Diszkógömbbel csökken a balesetveszély

Visszapillantó tükör holttér nélkül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy amerikai professzor olyan nagylátószögű oldaltükröt készített, mely a holtteret ugyan megszünteti, mégsem fog elterjedni. Kár, mert sokak életét könnyíthetné meg.


"Objects in mirror are closer than they appear (a tükörben megjelenő tárgyak közelebb lehetnek a képüknél) - bizonyára többen találkoztunk már ezzel a szöveggel tengerentúli vagy épp távol keleti autók külső visszapillantó tükrében. Még biztosabb, hogy már mindenki élt át olyan szituációt, amikor - jellemzően sávváltáskor vagy parkoláskor - hirtelen a semmiből, azaz a holttérből felbukkant egy másik autó, motor, kerékpár vagy egyéb "tereptárgy", inkluzíve gyalogos, aztán vagy szerencsésen megúszta, vagy koccanás, törés, baleset lett a vége. A modern autókból amúgy is egyre nehézkesebb kilátni, a tempó megnőtt, rohanunk, stresszelünk, a kor vívmányai, extrái közül az egyik legjobb, a holttérfigyelő rendszer pedig még nem terjedt el kellő mértékben.
Egy amerikai professzor a philadelphiai Drexel Egyetemről, R. Andrew Hicks szabadalmáról a minap számolt be a sajtó: a tudós egy olyan külső tükröt talált fel és szabadalmaztatott, amely torzításmentes, ugyanakkor a hagyományosnál háromszor akkora (a szokásos 15-17 fokhoz viszonyítva 45 fokos) képet ad. Visszapillantóját a diszkógömb ihlette meg, azaz a holttérmentes tükör voltaképp nem más, mint finoman hajlított üveglapon számos apró tükör egymás mellé illesztve és összecsiszolva, a teret mind-mind különböző szögben mutatva. A képeken remekül látható, micsoda differencia van találmányának és a hétköznapi tükörnek a képe között, viszont ripsz-ropsz ezzel együtt sem fog elterjedni, hiszen - legalábbis az Államokban - csak az utasoldali visszapillantónál engedélyezett a hajlított tükörlap használata (az említett Objects are... figyelmeztetés megjelenítésével). Az európai vagy például az ázsiai piac bezzeg lecsaphatna rá - ha akarna...
Hirdetés
De nem valószínű, hogy akar, mert épp mostanság kezd szélesebb körben is ismertté és elérhetővé válni a kamerákkal dolgozó holttérfigyelő rendszer, a modern vezetőtámogató berendezések egyik, ha nem a leghasznosabb kelléke, s ezt nyilván komolyabb árréssel lehet értékesíteni, mint holmi tükröt. Mit is csinál, hogyan működik ez a cucc? A visszapillantók foglalatának alsó részére biggyesztve azt a területet pásztázza, amelyet a tükör nem mutat, a veszélyre villogó fényjelzéssel és csipogással hívja fel a figyelmet, így párhuzamos közlekedéskor szépen megkönnyíti a vezető dolgát. A lusta és figyelmetlen vezető dolgát, aki arra sem veszi a fáradságot, hogy az ülésből kicsit oldalra vagy hátra kifordulva a saját szemével győződjön meg arról, szabad a pálya, nem tör össze senkit és semmit. A rendszer természetesen a másik szemszögből nézve is szuper, mert ezzel a megfelelő körültekintés, ész nélkül sávot váltók potenciális áldozatai is nyugodtabban vehetnek részt a forgalomban.
A passzív biztonsági rendszer egyik fontos elemének tekinthető, "szériafelszereléssé" közel 100 esztendeje, Ray Harroun autóversenyző ötletén alapulva 1914-től váló visszapillantóból egyébiránt mifelénk csak a 80-as évek közepén kezdett elterjedni a kétoldali külső, még régebben, a századelőn egész egyszerűen az anyósülésen helyet foglaló (hölgy) irányította a (pipere)tükröt arra, amerre éppen a gépkocsivezető kérte. A belső tükör fejlesztésében a kismillió autóipari szabadalmat jegyző Barényi Béla is szerepet játszott, az ő nevéhez fűződik a már kis erő hatására is letörő, az utasok fejére ártalmatlan tükör.
A mai tükrök általában nagyobbak (és formatervezettebbek) a korábban használtaknál (miként az autók is nagyobbak és formatervezettebbek ugye), emlékezzünk csak, milyen filigrán darabok voltak még a 90-es években is úgy a keleti, mint a nyugati típusokon (csak két példa: Trabant 601, Fiat Uno). Elektromosan állítható, nyitáskor-csukáskor akár programozottan ki-behajló, elektrokróm, azaz fényre sötétedő, vakításmentes, parkoláskor le, a padkához néző, fűtött, házában irányjelzős, kilépőfényes, aszferikus, tehát egy konvex, hajlított felülettel is rendelkező, illetve a már említett holttérfigyelő rendszerrel, kamerákkal kiegészített - ilyen a modern külső tükör. A szintén elektrokróm belsők egyes modelleknél, tolatáskor kameraképet is adnak.
Hogy meddig tartanak még ki a tükrök, mikor nyugdíjazzák őket végleg a kamerák? Megjósolhatatlan - koncepcióautókat már rég szerelnek és mutogatnak csak kamerákkal a tükrök helyén és helyett. Igazából mindegy, lényeg, hogy kevesebb legyen a baleset: amilyen borzasztóan vezetünk - mélységes tisztelet a kivételeknek -, minden hasznos megoldást értékelni kell. A kameráknál olcsóbb trükkös tükröseket pláne: a tavaly látott Honda N Box-félét no meg az aktuális diszkógömböset is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:38
    Permalink

    Kedves Csutak!

    Örültem a hozzászólásának, bár nem közvetlenül a témát érinti, de jómagam nagy rajongója vagyok az Ikarus 55-nek. Ha tehetem, a veterán kiállításokon mindig a közelébe férkőzök kicsit csorgatni a nyálamat. Kár, hogy mára hazánkban már csak tizenegyhéhány darab maradt. A többiek ócskavasként végezték. Ezzel szermben a valamikori NDK területén létezik Ikarus rajongói klub, saját járműparkkal. Ott jobban megbecsülik ezeket az ipartörténetileg is érdekes darabokat. Azt megértem, ha műszakilag és gazdaságilag indokolt volt a selejtezésük, azt viszont nem tudom elfogadni, hogy feldaraboltak és beolvasztottak többszáz példányt! Ez ugyanolyan bűn, és “magyar” jellegzetesség, mint ahogyan kiárusítottak és szétloptak itt mindent, így mára csak romok maradtak mindenhol. No, meg egy-két fanatikus ember, aki még ezekben a járművekben képes meglátni az értéket, hogy időt és pénzt nem sajnálva megőrizhessék a közelmúlt hangulatának egy kis darabkáját.

  • 2017.10.30. at 21:38
    Permalink

    Tévedés. Az előző kommentező írta helyesen: az aktív eszközök segítik [b]megelőzni[/b] a balesetet, míg a passzívak a már bekövetkezett baleset káros hatásait hivatottak csökkenteni.
    Hogy példát is mondjak: ABS, ESP, holttér-figyelő rendszer, stb. AKTÍV,
    légzsákok, övfeszítő, belső burkolatok, stb PASSZÍV.

  • 2017.10.30. at 21:38
    Permalink

    Kedves Ati80!

    Az autós újságíró jól használta az említett “szakmai terminológiát”. A visszapillantó tükör passzív biztonsági rendszer, hiszen a baleset bekövetkezésének valószínűségét csökkenti. Az aktív biztonsági rendszerek, úgymint biztonsági öv, légzsák stb. , a balesetek súlyosságának csökkentésére hivatottak.

  • 2017.10.30. at 21:38
    Permalink

    Sokszor elgondolkozom azon, hogy az autós újságírók a még látszólag jól megszerkesztett írásaikban is olykor félrevezető módon használják a szakmai terminológiát. Az alábbi mondata is egy ilyen:

    “A passzív biztonsági rendszer egyik fontos elemének tekinthető (…) visszapillantó tükör”

    A visszapillantó tükör az aktív biztonsági rendszerek közé tartozik, hiszen preventív módon, aktív szerepet játszik abban, hogy a baleseteket elkerülhessük. Persze csak annak, aki hajlandó használni. Meglátásom szerint pedig, aki nem képes erre, azon a modern találmányok sem segítenek igazán. Vezetés közben ugyanis már mindennel foglalkozunk, csak a lényeg sikkad el. Ezt lehet látni nap, mint nap a közlekedésben. Ma bárki kaphat jogosítványt, aki rászánja a pénzt. Így az ezirányú képességek megléte nem feltétel. Járműveink pedig egyre okosabbak, ugyanakkor az irányítás még mindig a mi kezünkben van. Így amíg az emberi érzékszervek korlátaira és döntéshozatal bizonytalanságára és lassúságára bízzuk a közlekedést, addig lesznek balesetek.

  • 2017.10.30. at 21:38
    Permalink

    Feltalálták a Trappista sajtban a lukat!
    Anno amikor én elkezdtem vezetni Csepellel majd Farossal (Ikarusz-55) bizony kicsike kerek tükör volt felszerelve.
    Aztán valamelyik okos betiltatta az “optikával rendelkező” tükröt, mert az valóban torzítja a valós képet.
    Picivel nehezebb volt benne megítélni a mögöttem levő jármű távolságát, de láttam.
    Ma a saját Opelemből ez nehézkes:(

Vélemény, hozzászólás?