Ripityomra tört a Honda, de lapot húztak 19-re

WTCC: versenyautó rongyolt a mentőkocsiba Portóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány eredményes futam után balszerencséje volt Michelisz Norbertnek, ugyanis Portóban egy lassú defekt miatt falnak csapta a Hondát, s az úgy megsérült, hogy még a következő, argentínai versenyen indulás is veszélybe került.


Portói utcai versennyel folytatódott a túraautó-világbajnoki sorozat, s egészen a szombati időmérőig úgy tűnt, nem ér véget Michelisz sikersztorija. A Zengő Motorsport pilótája ugyanis legjobb hondásként a negyedik lett, sőt, a vasárnapi warm-upon konkrétan a legjobb időt autózta, szóval a zsinórban ötödik dobogós hely is benne volt a pakliban. Annak ellenére, hogy a szűk portói "pályán" szinte lehetetlen előzni.
Hirdetés

Ám amint elstartolt a mezőny az első futamon, az amúgy allergiával is küszködő Norbi pozíciót vesztett a gyári hondás Tarquinivel, sőt a SEAT-ról Chevrolet-re váltó Oriolával szemben is, lassúnak tűnt, s mint kiderült, nem ok nélkül. Lassú defekt hátráltatta jobb elöl, s a harmadik körben sajnos megcsúszott és (beton)falnak csapta a Civicet. Sérült a kasztni, sérült a futómű, sérült a motor is. A második futamra lehetetlen volt megszerelni, de a következő, argentínai versenyen indulás is veszélybe került. Majd, ahogy a csapat weblapján írják, lapot húztak 19-re, s felrakták a kis híján totálkárosra tört, valahogy összefoltozott gépet a Dél-Amerikába tartó teherhajóra... Lesz szerelés itthon, lesz szerelés majd ott, versenyfutás az idővel és nyilván kisebb-nagyobb pénzkupacok megmozgatása is szükséges az ügy érdekében.


Az első versenyt egyébként Yvan Muller nyerte másik három Chevrolet Cruze-zal a nyakában (Tarquini Hondájában elpukkant a turbó, Thompson hatodiknak hozta be a Ladát), a másodikon Nash győzött megint csak Chevyvel - Muller előnye gigászi, Norbi a hatodikról visszaesett nyolcadiknak. És még valami: Engstler papa Pau/2009 után ismét eltrafált egy biztonsági autót, nem adta ki, na.


A pontverseny állása (élcsoport)
  1. 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T)282 pont
  2. 2. Nykjaer (dán, Chevrolet Cruze 1.6T) 160
  3. 3. Nash (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 138
  4. ...8. Michelisz (magyar, Honda Civic S2000 TC)


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?