Ilyet is sokan vesznek majd. BMW 320d GT teszt

BMW 320d GT automata teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A bajorok újabb nem létező rést tömicköltek be, s ha a 3-as GT nem is a legszebb BMW, de praktikus és vezetni is jó.


Résmodellek, résmodellek és még újabb résmodellek bevezetése, a paletta szinte követhetetlenné, de mindenképp elképesztő gazdaggá bővítése, nem létező piaci lukak kitalálása és betömése – erről (is) szól a jelen autógyártása. Prémiumék persze élen járnak, s a profitmaximalizálás égisze alatt furábbnál furább személygépjárművekről hitetik el velünk, hogy mesések, s hogy égető szükségünk van rájuk. Tárgyunk felé kanyarodván napestig sorolhatnánk csak a klasszikusoktól messze eltérő BMW-ket, de itt és most elégedjünk meg azzal, hogy a két hatalmas vese, a propeller és a márkanév remekül csengő három betűje mögött aranybányaként dúl a kategóriákat összemosás, az ötvözetek ötvözése, az oly’ trendi crossoveresedés.
Hirdetés
Kis túlzással egy rozsdás talicskáért is vígan állnának sorba a népek, már a tehetősebbek, ha úgy hívnák, hogy BMW. És sportosnak, menőnek is éreznék a különben randa és rozoga talicskát. Na nem mintha a 3 GT randa lenne és rozoga, azzal bezzeg nehezen vádolható, hogy szép. Nyilván mindenkinek más és más a szép, de sovány vigasz, hogy az mentse az újdonságot: fivérénél, a 7-es alapú böszme 5 GT-nél mégiscsak harmonikusabb a formája… Igen, harmonikusabb, ám mintha közelebbi rokonai, a 3-as szedán és a kombi is mutatósabbak lennének. És arányosabbak. Ellenben a GT, azaz Gran Turismo a Touringnál is praktikusabb, mivel hát egy mérettel méretesebb. Hosszra 20, tengelytávra 11, magasságra 8 centivel, s még széltében is hízott néhány mm-t. Csomagtartója 520 literes, a 40:20:40 arányban osztottan dönthető hátsó ülésekkel a padlóban meg 1,6 köbméteres. Bizony, a GT ezekkel is veri a kombit.
És akkor a másik nagy differencia a hétköznapi 3-as és GT 3-as között: utóbbi összes ülése 6 centivel magasabbra került, így egyrészt jobb, valóban jobb a kilátás, illetve a majdnem 5-ös méretű kasztni átláthatósága, másrészt akár buszlimuzinnak vagy szabadidő-autónak is kikiálthatjuk az ötajtós GT-t. Mindegy, maradjunk annyiban, hogy óriási, s ennek megfelelően fejedelmi a helykínálata. Négy személynek, mert hátul középen a púpon, láb között a kardánnal csücsülni minden, csak nem fejedelmi.
Vissza a raktérhez: tesztautónk nem volt komfortnyitással, magyarul kulcs nélküli nyitás/zárással vagy intelligens kulccsal szerelve, még magyarabbul minden áldó alkalommal elő kellett kotorni a zsebből vagy a táska mélyéről a jeladót, s azzal oldani/reteszelni a zárakat. Mi köze a raktérnek a kulcshoz? Nos, az, hogy a komfortnyitással jár a rugdosós csomagtartó-nyitás, annak a lehetősége, hogy kezünkben szatyrokkal meg a gyerekekkel elég csak elegánsan a lökhárító alá csördíteni, s szezám tárul. Most csupán gombnyomásra tárult, de szériában motorosan és programozhatóan, hogy meddig emelkedjen az ötödik, az 5 GT-vel szemben csak egészében és egyféleképp nyíló ajtó. Más márkák által is kínált fícsör, jópofa.
Jópofa az is, hogy kétrészes a kalaptartó. Az egyik, a belső takaróelem lent, a szokott helyen figyel, a másik, a külső meg a szélvédőbe kapaszkodik. Így elrejti a kíváncsi szemek elől a poggyászt, s nem is akadályozza a pakolást. Ha pedig tetőig rámolnánk, akkor mindkét elem a teleszkópos álpadló alá csúsztatható – patent. Patent a sokféle rakományrögzítési cucc és az is, hogy a hátsó ülések nem csak oldalról, de hátulról is egy mozdulattal dönthetőek. Síkba, ahogy illik. Megemlítendő még, hogy gigászi a raktérnyílás, kevés akkora mindennapos tárgy létezhet, ami ne férne be.
A granturizmóságot keret nélküli, a menetzajt csak minimálisan növelő ablak és csöppet kupésan lejtő tető jelzi, a márka történetében először meg aktív hátsó szárny is van. Légellenállást csökkentendő, 110 km/órás sebesség felett automatikusan előbújva, vagy hát gombnyomással is előcsalogathatóan. A ki/beszállás az emelt ülések okán kényelmes, és a feláras (billenthető, elektromos deréktámaszos, kihúzható combtámaszos) sportülés is az, tökéletes vezetői pozíciót mégsem sikerült találni. Ennek oka az emelés lehet és az, hogy a padló a pedálok felé döntött. Biztosan a szokásosnál közelebb kellett volna húzni a kormányhoz az ülést és fel is emelni, de egy BMW-ben, egy BMW Gran Turismóban valahogy nem akaródzott bakra ülni. A vége állandó fészkelődés és feszengés lett, amire egy lapáttal még a hőséggel hadakozó (kétoldali automata) klíma tett rá.
Amúgy a 3-as GT is naná, hogy hozza a BMW-sen hűvös, uras exkluzivitást. A tesztautóban fekete bőr adott randevút a magasfényű króm- és a sötétbarna fabetéteknek - a komorságot motorosan félig (és elég lassan) nyitható panorámatető kompenzálta. Műszerfal, ergonómia? Mint a többi BMW-ben. Pompás (8,8 colos) központi LCD-vel, iDrive-val, a 8 fokozatú ZF automata váltó karjának másik oldalán a kipörgésgátló/menetstabilizáló gombjával és nem utolsósorban üzemmódválasztóval Eco Pro-tól Sport Plus állásig. Az Eco Pro csakis azoknak ajánlott, akik kényszeresen reprodukálnák a gyári 4,9 l/100 km-es fogyasztást, mert közben "szíve" szerint sehogy sem menne az autó. Mintha utánakötöttek volna egy másikat...
Orrában a 184 lóerős és 380 Nm nyomatékú 20d motorral egyébként - Comfort módtól fölfelé - a 3 GT is elég komolyat lép (a 100-as sprint 8 mp alatt van meg a selymesen váltogató, a fordulatot extrém alacsonyan tartó, padlógázra hármat-négyet is sebtiben visszagangoló, kézzel a kormány mögül is kapcsolható, mindenestül közel 800 ezer Ft felárú automatával), ugyanakkor nem csábít sem száguldásra, sem farolgatásra. A már említett szabvány 4,9-hez képest soknak tűnhet a 7 literes tesztfogyasztásunk, ám az út zömét városban tettük meg brutál hőségben és lépésben. Autópályán 130-nál 2000-et sem forog a kétliteres dízelmotor, amely hidegen és kis tempónál sajnos nem rejti véka alá négyhengerességét: kissé darabos, kulturálatlan, kerepelő. A stop-start rendszer gyors, de csúnyán meg-megrázza a kombinál 50 kilóval nehezebb, több mint 1,5 tonnás kasztnit.
A kormány szokás szerint közvetlen, a fék példás, az elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztés a 18 colos, merev oldalfalú defekttűrő abroncsokkal csak a többi 3-ashoz viszonyítva lágy - úthibákon, fekvőrendőrön nagyot üt, ráz, kemény. Kárpótolhatnak az extrák a kb. mindent a szélvédőre vetítő HUD-tól a holttérfigyelőn, a táblafelismerőn, a tolatókamerán vagy a sávelhagyásra figyelmeztetésen át a parkolóasszisztensig. Hogy a zene még ajtónyitás, gyújtáslevétel után is szól.
És még mennyi minden nem volt a tesztautóban... Például Auto Hold funkció és adaptív tempomat. Utóbbit és a sokaknak oly' fontos xDrive összkerékhajtást nem hiányoltuk, előbbit a dugókban annál inkább. És akkor a 3 GT ára, azaz a 320d GT-é: 10,5 millió forint. A szedánnál bő 1 millióval, a kombinál is jó 500 ezerrel drágább. A tesztautó-féle konfiguráció kis híján 17 milliót kóstál. Ezért a pénzért már - nem mezítlábas - 5-öst vagy például X3-ast is lehet vásárolni. Mindegy, ilyet, nem szép, ellenben praktikus és hatalmas 3-as GT-t is sokan vesznek majd. Hiszen BMW.
Értékelés
Pozitív
Négy utasnak tágas, szellős, minőségi, kényelmes utastér, óriási, ügyes csomagtér, erős, takarékos motor, szuper automata váltó, jó kilátás, csendes futás, pazar extrák
Negatív
Hátul középen kényelmetlen, nem tökéletes vezetői üléspozíció, motor és stop-start rendszer kulturálatlansága, sokszor túl kemény rugózás, magas ár, méregdrága extrák
Árak
Tesztmodell alapára
10 562 000 Ft (2013.08.26.)
Tesztautó ára
16 922 300 Ft (2013.08.26.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
134 kW (182 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
380 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
226 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4824 mm
Szélesség:
1828 mm
Magasság:
1508 mm
Saját tömeg:
1545 kg
Terhelhetőség:
570 kg
Tengelytáv:
2920 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
520-1600 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
890-960 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
270 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
450 mm
Csomagtér hossza:
1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1850 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
1050 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 8 fokozatú
Nyomaték:
380 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
134 kW (182 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
226 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    Jobb, mint az unalmas, és abszolút nem praktikus szedan forma, ami egyáltalán semmi sportosságot nem hordoz magával, és a BMW egy sportos prémium autó. A kombi azt sugallja, hogy van pénzem mert BMW, de igazából melózok vele, azért kell kombi, hogy elférjenek a cuccaim, mert pl. asztalos vállalkozó vagyok. A kettő közötti részt tölti be. Jó nem Porsche Panamera. Próbál úgy kupés lenni, hogy közben 5 ajtós maradjon. Én azért sem vennék a BMW 1 5 ajtósánál mást, mert négy ajtós nem kellene. Semmilyen márkától sem. Ez sem lenne rossz, de sokkal alacsonyabbra kellett volna építeni, és ha rövidebb lenne, sportosabb, fordulékonyabb lenne, és nekem az is bőven elég lenne. Szóval vannak gyengéi, de legalább 5 ajtós úgy, hogy közben nem egy ronda kombiról beszélünk.

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    Nekem a BMW-ről a sportosság, fiatalosság és az elegancia jut eszembe, viszont alapjáraton nem kellene automata főleg nem BMW. Ennek az az oka, hogy 2004 óta, amikor megjelentek z E60-asok és a 2005-ös 3-as, az E92 modellek a gyártó magára az automata váltóra 150.000 km-t vállal ez az F széria megjelenésével sem emelkedett (ez egy hivatalos forrás a BMW szervizből, ahol a szemem láttára cseréltek ki egy váltót egy 2008-as 3-ason), inkább egy manuális ami lássuk be egy 2 literes motorhoz pont elég és így a térképről is levisz. Formáját tekintve nem tudom, hogy ez a gyárilag elnyomorított forma kinek tetszik, de pozitívum, hogy a belseje az nagyon szép igazi BMW-s 🙂

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    A BMW-től megszoktuk, hogy viszonylag szép autókat gyártanak mostanában. Ezért is megdöbbentő, hogy ez mennyire nem sikerült, nekem nagyon nem tetszik. A hátulját nagyon elrontották. Ha elegáns BMW kell, akkor ott a sedan, ha praktikus, akkor meg ott a kombi. Ha magasabban akarok ülni, akkor meg az X1 (X3 v. X5). El nem tudnám képzelni, hogy ilyet vegyek. A munkahelyem környékén néha feltűnik egy 5-ös GT, az is ritka ronda. Nem csoda, hogy alig-alig látni, ellenben a sedanokkal és kombikkal.

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    ” Ha praktikum kell akkor inkább egy X3, Ha sportos konzervatív forma akkor meg egy lépcsős 3as,”

    Ha pedig a kettő egyszerre, akkor pedig M3 GT, hiszen ilyen is van. Szerintem eszméletlen jól néz ki, persze ez ember függő és mint tudjuk ízlésről úriember nem vitatkozik. Viszont azt Te sem vitathatod, hogy az ilyen ötajtós “liftback-ek” rendkívül praktikusak. Erre jogos válasz lenne a kombi, de mint látható van ilyenekre is igény, én továbbra is tartom, hogy szerintem az egyik legjobb alternatíva egy 3GT a BMW mai kínálatában, akár M Packettel is.

    Nekem egyébként az 5GT is feküdt sokakkal ellentétben, viszont az Ötösből a Sedan és a Kombi is nagyon el van találva, szerintem jobban, mint a GT. 🙂

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    Sosem értettem minek ilyennel próbálkozni. Eddig csak az Audinak sikerült normális arányos 5ajtóst kihozni (nekik is csak egyszer).

    Ha praktikum kell akkor inkább egy X3, Ha sportos konzervatív forma akkor meg egy lépcsős 3as,

    Nem értem mire jó ez…

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    Számomra az M5 és a Z4 mellett ez a legszebb BMW. Ha az észérveket nézem, akkor pedig szerintem most a BMW kínálatában a 3GT a legjobb alternatíva pl nekem. Láttam már kettőt élőben, az egyik talán pont ez volt, a másik fehér színű volt, nagyon szép gépezet. 184 LE pedig pont jó lehet hozzá.

  • 2017.10.30. at 00:12
    Permalink

    Praktikus,tágas,minőségi,még éppen eléggé sportos,egyedi.
    Az 5 GT túl bálnaszerű lett,de a hármast pont eltalálták,kimondottan arányos!
    Nekem ez a mostani BMW kínálat legjobb modellje.

Vélemény, hozzászólás?