Gurítsunk egy BMW-t a fa alá! BMW 116d Urban teszt

BMW 116d Urban teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legkisebb BMW a leggyengébb dízelmotorral járt nálunk, a típus prémium jellegét kiemelő Urban kivitelben. Hátsókerék-hajtású luxuskompakt hajszál híján tízmillió forintért.



A szeptemberi németországi menetpróbán 118i és 120d formában próbáltuk ki a hat év után átfazonírozott, kicsit felhizlalt, takarékosabbá, egyben erősebbé is frissített új egyest: a hazai és nemzetközi sajtóval összhangban főszerkesztőnk is megdicsérte az első generációs gyengeségeit magáról lerázó második újításait. Persze az árkérdés már ott is felmerült. Hét év alatt körülbelül egymilliót adtak el elődjéből, ennek meg már nem kell ismét megküzdenie az akkori előítéletekkel, melyek szerint a kicsi, ötajtós, nemisbéemvé. Új arca sokkal dögösebb, ezt az esténként xenonja elől szép számmal szétrebbenő autók is bizonyították. Megnézi gyerek, felnőtt, nő, férfi, melós, menedzser, még svéd prémium kompakttal járó szomszédasszonyom is Beszépautó! kiáltással üdvözölt.

Igazuk van, tényleg hatékony az F20-as meredek, kitüremkedő lökhárítótól mentes orra, vaskos C-oszloppal megáldott, tömeget hátul láttató farrésze, hosszú motorházteteje. A hatékonyság vizuálisan, és nem aerodinamikailag értendő, mivel a tömbösített megjelenés nagy légellenállással, egész pontosan Cw 0,3-as értékkel jár. Ez csak papíron mutat rosszul, a gép használati értékét nem csökkenti. Autókat figyelmesen szemlélőknek feltűnnek a kísértetiesen VW Polóra emlékeztető hátsó lámpák. A méretes tetőoszlopok és dinamikusan ívelt üvegfelületek miatt hátrafelé a kilátás nem tökéletes, ezen segít a csipogós PDC első-hátsó parkolássegítő rendszer 87 600 forintért, a tutira törekvőknek pedig a tesztautóban meglévő, színes-szagos, digitálisan kijelzett parkolóasszisztenst ajánljuk további 102 200 forintos áron.

Az Urban Line csomagban kaptunk szép, szálcsiszolt alumínium betéteket és küszöböket, fehérre festett középső légterelő elemet az első és hátsó lökhárítón, az utastérben kék LED-ek világítanak több irányból, és a kilincseket is apró fényforrások jelzik a sötétben. Apropó lámpák: a már említett xenon világítás nagyon erőteljes, szép fényű, elég szélesen világít mindkét oldalra, a szintet automatikusan szabályozza, és önállóan bekapcsol, viszont nem nem néz be a kanyarba. Meglepett a navigációs rendszer hiánya, a hifivel, klímával és az átszabott iDrive használatával nem volt problémám, a középkonzol és a műszerfal környéke esztétikus, áttekinthető. Gondjaim csak a tökéletes fogású és méretű bőr sportkormány mögött adódtak. A japán logikával teljesen ellentétes bajszok kezelése közül az irányjelzőnél még megszoktam, hogy akkor se kattan, amikor valójában igen, de a jobb oldali ablaktörlő kombóval játszottam pár napot, mire sikerült mindig ott spriccelni és olyan ütemben törölni, ahogy szerettem volna. A végén egyébként van egy automata gomb, ezzel a rendszer csak akkor töröl, amikor szükséges, cseppmentesen, makulátlanul, egy füst alatt a fényszórókat is letisztítva.
A váltókarral is volt némi küzdelem. Pontos és könnyen mozdul a hatfokozatú kar, viszont ha nem vagyunk hozzászokva az egy síkban fekvő egyeshez és rükverchez, könnyen megeshet, hogy hátramenetet tolunk indulás helyett. A második alkalom után már inkább elviseli az ember, hogy csirkének nézzék a zöldnél, mint, hogy még egyszer megkockáztassa a világ legröhejesebb autótörését. A hat fokozathoz váltásjelző is tartozik a két körműszer közötti kis képernyőn, általában 1900 1/min körül javasolja a következő fokozatot, és 1300 alatt a visszakapcsolást.

A kétliteres, négyhengeres dízel leggyengébb verzióját kaptuk (116 LE/260 Nm), valahogy mégsem hiányzott több erő. El lehet autózgatni nyomatékból, a fordulatot alig kell kétezer fölé vinni, autópálya-határértéken (130 km/óránál) 2200-at forgott hatodikban percenként a főtengely. A motorhang nem szép, különösen kívülről, és a start-stop rendszer odabent sem engedi, hogy megfeledkezzünk róla. Csúcsforgalomban, a Margit hídon tötymörögve nem valami szórakoztató, amikor egy átmenés alatt tizenkétszer rengeti meg az egész autót és utasait a kuplungpedál finom érintésére pillanat alatt életre kelő dízelkohó. A teszt alatt szerencsére jó pár fokot esett a hőmérséklet, így működése is ritkábbá vált, 0-1 Celsius alatt már egyáltalán nem üzemelt.
Hirdetés

A váltókar melletti Driving Experience kapcsolóval sport, normal és Eco Pro üzemmódok közül válogathatunk. Nagy igyekezettel és a takarékos, egyúttal igencsak lelombozó gázreakciókat biztosító móddal akár 5 liter alá is bemehetünk, de a szerzett tapasztalatok alapján városban inkább 5,5-6 l/100 km körüli fogyasztás a reális. A kettős keresztlengőkaros első és precíz multilink hátsó felfüggesztéseknek köszönhetően ugyanolyan stabil, magabiztos érzés az 1-est vezetni, mint a nagyobb bömösöket.
Egyenesfutása pazar, a befolyástól mentes első kerekek forgatása a nagyon közvetlen elektromos szervokormánnyal (2 és ¾ fordulat) könnyed, légies és halálpontos. Feneke finoman követi az ívet, még akkor is remek érzés, ha nem akarjuk provokálni, csak közlekedünk. Ezzel a motorral nem is könnyű megmozgatni, de azért a hóesés felébresztette a kikapcsolható menetstabilizátort.
Érzetet, anyagokat, tapintást, megjelenést, kivitelt tekintve a 116d igazi prémiumautó, jó ránézni, jó vezetni. 360 literes csomagtartója elfogadható méretű, 175 cm alatt a hátsó üléssor helykínálata is rendben van, széltében viszont jól jönne még pár centi, különösen a könyöklővel, kormánnyal, ajtóval körülvett sofőrülésben. A csillámporos hangulatnak azonban ára is van. 7 590 000 forint az alap, színjátszó, hol kéknek, hol zöldnek tűnő, Midnight Blue fényezésű tesztautónk viszont a benne lévő extrákkal már 9 997 000 forintot ér. Ér? Az egy más kérdés. Lehet erősebbet, gyorsabbat, nagyobbat és komolyabbat is kapni ennyiért, de az nem lesz BMW.
Értékelés
Pozitív
Dögös megjelenés, hátsókerék-hajtás, kiváló vezetési élmény, jó felszereltség, szép anyagok, tankszerű masszivitás
Negatív
Zajos, nem túl finom járású dízelmotor, szűkös beltér, magas ár
Árak
Tesztmodell alapára
7 590 000 Ft (2011.12.24.)
Tesztautó ára
9 997 000 Ft (2011.12.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,3 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4324 mm
Szélesség:
1765 mm
Magasság:
1421 mm
Saját tömeg:
1310 kg
Össztömeg:
1840 kg
Terhelhetőség:
530 kg
Tengelytáv:
2690 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
360-1200 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
880-990 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
220 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
970 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
420 mm
Csomagtér hossza:
790 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
900 mm
Raktérnyílás magassága:
730 mm
Motor és váltó
Motor:
Diesel
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
260 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
85 kW (116 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,3 s
CO2-kibocsátás:
117 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Nem tudom pontosan, de sanszos, hogy borsos felára van a bőrbelsőnek pl. egy előző szériás 5-ösben. Ehhez képest a vadiúj autóbán is úgy néz ki, mintha ha a kutyaszájából szedték volna ki, mert igénytelenül van megvarrva, vékony, gyenge bőrből és nem feszes, így persze hamar elhasználódik, bereped és jobban koszolódik. Szándékosan nem általánosítok, mert ezt a példát személyes tapasztalattal tudom megerősíteni és sok 5-ösben megnéztem már a bőrt. MÉLTATLAN!
    Ez nem feltétlenül a BMW hibája, mert valószínűleg beszállító gyártja neki, de magasabb minőséget kellene elvárnia.

    Aláírom, hogy a BMW-k alatt fejlett futómű van és ezt érezni is, de ez szinte bármelyik Alfáról is elmondható, mégsem példálózik vele senki, ahogy az igényes (és drága) motorkonstrukció és precíz kormányzás is jellemző az Alfákra.

    A váltó egyáltalán nem a BMW érdeme, mert a ZF-től veszi készen (vagy Aisin, vagy más), ahogy a legtöbb autógyár (kivéve GM, PSA, stb.). Persze itt is lehet jobbat és rosszabbat kérni a beszállítótól.

    Nem kell túlegyszerűsíteni semmit. A drágább autók többnyire (nem mindig) tényleg igényesebb műszaki konstrukciókat használnak, jobb anyagokat (de az tévedés, hogy azért, mert jobb mérnökök dolgoznak ott), de ettől még ugyanúgy vannak hibáik.

    Az tény, hogy a BMW-khez vastagon fogó cerkával mérik az extrákat, ami indokolatlanul drágává teszi őket. De a fő baj a nagy arcú tulajokkal van, akik többnek hiszik magukat másnál az autójuk miatt (akinek nem inge). Na a BMW ehhez kevés, az Audi meg pláne.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Szerintem egy prémium autó fejlesztésekor biztosan nagyobb figyelmet fordítanak az olyan tulajdonságokra, mint pl. zajkomfort, minőségérzet, vezetési élmény, futóműhangolás… Hol látni pl. kettős keresztlengőkaros/multilink futóművet? A nem prémium autókban hátul még gyakran csatolt lengőkaros felfüggesztést alkalmaznak, mert az olcsó. A 20 éves E36-os 3-asokban már többlengőkaros futómű volt hátul. A hátránya, hogy az autó bonyolultságával nőnek a karbantartási költségek, de ezzel a vevőkör tisztában van. Aki akarja, az megfizeti a prémiumnak nevezett, jóval kifinomultabb terméket, akinek csak egy megbízhazó utazási eszköz kell, az pedig megveszi pl. a Ceedet. Nincs ezzel semmi gond, de összehasonlítani felesleges, mert a két autónak csak a mérete hasonló.
    Az autó formavilága nekem sem tetszik, ellentétben az új 3 és 5 szériákkal, amit egész jól eltaláltak. Ennek ellenére sokan meg fogják venni az asszonynak, szerintem ez lesz az elsődleges funkciója. Egy tehetős üzletember nem ebbe fog beleülni, hanem a nagyobb szériák egyikébe.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Hát nem tudom ez az ár érték arány kérdés ez nézőpont kérdése. Sokféle autót használtam jelenleg audi a3-al járok. de azért a prémiumkategória az azért messze nem a kis toyota vagy az opel astra kategória. csak pár egyszerű dolog amiben különbözik egy astra egy bmw-töl. elég megmozdítani a kormányt vagy a váltókart és máris csukott szemmel tudjuk melyikben ülünk. és még lehetne sorolni a karosszéria merevségétől kezdve az ebből adódó nyikorgásokig át még sok mindent. egyébként az autó alapára 7.5 millió nem tíz. astra dizel 5 milió, suzuki swift 4milio, sx4 5.5 millió a kategóriájába tartozó toyoták is 5 millió körül mozognak. én sem úgy nézek a mai autókra mint a régebbi típusokra. de azért egy bmw-t összehasonlítani ilyen olcsóbb autókkal teljesen felesleges, mert nyomába sem érnek. olcsóbban meg nem nagyon lehet adni, mert a prémiumkategóriában olyan mérnöki csoportok dolgoznak, olyan területeken amiről a tömeggyártásban ontott autóknál szó sincs. plusz még ebben a kis kategóriában kapsz egy jó futóműkonstrukciót és egy drága hátsókerék hajtást ami a kategóriájában ritka. tehát ha olcsóbban adna autót a bmw akkor az már tényleg nem bmw lenne. ez az audi amit most hajtok nem rossz de azért a futóműve elmarad a bmw-töl. na meg a kis autós elsőkerékhajtása és a túlkormányzottsága nekem nem jön be, mert ez egy négykarika mögé bujtatott golf de legalább össze van rakva. és ez a nem mindegy.
    üdvözletem mindenkinek

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Ha ez Koreában készül más emblémával, minden BMW-s fikázná és köpködné!Lehet 7év garancia mellett is!

    Így meg 2év garanciával, meg 3× árral, csorgatják a nyálukat és álmodoznak róla!

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Pontosan erről van szó, lehet, hogy van akinek 15-öt is érne, de elég sokan vannak akiknek a felét sem. Nem tudod, hányan nem vették meg, azért mert nem érte meg nekik ennyiért, holott érdekelte őket az autó? Ezen gondolkodj el kérlek. Próbáld meg más nézőpontból is megközelíteni a témát.

    Érdekes, hogy tegnap regisztráltál, mégis tisztában vagy az elmúlt egy hét történéseivel, pedig nem igazán volt okod ennyi hsz. visszaolvasni. Folyton elárulod magad.:)))

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Meg sem próbáltalak meggyőzni. Nem vagy tisztában az érték fogalmával én ugyanis nem az árról beszéltem. Ugyanis lehet, hogy 10M az ára – ez egy objektív dolog, de lehet, hogy valaki 15-öt is adna érte (vagyis számára annyit is érne) – ez az érték, ami szubjektív. Az árral minden esetben az értéket próbálják kifejezni.
    Egy példa, hogy megértsd: ha ezt az autót 10M-ért adom, akkor úgy értékelem, hogy annyit ér. Ha jön egy érdeklődő és nem veszi meg, akkor neki nem ér annyit, de aki megveszi utána, annak igen. Akkor most mennyi is ér az autó? Ne mondd hogy 10M-t, mert az csak az ára. Azt se mondd, hogy nem ér annyit, mert valakinek ért.
    Az előző modellből milliós darabszámban adtak el, tehát legalább egymillióan vannak, akik nem értenek egyet veled de őket nem érdekli a véleményed. A végeredmény, hogy igenis ért annyit az autó, amennyiért megvették.

    Te ráadásul nem vagy a BMW célcsoportja, így pláne súly nélkül rúgózol itt a témán. Még a cikket sem olvastad, nem hogy birtokoltál volna ilyet, ennek ellenére lassan egy hete idejársz okoskodni.
    Hiába válaszolnál megint másra mint amit írtam engem már nem érdekel tovább a téma, leléptem. (Jössz a személyeskedéssel, holott én csak érveket írtam, amit te magadra vettél (de nem reagáltál rájuk) és mepróbálsz beszólni azzal, hogy “ez az utolsó ütőkártya” – szánalmas. Vagy ez nem személyeskedés? Ja tudom, ő ütött először. Pffffff…)

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Miért is személyeskedsz? Ismersz? A személyeskedés az utolsó ütőkártya, ha már elfogytak az érvek. Nálad hamar megtörtént. Jössz a szokásos csóró, irigy magyar klisével, csak tudnám mire föl. Nem ismerjük egymást és neked fogalmad sincs mennyit szánok autóra, így az alulról nézős vagdalkozásod kb. annyira talált célba nálam, mint ez az ominózus BMW-es reklámanyag fentebb.:)

    Azzal is csúnyán mellé lőttél (ez volt a legfontosabb érved:)))), hogy én nem nyilatkoztam az autó használati értékéről és megbízhatóságáról. Ugyanis ehhez kéne évekig birtokolnom. Hoppá! (amúgy már volt BMW-m). Elhiszem, h megbízható autó vagy, hogy jó vezetni. Kétségbe vontam én ezt? Nem.

    Minden annyit ér, amennyit adnak érte? ez egy oltári baromság. Túlegyszerűsíted. ugyanazt a a terméket a világ különböző részein különböző áron lehet értékesíteni. Azt se felejtsd el, hogy, ha mondjuk csak 6 millió lenne az ára, lehet, hogy 5-ször ennyit adnának el belőle és a profit is magasabb lenne (de isten ments, hogy több ilyen förmedvény szaladgáljon az utakon). Ezt persze nem lehet tudni. Az ár nem egy kőbe vésett szám, valaki kitalálta és bízik a legjobbakban. Viszont ezt a BMW-t piszkosul túlárazták vagy hiányos az alapfelszereltség és az extrákért kérnek sokat.

    10 millió egy 116d BMW-ért nonszensz.

    Egyébként, ha még nem lenne nyilvánvaló, nem fogjuk egymást meggyőzni sem ma, sem holnap és azután sem:)

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    [b]Az érték szubjektív dolog, minden dolog annyit ér, amenyit adnak érte. Ezért az autóért pedig adnak 10 milliót is, tehát ér annyit.
    [/b]

    Ez valóban szubjektív dolog, és el lehet rajta kalkulálni. Az USA-ban az európai autók újonnan az ottani szalonokból a magyar árak 60%-áért találnak gazdára, átlagban 300%-al magasabb jövedelem mellett. Ezzel azt is mondhatom, ott a magyar értékének csak 20%-át éri!!
    Akkor mi mennyit is ér valójában?
    Erre mondtam, hogy drága.
    Speciel számomra nem savanyú a szőlő, engem kinn a gyerekeimnél egy 2010-es évjáratú 200LE Honda CR-V vár, vagy ha arra van kedvem, akkor egy hasonló Nissan Murano 3.5V 234 lóerővel. Mellesleg (a kor előrehaladtával) számomra nagyon fontos a be és kiszállási kényelem, valamint nem szeretek az úttól 20 cm magasságban ülni.
    Van aki meg ezt favorizálja, annak biztosan nagyon bejön ez az autó, én az ő véleményét is tiszteletben tartom. Műszakilag lehet ez az autó autó kiváló, részletekbe menő aprólékos precizitással.
    Azért, hogy én itthon “csupán csak” egy Honda Jazz-be ülök, ettől még nekem abszolút nincs semminemű kisebbségi érzésem, sőt a sárga irigység sem fog el, ha valamelyik szomszédom esetleg ilyen Mo-on 10 millás autóban ülne.
    A világot, az embert, és főleg az emberséget nem autóban mérik!

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Ostobaságokat írsz egyfolytában. (1.) Nem gondolod, hogy azért vesz valaki 1-es BMW-t mert nem tudja, hogy van jobb ár/érték arányú autó a piacon… (2.) A sznobizmus a világ része, van aki Toyotával sznoboskodik (pl. Land Cruiser, Camry) van aki Peugeot 607-el, de a Toyota kifejezetten a sznoboknak gyártja akkor a Lexust. A BMW sem kivétel. (3.) Ízlésen vitatkozol, mert szerinted nincs ízlése, ergo a te ízlésed az etalon.
    Az érték szubjektív dolog, minden dolog annyit ér, amenyit adnak érte. Ezért az autóért pedig adnak 10 milliót is, tehát ér annyit. Egyébként a BMW-k jobban is tarták az értéküket/árukat használtan, ez sem utolsó dolog.

    Te “alulról” nézed az 1-es BMW értékét és onnan persze, hogy vonzóbb egy Pug206 vagy akármi. Viszont ha 20 milliód van csak autóra, onnan nézve már más az értéke egy ilyen autónak. Arról nem beszélve, hogy bizonyos szint után már más az ember elvárása egy autóval szemben.

    De a legfontosabb, hogy akkor kellene csak nyilatkoznod a témában, ha mondjuk évekig voltál már 1-es BMW tulajdonos és tudod, hogy mit nyújt az autó, milyen vele együtt élni.

    Ár/érték arány ügyben pedig végképp hiteltelen vagy, ha egy 2 éves Daciánál valamilyen autót is értékesebbnek tartasz.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Egyáltalán nem az ízlésre alapoztam az állításaim, olvass figyelmesebben. Azért veszik meg, mert 1. tájékozatlanok nem tudják, hogy sokkal jobb ár/érték arányú autók vannak a piacon, 2. megveszik, mert sznobok és villogni akarnak a szomszéd előtt, hogy a kölyök és a feleség is BMW-vel jár. 3. megveszik, mert nincs ízlésük és elhiszik, hogy ez az autó jól néz ki. Aki azért veszi, mert szereti a BMW-t és épp ilyen méretű autóra van szüksége, azzal nincs semmi baj, de hidd el nem ez jellemző kedves autonavigator.hu szerkesztőség, akarom mondani Kis Miska.:) nem tudom, miért nem lehet saját néven írni és ez nem az első eset.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Ahhoz képest, hogy a cikket nem olvastad, napok óta folyamatosan idejársz olvasgatni és írogatni. Mielőtt másokat szerénységre intesz, jó ha tudod, hogy a fikázás sem a kiemelt erények egyike. Arról nem beszélve, hogy tulajdonképpen ízlésen vitázol, arra alapozod az állításaidat.
    Aztán meg jössz az ár/érték aránnyal, mert “azt kell nézni”. Ki mondta, hogy kell és miért gondolod, hogy ár/érték arányban nem jó ez az autó? Hidd el, minden vevőnek ÉR annyit amennyit, mivel megveszik. De ennél jobbat is tudok: beleszámoltad az értékbe, hogy az ADAC szerint az 1-es BMW megbízhatóbb mint egy Corolla? (És még sorolhatnám…)
    Bizony savanyú az a szőlő.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Azért az tényleg furcsa, hogy mindig az fikázza akinek nincs. De amúgy mindegyik nagy márkánál volt mellélövés, aztán persze eladtak annyit belőle, hogy senki nem köpködte többet. Pl A-osztályos merci vagy 2-es audi. Szerintem ezekhez képest még az új 1-es a leginkább autóforma, bár nekem egyik modern vonalú autó sem jön be igazán, mindegy milyen márka.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    “A frissített formatervet egyedül a Polo szerű hátsó lámpák miatt érheti kritika, de ez nyilván véletlen egybeesés.” ez a cikk mélypontja:)

    valami ilyesmi játszódhatott le a szerző fejében:
    Megmondták a BMW-sek, amikor elhoztam a tesztautót, hogy sokat dicsérjem a formát, mert valamit piszkosul elszúrtak a formatervezőik, de hát már gyártják sajnos az 1-est, visszaút nincs, úgyhogy így kell belőle sokat eladni. A cikked szóljon az esztétikáról, akkor majd elhiszik a potenciális vevők, h szép ez az autó. Ez úgyis mindig bevált. ja és ne feledd, hogy a Polo hátsó lámpákat is ki kell magyaráznod, hogy megnyugodjon a kis lelkük. Na csak ügyesen! – és most itt van előttem ez a BMW és tényleg egy Polot látok, ha hátulról nézem, most mit írjak???:)

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Ostoba, közhelyes hozzászólás volt a tiéd. Itt senki sem fröcsögött. Értjük, h szeretnéd mindenkivel tudatni a kedvező anyagi helyzeted (a szerénység pedig nagy erény), de ne felejtsd el van különbség a között, hogy valami elérhetetlen és a között, hogy nem éri meg az árát, ezért nem jön szóba a vásárláskor.

    És ez az autó nem éri meg az árát, még a márkán belül is sokkal jobb alternatívák vannak helyette (pl. E320d), azon kívül meg még jobbak. Ár/érték arányt kell nézni és ebben a tesztautó igencsak alul marad.

    Ha meg tetszik, az a te dolgod, egészségedre.

    Én speciel nem olvastam el a cikket, csak azért kattintottam rá, h véleményt formáljak az autó megjelenéséről, ami az első látásra indulatokat keltett bennem. Amúgy a kutyát nem érdekli egy ortopéd formájú, tucatmotoros kompakt, ami még nevetségesen drága is.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Úgy látom, ha valami elérhetetlen egyeseknek, megpróbálják másoknak, meg maguknak is bemagyarázni, hogy milyen csúnya, meg szar. Itt minden fröcsögő elolvasta a cikket és megnézte a képeket, azért mert érdekli. A használt autó keresések élén is a német márkák vannak, álmodozni azért még lehet, de szükségtelen fitymálni, igaz volt lenti beírás:
    Savanyú a szőlő…

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Biztos jó autó ez a BMW, de 2.5-szer többet valóban nem ér és annyival biztos nem jobb mint egy Ceed. A 10 millás árban benne van “Jürgen” sokkal magasabb munkabére mint a mienk vagy a cseheké, vagy Koreában “Csio Csing”-é. A különbséget az fizeti meg nálunk, aki ilyet akar.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    NM : Mondok egy párat : Fiat 500, Mini , mind a kettő a sznobizmus és az ízlesficam remek példája. (az utóbbinak az utastere elsősorban a vekkerrel középen.)

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Borzasztóan csúf szegény. Arról nem is beszélve, hogy egy autó ne szórakoztató legyen, meg versenyautós tulajdonságokkal bírjon, hanem egyszerűen kényelmes, könnyen vezethető, biztonságos, és a gazdaságossági szempontok is fontosak. A hajam az égnek áll, ha azt hallom, hogy milyen jó vezetési élményt nyújt ez meg az. Könyörgöm, egy családi autót ne a vezetési élmény miatt dicsőítsünk !!!!!!

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Hozzátenném, hogy az olasz, svéd és japán autók kedvelője vagyok, de nincsenek előítéleteim egyik márkával szemben sem. Ha vannak is azok inkább a külsőségeket érintik, ami szubjektív, mint pl. ez a torz 1-es, a jellegtelen VW-k, vagy az unalmas Toyoták.

    Minden gyártónak voltak rosszabb és jobb periódusai, jól és rosszul sikerült típusai és bizony az is igaz, hogy ma már (és ez nem újkeletű) minden gyártó szándékosan rövidebb élettartamra tervez (250-300ekm, 12-15 év), sőt garanciaidőn túli hibalehetőségeket is elrejtenek az autókban, hogy plusz bevételhez jussanak a márkaszervízeken keresztül és az alkatrészeladásokból, később pedig az új autó vételéből. Ezt természetesen nem csak az autóiparban van így.

    A lényeg, hogy minden típust külön-külön kell szemlélni, mert mindegyk egy-egy hihetetlenül bonyolult műszaki alkotás. Nem szabad márkákra, ne adj isten országokra általánosítani. A félinformáciok és beidegződések mögé kell nézni és részleteiben szemlélni az egyes autótípusokat (pl.: ki szállítja a motort, váltót, kuplungot, elektronikát, üzemanyagrendszert, fékeket, stb.)

    Csak pár példa a beszállítók hibáira: csapnivaló, silány Bosch és Infineon elektronika sok olasz, svéd és német autóban (pl. motorvezérlő, vagy ABS hibák); befecskendezőszelep gondok sok Bosch-alapú nagynyomású dízelben; akadozó GM és PSA váltók; kettős tömegű lendkerék idő előtti elhasználódása tipikus VW-Audi probléma (nem tudom ki szállítja az alkatrészt); problémás GM üzemanyagrendszerek

    Az autó/motorgyártó hibája, pár jellemző példa: rosszul megtervezett olajozási rendszer miatti turbókopás, majd turbóhibák (ide sorolandó kb. minden dízel motortípus, amiben a turbó jellemzően sokkal hamarabb megy tönkre, mint a motor: TDI, TDCI, dCI, CDTI, stb. ); sok mai Audi, BMW, Mercedes, VW cserben hagy, megáll kisebb, nem kritikus elektronikus hibák bekövetkezésekor; gyorsan kopó futóműalkatrészek (Alfa, Audi, BMW, stb.)

    Érdekes módon, ami igazán biztonságkritikus, mint például a szervó és kormánymű, amik nagy sebességnél óriási gondokat tudnának okozni, vagy a légzsákok, övfeszítők jellemzően olcsó, drága, koreai vagy éppen amerikai, mindegy, minden autóban meglehetősen megbízhatóak. Milyen furcsa.:)

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    A hazai fogyasztók BMW-VW-AUDI imádata van a hátterében annak a ténynek, hogy szinte a teljes hazai szaksajtó elfogult. Igazodnak a kereslethez, erre van igény. Kevesebben olvasnak szívesen olyan szerzőt, aki nem BMW-VW-AUDI párti. Kevesebb olvasó, kevesebb lapletöltés, kevesebb reklám-megjelenés, kisebb példányszám, kisebb profit. Na ha ezt el akarod kerülni, akkor írj a tömegeknek, akik bizony követelik, hogy csak BMW-VW-AUDI hármas pozitívumait említsd, a többit hallgasd el, vagy kicsinyítsd le.

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Dögös megjelenés? ez az év vicce. Ez az autó formatervezés, mint szakma megszégyenítése. Az elődje ritka ocsmány volt, de ez az új nálam kiverte a biztosítékot. Hirtelen nem jut eszembe ennél gusztustalanabb autó. Az oldalvonaltól eltekintve nincs olyan része, ami ne lenne félresikerült, amatőrmunka. A műszerfal sem szép. Milyen mértékű tájokozatlanság, sznobizmus és ízlésficam kell ahhoz, hogy valaki 10 milliót adjon ezért szörnyecskéért? Beteges. Ilyenkor mindig elképedek. Ja és az agyoncsépelt “prémium” szó helyett is kitalálhatnának már valami kevésbé semmitmondót. Na folytatom a fadíszítést, hogy helyreálljon a esztétikai egyensúly.:)

  • 2017.10.31. at 06:20
    Permalink

    Csak azért dicsérik mert német, meg BMW! Ha ezt Koreában csinálták volna más márkanév alatt, akkor negatív jelzőkkel illették volna!

    Szerintem sem szép autó, olyan semmilyen forma, BMW emblémával!

    A szomszédasszony biztos 20 éves Svéd prémiummal jár, ha új Volvóval járna nem mondott volna ilyet!

Vélemény, hozzászólás?