Citroën C-Zero teszt 
500 000 km-től megéri - teszten a Citroën C-Zero
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hűt, fűt, dinamikusan utaztat és még tankolni sem kell bele, elegendő mindössze időként áramra csatlakoztatni a Citroën C-Zero elektromos autót. Imádni való, kár, hogy egyelőre pont a városlakók használhatják legnehezebben.
Kapszulaforma, kisautós hosszanti helykínálattal, miniautós keskenységgel és teljesen emissziómentes, elektromos hajtással, kielégítő menetdinamikával
Meredek a far, a 3,5 méteres hosszhoz mérten óriási a 2,55 méteres tengelytáv, a túlnyúlások összesen nem tesznek ki 1 métert, így városban, szűk parkolóhelyeken is könnyű manőverezni a C-Zeróval
Nem egész 3,5 méter hosszú, alig több mint 1 tonna, ráadásul helyi károsanyag kibocsátás nélkül képes utaztatni négy utast és némi csomagot a Japánban, a Mitsubishi által fejlesztett és általa is gyártott Citroën C-Zéro.
Igazi minimálautó, méretein túl anyagválasztásával is egyértelműen mutatja ezt: utasterében csakis olcsó, kopogós műanyagok veszik körül a szinte teljes mértékben műszálas, izzasztó, de amúgy kényelmes ülésekben helyet foglaló utasokat. Noha az anyagok nyilvánvalóan a korábban tesztelt Mitsubishi i-MiEV-ével azonos nívójúak, itt a világosbarna árnyalat sokkal kellemesebb hangulatot teremt, mint a nevével is japán példányban. A helykínálat passzentos, de átlagos, legfeljebb 180 cm-es testmagassággal elől-hátul elegendő, bár a vezető térdének könnyedén útban lehet a középkonzol. A 6 légzsákos, menetstabilizáló elektronikás, elektromos (csak a vezető oldalán és csakis lefelé egyérintéses) ablakemelős, központi záras, elektromos tükrös, a vezető oldalán ülésfűtéses, légkondis, Bluetooth-kihangosítós, MP3-olvasós hifis ellátmány a kategóriában a full-full extrásnak, ám a 10 163 125 forintos vételárhoz mérten szerénynek mondható.
Egy-egy cimbora például lazán elsütötte a „10 milláért nincs benne tolatókamera?” kérdést, illetve hasonló szakértéseket, de utóbbira, illetve több luxusra igazából szükség sincs, és a lényeg sem ez az igazi paradigma-váltónak számító autóban. Itt ugyanis, mint arról már tavaly és idén is írtunk, benzinmotor helyett 64 lóerős, 180 Newtonméteres, indulástól rendelkezésre álló nyomatékkal teperő villanymotor forog, közvetlenül a hátsó kerekek felett. Az ülések alatt pedig 88 cellás lítium-ion akkumulátor utazik, magyarán a hajtás teljesen elektromos. Nem kell a motor bemelegedésére várni, így abszolút nem gond, ha valaki csak kifejezetten rövid távokat tesz meg. Bizonyára akad autós, akinek bőven elegendő lenne hetente feltöltenie az akkukat, azok ugyanis a legfrissebb információk szerint nem csak a Mitsubishi i-MiEV, a Citroën C-Zero esetében is elegendőek 150 kilométerre, igaz, egy éve még csak 130 kilométeres vegyes üzemben mért hatótávról írtak a francia eredetű sajtóanyagok – tapasztalataink szerint is inkább utóbbi a valós. Telített akkumulátorokkal 129, illetve 137 km-es értékeket mutatott a fedélzeti számítógép megtehetőnek. Városban ez persze bőven elegendő, a lakott területen belüli használhatóságnak pedig kifejezetten kedveznek a parkolóhely-takarékos méretek, a dinamikára pedig igazán nem lehet panasz, a váltó nélkül, fix áttételen keresztül hajtó (de irányváltóként megtévesztően automata-váltós irányváltó kapcsolót alkalmazó) elektromos hajtáslánc félelmetesen gyorsan, 3,5 másodperc alatt gyorsít 50 km/órára. Lámpától indulva így nincs sok ellenfél, de azt nem árt tudni, hogy a belső égésű motorosokhoz hasonlóan a dinamika fokozása a hatótáv csökkenésével jár. Komoly odafigyeléssel érezhető, hogy elérhető lenne a 150 km-es hatótáv is, ám autópályázva még a 130 sincs meg. Az azonban döbbenetes, hogy 100 km/óra felett is csaknem ülésbe préselően gyorsít az elektromos csöppség, s a 130 km/órás végsebesség – ha nem is könnyű szerrel, de tartható. Nem kell aggódniuk a hegyen lakóknak sem, a nyomatékos villanymotor a komolyabb kaptatókon is gond nélkül tol felfele.
Elől-hátul jó a helykínálat, az ülések tartása minimális, mégis kényelmes a pozíció. A beszállás különösen komfortos, ugyanis a maguk alatt akkumulátorokat rejtő székek az átlagosnál magasabbra kerültek
Az elektromos hajtásból adódóan hajtás közben motorzaj nincs, a gázpedált elengedve azonban van némi „trolibuszos” hangja a mozgási energia visszatermelésének, majd a megálláshoz közelítve hallható az első féktárcsák surrogása is – a fékhatás, főként a szokatlanul intenzív motorfékkel kifejezetten jó. Menetzajként már a várost elhagyva említhető az elöl 145/65 R15, hátul 175/55 R15 méretű abroncsok gördülése, amihez 100 km/órától a szélzaj is jelentősen hozzájárul. Motorhang híján a többi zajforrás erőteljesebbnek tűnik, pedig zajmérésünk alapján a C-Zero városban luxusautósan halk, országúton a jobb középkategóriásokkal vetekszik, autópályán pedig a még mindig egy méretosztállyal nagyobb kisautók szintjét hozza. Rugózási komfort nincs sok, az elöl MacPherson, hátul hajlított merev tengelyes, DeDion futómű hangolása feszes, de legalább precíz, az egyenesfutás egészen jó, a kanyarodási oldaldőlés csekély, igaz, az első virslikerekek jelentős sikítással megelőzött csúszása miatt hamar túlkormányozottá válik a C-Zero.
Ritkák és kis méretűek az utastéri pakolóhelyek, telefon az irányváltó kar elé, néhány papír és a kezelési kézikönyv a kesztyűzsebbe, egy-egy kacat, de akár fél literes palack a műszerfal-széli fiókokba tehető
Egyáltalán nem kicsi és könnyedén bővíthető a csomagtér. A nyílás teljes értékű, a padló alatt a motor lapul
Sokat árt a hazai használhatóságnak, hogy a bőkezű alapellátmányhoz nem jár kalaptartó – legalábbis a tesztautóban nem volt. Reményt jósló ugyanakkor, hogy a műszaki adatok 166 literes kalaptartó alatti térfogatról beszélnek. Nélküle kétségtelenül nagyobb a tér, az akár függőlegesbe is állítható hátsó üléstámlákkal pedig akár 860 literig is bővíthető, ám merészség kell ahhoz, hogy bármit az autóban hagyjunk. Bátorságpróbát amúgy is követel a legkisebb Citroën. Mivel a töltő nem az autó szerves része, hanem különálló, a csomagtartóban műbőr szatyorban utaztatott egység, utcán vagy akár osztatlan kertben töltéskor lehet aggódni, hogy valaki nehogy magához vegye a berendezést. Lemerült akkuk esetén állítólag 6 óra alatt tölt tele az akkumulátor, mi harmadnyi töltéssel indítottuk a táplálást és 5 óra után már a kész felirat világított a töltőn. Ez voltaképp nem sok, de még jobb lenne, ha létezne valahol az országban gyorstöltő-állomás, ott fél óra alatt 80 százalékos töltet is elérhető lenne. Egyelőre azonban ilyen, illetve túlzottan sok publikus, normál töltő sincs az országban – egyet már tavaly üzembe állított az ELMŰ, s ez évben még további ötöt tervez.
Jól áttekinthető, informatív az egyszerű műszerblokk, az alapáras CD-rádió MP3-olvasós, USB-csatlakozós, Bluetooth-kihangosítós
Árammal kell tankolni a C-Zerót, sokat segítene, ha nem kellene a töltőt kívülről külön csatlakoztatni, hanem elegendő lenne egy lengőhosszabbítót tolni csak a beépített töltőre
Aki saját kertben, garázsban tudja hálózatra csatlakoztatni autóját, az már ma igen kényelmesen töltheti, sőt aki házára napelemet is tud tenni, az hosszú távon ingyen használhatja a villanyautót. Meglehetősen hosszú távon, ugyanis mai árakkal (vételár 10 millió forint, napelem 1,5-2 millió forint) kalkulálva mintegy fél millió kilométeres futásteljesítmény kell ahhoz, hogy megtérüljön a mai takarékos kisautókhoz viszonyított többlet-befektetés, ám a jelek szerint a jövőben a kőolaj alapú üzemanyagok egyre drágábbak, a villanyautók és a napelemek egyre olcsóbbak lesznek, s bizonyára a városi használhatóságot segítő töltőpontok is megjelennek majd. (Parkolóházak, plázák figyelem, újabb vevőcsalogató trükk lehet a töltéslehetőség!) Noha vételárával ma még nehezen emészthetők a villanyautók, a C-Zéro által is mutatott kellemes használhatóság miatt javasolható mindenkinek az emissziómentes, környezettudatos autózás, illetve az arra várakozás.
Méretek
| Hosszúság: | 3,48 m |
| Szélesség: | 1,48 m |
| Magasság: | 1,61 m |
| Saját tömeg: | 1120 kg |
| Össztömeg: | 1450 kg |
| Terhelhetőség: | 330 kg |
| Tengelytáv: | 2550 mm |
| Karosszéria-kivitel: | ötajtós |
| Csomagtér: | 166-860 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1260 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1225 mm |
| Belmagasság elöl: | 950-1000 mm |
| Belmagasság hátul: | 945 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 220 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 480 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 950 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 950 mm |
| Csomagtér magassága: | 710 mm |
| Csomagtér hossza: | 550 mm |
| Csomagtér hossza üléshajtással: | 1320 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 870 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 760 mm |
Motor és váltó
| Motor: | Elektromos |
| Sebességváltó: | irányváltó |
| Nyomaték: | 180 Nm |
| Teljesítmény: | 47 kW (64 LE) 3500-8000 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 130 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 15,9 s |
Menetzaj
| Menetzaj 50 km/óránál: | 56 dB(A) |
| Menetzaj 90 km/óránál: | 65 dB(A) |
| Menetzaj 130 km/óránál: | 71 dB(A) |
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Peugeot 208 R2
Alig mutatkozott be az új utcai Peugeot kisautó, máris elkészült belőle az első versenyváltozat - a 208 R2 egy hét múlva Korzikán debütál.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
CITROEN tesztek
Citroën DS4 1.6 THP Sport teszt 
Lényegében német példát követ a Citroën, hiszen a tömegmodell C4 alapjaira épül a sportos és prémiumos DS4. Az Audi már évek óta hasonló elvből profitál. Vajon bejön ez a franciáknak is?
Citroën DS3 1.6 THP Sport teszt 
Trükközik a Citroën: a C3-alapú DS3 önálló néven, dögös külsővel, egyedi kisugárzással kelleti magát, remek vezethetőséggel, meglepően jó minőségben. Kezdhet félni a MINI?
Citroën C3 teszt
Leginkább arra voltunk kíváncsiak, vajon az új C3 1.4 VTi Collection is hozza-e a sokat hangoztatott, javulást mutató Citroën-minőséget?
Citroën C3 Picasso Exclusive teszt
Fussunk neki még egyszer! – hangzott el a szerkesztői ötlet, és így került hozzánk a Citroën C3 Picasso 1.6 HDi Exclusive, hogy újfent bizonyítson.
Citroën C4 Picasso teszt
A legerősebb, BMW-PSA-féle turbós benzinmotorral, valamint kényelemfokozó robotváltóval próbáltuk ki a Citroën C4 Picasso 1.6 THP Exclusive modellt.
- Citroën Berlingo teszt
- Citroën C5 2.0 HDi 135 FAP Dynamique
- Citroën Nemo Combi 1.4 HDI XTR
- Citroën C4 Pallas 1.6 HDi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt
- Argentínában a WRC
- Piaci körkép: dízel kombit nagy termettel 3 millióig
- Numéro 9 lesz a Citroën nagy limuzinja
- Kizárták a Portugál rali győztesét
- Hirvonen első győzelme a Citroën DS3 WRC-vel
- Jól látható volt a csatornafedél, nem fizet a biztosító
- Citroën DS4 2.0 HDi Sport teszt
- Citroën C4 Picasso 2012 kémfotó
- Lebukásra ítéltetett a Citroën luxusautója
Használtautó.hu
|
Ár: 6.900.000 Ft Évjárat: 1971 Kivitel: sedan |
|
Ár: 750.000 Ft Évjárat: 2000 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.390.000 Ft Évjárat: 2006 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |





















































Hozzászólások (2 db)
Minden O.K. csak az energia ellátás a szűk keresztmetszet, mint minden elektromos autónál, úgy időben, mint hatótávban. A magas vételár is erről beszél (drága akkuk).
Elhiszem, hogy nagyon jók az elektromos autók, viszont néhány dologra oda kell figyelni a jövőben.
nem szennyezi a környezetet? hol és mivel állítják elő az éramot amivel feltöltik? miből és mennyi energiával állítják elő az akkukat?
mi lesz majd ha esténként 100 milló autós csatlakozik rá a vezetékre tölteni? lessz elég energia mindenkinek?
ezen az áron marad az elektromos energia vagy drágítják folyamatosan ahogy egyre több elektromos autót használunk?