Családbarát kompakt az új Opel Meriva
Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kilencven fokban nyitható ajtók – ez a legnagyobb újdonsága a kompakt Opel Merivának. De a jól bevált megoldásokkal is nagyon jó eredményre jutottak a tervezők.
Kétségkívül az ajtók a leglátványosabb részei az új Merivának, de ennél többet tud az autó. Sokkal többet
Az Opel Meriva kommunikációja az egymással szembe nyíló utastér-ajtókra koncentrál, pedig az csak a hagyományos ajtó-elrendezésnél jobb két tekintetben, és pillanatok alatt elvérzik a tolóajtóval szemben. Könnyebb a hátsó ülésen elhelyezett gyermekülésbe rögzíteni a csemeténket azáltal, hogy nem kanyarban meghajolva kell bekapcsolni az övet. Ha bevásárlás után az orral kifelé álló autó hátsó ülésére akarjuk beszórni a bevásárlást, megkönnyíti a dolgunkat, hogy nem kell hátulról megkerülni a nyitott ajtót. Minden más esetben ugyanaz a használati érték, mint a normál ajtókkal, és ezzel együtt elmarad a tolóajtótól. Becsapós, hogy az autószalonban nyugodtan fel tudjuk tárni a 90 fokban nyíló ajtókat, mert úgy tényleg kényelmesebb a ki- és a beszállás. Szűk helyen azonban már gondot okozhat a hátsó ülés megközelítése.
Az jelenti a problémát, hogy ha csak résnyire tudjuk kinyitni a hátsó ajtót, akkor nem arccal, hanem háttal előre kell beszállni, miközben a támaszkodó láb nagyon elöl van. Erre van a B oszlopra rögzített kapaszkodó, de még így is csak a hátsó pad peremére érkezünk meg, és csak másodikra tudunk helyet foglalni az ülésben. Ezt követően még egyszer előre dőlünk, és a tőlünk messze lévő kilinccsel becsukjuk az ajtót. Elöl csak ez utóbbi, a tőlünk nagyon messze lévő kapaszkodó okoz problémát, az ajtózseb nem elég masszív ahhoz, hogy annál fogva húzzuk be a meglehetősen nehéz és bivalyerős ajtókitámasztó által rögzített fémdarabot. Lehet, hogy párezer kilométer alatt már kopik annyit a szerkezet, hogy ez nem jelenti majd rögtön az ajtókárpit leszakítását, de addigra úgyis megszokja a tulajdonos, hogy maga után kell húznia az ajtót.
Szürkében komor a beltér, nehezen különböztethető meg a középkonzol rengeteg apró gombja. Az elektromos rögzítőfék széria. Jól szolgál
De ha egyszer sikerrel leküzdöttük a bejutás körüli nehézségeket, nagyon jó minőségű anyagokkal és tágas térrel vár minket a Meriva. Az általunk kipróbált Enjoy felszereltségű autó belseje nagyon komorra sikerült, ugyanolyan színű volt a felső betét, mint maga a műszerfal és a kárpitok. Kilométeres, egyhangú szürke felületek, de legalább nincs, ami zavaróan tükröződne a szélvédőn. A gomboknál alkalmazott vékonyka króm keret nem tudta oldani a szürkeséget, ahogy a középkonzol rengeteg egyforma gombjának rengeteg fehér felirata se. Az általunk tesztelt változat egyébként a kakukktojás, ennél csak szebb és színesebb belső terek választhatóak. Az anyagminőség azonban mindegyikben egyforma, és nagyon jó. Puhák az anyagok ott, ahol kell, például ahol a könyökünket pihentetjük, elegáns a műszerek króm gyűrűje. A menet közbeni szórakozásról mindössze egy rádió gondoskodik, de gondolván a hordozható médialejátszókra, elöl és hátul is van egy-egy 12 V-os csatlakozó, az első ülések támlájából asztalokat lehet kihajtatni, oda lehet rögzíteni a DVD lejátszót. A hátsó üléspad egyébként egy három részre osztott ülőalkalmatosság, amelynél a két szélső utas élvezhet minden kényelmi szolgáltatást. Ezeket hosszában lehet tologatni, a középső, kevésbé kényelmes párnázású résznél csak a ledöntés létezik, mint egyetlen mozgatási lehetőség. Ennek megfelelően a csomagtér maximalizálásakor csak két ülőhely van hátul, minimális méretű lábtérrel. Ha azonban megelégszünk az alaphelyzetben 400 literes, szabályos téglatest formájú csomagtérrel, akár nagyra nőtt emberek is kényelmesen utazhatnak a hátsó sorban is.
Alaphelyzetben is elég nagy a raktér, padlója alatt egy lapos rekesz, még lejjebb szükségpótkerék található. Bővítés után sík a padló
A rakteret egyébként könnyű megpakolni a nagyméretű, mélyről nyíló ajtón keresztül, és a bővítést is el lehet végezni a raktér irányából – igaz az ülések ledöntéséhez meghúzandó szíjak eléréséhez nyújtózkodni kell. Minden esetben a középső ülésrész ledöntésével indul a bővítés, amíg ugyanis azt nem tüntettük el a padlóban, a szélső üléstámlákat nem tudjuk eltüntetni, azok megakadnak a középső ülőlapon. Bővítés után tényleg szó szerint sík padlós a pontosan 1,5 köbméteres raktér. A hátsó rész alatt egy lapos, fedett rész, majd egy szinttel ez alatt szükségpótkerék található. Ha nem vigyázunk, könnyen az 530 kg-os terhelhetőség fölé mehetünk, vannak olyan kisautók is, amelyek 0,6 tonnával lehet megpakolni.
Azonban nem sokáig fog a Meriva tulaj ezen bosszankodni, hiszen csak kevésszer fogja teherhordásra használni az autót, az ugyanis sokkal jobb személyszállító. Kényelmes a felfüggesztése, elképesztő, mennyi mindent képes nem egyszerűen kirugózni, hanem nyom nélkül elnyelni a futómű. Még a nagy ütésekkel járó keresztirányú úthibák is csak nagyon tompítottan jutnak el a Meriva utasaihoz, akikben könnyen a tévképzet alakulhat ki, hogy Magyarországon jó minőségűek az utak. Mindeközben az irányíthatóság is megfelelő, természetesen nem egy sportkocsi, ahhoz túlságosan is nagy az oldaldőlés kanyarban, de határhelyzetben jól uralható módon négy keréken sodródik, és csak kicsit csóválja a hátsó részét bekapcsolt menetstabilizálóval. Jól eltalálták a kormányzáshoz szükséges erőt, könnyű, de nem túl könnyű a volán tekerése, az ötfokozatú kézi váltó karja is könnyedén mozog.
Igaz, de becsapós a Turbo felirat. A 120 lóerős motor olyan, amilyennek egy jó − és nagy − szívómotornak lennie kell. Nyomatékos és csendes
Az 1,4 literes turbómotor egy újabb változata dolgozott a rövidke motorháztető alatt, különös ismertetőjele, hogy egy pillanatig se feltételezné a használója a feltöltést, ha nem emlékeztetné a hátsó ajtón olvasható felirat erre. Húsz lóerővel, 120-ra csökkent a teljesítménye, ennek megfelelően még az a mérsékelt dinamizmus is eltűnt belőle, ami a 140 lóerősben tapasztalható. De ezen egy pillanatig se bánkódjunk, hiszen egy nagyon jó szívómotor lett így belőle. Lényegében már alapjárattól jelen van a turbó rásegítése, ezért nem lehet érezni lökésszerű teljesítmény-növekedést. Visszafogottan, de tétovázás nélkül viszi a biztonsági szempontból szükséges merevítések miatt nem éppen könnyű karosszériát a motor. Magas fordulaton se lesz erős, de a hangját is ugyanolyan jól titkolja, mint teljesítményét. Ilyen karakterű motor illik egy családi autóhoz, nyugodt, észrevétlenül végzi a dolgát. Mindez nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon hosszú váltót csatoltak hozzá, ötödikben 100-nál 2300-at forog a motor, ami magyarázat lehet lanyhaságára.
Kivehetőek az első ülések közötti tárolók, később is vásárolhatunk belőlük. A rögzítőfék alatt helyezték el a rádió külső bemenetét, amihez egy áramforrás is tartozik
Azonban mégsem ez lesz az oka viszonylagos ritkaságának, hanem az ára. Abszolút értékben egész jó áron adják az autót, de a feláras extrák listája már megkérdőjelezi egyes modellváltozatok létjogosultságát. Például a 120 lóerős turbómotor felára az 1,4-es szívóhoz képest 220 000 forint, további 80 000 forintért 140 lóerős motort és hatfokozatú váltót kapunk. A dízeleknél ennél is kiélezettebb a helyzet, az 1,3-as CDTI 75 és 95 lóerős változata között mindössze húszezer forint az eltérés, az 1.7 CDTI 110 és 130 lóerős kivitele között 41 000 forint a differencia. Ilyen elenyésző különbségeknél nincs értelme a lóerőkön spórolni. Az extrák megválasztásánál is észnél kell lenni. Az általunk kipróbált Merivában nagyon jól a rádió, de 150 000 forint a felára. Ennél mindössze 70 000 forinttal kérnek többet a beépített navigációs rendszerért, amely rögtön a magyar nyelv ismeretére is megtanítja az autót. Vajon a középső Enjoy szinten miért feláras extra a fedélzeti számítógép, ha mindössze 8000 forintot számláznak érte? Rejtély.
Egy kis odafigyeléssel a lehető legtöbbet tudjuk kihozni az Opel Merivából, igaz csak teljesítmény terén, a helykínálat és a belső variálhatóság tekintetében nincs különbség. Kényelmes felfüggesztés, kényelmes motorok, versenyképes ár. Manapság nincs ennél többre szüksége egy családi autónak ahhoz, hogy boldoggá tegye tulajdonosait. Az ajtókat szokni kell majd kezdetben, de egy kis szépséghiba még nem a világ.
Méretek
| Hosszúság: | 4,29 m |
| Szélesség: | 1,81 m |
| Magasság: | 1,62 m |
| Saját tömeg: | 1360 kg |
| Össztömeg: | 1890 kg |
| Terhelhetőség: | 530 kg |
| Tengelytáv: | 2644 mm |
| Karosszéria-kivitel: | egyterű |
| Csomagtér: | 400 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1364 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | mechanikus - 5 fokozatú |
| Nyomaték: | 175 Nm 1750-4800 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 88 kW (120 LE) 4800-6000 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 188 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 11,5 s |
| CO2-kibocsátás: | 156 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 6,7 l/100km |
Értékelés
| Pozitív |
| Tágas utastér, jó minőségérzet, jó ár/érték arány, kényelmes rugózás, nagy csomagtartó |
| Negatív |
| Sok egyforma gomb a középkonzolon, lomha motor, szürkében lehangoló a beltér |
Árak
| Tesztmodell alapára | 4 Ft |
| Tesztmodell ára | 4 669 000 Ft |
Lővei Gergely
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
Piacon az új Skoda Octavia RS
Kétszer annyit nő a benzin, mint a gázolaj ára
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
OPEL tesztek
Lesz keletje. Opel Mokka teszt
Érdekes szerzet a Mokka, de hogy miért így hívják, annál fontosabb a kérdés: mire való? Vagy mindegy, mert a divat voltaképp céltalan? Az Opel gömböcét turbós benzinesként, összkerékhajtással teszteltük.
Heten, mint a gonoszok? Opel Zafira Tourer teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Spórolós, olcsó, tágas - Opel Vivaro ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Jó egy gyors körre? Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Flex-szel vág fel az Opel: Zafira Tourer miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
- Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Meriva 1.7 CDTI Cosmo Automata teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Kicsit új, nagyon nagy. Felfrissült a Skoda Superb
14 órája – Újdonság
Nemsokára lesz új Superb, addig is a Skoda frissített egy jót a zászlóshajó második szériáján, hiszen ez a szokás. És még elegánsabb, na meg jóval takarékosabb is lett.
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
3 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
4 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
-
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
5 napja – Sztori -
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
3 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
3 hete – Újdonság
Kapcsolódó tartalom
- Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
- Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
- Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
- Opel Astra Classic 1.6i, 2000 – használtteszt
- Tüzet nem olt, de jól néz ki az egyenruhás Adam
- Május 11-én ismét Opel Családi Nap a Hungaroringen
- Piaci körkép: tinédzser kompaktok legfeljebb 500 ezerért
- 445 lóerő elég egy gyereknek?
- Új hajtáslánc-variációkkal ünnepli a Mokka sikerét az Opel
- Félóra kellett az egyszerű párhuzamos parkoláshoz
Cikk ajánló
Bőrtáskák támogatják az Opel új online szervizszolgáltatását
8 hónapja – Autósvilág hírei
Az Opel Magyarország egy fiatal dizájner segítségével, rendhagyó módon népszerűsíti legújabb MyOpelService nevű online szervizszolgáltatását.
Erős és takarékos: Opel Corsa 1.7 CDTI teszt
2 éve – Teszt
Egyedi felszereltségű és felettébb látványos Corsa tesztautó járt nálunk, de a kis Opelt nem fehér kerekei vagy csíkjai, hanem erős és meglepően takarékos dízelmotorja miatt kedveltük meg. Kerékpártartója is jópofa.
Átfogó fogyasztáscsökkentő program az Opelnél
2 éve – Autósvilág hírei
A következő modellév a takarékos ecoFLEX-rendszer kiterjesztését hozza az Opelnél.
-
Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt
2 éve – Teszt -
Opel Corsa 1.3 CDTI ecoFLEX Enjoy teszt
2 éve – Teszt -
Még nem árulják, de Budapesten járt az Opel Mokka
10 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 1.480.000 Ft Évjárat: 2008 / 2 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.300.000 Ft Évjárat: 2013 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.699.000 Ft Évjárat: 2007 / 9 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |




































































