog biztosan borítékolható: Te fogsz rosszabbul járni. 🙂

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Nagyon szimpatizálok ezzel a 4×4 Urban-nal. Bár azt hiszem a 4×4 nem fog labdába rúgni eladások tekintetében diesel motor nélkül. Persze az is kérdés, hogy mennyibe fog kerülni mert 2,5 milláért elfelejti az ember gyorsan, hogy benzines. De 3 millánál vagy fölötte… gyorsan megtérül egy Duster felára.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Ezt “marhán birom” mikor valaki úgy mond vélemény hogy nem is látta élőben. Meg ez a ’90 koreai autóé forma… Ezt is csak valaki (birka) kitalálta aztán most mindenki azt fújja! Aztán meg lehet nézni azt a sok nyugati kramancot hogy néznek ki -okádékok-! De egy biztos nekem 2008 óta van Lada 1118-as(Kalina szedán) autóm több mint 200ezer Km-el 1000X jobb mint az előtte lévő fostalicskák: opel astra G, ford focus. Ladának a belső kárpitozása is sokkal erósebb-strapabíróbb de nem csak a belső az egész autó sokkal strapabíróbb-masszívabb ezeknél a nyugati kramancoknál. A fenntartási költség meg pláne veri torony magasan ezeket (opelt,fordot) szutykokat!!!

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Szép, jó, de ha belédtepernek 150-nel, nem véd meg még az a “safety”- rendszer sem,
    ….az a baj, ha 150-el beled szallnak mindegy miben ülsz. Egy 106-as Peugeot-ban, rad csukja az ütközes a karosszeriat, es preseletkent szednek ki belöle, miutan eltört a nyakcsigolyad es leszakadtak a belsö szerveid, de egy jo draga 20-30 millios autoban, maximum annyi a különbseg, hogy a nyakad törik ki, es csak leszakad 1-2 belsö szerved….

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Ehhez csak csatlakozni tudok. Az elmúlt 5-10 évben iszonyatosan sokat fejlődtek az autók biztonság terén. Megjelentek a nagyszilárdságú acélok, rengeteg új aktív biztonsági eszközzel együtt.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Hm!” De ezek olyanok, mint A 90.es évek koreai típusai.” Mi is voltaképpen a baj ezzel? Ütköztem egy 1995-ös Hyundai Lantra autót vezetve egy betonfalnak. Totálkárra tört a szedán eleje, de egy tetves légzsákon, s az övön túlmenően nem védett semmi, s csak a fejemen egy mondhatni tűhegynyi horzsolás keletkezett a légzsáktól. SAJÁT LÁBAMON LÉPTEM KI A KOCSIBÓL, s zavarodottságomban, baleset utáni másodpercekben egy esővízzel teli árokba léptem bele, a kocsi után, így a legnagyobb bajom, a “drága” 7000 Ft-os öltönycipőm elázása volt.
    Ám sokkomban fölfigyeltem valamire… pony fölé pozicionált autó karosszériája bitang vastag s erős volt… Ennyit a 90-es évek koreai típusairól. MA IS EGY OLYANBA ÜLNÉK, MINT EGY pEUGEOT 106-OS VAGY MILYEN TÖRPEAUTÓBA, AMIBE VAN 8 LUFI, VISSZAGURULÁS GÁTLÓ, S MAGÁTÓL MEGÁLL, (HA MEGÁLL,) HA MAGA ELŐTT AKADÁLYT ÉSZLEL… Szép, jó, de ha belédtepernek 150-nel, nem véd meg még az a “safety”- rendszer sem, -a nevét nem tudom-, mint ahogy a többi ketyere sem. Nálam, 5*-re vizsgázott a 90-es évek koreai autója, persze, ami méretben erőben ott volt a szeren. De írhatom megint ide a mostani 1998-as Volvo S70-es kocsim is, bár remélem ilyetén vizsga elé ezzel már nem állok…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    A fekete humor az,hogy van olyan aki azt hiszi hogy a 20-30 éves tragacsok-bontószökevények jobbak mint az újak. Az meg pláne h.lye aki megvesz 1,5millió (vagy az felett…) 10-20 éves BMW-t vagy bármi szart. Ki tudja hogy használták,ki tudja hányan b.sztak a hátsó ülésen… aztán ilyen tragacsokkal menőznek a szégyentelenek. Hihetetlen!

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Itt pedig egy csinos szőke is segít megismerni a Lada rejtelmeit 🙂

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=Rz_O-A3Gndo[/url]

    Azt tudja valaki, hogy mennyi lesz a garancia? Ez egy lényeges kérdés lehet.
    Nem tudom, hogy a cikk szerzője járt-e kocsival pl. a Hős utcában vagy más hasonló helyeken, de néha nálunk is jól jönne a “nyithatatlan” csomagtartó (igaz ez megoldható másképp).

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Őszintén remélem hogy pozitív lesz a hazai fogadtatás és sikerül, még ha csak kis szeletet is de kivágni abból a képzeletbeli tortából. Itt van 1-2 videó a Lada modellekről, csak úgy kedvtelésből kutattam a youtube-on.

    Lada Kalina

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=u-BBn8LZYGk[/url]

    Lada Kalina Cross

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=oupUXBAmQMQ[/url]

    Lada 4X4 Urban

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=vFGBIFBkB7Y[/url]

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Az biztos igaz, hogy aki megégette magát a 0 önrészes svájci frankos Suzukikkal, az egyhamar nem lép megint erre az útra. De ne felejtsük el, azért (is) vették Stifteket, majd a szép új dizájnos Swiftet, mert használtan csak egy vagyonért hozhatták be az amúgy korrekt autókat. az új szabályozási irány pont ezt szabadította fel. Azért nem vesznek erőn felül újat sokan, mert korrekt használtat kapnak ennyiért, és azért az itthoni MAd max sufnituning mellett nem is kerül annyiba fenntartani, mint olyan országokban ahol szinte nincs más csak márkaszerviz.

    Szóval én helyeslem hogy nem kényszerítik erőn felül fapados új swiftekbe az embreket hatóságilag (ez mindenképpen pozitívum a 2010 utáni rendszernek), és meghagyják hogy önerőből vállalják túl magukat az E46osokkal 🙂 Vagy tanuljanak saját hibájukból.

    Amit viszont nem értek, hogy miért kell mindenáron külön venni azokat akik maguknak vesznek és akik a munkaadókkal vezetetik meg a kocsijukat VOlt egy TC cikk amin elég sokat hüledeztem (most nem linkelem be megint blogposztomat :)).

    Ezzel az erővel lehetne külön hiteles és KP-s piacot és nézni…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Nem értek egyet veled. Mint ahogy azokkal sem értek egyet, akik a használt prémium vagy bármilyen használt autókat vásárlókat cikizik. Az igazság kb. most is félúton lehet. Abban viszont biztos vagyok, hogy a hazai magán vásárlói piac nem az árak miatt döglött (ezzel hiába is robbant esetleg a Lada), hanem a hitelekkel kipányvázott korábbi meggondolatlan vásárlásainak következményei miatt. Így aztán -bár szurkolok a Ladának- én sem tenném rá egy filléremet sem a gyors sikerre.
    De le nem írom és ellene sem szurkolok.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Ez a jövő most kezdődik a Niván (amúgy bármelyik Ladán) maga a megtestesült fekete humor. Őszintén drukkolok hoigy ezekkel a xarkupacokkal hatalmasat zakóznak majd.

    Ezek újonnan vásárolva is elavultabb technikák mint cikizett behozott E46osok. És nem is lesznek sokkal megbízhatóbbak.

    A Logant pozitívan fogadtam, őszinte egyszerűségével, de ez nekem is sok. Tikipus K-európai semmire vagizni akaró csóringer…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Úgyis a Vesta lesz az igazi nagy dobás, a Kalinát, a Priorát már forgalmazták nálunk, nem sok fogyott, bár drága is volt mindkettő. A 110-es család is ezen bukott meg, pedig akinek van/volt, az zömében szerette. A 112-es, a ferdehátú a hátsó szpoilerével nekem is tetszik, el is fogadnám. Használtan titkos tipp is lehetne.

    A Ladához hasonlóan több márka visszatérésének örülnék: pl. a Tatának van új modellcsaládja, a Bolt és a Zest, saját fejlesztésű turbómotorokkal(elég bizarrul hangzik, de India is rohamtempóban jön föl, tehát miért is ne – anno egyébként az Indicát is a magas ár nyírta ki), vagy a Daihatsu, ami pl. a Charade-dal vagy az Applause-zal jó nevet szerzett itthon, de biztos, hogy nem hozza vissza a Toyota – sok értelme nem is lenne erre a telített piacra. Aztán ott vannak a jó öreg amcsi márkák, pl. Chrysler, Dodge(a Chevyt még szinte el se engedtük) vagy a Rover kínai utódja, a Roewe.

    Amit viszont biztos, hogy megkapunk egyenesen az arcunkba: a kínai verdák. Nos, ezügyben aztán elég sok a homályos részlet és a kérdés…

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Ezek showcar-ok (vicces ilyet mondani rájuk), amiket történetesen ingyen kaptak egy rövidebb időre, látva a rendszámokat az is lehet, hogy valamelyik kinti Lada dealer teszt autói. El tudom képzelni, hogy még gyártás rendelésben vannak az importőr bemutató autói, az is lehet, hogy jogi akadályai vannak még az elszámolásnak….Biztosan nemsokára lesznek saját bemutató autók.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Fogalmam sincs. De azért ezeket beépíteni nem csak annyi, hogy odacsavarozom azt kész, működik. Biztosan egy rakás dolognak meg kell felelnie, egy halom teszten és engedélyezésen át kell mennie ahol minden aktuális szabványnak megfelelnek mire forgalomba kerül. És kérdés, hogy ehhez egy közel 40 éves technika mennyire adja magát.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Egyetértek veled. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a törésteszteken hogyan szerepelnek ezek a modellek,illetve hogy a 4X4 niva-t egyáltalán elvitték-e töréstesztre?

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Nekem a Kalina Cross kimondottan tetszik (csak ne lenne alatta már most olajfolt). Jóárasítva nem lenne esélytelen versenyző. Szerintem a temetéssel várjuk meg, milyenek lesznek az Európának szánt verziók.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Tudom, megint mindenki a torkomnak fog esni, de a képek alapján ezek az autók eléggé elmaradnak bármelyik jelenleg kapható Dacia modell mellett. Annyival meg nem lesz olcsóbb…..

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Valóban sok a fogyasztás, de talán igaz is! Szívó benzineseknél nem sokat szoktak lehazudni belőle, ez inkább a turbómotorokra jellemző! Az a 6,5 körüli vegyes fogyasztás bizonyára tartható is, szemben a varrógépmotorokra akasztott csodaturbók 4 liternek hazudott, 6-7 literes valós fogyasztásával. 🙂

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    Pontosan! De ez a márka minőségben még jóval a Dacia alá megy, mivel a Dacia kínálatában már modern turbós motorok is vannak a régi szívók mellett. Szerintem nagyon kis igény fog mutatkozni az ilyen minimál autókra, de ne legyen igazam. Mondjuk a Niva egy jó dízel motorral még tarolhatna is a piacon.

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    1.6 os 86 lóerős és a városija 9 liter.Az oroszoknak még mindig nem megy az ami már az egész világon terjedőben van miszerint kis köbcentiből nagy teljesítmény szerény fogyasztással.Kb a 87es zsiguli is ennyit ivott,jó mondjuk kb 10 lóerővel kevesebb volt benne,de könyörgöm azóta lassan 30 év telt el.Ez lesz a kispénzűek autója? Egy 3000-res dizel BMW eszik 9-10 litert városban 😀 Lehet olcsó lesz de a pénz többi részét a kúton fogja kedves vásárló,azt a másik részét amit egy normális autóba mondjuk eladáskor feccölt volna bele!
    Válasz a hozzás

  • 2017.10.28. at 13:15
    Permalink

    1.6 os 86 lóerős és a városija 9 liter.Az oroszoknak még mindig nem megy az ami már az egész világon terjedőben van miszerint kis köbcentiből nagy teljesítmény szerény fogyasztással.Kb a 87es zsiguli is ennyit ivott,jó mondjuk kb 10 lóerővel kevesebb volt benne,de könyörgöm azóta lassan 30 év telt el.Ez lesz a kispénzűek autója? Egy 3000-res dizel BMW eszik 9-10 litert városban 😀 Lehet olcsó lesz de a pénz többi részét a kúton fogja kedves vásárló,azt a másik részét amit egy normális autóba mondjuk eladáskor feccölt volna bele!

Vélemény, hozzászólás?