0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt

Kellemes kis limo a csúcs Chevy Cruze

2010. október 21., csütörtök 10:11 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

E legdrágább változatában már egy másik járműosztállyal kell versenyeznie, és bizony, nem mindegyik lapja erős a pakliban.

Teszt
Műszaki adatok

Már nem kísért a Daewoo-korszakos múlt, sem formailag, sem műszakilag. A Chevrolet Cruze abszolút vállalható külsővel bír

Már nem kísért a Daewoo-korszakos múlt, sem formailag, sem műszakilag. A Chevrolet Cruze abszolút vállalható külsővel bír

Ugyan már 2003-ban megtörtént a névváltás, a Chevrolet márka csak most, a Cruze piacra dobásával szakadt el végleg a Daewoo-örökségtől. Európában a jó ár/érték arányú autókat forgalmazza a General Motors ezen a márkanéven, ennek megfelelően a Cruze nem abszolút értékben alacsony vételárával próbál vásárlókat szerezni magának, hanem a tudásával és felszereltségével. Nincs 1,6 literesnél kisebb motor a modellhez, és a relatíve csúcsváltozat is feljebb került a ranglétrán, ahogy azt ki is tudtuk próbálni az automata LT változat esetében.

Jellegzetes vonás az osztott hűtőmaszk. Azt mondják, minél prémiumosabb egy márka, annál kisebb az embléma... Jellegzetes vonás az osztott hűtőmaszk. Azt mondják, minél prémiumosabb egy márka, annál kisebb az embléma... Jellegzetes vonás az osztott hűtőmaszk. Azt mondják, minél prémiumosabb egy márka, annál kisebb az embléma...

Jellegzetes vonás az osztott hűtőmaszk. Azt mondják, minél prémiumosabb egy márka, annál kisebb az embléma...

Teljesítmény és erő tekintetében a motor bőven hozza a ma elvárható szintet: a 150 lóerőhöz tartozó 320 Nm-es forgatónyomaték papíron több mint elegendő az üresen is 1,5 tonnás autó mozgatásához, a valóságban azonban más a helyzet. A motorhoz olyan elképesztően hosszú áttételezésű automatikus váltót csatlakozik, hogy bármennyire is igyekszik a modern turbódízel, de nem képes dinamikusan mozgatni az autót. Tisztességes helytállás – legfeljebb ennyire képes az erősebb dízellel szerelt Cruze (a 2.0 D 125 lóerővel szintén kapható), még akkor is, ha kvázi megszüntetjük a gázpedál és a padlószőnyeg közötti légrést. Abban a pillanatban viszont értelmet nyer ez a hangolás, amint normális tempóban kezdünk közlekedni. A hatfokozatú, hagyományos (hidrodinamikus) automatikus váltó lassan, de szinte észrevétlenül kapcsolgat, a változásról csak a fordulatszámmérő mutatójának a mozgása, illetve a motor morgásának megváltozása tájékoztat.

Hasít a szimmetria a fedélzeten. A műszerfal világosszürke betétje nem véletlenül hasonlít az ülés szürkéjére, a tervezők ugyanis ugyanazzal a textillel borították be a felületet. Az ötlet remek, de tisztán tartani körülményesebb

Hasít a szimmetria a fedélzeten. A műszerfal világosszürke betétje nem véletlenül hasonlít az ülés szürkéjére, a tervezők ugyanis ugyanazzal a textillel borították be a felületet. Az ötlet remek, de tisztán tartani körülményesebb

Azzal sajnos együtt kell élni, hogy a dízel masina − ha nem is túlzó hangerővel, de lényegében − állandó morgással jelzi működését. Rövid idő alatt hozzá lehet szokni a doromboláshoz, ami országúti tempónál már szinte majdnem teljesen beleolvad az utastér halk háttérzajába. A fogyasztás átlaga az együtt töltött hét alatt 8,2 l/100 km lett, ami elfogadható, annak ismeretében, hogy a Cruze városban és autópályán vegyesen töltötte velünk ezt az időt. Utóbbi helyen se remélhetünk egyébként túlzott dinamizmust, az elképesztően hosszú áttételezés miatt hosszú gondolkodási idő után teljesíti csak a jobb lábbal adott parancsainkat az autó, és még padlógázzal sem képes az elvárható vehemenciával meglódulni.

Jó összeszerelés, kényelmes ülések jellemzik a Chevrolet Cruze utasterét Jó összeszerelés, kényelmes ülések jellemzik a Chevrolet Cruze utasterét Jó összeszerelés, kényelmes ülések jellemzik a Chevrolet Cruze utasterét

Jó összeszerelés, kényelmes ülések jellemzik a Chevrolet Cruze utasterét

A felfüggesztés könnyedén megbirkózik ekkora teljesítménnyel, sőt, érzésre ennél sokkal többel is gond nélkül elbánna. Határozottan feszes a hangolás, de egy pillanatig sem érezni túl keménynek az úttest felől érkező ütéseket. A csillapítás megfelelő, de a futómű azért nem szűri ki nyom nélkül az egyenetlenségeket. Bár a motortól messze áll a lehengerlő karakter, a stabil „lábakkal” kifejezetten sportos tempót is lehet diktálni, a kanyarokban nagyon sokáig semlegesen viselkedik a Cruze, és azt követően is csak az orrát kezdi el tolni. Mindezt persze az után, hogy gombnyomásra megszabadultunk az elektronikus menetstabilizálótól, ami egyébként a jó futómű miatt nagyon ritkán ad életjelet magáról. A fék a Chevy legjobban sikerült elemei közé tartozik, a fékerő könnyen adagolható.

Praktikus megoldásokból nincs hiány: hátul pohártartó lett kialakítva a kartámaszban, a szemüvegnek pedig külön tartó jár. Középen szintén jó ötlet a kis fiók az apróságoknak, de bélés hiányában zörög a kulcs vagy az aprópénz Praktikus megoldásokból nincs hiány: hátul pohártartó lett kialakítva a kartámaszban, a szemüvegnek pedig külön tartó jár. Középen szintén jó ötlet a kis fiók az apróságoknak, de bélés hiányában zörög a kulcs vagy az aprópénz Praktikus megoldásokból nincs hiány: hátul pohártartó lett kialakítva a kartámaszban, a szemüvegnek pedig külön tartó jár. Középen szintén jó ötlet a kis fiók az apróságoknak, de bélés hiányában zörög a kulcs vagy az aprópénz

Praktikus megoldásokból nincs hiány: hátul pohártartó lett kialakítva a kartámaszban, a szemüvegnek pedig külön tartó jár. Középen szintén jó ötlet a kis fiók az apróságoknak, de bélés hiányában zörög a kulcs vagy az aprópénz

Jó vezethetőséget garantál tehát a felfüggesztés, a kormányzás is kellőképpen közvetlen, de a motor-váltó páros egyértelműen lassan reagál ahhoz, hogy élvezzük a sportos tempóban való közlekedést. Ha azonban egy kicsit visszaveszünk a lendületből, máris nagyon összeszedett képet mutat a Cruze. Könnyű az irányítása, szinte csak a kormányzásra és a fékezésre kell ügyelni, minden mást magától csinál az autó. Egyéb tulajdonságait tekintve − tágas utastér, jó minőségű anyagok a műszerfalon − viszont nem nagyon érheti kritika a Chevrolet Cruze-t. Igen, van néhány zavaró aprósága, például a magas sofőrök térde képes mozgatni a légkondicionáló hőmérséklet állítóját, és az sem feltétlen öröm, hogy nagyon szűk nyíláson keresztül lehet csak megpakolni a csomagteret, de ezeken könnyen túlteszi magát az ember.

Ez értelemszerűen utcai változat, de a WTCC túraautó bajnokságban a mezőny tagjai sokszor így látják a gyári Cruze versenyautókat − hátulról

Ez értelemszerűen utcai változat, de a WTCC túraautó bajnokságban a mezőny tagjai sokszor így látják a gyári Cruze versenyautókat − hátulról

A jelenleg félmilliós kedvezmény ellenére is 5,6 millió forintos tesztautó árat már nehezebb megemészteni. Ez csak akkor lenne igazán kedvező ajánlat, ha a 150 lóerős dízelmotor a valóságban is 150 lóerősnek érződne. Ennyi pénzért már egy kategóriával feljebb találni autókat, akár dízelmotorral – még akkor is, ha leszámítjuk az automatikus váltó 400 ezer forintos felárát. Ettől függetlenül a Chevrolet Cruze nagyon jó ár/érték aránnyal rendelkező típus, de nem szabad túlzásokba esnünk. A kétliteres dízelmotor hangos és nem túl dinamikus, ezzel szemben a benzinesek csendes üzemmel kárpótolnak a lendület hiányáért.

Méretek

Hosszúság: 4,6 m
Szélesség: 1,79 m
Magasság: 1,48 m
Saját tömeg: 1427 kg
Össztömeg: 1930 kg
Tengelytáv: 2685 mm
Karosszéria-kivitel: limuzin
Csomagtér: 450 liter

Motor és váltó

Motor: Dízel üzemű
Motorosztály: EURO 4
Hengerűrtartalom: 1991 cm³
Hengerek/szelepek száma: 4/16
Sebességváltó: automata - 6 fokozatú
Nyomaték: 320 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény: 110 kW (150 LE) 4000 1/min-nél

Menetteljesítmény

Végsebesség: 200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 9,9 s
CO2-kibocsátás: 149 g/km
Gyári vegyes fogyasztás: 8,2 l/100km

Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

Fogyasztási rekordkísérlet Swift dízellel

Legendák szólnak arról, hogy milyen alacsony fogyasztás érhető el a mi autónkkal. Ezúttal egy új-zélandi újságíró kívánt hivatalos rekordot felállítani.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (3 db)

Alex írta: 12 hónapja
Alex írta: 12 hónapja

Szó mi szó kedves Zoltán, az autó egyéb (szerintem pozitív tulajdonságait) sikerült egyetlen összetett mondattal lerendezni ebben a cikkben, és csak a motor+váltó "gyengeségét" domborítani.



Megmosolyogtam azt a kijelentést is, hogy más márkák ennyi pénzért egyel magasabb kategóriában árulnának ilyen teljesítményű dízelt automata váltóval...



Szerintem a Cruze ilyen felszereltséggel és ilyen műszaki tartalommal a piac egyik legjobb ajánlata, talán Renault -ék adnak hasonlót ennyi pénzért. (de én a Cruze-t megbízhatóbbnak tartom).

Csak egy példa: A konszern egy Octavia II 1.6 CR dízelt alapáron is 5,5 millióért ad, végtelen hosszú ötös váltóval. Semmi DSG, semmi kétliter.... extrák is csak nagyon módjával.

Egy Golf nyilván még drágább. Én nem látom olyan "katasztrofálisnak" ezt az autót amennyire az a cikkből (talán akaratlanul is) érződik.



Az előttem szólónak:

Az Opel rühes váltói nagyon strapabíró szerkezetek. Általában magát az autót is túlélik. Ténykérdés, hogy a kapcsolhatóságuk nem a legjobb, egy japánnal, de még egy VW -vel sem lehet összehasonlítani. A "tésztás" jelzővel nem tudtam mit kezdeni! :))


Kiegészítés:

Ami a Cruztól egy kategóriával fentebb van az a Mondeo, C5, Insignia, Passat, Laguna.... etc...

Árak:

- Ford Mondeo 2.0 TDCi (140LE) - Euro5, 6 sebességes Powershift automataváltó : 8 835 000,00 Ft
- Citroen C5 Prestige 2.0HDI 6 seb manual váltó: 8 020 000 Ft
- VW Passat Comfortline BMT 2.0 CR TDi DSG 140Le : 8 650 000 Ft
- Opel Insignia sedan 2.0 DT, 96 kW / 130 LE, 6-sebességes automata : 8 210 000 Ft


Természetesen aláírom, hogy ezek az autók nem azt tudják amit egy Cruze, de a 3 millós vételár különbözet ezt meg is követeli.
3 millióval olcsóbban továbbra is jó vételnek találom a Cruze-t, még kicsit hangosabb motorral, és kevésbé sportosra áttételezett hajtáslánccal is.

Astra 160 lovas dízele, automata váltóval 6,7 millió... ebből következik,hogy a Golf is legalább ennyi. Talán a Megane -t lehet 5,5 körül megvenni automata nélkül. PSA és Ford alsó középben nem ad 2.0 dízelt. Olaszokat, japánokat nem néztem, olaszok sanszosak lehetnek, de a japánok ennyiért szerintem nem adnak kétezres automatás dízelt.

Üdv!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Alex írta: 12 hónapja

Szó mi szó kedves Zoltán, az autó egyéb (szerintem pozitív tulajdonságait) sikerült egyetlen összetett mondattal lerendezni ebben a cikkben, és csak a motor+váltó "gyengeségét" domborítani.

Megmosolyogtam azt a kijelentést is, hogy más márkák ennyi pénzért egyel magasabb kategóriában árulnának ilyen teljesítményű dízelt automata váltóval...

Szerintem a Cruze ilyen felszereltséggel és ilyen műszaki tartalommal a piac egyik legjobb ajánlata, talán Renault -ék adnak hasonlót ennyi pénzért. (de én a Cruze-t megbízhatóbbnak tartom).
Csak egy példa: A konszern egy Octavia II 1.6 CR dízelt alapáron is 5,5 millióért ad, végtelen hosszú ötös váltóval. Semmi DSG, semmi kétliter.... extrák is csak nagyon módjával.
Egy Golf nyilván még drágább. Én nem látom olyan "katasztrofálisnak" ezt az autót amennyire az a cikkből (talán akaratlanul is) érződik.

Az előttem szólónak:
Az Opel rühes váltói nagyon strapabíró szerkezetek. Általában magát az autót is túlélik. Ténykérdés, hogy a kapcsolhatóságuk nem a legjobb, egy japánnal, de még egy VW -vel sem lehet összehasonlítani. A "tésztás" jelzővel nem tudtam mit kezdeni! :))

A válaszoláshoz belépés szükséges
Szilvásy Bence írta: 2 éve

Talán annyit szeretnék hozzátenni az "elszakadás a Daewoo-örökségtől" nonszenszhez, hogy a GMDAT, azaz a General Motors Daewoo Auto & Technology (nálunk is ismertebb nevén egyszerűsítve Daewoo) felelős a J300-as kódjelű modell koncepciójáért, tervezésének nagy részéért, illetve pusztán azon tényért, hogy az autó a GMDAT koreai gyáraiból (Bupyeong/Gunsan) érkezik Európába.

A globális Delta II platformra épülő kocsi először a hazai piacán mutakozott be DAEWOO Lacetti Premiere néven még 2008 végén.

http://idc.gmdaewoo.co.kr/gmmcc/Lacetti_PMR_BrandPage.jsp?carID=lacettiPremiere&contentsID=brandpage&path=default&evt=null

Ausztrálázsiában (jelentős piaci szegmens) Holden Cruze-ként ismerhetjük - mindig a márkanévre jellemző hűtőráccsal.

A platform egy kiváló új alap, mely lehetővé tette (az Opel mérnöki hátterével karöltve), hogy az autó nagyon pozitív érzetű legyen, ázsiai váltóval (= pontos, precíz; szerencsére szakítva a korábbi daewoos hagyományokkal ahol az Opel tésztás, rühes váltóműveit favorizálták), feszes struktúrával, jó NVH-val. Ugyanez a platform szerepel oly jól az új Astra alatt is...

Tehát: nincs olyan, hogy elmúlt a Daewoo-korszak, kísértő múlt, mivel ez az eredendően koreai autó saját hazájában még mindig Lacetti. A Daewoo köszöni szépen, jól van.

Mellesleg pedig a GM az USA piacán arra ösztönzi a kereskedőit, hogy vegyenek egy Corollát és egy Civicet és bátorítsák ügyfeleiket, hogy ott helyben hasonlítsák össze a három kocsit. A Cruze jó autó, pont.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaGV2cm9sZXQ=

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

CHEVROLET tesztek

Ötajtós Chevrolet Cruze miniteszt

Ötajtós Chevrolet Cruze miniteszt

Benzin- és dízelmotorral egyaránt kipróbáltuk, mit tud az új, ötajtós Chevrolet Cruze.


Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt

Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt 

Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.


Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt

Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt

Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Chevrolet Spark 1.2 LT teszt

Eddig csak olcsó volt, de mostantól már divatos is a Chevrolet Spark. A legdrágább kivitele sem csillagászati, alig 3,2 millió forint, ezt próbáltuk.

Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós

Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós

Mutatós forma, gyengéden elavult alapok, hervadt motor, alapos felszereltség, de magas ár. Az 1.4-es, 3 ajtós Aveo nem áll össze.

Még több CHEVROLET teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Mazda6 2.2 CD163 GTA teszt

Mazda6 2.2 CD163 GTA teszt

2 éve – Teszt

Finomabban rugózik a megújult Mazda6, és a 163 lóerős, 2,2 literes dízelmotor is érezhetően kulturáltabb lett. Ennek ellenére nincs létjogosultsága.


BMW 530d Touring teszt

BMW 530d Touring teszt

Tavaly – Teszt

Vajon miért kell egy alapáron 15,74 millió forintos autóra további milliókat költeni? Kinek éri meg 1250 darab húszezres bankjegyet a BMW szalonban hagyni egy 530d Touring kombiért?


Peugeot Partner HDi teszt

Peugeot Partner HDi teszt

2 éve – Teszt

A Peugeot tett egy próbát a duplakabinos Partner 1.6 HDi Confort vegyes használatú furgonnal, de nem sikerült a magyar bürokrácián túljutnia.


Használtautó.hu

CHEVROLET CRUZE 1.6 LS...

Ár: 3.389.000 Ft

Évjárat: 2011 / 2

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

CHEVROLET CRUZE 1.6 L AC

Ár: 3.599.000 Ft

Évjárat: 2011 / 3

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

CHEVROLET CRUZE 1.6 LS...

Ár: 3.560.000 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó