Majdnem Focus, de árával is. Ford Fiesta 1.0 teszt

Ford Fiesta 1.0 GTDi 125 Titanium X teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Remek kocsi a nemrég frissített Ford Fiesta, s jó eséllyel marad a legnépszerűbb kisautó. De vajon tényleg olyan hű, de takarékos a 3 hengeres turbómotor?


A Ford Fiesta a kisautók legnépszerűbbike (nem itthon, Európában), de ez nem újdonság. Az újdonság az, hogy nemrég kívül-belül felfrissült. Vezettük a nemzetközi bemutatón, s korábban teszteltük már itthon is, de "csupán" az ördögi ST sportváltozatot 1,6 literes turbómotorral, 182 lóerővel, háromajtósan. Most egy Candy Blue "cukikék" ötajtóshoz volt szerencsénk orrában a kétszeres Év Motorja 3 hengeres, 1 literes, feltöltéssel komoly 125 lovas benzinessel. És persze gazdagon felszerelve, ahogy az már csak lenni szokott. Legyünk poéngyilkosok? Tessék: az árán és fogyasztásán kívül abszolút elégedettek voltunk vele. Viszont a magyar ugye abszolút ár- és fogyasztásérzékeny piac. Most akkor örülünk?
Hirdetés
Örülünk, mert a Fiestával továbbra is élmény autózni. Kormánya, futóműve, váltója, gázreakciója is átlag feletti. Utóbbi nagy szó a mai világban, s az is megsüvegelendő, hogy a 999 köbcentis turbómotor imád pörögni, nem fullad ki még 5000-es percenkénti fordulaton túl sem. Kerek 200 Nm-es, tehát igen combos nyomatéka már 1500-tól a sofőr rendelkezésére áll, s a 9,4 mp-es 100 km/órára gyorsulása szintén szuper. Lent nem vibrál, hangja kihúzatva legfeljebb csak mosolyogtatón wartburgos. Széria stop-start rendszere gyors, finom.
Azonban a fogyasztása... A gyári kombinált érték 4,3 l/100 km, ami az uszkve 1,1 tonnához képest is szenzációsnak mondható, ellenben a fene tudja, miként lehetne reprodukálni vagy minimum megközelíteni. A tesztautó nálunk a fedélzeti számítógép szerint 7,5, a tankolást követő kalkuláció alapján 8 litert evett - mentségére szóljon, hogy javarészt városban hajtottuk, s hogy még "bejáratós" volt órájában alig néhány száz km-rel. Autópályázóknak még idevágó információ: 130-nál 2900-at forog a motor, a zaj közepes (a gumiké és a szélé elnyomja a motorét, a váltó 5 fokozatú, de nem érezni egy hatodik gang hiányát).

A sportosnak hívott ülés elöl kényelmes, oldaltartása is van és deréktámaszos, magasságában tág határok közt állítható, kellően mélyre engedhető. A könyöklőt ugyanakkor nem tudjuk előrébb húzni, cserébe tárolóhelynek öblös. Az ajtózseb is az. A kesztyűtartó átlagos. Rámolni még a középkonzol mélyedésébe és a kézifék környékére lehet, hátul meg az első üléstámla térképzsebe várja a cuccokat.
A második sor székei kevéssé formázottak, a kardánalagút magas, a ki/beszállás átlagosan kényelmes vagy kényelmetlen. Hely a szokásosnál se több, se kevesebb - hátul középen senki nem szeret majd utazni a Fiestában. Ahogy egy rakás nála nagyobb autóban sem.
Miként a facelift méretbeli változásokat nem hozott, a csomagtartó is közepes: mankókerékkel 276, defektjavítóval 290 literes. Bővíteni majd' egy köbméterig 1/3-2/3 arányban osztott támladöntéssel egyszerű feladat, de a padló lépcsős marad (ha beruházunk a variálható és emelhető padlóra, akkor sík is lehet a felület). A rakodóperem magassága, a nyílás szélessége-magassága is olyan, hogy lelkesedni nem tudunk érte, azonban belekötni sem érdemes. A Fiesta egy "klasszikus" kisautó 4 méter alatti hosszúsággal és a 2,5 métert alulról súroló tengelytávval, ergo csodákat várni hiba volna tőle.
Az anyagminőség, az összeszerelés, a kidolgozás és a dizájn viszont nagyobb és (még) drágább ligát idéz. (Ahogy a vezethetőség, az útfogás, az egyenesfutás is.) A sok-sok csilivili dekorelem igényesnek látszik és trendi. Még a mélységben is állítható, szépen bőrözött volán karimája is fényes fekete csíkkal megbolondított - tesztautónk nyilván a csúcs Titanium X felszereltségi szintet képviselte. És ez már tejben-vajban füröszt egyebek mellett a már említetteken túl olyasmikkel, mint automata klíma, bőr-szövet kárpitozás, ülésfűtés (elöl), kiegészítő fűtés, az aston martinos frontrészen szakajtónyi krómmal és LED-es nappali menetfénnyel, 16 colos alufelnivel, prémiumos szőnyegekkel. Na ja, prémiumos az extralista és az árazás is, magyarán jó pénzért szinte minden van. Mielőtt a különlegességekre térnénk, azért jegyezzük meg, hogy széria a visszagurulás-gátlós ESP, a 7 légzsák, az első villanytükörpár és az elektromosan állítható külső visszapillantó tükör is.
Szóval az extra extrák: kulcs nélküli nyitás és indítás, fény- és esőszenzor, tempomat, tolatóradar és -kamera, fűthető első szélvédő, Sony hifit, 5 colos színes TFT kijelzős, navigációt, Bluetooth-kihangosítót, USB-csatlakozót, hangvezérléses, vészhelyzeti segélyhívós SYNC rendszert is tartalmazó "Ice csomag 68", 30 km/órás sebességig működő Active City Stop, nagy hátsó légterelő, sötét üvegezés a B-oszloptól, 17 hüvelykes könnyűfém kerék, stb. A MyKey szolgáltatás a Trend kiviteltől dukál: ez az a holmi, amivel a szülő távfelügyelheti és korlátozhatja mondjuk a friss jogsis lurkót. Hogy ne iktathassa ki a menetstabilizáló elektronikát, ne száguldozhasson pl. 140-nél gyorsabban, ne bömböltethesse a hifit egy szinten túl, addig meg sehogy se, amíg be nem kötötte magát.
Milyen még a Fiesta? Könnyen vezethető, (főleg radarral és/vagy kamerával) könnyen parkolható, virágosztogatós Eco-módban sem levegő után kapkodós, s a tesztnapok tapasztalataiból kiindulva az utca népének bőven bejövős. Személyre is szabható a megannyi színnel-matricával-miegyébbel. És hát mindennek megfelelően messze nem olcsó. A 125 lovas 1.0 GTDi EcoBoost motoros és ötajtós modell alapára listán 4 485 000 millió forint, egy ilyen Titanium X csomagos és még egymilliónyi extrával megtömött verda ára már majdnem 6 millió magyar pénz. Igen, ezért már Focust kapni meg még egy csomó más és méretesebb autót is, ez van. Nem csak a Fiesta jár ebben a cipőben, hogy egy ilyen lábszagú képzavarral éljünk. Különben is, van sok-sok szerényebb teljesítményű és árú motor benzines és dízel is, sőt, kétkuplungos Powershift automata váltó szintén elérhető az 1.6-os szívó benzineshez. Nagypálya van, már "csak" vevők kellenek az ünnephez.
Értékelés
Pozitív
Eltalált a forma, minőségi a beltér, kényelmes, jó vezetni, gazdagon felszerelhető, extra biztonságos, kompakt érzetet ad
Negatív
Városban elég sokat fogyaszt, drága
Árak
Tesztmodell alapára
4 485 000 Ft (2013.06.13.)
Tesztautó ára
5 888 000 Ft (2013.06.13.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
92 kW (125 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
200 Nm 1500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
Végsebesség:
196 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3970 mm
Szélesség:
1722 mm
Magasság:
1467 mm
Saját tömeg:
1122 kg
Össztömeg:
1575 kg
Tengelytáv:
2489 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
276-974 l
Belső szélesség elöl:
1380 mm
Belső szélesség hátul:
1280 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
170 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér magassága:
570-830 mm
Csomagtér hossza:
600 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1350 mm
Raktérnyílás szélessége:
960 mm
Raktérnyílás magassága:
680 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
5
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
200 Nm 1500 1/min-nél
Teljesítmény:
92 kW (125 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
196 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
CO2-kibocsátás:
99 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:25
    Permalink

    Én sem vagyok a híve az efféle pici motoroknak de attól függetlenül kipróbálnám, hogy megy. Hosszú távokon biztos ez is elfáradna. Egyszer volt még régen 1 2-es puntonk 1.2 16v 80Le pörgött az is mint az állat 7000-es fordulatszámmérő volt benne piros skála nélkül de az leforogta a 7000-t ott dadogott le. végsebessége 180Km/ó volt 960kg-al. Ez a kis ford 140kg-al nehezebb de 45Le vel erősebb + még turbós is úgyhogy ennek is mennie kell mint a golyó. A kis puntón érezni lehetett több 100km-es huzamos menet után, hogy mintha fáradna, túlhevülne. Ezt nem éreztem az alfánkon amiben 2.4JTD motor volt 5 hengerrel azzal mentünk 1000-1500km-t és úgy szálltam ki belőle mintha 20km-t mentem volna vele. Nem hevült túl nem lehetett érezni rajta, hogy fárad a motor. Én ezért maradnék a nagyobb ccm-nél.

  • 2017.10.30. at 02:25
    Permalink

    Ha jobban pörgetik, jobban is megy, ennek pedig benzin az ára. Ezek a kis turbósok minden szempontból sokkal jobb motorok, mint a felmenőiket alkotó szívó benzinesek. Fürgébbek, rugalmasabbak, csendesebbek, kevesebbet fogyasztanak. Semmilyen indok nem jut eszembe a szívó motorok mellett.

  • 2017.10.30. at 02:25
    Permalink

    Az ecobbost lényege pont az hogy nyaomtékos, ezért nem kell pörgetni. Persze ha pörgetik akkor sokat fog fogyasztani. De elvielg a szívóbenyák pörgetősebbek mint az őket kiváltani szánt donwsize-olt turbósok…

  • 2017.10.30. at 02:25
    Permalink

    szerintem “bejáratva” sem fog a fogyasztása 6-7 liter alá menni, max autópályán….
    fizika törvényeit nem lehet felülírni…a teljesítmény növelés három lehetősége:
    hengerekben a középnyomás növelése
    fordulatszám növelése
    üzemanyag, és levegő többlet juttatása a hengerekbe

    az első lehetőségnél az üzemanyag kompresszió tűrése a határ, a másik kettő
    fogyasztásnövekedéssel jár..

    Az Ecoboost meg feltöltött és pörgős motor is…

  • 2017.10.30. at 02:25
    Permalink

    Szép, biztos jó, vagány, de ahogy a szerző is utal rá: irreális áron.

    A belépőárához képest 700 ezerrel olcsóbb most a Swift GLX (2,65 M körül), 7 légzsákkal, klímával, ESP-vel, 1,2-es 95 LE-s motorral, elektromos cuccokkal, stb.
    Az sem csúnya, nem egy régi modell, helykínálatra kb. ott van, és legalább magyar munkaerőt támogat a vásárlója.

Vélemény, hozzászólás?