Magyar utakon és árkon-bokron át nyúztuk: itt az új Ford Ranger
Ford Ranger menetpróba
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Jó dolog pozitívan csalódni, márpedig én feltétlen pozitívan csalódtam az új Ford Rangerben. Nem arról van szó, hogy meggyőzött volna a megannyi, Budapesten rohangáló, platóján rakományt ritkán hordó túlméretes pickup létjogosultságáról, mint városi autó, sőt praktikuma családi kocsiként is több mint megkérdőjelezhető a − felépítmény nélkül − zárt csomagtartó hiánya miatt. Viszont arra, amire eredendően való, azaz árkon-bokron át csapatásra, úttalan utak fölényes legyőzésére tökéletesen alkalmas úgy, hogy közben aszfalton sem ügyetlen, sőt kimondottan kényelmes, és már-már személyautósan, böszmeségét feledve vezethető.
Mert ugye a Ranger, miként kategóriatársai is, alapvetően egy haszonjármű, egy teherautó, egy munkaeszköz, egy célszerszám, egy igavonó, nem más. Alapvetően. Csakhogy ezek a dögök idővel divatos szabadidő-autóvá avanzsáltak, beköltöztek a városokba, s nagyon nem pusztán trágyacipelésre használatosak. Főként nem arra. És nem szimpla vagy nyújtott, de ötszemélyes dupla kabinosként adják el belőlük a legtöbbet − a pickupok a sajtótájékoztatón hallottak alapján a hazai piac 3 százalékát adják. Az új Ranger globáltermék, a világ több mint 180 országában forgalmazzák thaiföldi, dél-afrikai és argentínai gyártásból.
Az elődhöz képest marconább és modernebb megjelenésű kékoválos pickup minden irányban számottevő helyet követel magának (hosszban pl. 28, széltében 6 centit nőtt), hasmagassága (maximum) 241 mm-es, terepszögei 28/26/24 fokosak, gázlómélysége, amire a Ford igen büszke, 800 mm, vontatóképessége durva 3,35 tonna, külső és belső rögzítőfüles platójának hossza 1549, -szélessége 1560 mm. Felszereltsége gazdagodott: az XL alapmodellnél is széria egyebek mellett az ESP, az oldal-, függöny- és térdlégzsák, na meg az elektronikus, menet közben kapcsolható összkerékhajtás felezővel. Az XLT szint már bőrkormányt, deréktámaszos vezetőülést, hűthető tárolórekeszes könyöklőt, fűthető első szélvédőt, esőszenzort, elektrokróm visszapillantó tükröt, Bluetooth-kihangosítót, USB-csatlakozót, ködlámpát, könnyűfém kereket, krómacél hátsó fellépőt, oldallépcsőt, tempomatot és (manuális) klímát is kínál. A bukócsöves Limited verzió alufelnijei 17 colosak, fűthető bőrülései motorosan mozgathatók, üvegezése sötétített, világítása és (kétzónás) légkondija automata, a tolatást radar segíti. A spéci Wildtrak esetében kamera is.
A nagyvonalakban Szentendre-Balatonfűzfő-Lovas-Hévíz-Ajka-Balatonfüred-Budapest útvonalon a kedves szervezőknek hála a terepgumira inkább volt szükség, mint a platóra (sőt, utóbbira egyáltalán nem), yachtot sajnos nem kaptunk vonóhorogra, hogy a Wildtrak tükrében és tolatókamerájában nézegethessük
Dombsegéd, lejtmenetvezérlés, utánfutó-szabályozás, adaptív terhelésszabályozás, a 4x4-eseknél offroad-programos, kikapcsolható ESP, váltási segédlet is van − utóbbi nyilván a manuális váltóra igaz, ami már 6 fokozatú (akárcsak az automata). A törésteszt 5 csillagos (pickupoknál ez egyáltalán nem magától értetődő). Hogy hátul maradt a laprugó és a dobfék, az a bevált csapaton ne változtass elv szem előtt tartásáról tanúskodik.
Két dízel közül lehet választani, a próbált 2,2 literes ereje elég, tesztfogyasztásunk pedig 10,5 liter körüli volt három személlyel és rengeteget terepezve
Ami a motorokat illeti, a Ranger csakis dízelként rendelhető (másutt benzines is van), a korábbi 2,5 és 3,0 literes négyhengeresek bezzeg eltűntek, hogy váltsa őket egy-egy izmosabb és takarékosabb 2.2-es (négyhengeres) és egy 3.2-es öthengeres 150, illetve 200 lóerővel, s 375, valamint 470 Nm-es nyomatékkal. Étvágyuk 4x4-esként 8,6-9,6 l/100 km. A 2.2 TDCi-t van, ahol alacsonyabb teljesítményszinteken is értékesítik, Magyarországon azonban kell a kraft, a dupla kabin és az összkerékmeghajtás is, ennek szellemében egyetlen kivétellel csupa ilyen kivitelt sorol az importőri árlista.
Ford Ranger dupla kabinos, 4x4-es árak forintban
| széria | motor | nettó ár | bruttó ár |
| XL | 2.2 TDCi | 5 730 000 | 7 277 100 |
| XLT | 2.2 TDCi | 6 430 000 | 8 166 100 |
| Limited | 2.2 TDCi | 7 020 000 | 8 915 400 |
| Limited | 2.2 TDCi Aut. | 7 350 000 | 9 334 500 |
| Limited | 3.2 TDCi | 7 270 000 | 9 232 900 |
| Wildtrak | 3.2 TDCi | 7 780 000 | 9 880 600 |
| Wildtrak | 3.2 TDCi Aut. | 8 110 000 | 10 299 700 |
A versenyképes árú Rangerrel kapcsolatban még jó tudni, hogy szervizperiódusa a korábbi 1 év/20 ezer km helyett 2 év/30 ezer km-re nőtt, minket, az autót tesztelő újságírókat a menetpróba során persze jobban érdekelt, hogyan állja a sarat aszfalton és földúton, gázlóban és köveken, siratófalon és nem ám bevásárlóközpontok parkolóiban meg szűk belvárosi utcákban lavírozva. Jelentem, röhögve. Röhögött (volna, ha tudna) az autó, röhögtünk mi is, mennyire nincs szükség a 4x4-re, pláne nem a felezőre, csakis extrém szituációban. A bakhátakon hasmagasság kellett, lejtőn-emelkedőn okos tempóválasztás és/vagy a már említett elektronikai segédberendezések támasza, csúszós murván pedig nagy gáz és ellenkormányzás, hogy felhőtlen legyen a jókedv.
Kulturált, személyautós belső, könnyű vezethetőség, kényelem, sok-sok hely és tárolórekesz, gazdag felszereltség jellemzi az új Rangert, hibás kormányfogás a sofőrt
A kapcsolható 4x4-re ritkán volt és van csak szükség, de persze jó, hogy rendelkezésre áll és menet közben is aktiválható
A kétnapos, vagy 600 km-es, nem szerény túrát bütykös terepgumikon abszolváltuk, s ha attól féltünk (én bizony tartottam tőle), hogy mondjuk 70-80 km/h-s sebesség fölött rettenet zajosak lesznek az abroncsok, szerencsére jókorát tévedtünk: csupán autópályán, tempomatos 130-nál volt érdemes derekasan felhangosítani az átlagosnál élvezhetőbb hifit. A rugózást egyértelműen földutas közlekedésre hangolhatták a mérnökök, ugyanakkor betonon sem pattogtunk a vártnál csúnyábban. Vezettem, navigáltam, utaztam hátul is: a Ranger ülései igen komfortosak, és helyszűkével sem vádolható a gép. A könyöklő fix, a második sorba pedig nem jutott légbeömlő, de ez minden, ami fekete pontos.
A kormányzás megdöbbentően közvetlennek tűnik a méretekhez és a tömeghez képest (végállásai között három és felet forog a volán), az ergonómia rendben, az ülés kellően mélyre engedhető, tehát nem muszáj bakon csücsülni, a próbált manuális váltó könnyen kapcsolgatható, a 2,2 literes dízelmotor ereje meg éppen elég ahhoz, hogy ne legyen hiányérzetünk. A flotta egyetlen öthengereséhez sajnos nem volt szerencsém, remélhetőleg lesz belőle tesztautó, s akkor majd beszámolunk arról, megéri-e a felárát.
Méretek
| Hosszúság: | 5,35 m |
| Szélesség: | 1,85 m |
| Magasság: | 1,82 m |
| Saját tömeg: | 2080 kg |
| Terhelhetőség: | 1077 kg |
| Tengelytáv: | 3220 mm |
| Karosszéria-kivitel: | nyitott duplakabin |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2198 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/16 |
| Sebességváltó: | manuális - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 375 Nm 1500 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 110 kW (150 LE) 3700 1/min-nél |
Árak
| Tesztmodell alapára | 5 730 000 Ft |
Az árfolyam sem gátolta a használtautó-behozatal növekedését
"Az nem tetszett a te BMW-dben, hogy megelőztél"
Honda Legend Coupe 2.7i V6, 1989 - használtteszt
6,2 másodperc alatt van százon a Multivan
Érdekes eset az autósok és a kamionosok öröknek tűnő viszályából
SEAT Toledo 1.6 TDI CR Style teszt
Előjött a barlangból az 500 lóerős Volkswagen Golf
Opel Astra Classic 1.6i, 2000 – használtteszt
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
FORD tesztek
Fontosabb utakra - Ford Tourneo teszt
A Limited kivitelű nyolcszemélyes Tourneo nem csak utaz(tat)ásra, hanem kifejezetten komfortos közlekedésre való, tele is raktuk utasterét a kollégákkal.
Vágtában teszteltük a legizmosabb Mustangot 
A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.
Teszten az itthon nem kínált Ford Grand C-Max 
Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.
A főnök autója - csúcs Mondeo teszt
Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!
Kemény, de laza - Ford Metal-Ka teszt
Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.
- Ford S-Max 2.0 EcoBoost Powershift Titanium teszt
- Ford Galaxy 2.0 TDCi Ghia Powershift teszt
- Ford Fiesta Sport teszt
- Ford Kuga teszt
- Ford Tourneo Connect teszt
- Ford Focus CC teszt
Címlapon
Friss cikkek
Új korszak a luxusautóknál: íme a vadonatúj Mercedes-Benz S
3 napja – Újdonság
Az Airbus hatalmas hamburgi átadó-csarnokában, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztással mutatkozott be a Mercedes-Benz S-osztály.
Új prémiumkabrió 6,99 millióért - már rendelhető az Opel Cascada
3 napja – Újdonság
Prémiumos jellemzőkkel, 4,7 méteres hosszal és nem is eltúlzott, 6,99 millió forintos alapárral rendelhető az Opel Cascada. Meglestük milyen.
Bóják közt a faceliftes Peugeot RCZ
5 napja – Újdonság
Megújult az RCZ, az a trendi sportkupé, amelyet a Peugeot három éve főképp az Audi TT ellenfeleként mutatott be. Sok nem fogyott belőle, pedig nem csak szép, de élvezetes is.
-
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
6 napja – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori -
Miért vannak gigadugók? Egy szép pesti reggel margójára
2 hete – Sztori -
Itthon próbáltuk az akár hétüléses Kia Carens kompakt egyterűt
2 hete – Újdonság -
Több ponton is egyszerűsödnek a közlekedési eljárások
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
- Ford Fiesta ST teszt
- Haszonjárműteszt: Ford Transit Custom 2.2 TDCi Trend
- A Ford Escort visszatér. Vagy nem?
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Olcsó, mégis valódi élményautó született az Autó, Motor és Tuning Show által
- Budapesten járt Ken Block, népszerű videón mutatja a Városligeti Műjégpályát
- Folytatódik az üzemanyagárak enyhülése
- Ezerötös benzinmotort kap a Ford Mondeo
- Több mint egymillió Ford Focus kelt el tavaly
Használtautó.hu
|
Ár: 1.650.000 Ft Évjárat: 2003 / 8 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.999.000 Ft Évjárat: 2006 / 4 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.173.800 Ft Évjárat: 2008 / 2 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |



































































