Elrontani nem tudták – DS 3

DS 3 1.6 BlueHDi 120 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs olyan márka, hogy DS, a forgalmijában ugyanúgy Citroën áll, épp csak az autón nem jelenik már meg. Túl sok minden nem változott, és éppen így tud jó lenni még mindig a DS 3.

Ez akkor Citroën, vagy nem? Sokadik DS 3 tesztautó ez, a frissítettet is próbáltuk már kabrióként és 1.6-os dízellel is, és előttük a túlhegyezett sportos Racinget is megrángattuk. Most nincs se új motor, se új kivitel, sőt, még Citroën DS 3 sincs, most simán a DS kínálatának 3-as modelljeként járt nálunk. Nem annyira bonyolult, lényegében levették a DS modellekről a Citroën emblémát, viszont új márkát nem alapítottak - legalábbis az okmányirodák szerint, tehát forgalmi szerint is Citroënként kapjuk. Nincs ezzel semmi baj, igazából azzal se, hogy lényegében nem változott a frissítés óta, még mindig pont annyira jó, mint eddig.
Csinosan takarékos. A már jól ismert 1.6 BlueHDi dízelt kapta a tesztautó, már a 120 lóerős verziót. A hangja nem túl szép, sőt, szerintem néha kicsit bántó is tud lenni a kerregése, főleg egy ilyen kis csinos karosszériában. Viszont mindent megbocsájtunk neki a tankolásoknál, ugyanis bármit művelünk vele, 6 liternél több nem megy le a torkán 100 kilométerenként. Mohón használtam, így nálam 5,5 liter lett az átlag, de simán tud egy literrel kevesebbet is. Azért nem finomkodtam vele, mert nagyon tud menni, és szeret is. Be kell lőni azt az 1700-3000 közötti fordulatszámtartományt, ahol nagyon él, és úgy egész jókat lehet vele autózni. Alatta elég gyenge, fölötte meg csak a hangja lesz rosszabb.
Még hajtani is élvezetes. A menéshez a futómű is remek társ, könnyű kisautó, üresen nincs 1200 kiló, ráadásul sportos Michelin gumikat is kapott a kis DS. Feszes, ügyesen kanyarodik, még dízelmotorral is élvezhető, bár egy hasonló teljesítményű, vagy picit erősebb benzinessel jobb móka. (Sajnos a legjobb DS 3-at, a 207 lóerős Racinget már nem forgalmazzák, abból marad a használt.) Egyetlen dolog zavar csak a vezetésében, mégpedig az üléspozíció, nekem kicsit távol van a kormány legközelebbi pontja is, ha a pedálokat kényelmesen kezelem, egyébként minden korrekt. Most viszont a hangsúly a kényelmen, pontosabban a Citroën-féle luxuson kell hogy legyen, mivel a DS 3 a franciák egyik prémiumterméke.
Hirdetés

Több frissítést elbírt volna. Csalódást okoz ebben a tekintetben, legalábbis számomra, mivel nagy változás nem történt. A bőrülések nagyon kényelmesek még mindig, a kicsit húzós felárú (900 ezer forint) Nappa bőrkárpit jó tapintású, a DS parfüm pedig még a kellemes illatokról is gondoskodik. A műanyagokkal viszont nem vagyok kibékülve, sok helyen rideg, kemény, már textúrájában sem túl kellemes a műszerfal és az ajtók borítása. Dizájnkérdésben mindig is tetszett, szerintem beleköthetetlen. Jó, egy új kormány azért jól jött volna, a nagy buci középrész már nem divat, és bután is néz ki.
Jobb, de sajnos nem tökéletes. Aztán ott vannak a kezelőszervek, végre érintőkijelzővel szerelik a DS 3-at is, ez hatalmas ugrás az előd kényelmetlen, egészen mélyre helyezett kezelőgombjaihoz képest. Sokkal jobb így használni, viszont a rendszer nem áll a helyzet magaslatán. Egyrészt lassan indul, jellemzően indítás után mire behozná a tolatókamera képét, már túl vagyunk két tolatáson is, valamint ez a része többször le is fagyott, míg nálam volt. Valamint az egész logikája nehéz, a beállítások menüpont alatt kizárólag a hangzást tudjuk állítani, és a menetadatokat is itt tudjuk lekérdezni a kormány mögötti kapcsolóval, nem a műszerek között írja azokat ki. Ja, és van egy dedikált DS gomb is a váltó előtt, ami nyomkodható, de nem csinál semmit.
Lehet válogatni, de érdemes? Nem túl széles a kínálat az ilyen DS 3-féle mindenfelé variálható divatautókból. Van még a Mini, bár jelentősen drágábban, a Fiat 500 igaz gyengébb dízelmotorral, illetve az Opel Adam, ami dízellel egyáltalán nem elérhető. Ezek közül viszont még mindig a DS 3 talán a leghasználhatóbb, hátul két felnőtt egész jól elfér, nem csak láb nélkül, mint a többiekben, valamint csomagtartója is használható. Ebben a felszereltségben igaz már húzós, a tesztautó közel 9 millió forint, és még nem is nyitható tetős. Már csak azért is tűnik kicsit soknak, mert nem a legfrissebb technikáról és anyagokról van szó, egy új lökhárítóval és egy nehezen kezelhető érintő kijelzővel bővítve kicsit keserédes a kép. Ugyanakkor még mindig remek, és tudva, hogy sokat nem változott mióta megjelent, talán megfontolnám egy jó állapotú használt példány vadászását.
Értékelés
Pozitív
Bőséges variálhatóság, sok helyen minőségi anyagok, takarékos és nyomatékos dízelmotor, élvezetes vezethetőség és korrekt helykínálat
Negatív
Kevés frissítés, lassú és logikátlan központi kijelző, helyenként prémiumnak nem nevezhető anyagok
Árak
Tesztmodell alapára
7 270 000 Ft (2016.10.31.)
Tesztautó ára
8 885 000 Ft (2016.10.31.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1560 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 3500 1/min-nél
Nyomaték:
285 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.30 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
3,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3948 mm
Szélesség:
1715 mm
Magasság:
1458 mm
Saját tömeg:
1090 kg
Össztömeg:
1612 kg
Terhelhetőség:
522 kg
Tengelytáv:
2452 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
285 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1410 mm
Belmagasság elöl:
910-990 mm
Belmagasság hátul:
870 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
170 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
970 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
550-820 mm
Csomagtér hossza:
670 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1260 mm
Raktérnyílás szélessége:
900 mm
Raktérnyílás magassága:
710 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1560 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
285 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 3500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.30 s
CO2-kibocsátás:
108 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
3,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    Ne légy csalfa romlejjó, aki a pitiség két farpofán ülő bamba szobra. Van, ami ennyibe kerül és vannak, akiknek ez nem számít. Gondolj arra, hogy mindannyian áldozunk az élvezeteknek, van, akinek ez jelent örömöt. Csak a csalfa meg menőmanó félre proletároknak különleges ez.

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    Nem rossz kis auto, de sportosnak, 1.6 dizelmotorral?? Közel 9 millio forintert? Szep-szep, de nem fizetnek erte ennyit, ha sportos kisautot keresnek. Akkor inkabb egy Opel Corsa OPC. Olcsobb is.
    Ettöl függetlenül tetszik, de draganak tartom nagyon.

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    Én még emlékszem arra, amikor a GYÁRI pótféklámpákat kiköttették a behozatal során, mert a Ladákon ilyet nem látott a nagyrabecsült szakember… (Aztán amikor uniós jogszabály tette kötelezővé (ENSZ szabvánnyal megtámogatva), akkor beadták a derekukat)

    Hasonlóan problémásak voltak az akkor szokatlan ikerlámpás japán sportmotorok, ki kellett iktatni az egyik lámpáját, hogy szabályos legyen. Merthogy ,milyen már az, hogy a gaz imperialistáknak kettőre is telllik…

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    Onnantól kezdve, hogy saját, önálló emblémát kapott, és sehol nincs ráírva az autóra, hogy Citroen, ez már egy ugyanolyan különálló márka, mint a Lexus, az Infiniti vagy az Acura. Bár elég furán fest a kocsi hátulján, hogy:”DS DS3″… Tipikus franciás átgondolatlanság. Arról nem is beszélve, hogy a kormánykerékre miért nem tudták ugyanazt az emblémát tenni, mint ami a karosszérián van?:)

    A lényeg: immáron 3 márkával folytatja “invázióját” a PSA-csoport:)

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    Szerintem a Mini is ellenfle ennek.

    Rozsenek:

    Kulfoldon sem vannak tisztaban rengeteg dologgal a vizsgaztato helyeken. Gyari ablaksotetitest nem akartak elfogadni mert eltakarta a gyari potfeklampat.

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    Nem csak az okmány irodák nem napra készek, hanem a vizsgáztató szervizek sem szerintem.Nyomokban tudják csak vagy egyáltalán nem milyen szabályok vonatkoznak pl.: pót ködlámpa, menetfény felszerelésére a pótféklámpa már úgy néz ki elfogadott, ha nem gyári.
    Nekem az a tapasztalatom, hogy ha nem gyári akkor simán leráznak, hogy nem lehet rajta.Sőt még egyes tompított/reflektor égőkkel sem vannak mindig tisztában.Egyszerűbb azt mondani NEM GYÁRI akkor nem lehet.
    Gondolom ezek nem csak az én tapasztalataim.

  • 2017.10.28. at 01:14
    Permalink

    [i]“legalábbis az okmányirodák szerint”[/i]: Ugye a Lexust már ismerik? 🙂 Mikor is voltak naprakészek? Pótféklámpabetiltása a 90-es években, kötelező hátsó sárvédő, a magyar szabályozás sosem volt híve a legfrissebb tendenciák naprakész átvételében.

    A mai EU tag kényelmünkben alig emlékszünk mennyi marhaságot találtak ki amíg lehetett. És ha lehet akkor még mindig ökörködnek az Autó kellékeivel…

    A konkrét autót ileltően, én odatenném melléje az Alfa Mitot és az Audi A1-et, mint sportos női autót. De szerintem Mazda 2 is lesz rendes motorral sportos fílinggel…

Vélemény, hozzászólás?