0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós

Túlárazott kalózmásolat

2009. április 20., hétfő 15:39 (3 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sajnos a háromajtós Aveo pont abban a versenyszámban, az ár/érték arányosságban teljesít alul, ami egyébként a márka egyik hagyományos erőssége volt mindig is.

Teszt
Műszaki adatok

Hogy milyen megfontolásból csúszott le szegény Chevy-jel a hűtőrácsról?

Hogy milyen megfontolásból csúszott le szegény Chevy-jel a hűtőrácsról?

A Chevrolet Aveót mifelénk senkinek nem kell különösebben bemutatni. 2002 óta gazdagítja az utcaképet, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy az utcakép szerves része. Ekkortájt még Daewoo Kalos-nak hívták, és a magyar autós köznyelvbe természetesen azonnal Kalózként vonult be. 2005 a Chevrolet-ra való átkeresztelkedés éve, ekkor jelenik meg az Aveo elnevezés, ami akkor még csak a négyajtós verziót takarja. 2008 tavaszán piciny motorhangolással egybekötött enyhe ráncfelvarrás, és a teljes palettát (3/4/5 ajtóst) az Aveo fedőnév alá vonják. Majd 2008 nyarával el is érkezünk írásunk alanyához, mert ekkor a háromajtós is részesül a minden idők egyik legesetlenebb márkajel-elhelyezését magával hozó facelift „jótékony" hatásából.

Egyes női vezetőknek pont bejön, hogy kisautóhoz képest viszonylag magasan ülhetnek

Egyes női vezetőknek pont bejön, hogy kisautóhoz képest viszonylag magasan ülhetnek

Igaz, az orrára biggyesztett Chevy-jel buta helyén könnyű túltenni magunkat, ha egy funky színben, alufelnivel kapjuk magunk elé az egész pofás formájú kis háromajtóst. Ilyenkor azonban jogosan merül fel a kérdés: ha a Chevrolet kedvező árú modelljeiről híres, főleg ezen szegmensben és környékén, akkor miért nem kacsingat a panelek parkolójából és a fitnesztermek előtt sok-sok ilyen Aveo? Persze, a háromajtós karosszéria, mint olyan, sohasem volt a túl széles körben való elterjedés záloga, de akkor is. Majd átnéztem az árlistákat, és megtudtam. A tesztre kapott gépezet maga volt a háromajtós Aveók alfahímje. A drágábbik LS kiszerelésben (a 194 ezerrel olcsóbb LS felszereltségét még megfejelte 15-ös alufelnivel, tetőszpojlerrel, aluhatású díszlécekkel, multifunkciós bőrborítású kormánnyal és váltógombbal, plusz két hangsugárzóval, tekerős helyett automata digitklímával és ködfényszórókkal), de ugyanazzal az 1,4-es 101 lóerős benzines motorral 3,566 millió forintért feszített a placcon. A rövidke extralistából még megkapta 45 ezerért az oldallégzsákokat, így a számla végösszege 3,611 millióra rúgott. És ez igen komoly ellenérvként lebegett feje felett. Amikor egy szintén háromajtós, jelentősen modernebb, élvezetesebben vezethető, biztonságosabb és majd jobban is eladható Fiat Grande Punto a 95 lóerős 1,4-essel, Racing felszereltséggel 2,974 millió? Vagy akkor legyen egy háromajtós Mitsubishi Colt, 1,3-as, szintén 95 lóerővel, a középső felszereltséggel 3,099 millió. A mélyütést a Suzuki viszi be: 3,562 millióért méri a 125 lóerős Sport Swiftet. Ekkor mondják azt a tárgyalásos amerikai filmekben, hogy „nincs több kérdésem bíró úr, a védelem visszavonul, öné a tanú".

Ha még nem is túl cizellált a rajzolat, de legalább jól leolvasható

Ha még nem is túl cizellált a rajzolat, de legalább jól leolvasható

Ha a konkurencia árszintjén akarunk mozogni, akkor bizony le kell mondanunk némi mozgási energiáról majd a forgalomban. És nem kevés felszereltségről is. Mert a 82 lóerős 1,2-essel az Aveo Base 2,662 millió. De a fent említett mutatós és manapság már kötelező jellegű tételekből nem nagyon részesülhetünk, még pénzért sem. Hiszen utasoldali és oldalégzsák nem rendelhető. És még a tekerős klíma is 300 ezer, tehát lényegében egy csumpi, ványadt motoros, már 7 éves konstrukciójú kisautóról beszélgetünk. De akkor meg miről beszélgetünk?

Mondjuk tíz évvel ezelőtt még nem így néztek ki a koreai műszerfalak...

Mondjuk tíz évvel ezelőtt még nem így néztek ki a koreai műszerfalak...

Hagyjuk eme költői felkiáltást megválaszolatlanul, és nézzük inkább mit ad a csúcs Aveo. Először is tisztességes beltartalmat. A felsorolt tételeken felül van neki igen egyszerű fedélzeti kompjúterkéje, MP3-at is bekajáló CD-s rádiója és hátul dobféke. Emellett állítható magasságú, egész jól tartó, de izzasztó és az embert minden kiszálláskor apró áramütésig feltöltő huzatú a vezetőülése, magasságban állítható a kormánya. Megfelelő üléspozíció tekintetében azonban vert a helyzet, sehogy sem alakítható ki az optimum. Nekem legalábbis a 187 centis magasságommal és a viszonylag hosszú végtagjaimmal nem sikerült. Csak picit görnyedten, reménytelenül magasan üldögélve, a jobb térdnek az ő kalácsát keményen a középkonzol élébe nyomva sikerült. Viszont elfértem magam mögött! Ha én is vezettem volna, mondtam is volna, hogy hopp, gyerünk a közeli moziig vagy akár Szegedig is, de akkor kértem volna társaságot magam mellé.

Mintegy a GM kapcsolatot erősítendő, itt is egy Ecotec

Mintegy a GM kapcsolatot erősítendő, itt is egy Ecotec

Mert azért lássuk be, nagyot utazni nem túl élvezetes az Aveóval. Nem arra van kitalálva, persze, de egyrészt lassú, tehát tovább tart, másrészt fordulaton már hangoskodik a motor/szélzaj/futómű. Vezetése sem megy élményszámba. Egyetlen szóval jellemezhető a gépjármű viselkedése, és ez a kelletlen. A 130 Nm-t, de azt csak egész fent, 4200-nál hozó 1,4-essel ugyan tartható a forgalom tempója, és fogyasztása is megáll úgy 7-8 liter között városban, de nem marad emlékezetes a helyváltoztatás. Nehezen pörög föl, kanyarodáskor furán felkeményedik a kormányzás, mintha az egész autó azt erőltetné, hogy inkább ne erőltessük. Távol áll tőle a kisautókban oly szimpatikus türelmetlen kotorékeb hangulat. Valahonnan valahova, puhán, finoman, azt egész jól tudja. Meglepően nagyfiúsan tünteti el az útfelület horzsolásait, sebhelyeit, csupán a tátongó fekélyek okoznak alulról dörömbölős-lökdösős behatásokat.

Hátul dobfék. Azért ez már a 21. század, kérem szépen

Hátul dobfék. Azért ez már a 21. század, kérem szépen

Használhatóságban is állja a sarat, feltéve, ha nem egy Honda Jazz-zel dobjuk össze. Több helyre is elkavarhatóak mindennapi apróságaink, jó méretű a kesztyűtartó, ülés hátán zseb, oldalán hálós zsebecske, ajtóba is fér egy s más, az átlagos kisautó méretű csomagtér szokott módon és arányban bővíthető, hátra befér a kicsit macerásan bedolgozható gyerekülés, de a szépen előrecsúszó első ülésekkel viszonylag könnyedén ki- és beműthető a csimota. Éppen ezen kedvező és élhető tulajdonságok miatt is sajnálatos, hogy árképzésben nem sikeredett egy versenyképesebb ajánlat összehozása, mert tetszetős formájával hiányosságai ellenére is vállalható, de mit vállalható, egyenesen megszerethető a kis Aveo.

Méretek

Hosszúság: 3,92 m
Szélesség: 1,68 m
Magasság: 1,51 m
Saját tömeg: 1100 kg
Össztömeg: 1543 kg
Terhelhetőség: 443 kg
Tengelytáv: 2400 mm
Karosszéria-kivitel: 3 ajtós
Csomagtér: 220-983 liter

Motor és váltó

Motor: Otto motor
Hengerűrtartalom: 1399 cm³
Hengerek/szelepek száma: 4/16
Sebességváltó: mechanikus - 5 fokozatú
Nyomaték: 131 Nm
Teljesítmény: 74 kW (101 LE)

Menetteljesítmény

Végsebesség: 175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 11,9 s
CO2-kibocsátás: 140 g/km
Gyári vegyes fogyasztás: 7,9/4,7/5,9 l/100km

Árak

Tesztmodell alapára 3 566 000 Ft
Tesztmodell ára 3 611 000 Ft

Szántó Imre

Ez is érdekes lehet:

Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt

Olcsó, de tágas családi autót keres? Megtaláltuk a megoldást: 9 ülés, alacsony futás, vezetett szervizkönyv, és az ár sem magas, 1,599 millió forint.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaGV2cm9sZXQ=

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

CHEVROLET tesztek

Négy és öt ajtóval is vezettük az új Chevy Aveót

Négy és öt ajtóval is vezettük az új Chevy Aveót

Ahogy volt, kidobta a korábbi Aveót a Chevrolet, és vadonatújat fejlesztett. Az új négy- és ötajtóst több verziójával is próbára tettük.


Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt

Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt 

Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.


Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt

Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt

Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.

Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt

Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt

Kategóriák között egyensúlyoz a lépcsős hátú Chevrolet Cruze LT 2.0 D, amelyet az erősebb dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltunk.

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Eddig csak olcsó volt, de mostantól már divatos is a Chevrolet Spark. A legdrágább kivitele sem csillagászati, alig 3,2 millió forint, ezt próbáltuk.

Még több CHEVROLET teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

CHEVROLET AVEO 1.2 8V...

Ár: 847.690 Ft

Évjárat: 2007 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

CHEVROLET AVEO 1.2 16V...

Ár: 1.280.000 Ft

Évjárat: 2008 / 7

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

CHEVROLET AVEO 1.2 8V...

Ár: 1.099.000 Ft

Évjárat: 2008 / 6

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó