A nagy kérdés – Ford Mondeo teszt

Ford Mondeo 2.0 SCTi EcoBoost teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nagy kérdés nem az, hogy jó-e az új Mondeo vagy sem, hanem, hogy fő ellenfeleihez képest mivel tud többet az éveket késő középkategóriás.


Korán lelőtt poén. A Ford Mondeo ötödik generációja (mert az 1993 és 2000 közöttit két szériának tekinti a gyár) sajnos már elvesztette a meglepetés varázsát, hiszen 2012-ben mutatták be a vele technikailag azonos, amerikai piacra szánt Ford Fusionnal együtt. 2013 nyaráról 2014 őszére csúszott a piaci bevezetés, amiben szerepe volt a genki gyárbezárásnak, meg persze a Ford lassúságának is. Az új generáció már Valenciában készül és a CD4 nevű platformra építik. Dacára a késleltetett végkifejletnek, a történet mégsem lett unalmas, a Ford ugyanis mindent belepakolt európai csúcsmodelljébe.
Hirdetés


Ennyi vágyódó tekintet nem tévedhet. Az autóval eltöltött egy hét hosszú ismerkedéssel indult. A nagy és különleges fehérben csillogó testen idegennek hatott az Aston Martin utánérzet hűtőmaszk és mellé a Mustangot idéző apró lámpák is. A hatalmas oldalfelület a viszonylag kicsinek tűnő ablakokkal, meg a ferde háttal nem lett elsőre a kedvencem és ebben a tesztautó hátsó szárnya, küszöbtoldatai és a 19 colos kerekei sem segítettek. Aztán egy este a hátulja felől közelítettem a parkoló autó felé, ami üdvözlésképp kellemes fénnyel fogadott. A feláras led fényszóróknál szerintem van sokkal jobb a kategóriában, de a hátsó lámpák formája ma is nagyon szép, hiába hordta ezt a formát már az előző széria is. A hátsó nézet megtetszett, idővel pedig arra lettem figyelmes, hogy a többi autós, pláne a villamoson ülő utasok egy emberként vizslatják a szép fehér autót és feltehetőleg sikeres sofőrjét: jelen esetben engem.

Ha jól ülök, akkor már szinte minden oké. Lendüljünk túl a külsőn annyival, hogy mindenki döntse el magának, tetszik vagy sem az új Mondeo. Azt is, hogy szép-e önmagában, meg hogy melyik kategóriatársánál (Opel Insignia, Volkswagen Passat, Peugeot 508, Skoda Superb) tetszik jobban. Merüljünk el a belső térben, amiről előre annyit mondanék, hogy mivel a tesztautó a legerősebb benzines, így hozzá eleve már a Titanium szint a belépő. Ebből adódóan összetettebb, személyre szabható műszerfalat és nagyképernyős érintőkijelzőt kaptunk hozzá. A feláras bőrülések elektromosan állíthatóak és a csodaszép, otthonos árnyalatú Medium Soft Ceramic színű kárpit feszül rajtuk. Ha valamit, akkor az ülést nem érheti kritika, ez már majdnem a Volvók kényelme. Nyilván nem véletlenül, hiszen a svédek pár éve még a Ford fennhatósága alatt "tervezték az ergonómiát". Furcsa, de adott esetben kompaktoknak is hosszabb az ülőlapja, például a legutóbbi Focus tesztautóban is 52 centi volt az első laphossz. Mégis a Mondeo székei nagyautós jellegükkel viszik a pálmát. A beltérben még a lyukas, lebegő középkonzol is volvós emlék, de a vezető melletti karfa gombjai sajnos nem lettek tökéletesek. Nagyon elöl vannak a pici kapcsolók, én háromszor is behajtottam menet közben a külső tükröket, pedig csak az ablakot szerettem volna felhúzni.

Nem prémium, de tud mindent. A tesztautóban holltérfigyelő, sávelhagyás figyelmeztető, sávtartó asszisztens (holttérszenzor), parkolássegédlet és ráfutás figyelmeztetés is segített a biztonságos közlekedésben. A Mondeo nagy kunsztja az alig 57 ezer forintnyi felárat jelentő biztonságiöv-légzsák. A hátsó szélső utasok felsőtestét érő erőhatást a hagyományos övnél szélesebb párna hivatott eloszlatni. Ez persze nem játék, ahogy az sem, hogy egy komolyabb karambol esetén törik a borda, vagy "csak" reped. Csak azért kár, hogy az adaptív tempomat nem működik 30 km/h alatt, így pont a városi araszolásban nem kímél meg a lábmunkától, mint például a Mercedesek, amúgy a rendszer nagyobb tempónál profin dolgozik. A Mondeo beltéri anyagai jó minőségűek és ezek eldolgozottsága is szép, egyedül a középkonzol és a navigáció képernyőjének környéke sikerült az elvárhatónál sivárabbra. A Volkswagen Passat ornamentikájához képest a Mondeo ebben a versenyszámban alulmarad.


Megy, de eszik is. A négyajtós Mondeo már csak hibrid lehet, így a Turnier kombi és a szedánnál sokkal praktikusabb ötajtós ferdehátú a kínálat magja. Összesen háromféle benzinmotor közül az alap 1.5-ös, 160 lóerőshöz kéziváltó jár, de rendelhető automataként is. A 203 és 240 lóerős (a tesztautó az utóbbi) kétliteresekhez meg alapból a duplakuplungosokhoz mérten talán lassú, amúgy igen jó hagyományos hatgangos automata jár. A nagyobb dízelekhez PowerShift duplakuplungos automatát társít a gyár. A legerősebb benzines gyári vegyes fogyasztása 7,3 liter, városija 10,2. Én nem szeretek és nem is tudok tötyögni, ugyanakkor reggel és este is a napi csúcson kell átvágjam magam. Kevés országúttal - amiben volt andalgás 75 km/h-val és tempomattal - több várossal 14,8 liter lett a tesztátlag. Sajnos ez elég sok, mert nem örömautózással, hanem közlekedéssel jött ki. Hiába a start/stop, ha pár másodperc után rendre újraindítja a motort és beteges, ingadozó alapjáratot produkál. Tudjuk be ezt a korai gyártású tesztautónak, ahogy a kormos kipufogót is. A 240 lóerős benzines a nem éppen pehelysúlyú Mondeót elég jól viszi. Az automataváltó viszont kicsit túlpánikolja a dolgot; az enyhébbnek szánt gyorsítást is nagy visszakapcsolási cirkusszal tudja le. Vele az utazás inkább autópályán jó, 130-nál például csak 2500-at forog, de már 90-nél is a legmagasabb fokozatot használja.

Még mindig a kategória élsportolója? A Mondeót hagyományosan a precíz kormányzása és a németesen kemény futóműve miatt lehet szeretni. Ez mára az autó általános finomságával lett árnyalva, de a konkrét tesztelt példánnyal akadt némi bibi. Nem a kanyartulajdonságokkal, mert azok remekek; úgy tart, mintha sínen húznák, provokálva is kiszámítható marad a viselkedése. A baj a 19 colos felnikkel van, rögtön két okból is. Túl alacsony a gumik oldalfala, ez látszik a korábbi tesztelők által hátrahagyott karcokon, meg sajnos érezni is lehet ezt. Jön egy pár tipikus budapesti csatornafedél - mondjuk egy a szintből kilógó, egy pedig gödörszerűen mély fajtából - és máris lebiggyedhet a szánk. A futómű a malomkerekekkel durván átadja az ütést a kasztninak, ami még elviselné azt, de az üvegtető már nem, így éktelen nyekergés mellett szidhatjuk a mindenkori városvezetést. De mást hibáztatni könnyű, inkább vegyük a kisebb kereket, mert már a 17 colos, ezekhez képest ballonos kerékkel is jól mutat a Mondeo. Ez így ebben a kategóriában nem méltó, mert bár az Insignia is tud recsegni, meg az 508-as is, de például a Passat nem.

Egy rázós hét után. A Mondeo szép is, nagy is, és bár ki lehet kezdeni pár dologért, de a csomag így ahogy van nagyon erős. Tengelytávja még a Skoda Superbénél is hosszabb, a hátsó lábtér viszont nagyobb a Passatban. Míg a Passatot a legjobb értelemben vett ásítós unalom szinonimájaként írhatjuk le, addig a Mondeo hozzá képest maga az agilitás. Kérdés, hogy ebben a méretosztályban van-e erre a szükség? A vásárlók szerint igenis van. A 240 lóerős, automata benzines Mondeo listaáron alig több mint 10 millió forintért kapható, élből sem szegényes a felszereltsége. A csak 220 lóerős, DSG-s szedán Passat ezzel szemben a vele összemérhető Higline szinten már 10,8 millióba kerül. Van ennyiért 250 lóerős, turbós automata Opel Insignia is, Sport, vagy Cosmo kivitelben is 10,7 millióért; nagyobb önsúllyal, kevesebb hellyel és 250 lóerővel. Nem kis árak és nem is kis nevek. Igazságot tenni olyan lenne, mint vallásról vitatkozni. Ki kéne próbálni egy maximum 17 colos kerekű, üvegtető nélküli és dízel automata Mondeót is a releváns döntéshez. Addig viszont én az átfogó, kiegyensúlyozott kellemesség érzete miatt inkább a Passatot választanám.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes ülések, stabil futás, mértes csomagtartó, gazdag felszereltség
Negatív
Túl kemény futómű, beltéri zörejek, helyenként fantáziátlan kialakítás
Árak
Tesztmodell alapára
10 005 000 Ft (2015.04.18.)
Tesztautó ára
14 162 000 Ft (2015.04.18.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1999 cm3
Teljesítmény:
176 kW (239 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1900-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
240 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4871 mm
Szélesség:
1852 mm
Magasság:
1482 mm
Saját tömeg:
1552 kg
Össztömeg:
2230 kg
Terhelhetőség:
678 kg
Tengelytáv:
2850 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
541 l
Belső szélesség elöl:
1540 mm
Belső szélesség hátul:
1540 mm
Belmagasság elöl:
900-990 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
245 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
120 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
880 mm
Csomagtér magassága:
490 mm
Csomagtér hossza:
1140 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1080 mm
Raktérnyílás magassága:
770 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 6 fokozatú
Nyomaték:
340 Nm 1900-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
176 kW (239 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
240 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
CO2-kibocsátás:
169 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
14,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    Én is az MKIV-es Mondeóval szemezgetek — elárulnád, hogy a tied hány éves, és hogy zörög-e a belseje? Erre nagyon kíváncsi lennék. Előre is köszönöm!

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    Hát nekem ebben a kategóriában kinézetre a Honda Accord tetszik. Hasonló felszereltséggel már 8,4 milliótól kapható. Ez az új Mondeó kicsit hombár lett, meg technikailag sem egy jó gép. Sokat eszik, és nem is megy úgy, mint egy Accord. Nem kellene.

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    Nekem egy mkv4-es Mondeo – m van és ez is tud enni. De a fogyasztást nem egy hét után kell kiszámolni, hanem 1 teljes tank után, amikor újra telitöltjük.
    Amúgy kényelemben első osztályú, hogy elfér minden benne az is nagyon szuper. De ha valaki nagy kocsit vesz, az kombit vegyen, hiszen a nagy kocsi előnyét fokozhatjuk vele. Attól kapok agyfrászt, amikor egy nagy autónak csapott a háta és alig van rés, ahol a bőröndöt betehetjük.
    Az új mondi tetszik, belülről is. A felnivel kapcsolatban igaza lehet a cikk írójának.

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    hát lehet hogy nagyot nőt a focus, de nmtom probáltál már abba beülni hátra, gyakorlatilag semmi hely sincs benne, a mondeoban legalább hely van böven, hát igen ennyibe kerül, van aki bizt ad érte ennyit….

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    Ezzel a motorral, felszeltséggel és fogyasztással, de főleg ezen az áron nem sok új fog gazdára találni! Van ennél sokkal józanabb ajánlat akár a márkán belül is. Szubjektív vélemény ugyan, de nekem a külseje tetszetős, nem olyan végletekig unalmas, militarista, mint a német prémiumok.

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    Sokakkal ellentétben nekem meg pont az eleje nem tetszik És nem csak a Mondeoról van szó, hanem a teljes Ford palettáról, hiszen mindegyik illeszkedik az egyedn design vonulatába. A Fiesta, Focus, C-Max, Mondeo, S-Max, Galaxy (kihagytam valamit?) is megkapta ezt a nagy ovális hűtőrácsot, szerintem a korábbi változat mindegyik modell esetében jobb volt. Belül egyébként jó lett, és a hátuljával sincs gond. Akikkel versenyeznie kell, az az Insignia (ami jó, de kisebb), a Hyundai I40, esetleg a Peugeot 508, Skoda Superb. A VW Passat már egy kicsit más ligában játszik. Az ilyen autók nagy többsége céges kocsi, legalábbis hazánkban. A flotta beszerzések döntik el a sorrendet. És ebben a Ford mindig jó volt.

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    nem tudom minek kell rá a toldat, csak magasítja, no mindegy, orra jó lett egyébként, hátsó traktus meg unalmas, jellegtelen -ellentétben az elejével- . viszont sziluettre..hát, hogy is mondjam, nem egy insignia 😀 kicsit olyan baltával faragott, de praktikusabb, ez tény.

  • 2017.10.28. at 19:05
    Permalink

    15 liter…ennyit haveromnak a szakadt háromezres 164-es alfája evett. Cserébe az még szakadtan is egy élmény volt, világított rajta minden, de ment mint a barom 🙂

    Az ezres benzines biztos sokkal jobb, remélem jövőre jön a 2 hengeres 600-as is!

Vélemény, hozzászólás?