Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
Most akkor olcsó vagy drága? Chevrolet Cruze teszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Öt ajtaja van, s mindössze háromféle motorral kapható, mi az? Nem t'om... Cruze? A ferdehátú Chevrolet kompaktot 1,8 literes benzinesként próbáltuk.
Bár rövidebb a szedánnál, az ötajtós Cruze is hatalmas, több mint 4,5 méter hosszú. Formája eltalált és praktikus, ennél jobban használható majd a kombi kivitel lesz
Hátra-oldalra "természetesen" a Cruze-ból sem lehet zavartalanul kilátni a magas far, az emelkedő övvonal és a vaskos tetőoszlopok miatt. LTZ szinten már jár a tolatóradar, de kell is
A bevezetőben elejtett humorbonbonért elnézést kell, hogy kérjek, de a tesztautó fotózásakor Gruber kolléga épp mesélt az IMF feloszlásáról, s adta magát a Sas-kabarék színvonalát idéző, műfogsorszagú szóvicc. De félre a tréfával, mert a Chevrolet ezzel a Cruze-zal nagyon is komoly − koreai − konkurense a kompakt kategória kismillió képviselőjének. A ferdehátú kivitelt 1,8 literes benzinmotorral és gazdag ellátmánnyal teszteltük.
Rövidesen aktuálissá válik az Astra-rokon, Astra-padlós modell félidős frissítése, sőt a hírek szerint kombi, tán kupés karosszéria is érkezik az eddig szedánként, s már ferdehátúként is elérhető változatok mellé. Ötajtósunk a lépcsős verzióhoz viszonyítva 9 centivel rövidebb, de így is szép nagyra nőtt, veri a 4,5 métert (az Astrát is 10 centivel), és széltében sem kispályás, hiszen egymástól közel 1,8 méterre hordja vaskos vállöveit. Csomagtartójának 413 literes befogadóképessége 37-tel szerényebb a limuzinénál, ám egyrészt ez is tisztességes érték a szegmensben (az Astráénál 10 százalékkal jobb), másrészt az ötödik ajtó magasra nyílik, s így könnyebb a pakolás. Sajnos azonban a perem jelentős, továbbá bővítéskor lépcsős marad a − csak javítókészletet rejtő − padló.
413 literes, ilyen széles nyílású rakteret kevesen adnak a kategóriában, viszont a perem magasan van, s bővítés után lépcsős marad a csak javítókészletet rejtő padló
Az utastérben nincs változás − hátul talán hangyányival nagyobb a fejtér, de ennyi. Négy felnőttnek mindenesetre elég tágas a Cruze, a közel 2,7 méteres tengelytáv hátul is uras térdhelyet enged. Pirospontos a műszerfalra felfuttatott szövetborítás, tárolórekeszekben sincs hiány, különben a műanyagok átlagosan kemények, az összeszerelés pedig átlagosan korrekt. A vezetőüléssel viszont nem sikerült megbarátkozni. Az ülőlap hosszával és a támla szélességével nincs baj, de mintha túl magas és vastag lenne az oldaltámasz, illetve szűk a középrész − napok múltán sem találni az ideális pozíciót, feszeng benne a konfekciótermetű sofőr. Hogy fér el itt egy testesebb ember?
Az ezüstös betétek nem túl bizalomgerjesztőek, de nincs erős olcsóságszag, gondosan megépítettnek tűnik a Cruze beltere. A műszerfal tükröződik a szélvédőben, cserébe sok a tárolórekesz, a kormány pedig fogásból, méretből és kialakításból is ötöst érdemel
Cserébe kiváló fogású a kormány, kézre esik a váltó, logikus a más GM-típusokból ismerős kapcsolók elhelyezése, kialakítása és kezelése. Rontja az összképet a műszerfal tükröződése a szélvédőben és a fix, amúgy mély üregű és USB-csatlakozót is bújtató könyöklő − magasabbaknak nyilván hasznosabb lehet. Az elektromos ablakemelők mind automaták − lefelé. Felfelé csak az elsők − miért?
Tesztautónk LTZ felszereltségű volt, azaz a bőrkárpitozáson és az ülésfűtésen kívül apait-anyait beleadott, hogy elkényeztessen. Csak pár extra tétel bizonyítandó a gazdag ellátmányt az egyebek mellett széria menetstabilizálón, 6 légzsákon és MP3-at is olvasó hifin túl: tolatóradar, 17 colos alufelni, automata légkondi, tempomat, bőrözött, 4 irányban állítható multikormány, fény- és esőszenzor, Bluetooth-kihangosító. Ülésfűtés külön sajnos nem szerepel a listán, napfénytetőt 156, navigációt 200 ezer forintért mér a magyar Chevrolet-importőr.
Arról már nem a honi képviselet, de nem is a Cruze tehet, hogy mindössze háromféle motorral választható. Van 1,6 és 1,8 literes benzines, illetve egy kétliteres dízel − nekünk most a középső jutott. Papíron nem fest rosszul a 141 lóerő és a 10 mp-es 100-ra gyorsulás, viszont a valóságban ez az erőforrás úgy 4000-es percenkénti fordulatszám alatt tompa és lomha, ráadásul étvágya sem visszafogott. A tesztautót 2/3-adrészt városban űzve a fedélzeti számítógép kerek 9 literes fogyasztással lombozott le − a 6,6 literes gyári vegyes érték valljuk be, utópisztikus.
A 141 lóerő csak magas tartományokban van meg, kb. 4000-es fordulat alatt tunya az 1,8 literes benzinmotor. És szomjas is. A váltó végáttétele elképesztően hosszú, hiszen az ötödik fokozat 50 km/h-s tempótól "bármeddig" használható. Egy hatodik sebesség zaj- és fogyasztási szempontból is jól jönne
Ha már megy, nagyjából 90-100-as tempóig halk és kvázi takarékos, autópályán 130-nál (3500-at forogva) viszont már zajos és zabál az 1.8-as Cruze. Futóműve, kormányzása, váltója mind korrekt, hozza a mai sztenderdet, de főleg utóbbiba azért nem nehéz belekötni: üdvös lenne egy kímélő hatodik fokozat, továbbá egy kevésbé gumis váltási érzet. Vezetési élmény helyett váltási segédlet van, viszont ráérős, üzemanyag-spórolós stílusban poroszkálva rendszerint hamarabb kapcsol az ember, mint ahogy azt a számítógép javasolná...
Csoda, ha arra a következtetésre jutunk, hogy a Chevrolet olyan a GM-nek, mint a Skoda a Volkswagen-csoportnak? Ha e két mellékszereplő ugyanúgy mindent megkapna, mint a főhős Opel és VW, végképp lejátszaná őket a színről. Mit kéne kapnia a Cruze-nak? Kisebb, maximum 1,4 literes, turbós benzinmotort és kisebb, 1,6-1,7 literes dízelt. Hatos váltót alapból. Okosabb vezérlő elektronikát, jobb légellenállást biztosító formát és légterelő-elemeket például. Állítólag minden fronton van ok a reménykedésre − ha egyszer tényleg eljön a csokornyakkendős kánaán (márpedig tavaszra, a Genfi Autószalonra frissítést jövendölnek a pletykák), őszintén javallott lesz egy Cruze megvásárlása a tágas kompakt kategóriában nézelődőknek.
A szedánnál jutányosabb árú ötajtós Cruze nem csak nagyságával emelkedik ki a Golf-osztályból, hiszen a legolcsóbbak közé tartozik a Megane-nal és a cee'd/i30 párossal együtt. Golf, Astra, Focus? Sokkal drágábbak. A szintén 1,8 literes, 140 lóerős benzinmotorral hajtott kifutó Civic viszont alig kerül többe a Cruze-nál, és például Mazda3-ast is egész jó áron lehet kapni. 2012 egyébként 200 ezer forintos mínuszt hozott a Chevrolet-kompaktnak és vevőinek: tavaly, a képeken látható 1.8 LTZ listaára pár napja még majdnem 4,8 millió forintos volt
Addig be kell érnünk annyival, hogy a szedánnál valamivel olcsóbban kínált, 1.6 LS, azaz alapkivitelben 3,4, 1.8 LTZ-ként 4,57 millió forintba kerülő ötajtós Cruze "csak" egy jó és kedvelhető, karakteres autó sok-sok hellyel és pazar felszereltséggel viszonylag elfogadható áron. De amint dobjuk a szomjas és tunya benzineseket, a vérbő dízel már sokkal drágább, az árkülönbözet pedig jelen körülmények között kiautózhatatlan.
Méretek
| Hosszúság: | 4,51 m |
| Szélesség: | 1,79 m |
| Magasság: | 1,48 m |
| Saját tömeg: | 1310 kg |
| Össztömeg: | 1823 kg |
| Tengelytáv: | 2685 mm |
| Karosszéria-kivitel: | ötajtós |
| Csomagtér: | 413-833 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1450 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1430 mm |
| Belmagasság elöl: | 900-1000 mm |
| Belmagasság hátul: | 900 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 230 mm |
| Ülőlap hossza elöl: | 510 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 480 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 1020 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 1020 mm |
| Csomagtér magassága: | 500 mm |
| Csomagtér hossza: | 890 mm |
| Csomagtér hossza üléshajtással: | 1650 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 950 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 750 mm |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1796 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | manuális - 5 fokozatú |
| Nyomaték: | 176 Nm 3800 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 104 kW (141 LE) 6200 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 200 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 10,1 s |
| CO2-kibocsátás: | 155 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 6,6 l/100km |
| Tesztfogyasztás: | 9 l/100km |
Menetzaj
| Menetzaj 50 km/óránál: | 60 dB(A) |
| Menetzaj 90 km/óránál: | 64 dB(A) |
| Menetzaj 130 km/óránál: | 69 dB(A) |
Értékelés
| Pozitív |
| Karakteres kiállás, tágas utas- és csomagtér, gazdag felszereltség, viszonylag jó ár |
| Negatív |
| Lusta és torkos, túl nagy 1.8-as motor, szegényes motorválaszték, szorító vezetőülés |
Árak
| Tesztmodell alapára | 4 569 000 Ft |
| Tesztmodell ára | 4 569 000 Ft |
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Mennyire nagy az Orlando raktere?
Kanadában kipróbálták, amit mi korábban nem (mondjuk eszünkbe sem jutott): befér-e 12 ember a Chevy-egyterű méretes csomagterébe.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
CHEVROLET tesztek
Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt 
Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.
Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt
Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.
Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt
Kategóriák között egyensúlyoz a lépcsős hátú Chevrolet Cruze LT 2.0 D, amelyet az erősebb dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltunk.
Chevrolet Spark 1.2 LT teszt
Eddig csak olcsó volt, de mostantól már divatos is a Chevrolet Spark. A legdrágább kivitele sem csillagászati, alig 3,2 millió forint, ezt próbáltuk.
Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós
Mutatós forma, gyengéden elavult alapok, hervadt motor, alapos felszereltség, de magas ár. Az 1.4-es, 3 ajtós Aveo nem áll össze.
Még több CHEVROLET tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Huffé a salzburgi pole, Micheliszék lemaradtak
- 2013-ban jön a Chevrolet Trax
- Indexokosítás: Waeco MagicTouch MT2000
- Miként tudhatjuk meg, hogy mehetünk-e autópályán?
- Mennyire nagy az Orlando raktere?
- Chevrolet Spark kontra veterán amerikai limuzin: melyik nagyobb?
- Drift Majális a munka ünnepén
- Addig játszottak, amíg 5 millió dolláros kár nem lett belőle
- Megvan az Év Autója cím, jöhet az első frissítés
- Reménytelen helyzet: érd utol a WTCC-pilótát
Használtautó.hu
|
Ár: 3.399.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.799.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.560.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |























































Hozzászólások (6 db)
Nekem meg az ilyen gyik gyurikkal az a bajom,hogy a 40 kilójukkal felérik a billentyűzetet és osztják a frankót,miközben a hitelre vett handy ,amit úgy vett,hogy vitt 2 kezest meg három lábast,lehúzza róla a szaros gatyát.
Jobban ismeri a Skodás vásárlói réteget mint maga a vezérképviselet.Ami nem is csoda ugyanis nagyon korán megcsapta a benzingőz,amikor 2 részeg idegen megcsinálta egy EDDA koncert után egy platos BARKAS platóján,rá 6 hónapra meg behajitották egy inkubátorba,ami diesel agregátorról ment.
a bal egyen meg akkor ült,amikor felvette egy inglis gentlemanyus.
Miért fáj neked az,ha valaki hitelre vesz autót? legyen az ő baja.Ja értem,savanyú a szőlő.
Olvassad el a hozzá szólásomat még egy párszor és hátha bejut a sötétség birodalmába.
Itt autókról kellene kulturáltan vitatkozni,de már elegem van,hogy ,1-2 diszkópatkány verje a nyálát,holott se tapasztalata,se pénze,-hogy tapasztalatot szerezzen.
Úgy,hogy csak a holdat fogod ugatni........valószínű örökké.
Előzmények megtekintése
mr.bobi:
Elevenedbe találtam mi?Hitel Gyuri.
Két dolog:
1.Elvből nem veszek fel hitelt. Semmire, tehát kocsira sem.De szerencsére nem is vagyok rászorulva.€
2.Elvből csak új kocsit veszek.
Sajnálom,hogy az igazság kihozta belőled a külvárosi kultúrát.
Csak,hogy megnyugtassalak, jelenleg egy 18 hónapos kocsival járok,amit a szalonban vásároltam,kp-ra(nem hitelre) és annyiért,amennyit te soha nem fogsz kocsira költeni. :(
Ui: a helyesírásod pocsék. Hozzászólás és nem "hozzá szólás" -majom gyerek.Most pedig ülj vissza a hitles skodridba és menj le vidékre a rokonaidhoz villantani.
Ne írogass,nem olvasom el,mert nem érdekel a gorombaságod.
MR.BOBI:
Miért van az octaviasoknak kisebbrendűségi komplexusuk?
Jó kocsijuk van,nem kicsi,nem olcsó,akkor miért?
Talán a státusz hiányzik ebből a típusból?
Aki Fabiát vesz,az nyilván kis pénzű,racionális gondolkodású,többnyire családos ember.
Aki Super B-t,az nyilván kormányhivatalnok és kapja,nem veszi többnyire,mert abból a pénzből már presztizs modellt is lehet venni.
A Roomstert,az szintén családos,kissé különc ember.
De aki Octaviát,az többnyire többet szeretne mutatni a külvilágnak,mint ami ő valójában.Vesz egy szép tágas,jó formájú,német imidzsű autót,relatíve drágán,HITELRE.És,ha a család egész hónapban
csak akciós gazdaságos kaját eszik,ő akkor is megmutatja a szomszédoknak és a kollégáknak, hogy ő milyen egy menő csávó,mert villant az 1.4-es 80LE benyóssal(csak semmi TSI,mert az drága és az már a hitelből sem jönne ki metál nélkül sem) vagy az 1.9 dízel105LE, piacos dísztárcsával.Az autóval nem jár hétköznap,mert spórolni kell a drága üzemanyaggal,hiába gázolaj,az még drágább, és különben is kopik az autó és az öt éves hitel végén,majd rosszúl számítanák be.
Na,hát nagyjából ez a bajom ezzel a típussal,hogy fillér b...szók veszik.Kivéve RS.Az már egy másik történet,de majd egyszer azt is leírom neked,(majd,ha olyanod lesz,azaz soha).
Előzmények megtekintése
Nekem meg az ilyen gyik gyurikkal az a bajom,hogy a 40 kilójukkal felérik a billentyűzetet és osztják a frankót,miközben a hitelre vett handy ,amit úgy vett,hogy vitt 2 kezest meg három lábast,lehúzza róla a szaros gatyát.
Jobban ismeri a Skodás vásárlói réteget mint maga a vezérképviselet.Ami nem is csoda ugyanis nagyon korán megcsapta a benzingőz,amikor 2 részeg idegen megcsinálta egy EDDA koncert után egy platos BARKAS platóján,rá 6 hónapra meg behajitották egy inkubátorba,ami diesel agregátorról ment.
a bal egyen meg akkor ült,amikor felvette egy inglis gentlemanyus.
Miért fáj neked az,ha valaki hitelre vesz autót? legyen az ő baja.Ja értem,savanyú a szőlő.
Olvassad el a hozzá szólásomat még egy párszor és hátha bejut a sötétség birodalmába.
Itt autókról kellene kulturáltan vitatkozni,de már elegem van,hogy ,1-2 diszkópatkány verje a nyálát,holott se tapasztalata,se pénze,-hogy tapasztalatot szerezzen.
Úgy,hogy csak a holdat fogod ugatni........valószínű örökké.
MR.BOBI:
Miért van az octaviasoknak kisebbrendűségi komplexusuk?
Jó kocsijuk van,nem kicsi,nem olcsó,akkor miért?
Talán a státusz hiányzik ebből a típusból?
Aki Fabiát vesz,az nyilván kis pénzű,racionális gondolkodású,többnyire családos ember.
Aki Super B-t,az nyilván kormányhivatalnok és kapja,nem veszi többnyire,mert abból a pénzből már presztizs modellt is lehet venni.
A Roomstert,az szintén családos,kissé különc ember.
De aki Octaviát,az többnyire többet szeretne mutatni a külvilágnak,mint ami ő valójában.Vesz egy szép tágas,jó formájú,német imidzsű autót,relatíve drágán,HITELRE.És,ha a család egész hónapban
csak akciós gazdaságos kaját eszik,ő akkor is megmutatja a szomszédoknak és a kollégáknak, hogy ő milyen egy menő csávó,mert villant az 1.4-es 80LE benyóssal(csak semmi TSI,mert az drága és az már a hitelből sem jönne ki metál nélkül sem) vagy az 1.9 dízel105LE, piacos dísztárcsával.Az autóval nem jár hétköznap,mert spórolni kell a drága üzemanyaggal,hiába gázolaj,az még drágább, és különben is kopik az autó és az öt éves hitel végén,majd rosszúl számítanák be.
Na,hát nagyjából ez a bajom ezzel a típussal,hogy fillér b...szók veszik.Kivéve RS.Az már egy másik történet,de majd egyszer azt is leírom neked,(majd,ha olyanod lesz,azaz soha).
tisztelt PRESSZÓS ,SENKI SEM MONDTA HOGY ROSSZ AUTO! majd légyszives,mondjál véleményt 160000km és 9 év után is.octávia után senki nem vesz ilyet,hacsak nem szereti a benzinkutas presszókat,is.
Mr.Bobi, ha már mindkét autóval többezer kilométert megtettél, akkor ez egy hiteles magánvélemény, de ha csak úgy octaviahisztiből mondod, akkor olyan mindha nem is mondtál volna semmit. Nem rossz autó ez fiúk így 30000km távlatából. JAAAAA, és octavia után vettem.
gondolom az octaviával azért nem hasonlitották össze,mert egy napon nem is lehet emlegetni őket.