0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Ford S-Max 2.0 EcoBoost Powershift Titanium teszt

Családi sporttér – turbós Ford S-Max teszt

2010. december 24., péntek 8:57 (tavaly)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy egyterű a Fordtól családi és sportos modellként is választható. Ezúttal utóbbit vallattuk.

Teszt
Műszaki adatok

Vagány, LED-es menetfény csak a Titanium-szinttől jár alapáron, lejjebb 50 000 forintba kerül

Vagány, LED-es menetfény csak a Titanium-szinttől jár alapáron, lejjebb 50 000 forintba kerül

Fájhat már a válla a Ford nagyobb egyterűkért felelős projektvezetőinek, nyilván annyit veregették. A 2006-ban bemutatkozott és a 2007-es Év Autójának választott S-Max/Galaxy páros ugyanis Európában a kategória legnépszerűbbje lett és itthon is gyakorlatilag bezsebelte a piacot. A közös, 2,85 méter tengelytávú duóból az S-Max a népszerűbb, itthon bő kétszer annyi fogyott belőle, mint a Galaxyból. Kíváncsi voltam, miért, ezért a Galaxy után az S-Max-ot is próbára tettem.

Még az S-Max fara is erősen meredek, de a Galaxy-énál formásabb. Elegáns az ablakok körül futó krómszegély

Még az S-Max fara is erősen meredek, de a Galaxy-énál formásabb. Elegáns az ablakok körül futó krómszegély

Az idén frissített páros végigpróbálása után megértem az eladási arányt, sőt, elismerően bólintok, nem döntöttek rosszul a vásárlók. Hosszban nem sok, mintegy 5 cm a két modell közötti különbség, orruk hasonló – bár a Galaxy kerek ködfényszórói és a Titanium LED-es menetfényei sokat sportosítanak – leginkább far-kialakításukkal különböznek. Az S-Max hajszálnyit ívesebb hátsója sokat enyhít a monstrum megjelenésén. A csapot far persze nincs ingyen, a Galaxy csomagtere alacsonyabb, 5 üléssel a Galaxy 830 litere helyett itt „csak” 755, kettővel 2235 helyett kereken 2000 jut a csomagoknak. Harmadik üléssor alapáron nincs, de opcióként (240 000 forintért) kérhető. Utóbbi a Galaxy-énál bizonyára szűkebb, de a tesztautóban nem szerepelt, a 7 ülés mögött maradó 285 literes csomagtér – a katalógus adatai alapján elismerésre méltó.

Műszerfal alapján megkülönböztethetetlen a Galaxy és az S-Max. Ízlésesek a Titanium fémes betéteti

Műszerfal alapján megkülönböztethetetlen a Galaxy és az S-Max. Ízlésesek a Titanium fémes betéteti

Az utastér a Galaxy-éhoz nagyon hasonló. Több a felszerelésbeli, mint a modellsorok közötti különbség. Az S-Max tesztautója a hozzá jobban passzoló, sportos Titanium ellátmányt kapta. Sok más mellett 755 000 forintos bőr kárpitozással, 150 000 forintért mért hűthető-fűthető első ülésekkel, valamint 245 000 forintos panorámatetővel. Szerintem a Titanium fémes műszerfal-betétei sokkal ízlésesebbek, mint a Ghia berakásai, amúgy a vezetőülésben ücsörögni (álló helyzetben) nem sok különbség volt a két autó között, itt is tökéletes a kényelem. Az persze mindenképp említésre méltó, hogy a benzines motor jóval hamarabb fűt, hiszen nagyobb a hő-vesztesége és ebből a példányból hál’ istennek az ülésfűtés sem maradt ki. Az utastér a Galaxy-éhoz hasonlóan praktikus, tágas, temérdek pakolóhelyet rejtegető. A hátsó üléssor székei ugyanúgy egyenként szabályozható támladőlésűek, tologathatók, a padló sík, a középső pakolórekesz nélküli üvegmennyezet jóval több fejteret ad, mint a teszt-Galaxy-é. Az ötüléses S-Max talán egyetlen hibapontja, hogy ülései lehajtásával nem törésmentes a raktér padlója.

Kényelmes üléseivel az S-Max komfortja is hibátlan Kényelmes üléseivel az S-Max komfortja is hibátlan

Kényelmes üléseivel az S-Max komfortja is hibátlan

Csendes és erőteljes a 2,0 literes, közvetlen befecskendezéses, turbós EcoBoost benzines

Csendes és erőteljes a 2,0 literes, közvetlen befecskendezéses, turbós EcoBoost benzines

Míg álló autóban ücsörögve az S-Max nagyon hasonlít a Galaxy-ra, menet közben nagyon másképp viselkedik. Szerencsére! Ugyanis míg a Galaxy-t kissé kelletlennek éreztem, a turbómotoros S-Max nagyon élvezetesen vezethető, sportos óriásként írta magát emlékezetembe. Közvetlen befecskendezéses, turbós benzinese alapjáraton rezzenéstelen és csendes, már alacsony fordulatról is korrektül húz, pörgetve pedig folyamatosan erősödik, 300 Newtonméter nyomatéka 1750 és 4500/perc fordulat között állandó, 203 lóerős csúcsteljesítménye 6000/percnél jön. Gyakorlatilag 1500-tól 6000-ig erőteljesen gyorsít, de higgadt vezetésre már 1200/perctől alkalmas. A sportos jelleghez mérten talán lehetne komolyabb hangja, de nincs, magasabb fordulaton, autópályán is csendes. A gázpedált sportosan taposva gond nélkül összejön a 12 l/100 km körüli városi fogyasztás, de higgadtan 10 l/100 km körül el lehet járni vele városban is, autópályán pedig 8,5-9,0 l/100 km vegyes fogyasztás kalkulálható. Ezzel az értékkel már a mai dízelekkel is versenyképes a teljesítményét azoknál jóval szélesebb tartományban adó, élvezetesebben vezethető EcoBoost. Hű társ a kétkuplungos, okosan, gyorsan és finoman kapcsoló Powershift automata váltó, mely az EcoBoost motorhoz kötelező tartozék, csakis ezzel választható. A kitűnő kombináció 8,5 s alatt képes 100 km/órára gyorsítani az egyterűt, 221 km/órás végsebességet adhat – azaz a menetteljesítmények nem csak érzetre, számok alapján is sportosak.

Méretes, de bővítetten nem törésmentes az ötüléses S-Max csomagtere Méretes, de bővítetten nem törésmentes az ötüléses S-Max csomagtere

Méretes, de bővítetten nem törésmentes az ötüléses S-Max csomagtere

A tesztelt dízel Galaxy és benzines S-Max között azonban a legfőbb különbséget nem is a motor, hanem a futó- és a kormánymű jelentette. Az S-Max-ban a Galaxyból ismert jó csillapításhoz nagyon korrekt, biztonságos útfogás és minimális kanyarodási dőlés társul. Hihetetlen, de az 1675 kilogrammos gép sportosnak érződik. Ehhez passzoló a közvetlen, kis kormánymozdulatokra is gyorsan reagáló kormánymű, mellyel autópályán vagy hegyi szerpentineken is jó érzés a méretes vas terelése.

Formahajhász a kézifék, a belteret élénk LED-ek világítják, a 235 000 forintért adott Xenon fényszórók hatásosak, de nem kanyarkövetők Formahajhász a kézifék, a belteret élénk LED-ek világítják, a 235 000 forintért adott Xenon fényszórók hatásosak, de nem kanyarkövetők Formahajhász a kézifék, a belteret élénk LED-ek világítják, a 235 000 forintért adott Xenon fényszórók hatásosak, de nem kanyarkövetők

Formahajhász a kézifék, a belteret élénk LED-ek világítják, a 235 000 forintért adott Xenon fényszórók hatásosak, de nem kanyarkövetők

Ha választani kell, nyilván nem csak a jellemzők, az árak is nagyon komoly súllyal esnek latba. Nos, az S-Max ebben a versenyszámban is jól szerepel. Az árakat többször is átnéztem, azt hittem, ugyanis, hogy rosszul látok, azonos motorizáltságú alapverziók esetén az S-Max 1 150 000 forinttal olcsóbb a Galaxy-nál, a tesztelt 2.0 EcoBoost Powershift Titanium pedig 9 895 000 forintos árával még komolyabb mértékben, 1 445 000 forinttal kedvezőbb S-Max-ban, mint Galaxy-ban. Ritkának tartom azt a vásárlót, akinek a Galaxy plusz tere ennyit megér. Én az alacsonyabb áron kapható, sokkal élvezetesebben vezethető, ha kell hétülésessé tehető S-Max-ot választanám, mint az alapáron 7 üléses, tehát valamivel jobb ellátmányú Galaxy-t.

Méretek

Hosszúság: 4,77 m
Szélesség: 1,88 m
Magasság: 1,66 m
Saját tömeg: 1718 kg
Össztömeg: 2480 kg
Tengelytáv: 2850 mm
Karosszéria-kivitel: egyterű
Csomagtér: 755 liter

Motor és váltó

Motor: Otto motor
Motorosztály: EURO 5
Hengerűrtartalom: 1999 cm³
Hengerek/szelepek száma: 4/16
Sebességváltó: sequenciális - 6 fokozatú
Nyomaték: 300 Nm 1750-4500 1/min-nél
Teljesítmény: 149 kW (203 LE) 6000 1/min-nél

Menetteljesítmény

Végsebesség: 221 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 8,5 s
CO2-kibocsátás: 189 g/km
Gyári vegyes fogyasztás: 8,1 l/100km

Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Még több a Ford EcoSport crossoverről

Pekingben a szériaváltozatát is leleplezték a korábban még csak koncepcióként bemutatott Ford EcoSport crossovernek. Még nem tudni, jön-e hozzánk.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

FORD tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Ford Mustang Boss 302 villámteszt

Ford Mustang Boss 302 villámteszt 

A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.


Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt

Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt 

Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.

Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt

Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt

Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!

Ford Metal-Ka 1.2 teszt

Ford Metal-Ka 1.2 teszt

Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.

Még több FORD teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

FORD S-MAX 2.0 EcoBoos...

Ár: 7.890.000 Ft

Évjárat: 2010 / 11

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Benzin

FORD S-MAX 2.2 TDCi Ti...

Ár: 8.390.000 Ft

Évjárat: 2011 / 3

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

FORD S-MAX TITANIUM NA...

Ár: 4.199.000 Ft

Évjárat: 2009 / 4

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

Még több autó