Mindkét vb-esélyes balesetet szenvedett a Brit ralin

WRC: Loeb fején maradt a korona

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár nyolcadik éve egyhuzamban Sebastien Loebnek hívják a WRC világbajnokát. A szezonzáró walesi raliversenyen amúgy vicces, de mindkét vb-aspiráns balesetet szenvedett és kiesett, így Latvala nyerhetett.

Sebastien Loeb a 2011-es ralivébé nyertese. A francia extornász zsinórban nyolcadik éve a sportág királya, sikereit kivétel nélkül hűséges, monacói navigátorával, Daniel Elenával és a Citroën alkalmazásában érte el. Megérdemelt győzelmük egyben az idén debütáló DS3 WRC győzelme is, a Citroën pedig egyhuzamban negyedszer zsebelte be a konstruktőri trófeát.
A kérdésre, miszerint ki lesz a világbajnok, különben már pénteken, a szezonzáró Brit rali első napján megkaptuk a választ, amikor is a kihívó Mikko Hirvonen Fiestája annyira megsérült egy kicsúszást követően, hogy a gyári Ford-csapat kénytelen-kelletlen a verseny feladása mellett döntött. Addig, a néhány nyitó gyorsaságin remek adok-kapok folyt a címvédő Loeb és a kihívó Hirvonen között a walesi erdőkben, s úgy festett, Hirvonennek bizony van esélye ledolgozni 8 egységnyi hátrányát, s így az utolsó, mindent eldöntő, bónuszpontos vasárnapi Power Stage-en dőlhet el a harc. Majd jött a hetedik szakasz, a finn apró hibája, egy kis forgás és ütközés - Hirvonen pechére sérült a hűtő, s megfőtt a motor.
Hirdetés
A kékoválosok természetesen rettenet csalódottsággal fogadták a vereséget, Loeb mester meg egyrészt fellélegezhetett, másrészt sportszerűen lenyilatkozta, hogy sajnálja a rivális balszerencséjét. Mindazonáltal a Citroënnél már pénteken este megvolt a szokásos pezsgőzés, a ködös-murvás Brit rali hátralévő része pedig csupán a részeredményekről szólt. Loeb és a Ford másik finnje, Latvala pályázott a futamgyőzelemre, de aztán vasárnap Loebék etapon, egy összekötő szakaszon közúti balesetet szenvedtek, s mivel a DS3 WRC-t sem arra találták ki, hogy frontálisan ütközzön egy szembejövő autóval, Latvala ölébe hullott a 25 pont. Plusz még egy, hiszen a záró Power Stage-en harmadik lett Ogier és Sordo mögött, szóval Hirvonen buktája ellenére a Fordnak is volt oka az ünneplésre.
Latvala idén először nyert futamot, utoljára másfél éve jött ki neki a lépés, illetve engedte a Ford, hogy kijöjjön... Mert bizony többször utasították lassításra, s ezzel Hirvonen támogatására, amit ő mindig meg is tett becsülettel. Nem úgy Ogier, Loeb csapattársa, aki szokás szerint most is felettébb gyorsan közlekedett a csúszós-saras murván, de hiába ért el számos szakaszsikert, ha - még csütörtök délután - rontott, kitörte DS3-asa egyik kerekét, s komoly hátránnyal, csak a SupeRally-szabálynak köszönhetően folytathatta másnap a versenyzést. Aki még az élmenők közül perecelt, az Sordo (Mini JCW) és Räikkönen (Citroën DS3) volt - a Jégember stílusosan fejezte be ralis karrierjét, mert ha igaz, jövőre visszatér az F1-be. Sok babér nem termett neki a WRC-ben, dobogóra kerülni sansza sem volt, gyakran esett-kelt, sokat betlizett.
A 67. Brit ralin kiválóan szerepelt a ralielitből jövőre kivonuló Stobart Ford, hiszen második helyével Östberg beállította legjobbját, Henning Solberg pedig két esztendő elteltével pezsgőzhetett a dobogón. Tesója, a Loeb-éra előtti utolsó világbajnok, Petter ismét peches volt - defektet kapott, majd Citroënjében eltört egy benzincső, s a vége égés lett, a szó szoros értelmében.
Egyéni világbajnokok (a címet 1979-ben írták ki először)
1979 Björn Waldegard svéd Ford Escort RS/Mercedes 450SLC 5.0
1980 Walter Röhrl német Fiat Abarth 131
1981 Ari Vatanen finn Ford Escort RS
1982 Walter Röhrl német Opel Ascona 400
1983 Hannu Mikkola finn Audi Quattro
1984 Stig Blomqvist svéd Audi Quattro
1985 Timo Salonen finn Peugeot 205 Turbo 16/Turbo 16/E2
1986 Juha Kankkunen finn Peugeot 205 Turbo 16/Turbo 16/E2
1987 Juha Kankkunen finn Peugeot 205 Turbo 16/E2
1988 Miki Biasion olasz Lancia Delta HF 4WD Integrale
1989 Miki Biasion olasz Lancia Delta Integrale
1990 Carlos Sainz spanyol Toyota Celica GT-Four
1991 Juha Kankkunen finn Lancia Delta Integrale
1992 Carlos Sainz spanyol Toyota Celica Turbo 4WD
1993 Juha Kankkunen finn Toyota Celica Turbo 4WD
1994 Didier Auriol francia Toyota Celica Turbo 4WD
1995 Colin McRae brit Subaru Impreza 555
1996 Tommi Mäkinen finn Mitsubishi Lancer Evolution
1997 Tommi Mäkinen finn Mitsubishi Lancer Evolution
1998 Tommi Mäkinen finn Mitsubishi Lancer Evolution
1999 Tommi Mäkinen finn Mitsubishi Lancer Evolution
2000 Marcus Grönholm finn Peugeot 206 WRC
2001 Richard Burns brit Subaru Impreza WRC
2002 Marcus Grönholm finn Peugeot 206 WRC
2003 Petter Solberg norvég Subaru Impreza WRC
2004 Sebastien Loeb francia Citroën Xsara WRC
2005 Sebastien Loeb francia Citroën Xsara WRC
2006 Sebastien Loeb francia Citroën Xsara WRC
2007 Sebastien Loeb francia Citroën C4 WRC
2008 Sebastien Loeb francia Citroën C4 WRC
2009 Sebastien Loeb francia Citroën C4 WRC
2010 Sebastien Loeb francia Citroën C4 WRC
2011 Sebastien Loeb francia Citroën DS3 WRC
[/szlista]
[/keret]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?