Cseregyerek Amerikából - Chevrolet Malibu teszt
Chevrolet Malibu 2.4 LTZ teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Malibu az a régi-új modell, amellyel a General Motors Koreában is véget vetett a Daewoo piaci jelenlétének, ráadásul igazi világautó, hiszen Amerikában, Ázsiában és Európában is egyazon formában kínálják.
A rövidke, de annál zsúfoltabban lakott tengerparti alvóváros, Malibu nevét először csak kiegészítő típusjelzésként alkalmazta a Chevrolet, a Chevelle sorozat csúcsmodelljeit fémjelezték ezzel, majd 1978-ban vált önálló modellé. Az európai és globális piacokra idén bevezetett újkori Malibu alapos tisztogatást végez a General Motors kínálatában, hiszen leváltja a Chevrolet Epicát, koreai testvérmodelljét a Daewoo Toscát, és ezzel örökre pihenőbe is küldi a Daewoo márkát, mely a továbbiakban hazájában is Chevrolet néven folytatja pályafutását.
A közel 5 méter hosszú Malibu a GM Epsilon II padlólemezre épül, akárcsak az Opel Insignia, de annál összességében 3,5 centiméterrel hosszabb, tengelytávja viszont azonos, 2737 mm. Ennek ellenére belül tágasabbnak érződik, nemcsak elöl, hanem a második sorban is, mind lábtér, mind fejtér tekintetében, sőt csomagtartója is felülmúlja 15 literrel a német konszerntestvért, vagy ha máshonnan nézzük, vetélytársat. Az LTZ kivitellel együtt jártak a bőrözött, memóriás, deréktámaszos, elektromosan állítható ülések, melyek fotelszerű mérete kellemes, kemény tömésük miatt hosszabb távon is megfelelő kényelmet nyújtanak.
Jól áll neki a metálbordó, a négyzetes hátsó lámpákon kívül a kétoldalt kivezetett kipufogóvégek jelentik a legvagányabb részleteket
Az utastérben opeles kezelőszerveket rendeztek amerikai formák köré, a kormánykerék ugyanolyan, mint a családibb Orlandóban, vagy a dögösebb Camaróban: érthető a költséghatékonyság iránti elkötelezettség, csak nehezen elfogadható, s nem valami ötletes, hogy a teljesen eltérő jellegű autók belsejében ugyanazt a stílust próbálják eladni. Ugyanez igaz a gombokra, bajusz- és billenőkapcsolókra is, a négyzetes csövekbe illesztett műszerezés ízlés kérdése, nekem kicsit kilóg a képből. Sokféle műanyag keveredik a burkolatokon, a műszerfal felső része bőrborítású, ehhez jönnek kiegészítésképp a karbonos, krómos és bronz hatású plasztikok.
A hátsó könyöklőbe pohártartó, fedeles tároló is jutott, az ülések támláján levő zsebek a térképek, magazinok elnyelője
Bőrös a kormány és a váltókar, az átlagos termettel kicsit túl hátra pozicionált könyöklő, mely mély, kis mellényzsebbel ellátott tárolórekesz és a különféle csatlakozások − USB, AUX, SD-kártya, 12V − háza. A Chevy mérnökei szerencsére figyeltek arra, hogy legyen a fedél záródó részén egy kis rés, hogy csukott állapotban is préselés nélkül vezethessük ki a drótokat. Ezen a szinten 9 hangszórót szólaltat meg a hifi, mely kezelhető hagyományos gombokkal és részben a kormányról is. A váltókar mellett található az elektromos kézifék kapcsolója, tetején pedig egy vicc, a kézi váltás lehetősége "+-"-os billenőkapcsolóval. A tisztesség kedvéért egyszer kipróbáltam, kapcsol, OK. Hogy valójában kinek készül, az legyen a Chevrolet gondja.
Nem rossz, de nem is túl hangulatos, a kormánykerék 4 irányban állítható, a navigáció kijelzője egyben tárolófedél
Kétzónás, télen ülésfűtéssel is támogatható a klíma, a középkonzol legmeglepőbb részegysége a navigációs rendszer érintőképernyője: az alján található, kissé otromba fül meghúzásával ugyanis felnyílik a monitor, és újabb tárhelyet fed fel maga mögött. Elég erősen kell ráhúzni a bajuszkapcsolóra, hogy beinduljon a komfortindex, jobb, ha ez a funkció a leghalványabb pöccintésre is működésbe lép, a műveletre rákészülve többször kezdtem folyamatos irányjelzésbe a tervezett villantás helyett. Most következik a Malibu legelszabottabb pontja, ami az automata kezelőkarja mellé telepített visszajelző sor: az egymás alá helyezett P-R-N-D-M betűk elvileg piros derengéssel jelzik vissza, épp melyik fokozatban áll a váltó, de annyira halovány a visszajelző fényereje, hogy közepesen napos időjárásban már le kell őket árnyékolni, ha biztosra akarunk menni.
Amúgy a hatfokozatú automata nem rossz társ, pont olyan sebességgel kapcsol, hogy még ne legyen nagyon idegesítő lomhasága, ugyanakkor nem is várunk el tőle dinamikusabb váltásokat, vagyis nagyon jól passzol az autó karakteréhez. A 2,4 literes négyhengeres benzinmotor is különös fajzat. Ekkora hengerűrtartalomnál nem esünk hanyatt a 167 LE/225 Nm-es erőadatoktól, viszont már nem is túl jellemzőek a két liter feletti szívómotorok: a Mazda6-ban van picivel nagyobb, nagyjából ugyanilyen erős, a Honda az Accordhoz tartotta még meg a szintén 2,4-es, de 200 LE/234 Nm jelzőszámokat mutató blokkot, de alapvetően ez egy kihalásra ítélt kategória, hiszen szinte mindenki a leméretezés és feltöltés útjára lépett, még a nagyobb kategóriákban is. Szóval ez a négyhengeres sehol sem húz igazán nagy erővel, de krónikus gyengélkedésről sem beszélhetünk, egyszerűen inkább csak közepes.
Vérszegény hajtásláncból ennél jobbat nehéz lett volna összeállítani. Városban a túl sok kapcsoláson szalad el a gyári átlag, országúton és autópályán szeret menni hosszan, egyenletes tempóval, nem túlpörgetve, ilyenkor a kompjútere is azt jelzi, hogy elkezdtünk közelíteni a 8-as gyári átlaghoz, mely városban könnyedén ugrik 10 liter fölé. Futóművét is inkább kényelemre, semmint észvesztő kanyargásokra hangolták, nem billeg túlzottan, az íveken engedélyez némi dőlést a kasztninak, majd amerikaitól viszonylag szokatlan módon hirtelen véget vet a himbálózásnak, ezt jelenti a globális hangolás. Csúcsfelszereltséghez nagy kerék jár, 245/45 R18-as Continental Sportcontactokon gördül a Malibu, úthibákon kegyes, gördülési zaját jól szigetelték.
Örömteli, hogy nappali világítását nem formálták kiálló LED-sorrá, a kulcsnélküli nyitás-indítás lehetősége kezd az egyik kedvenc extrámmá előlépni, karakteréhez illően nem spórolták ki belőle a tempomatot. Érzékeli az esőt és a sötétedést, automata xenon fényszóróit nagynyomású spricnivel mossa, ha elkoszolódnak, és 200 ezer forintért napfénytetővel dobhatjuk fel az utastér hangulatát.
Még a kissé zavaros oldalfallal is jól pakolható a 60/40 arányban osztott hátsó támlával tovább bővíthető csomagtér
Megnyugtató tudatot biztosít légzsákjainak hosszú sora és erős szerkezete, mellyel könnyedén, minden részterületen kiemelkedő teljesítményt hozva ért el ötcsillagos eredményt a EuroNCAP töréstesztjén, értékeinkre zárható kesztyűtartóval és csomagrögzítő hálókkal vigyáz. Ilyen kerek felszereltség és ígéretes helykínálat mellett − és így a teszt végéhez közelítve − joggal merül fel a kérdés, hogy mennyibe kerül mindez. A benzines, automata váltós, csúcsmodell alapárát 8,55 millió forintban állapították meg, amiből rögtön kiviláglik, hogy ez a Chevrolet bizony már tényleg nem csak átnyakkendőzött Daewoo, hanem komoly ajánlatnak szánták az Insignia-Mondeo-Superb kategóriájában. Ezt kampánykedvezménnyel most 8,35 millióra csökkentették, de a fizetős extrákkal − metálfény 140 ezer, kulcsnélküliség 60 ezer, navigáció 300 ezer − a Malibu ára így is közel kerül a 9 millió forinthoz.
A Chevrolet imidzse világszerte a megfizethető, semmi különöset nem nyújtó, megbízható népautó képe, nálunk a 8-assal kezdődő hétjegyű szám már nem kimondottan a megfizethető kategóriát jelenti. Ráadásul nem is ezt a 2,4-es benzinest javasolnánk hozzá, hanem az Insigniából ismerős, bár egyelőre még nem kapható 164 lóerős kétliteres dízelt, melynek alapára 7,8 millió forintra várható. És kiknek? Azoknak, akiket technikailag kielégít egy autó, ami teljesíti az A-ból B-be elvárást, de méret tekintetében többre vágynak a hagyományos kompaktoknál, és szívesen fizetnek némi pluszt az extra szolgáltatásokért. Azoknak, akik főleg országúton, autópályán mennek sok kilométert, és a tiszta vezetési élménynél többre tartják a közlekedés nyugalmát. És persze mindenkinek, aki szívesen eltér kicsit a hagyományos európai-japán vonulattól, és túldizájnolt formák helyett inkább valami szálkásabbat szeretne.
Méretek
| Hosszúság: | 4,87 m |
| Szélesség: | 1,86 m |
| Magasság: | 1,46 m |
| Saját tömeg: | 1539 kg |
| Tengelytáv: | 2737 mm |
| Karosszéria-kivitel: | 4 ajtós szedán |
| Csomagtér: | 545 liter |
| Belső szélesség elöl: | 1475 mm |
| Belső szélesség hátul: | 1460 mm |
| Belmagasság elöl: | 900-990 mm |
| Belmagasság hátul: | 910 mm |
| Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött: | 240 mm |
| Ülőlap hossza elöl: | 510 mm |
| Ülőlap hossza hátul: | 500 mm |
| Csomagtér maximális szélessége: | 1190 mm |
| Csomagtér szélessége a kerékdobok között: | 1030 mm |
| Csomagtér magassága: | 550 mm |
| Csomagtér hossza: | 1160 mm |
| Csomagtér hossza üléshajtással: | 2000 mm |
| Raktérnyílás szélessége: | 950 mm |
| Raktérnyílás magassága: | 470 mm |
Motor és váltó
| Motor: | 2.4 benzin |
| Motorosztály: | Euro 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2384 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | 6 fokozatú automata |
| Nyomaték: | 225 Nm 4600 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 123 kW (167 LE) 5800 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 206 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 10,2 s |
| CO2-kibocsátás: | 188 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 8,0 l/100km |
| Tesztfogyasztás: | 9,9 l/100km |
Értékelés
| Pozitív |
| Kényelem, automata váltó, kiváló helykínálat, bőséges felszereltség |
| Negatív |
| Fogyasztás, lomha automata váltó, kanyarodási dőlés |
Árak
| Tesztmodell alapára | 8 549 000 Ft |
| Tesztmodell ára | 8 840 000 Ft |
Kétszer annyit nő a benzin, mint a gázolaj ára
Így néz ki Darth Vader SLS AMG-je
Tágas, jó, de taxinak már nem sokáig: Opel Zafira 2001-ből
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
Öt évig nem kell szervizre költeni - itthon a Renault Captur
Toyota Verso 2.0 D-4D DPF Lounge teszt
A vártnál tízszer többet adtak a Tolvajtempó sztárjáért
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
CHEVROLET tesztek
Tudja, amit kell. Chevrolet Malibu dízel teszt
Nem sokkal a benzinmotoros verzió bemutatkozása után már kétliteres dízelként is kapható a Chevrolet európai zászlóshajója, a Malibu. Alap, hogy így lesz sikeresebb.
Le a gatyával! - Chevrolet Camaro teszt 
Akármilyen ínséges és egyben zöld időket is élünk, van az az autó, melyet vezetve perverz örömet okoz 100 km-enként 20 liter benzin elégetése.
Olcsó, de torkos expresszbusz - Chevy Orlando teszt 
Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.
Utolsó pillanatban teszteltük az elsőgenerációs Captivát
Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.
Kellemes kis limo a csúcs Chevy Cruze
Kategóriák között egyensúlyoz a lépcsős hátú Chevrolet Cruze LT 2.0 D, amelyet az erősebb dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltunk.
Még több CHEVROLET teszt
Címlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
2 napja – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
3 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
4 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
3 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- A Nissantól kap teherautót a Chevrolet
- A 6-8 éves Corvette-ek gazdái sötétben nem szemük miatt látnak rosszul
- Csokornyakkendő veszkócsizmával: Chevrolet Trax tuning
- Piacon a Chevrolet Trax, sokkal olcsóbb, mint az Opel Mokka
- Két konnektor között 132 kilométert tehet meg a Chevrolet Spark EV
- Valóban amerikai villanyautót épít a General Motors
- Z/28: ilyen gyors Camaro még sosem volt
- Így is el lehet ugrani a tejért
- Első ízelítő fotón a faceliftes Chevrolet Camaro
- A NASCAR-bajnok és a kereskedő esete a Camaróval
Használtautó.hu
|
Ár: 3.400.000 Ft Évjárat: 1981 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.990.000 Ft Évjárat: 2011 / 1 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 745.000 Ft Évjárat: 2006 / 3 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |

































































Hozzászólások (5 db)
Elhiszem, nem rosszak ezek, viszont, amit furcsállok, hogy 6 hengerből csak 143 lóerőt hoztak ki + nehezebb mint a mostani autóm. Nem hiányzik belőle nagyon a teljesítmény? Nem eszik sokat? Régebben ezt a Kia Magentis-szel hasonlítottam össze, mert az is ekkora teljesítményt ad 4 hengerrel, persze használtan 1millával drágábban.
Előzmények megtekintése
A fiam vette 2 hónapja . Egy 166 lovas Mazda 6 GT-t cserélt Epica - ra . A Mazda után kicsit hiányoztak a lóerők , de már hozzá szokott az új gép lóerejéhez , ami kevesebb .A fogyasztás ami zöme inkább hosszútávú utazást takar , nyolc és fél liter / 100 km . Az előzések dinamizmusát kell átértékelni , más gond nincs . Ez egy igazi utazó autó , szinte hangtalanul falja a kilómétereket .A hat hengeres motornak lehetne egy kicsit nagyobb hangja , de adott esetben egy kis tuning ezen is segít . Ez az autó már nem Daweo , ez már amcsi feeling - et hozza .Nagyon ár - érték arányos járgány .
A családban van egy 2.o-ás EPICA , 6 hengeres ,soros motorral , 6 évesen , 140 ezres futás teljesítménnyel , és el kell mondjam , nagyon kellemes futású , extrákkal bőven ellátott , gondmentes autó . Ja , és mind ez kettő millió alatti vétel árért . Kijelentem , ennyi pénzért , nincs a piacon hasonló felszereltségű autó / sorhatos motor , bőr , stb /
Előzmények megtekintése
Elhiszem, nem rosszak ezek, viszont, amit furcsállok, hogy 6 hengerből csak 143 lóerőt hoztak ki + nehezebb mint a mostani autóm. Nem hiányzik belőle nagyon a teljesítmény? Nem eszik sokat? Régebben ezt a Kia Magentis-szel hasonlítottam össze, mert az is ekkora teljesítményt ad 4 hengerrel, persze használtan 1millával drágábban.
Jó ez, 5-6 év múlva lehet, hogy veszek egyet használtan ha létezik manuális váltóval is.
Előzmények megtekintése
A családban van egy 2.o-ás EPICA , 6 hengeres ,soros motorral , 6 évesen , 140 ezres futás teljesítménnyel , és el kell mondjam , nagyon kellemes futású , extrákkal bőven ellátott , gondmentes autó . Ja , és mind ez kettő millió alatti vétel árért . Kijelentem , ennyi pénzért , nincs a piacon hasonló felszereltségű autó / sorhatos motor , bőr , stb /
Jó ez, 5-6 év múlva lehet, hogy veszek egyet használtan ha létezik manuális váltóval is.
Szerintem ez a 2.4-es benzines teljesen rendben van (bár a teljesítménye tényleg csak középszerű), sőt a fogyasztási adatai kifejezetten korrektek!! 10 l egy ekkora blokktól automatával városban nagyon JÓ! A régebbi 1.6-os kompaktok is becsócsálnak ennyit a városi üzemben, jóval szerényebb teljesítmény mellett! Bár nyilván dobna az eladásokon egy 2.0 Turbós benzines (ami a gyakorlatban hasonlóakat fogyaszt, de jóval dinamikusabb)!