0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Hyundai i10 1.2 Comfort

Az, aminek látszik

2009. május 12., kedd 15:35 (3 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tetszetős külső, egyszerű belső, szinte sportosközeli vezetési élmény, és öt év garancia jellemzi a Hyundai legkisebb modelljét, az i10-et.

Teszt
Műszaki adatok

A Hyundai i10 unokatestvére, a Kia Picanto pár hónapja már járt szerkesztőségünkben. Bár a két fekete autó nagyon hasonlít egymásra, azért van köztük némi különbség. Először is a Hyundai harmonikusabb orrészével inkább nevezhető tetszetős formájú autónak – ami ebben a kategóriában elengedhetetlen –, illetve motorválasztékával is a haladósabb vevőkört célozza meg.

Míg a Kiában 61 és 65 LE-s motorok találhatók, a Hyundait 66 és 75 lóerős erőforrásokkal választhatjuk. Előbbi teljesítményt 1,1-es benzinmotor, utóbbit 1,2-es benzines vagy 1,1-es dízel gép adja le.

Tesztautónkban az 1,2-es (1248 cm3) benzines motor volt, amellyel városban lendületesen lehetett autózni, országúton is képes volt az előzésre, és autópályán is lazán ki lehetett használni vele a 130-as korlátozás megengedte lehetőségeket. Igaz, két felnőttel, egy gyerekkel és miotyójukkal terhelve emelkedőn felfelé kicsit tovább tartott neki 110-ről 130-ra gyorsulni.

Sík terepen a sofőrrel viszont még akár sportosnak is nevezhető a viselkedése, már amennyi sportosságot egy 75 lóerős kisautótól papírforma szerint el lehet várni. Ezt az érzetet növeli az autó úttartása is, amely, bár egy keskeny és magas karosszériáról van szó, ésszerű határok között használva nagyon pontosan irányítható.

A futómű egyetlen gyenge pontja a tesztautónkon lévő 15 colos „csajozós” felni és a peres gumi volt. Bár az autóban kevés kilométer volt, a felnit újságíró kollégák már több helyen leütötték előttünk, a peres gumi miatt pedig időnként elég komolyan átadta az autó a magyar utakra jellemző egyenetlenségeket. Viszont kétség kívül nagyon feldobta a látványt a nagy kerék, ami szerencsére mégesem szériatartozék.

Az autó belseje azok számára lehet vonzó, akik szeretik a magas fejteret. Az én egynyolcvanas magasságom ellenére is egy arasznyi hely volt még a fejem és a tető között, pedig az üléspozíció is meglehetősen magas. Tehát az autóba inkább beszállni, mint beülni kell, ami az idősebb korosztály vagy a derékfájósak, illetve a forgalmat egy kicsit fentebbről szemlélni szeretők körében jelent előnyt. Mivel az első ülésen utazók nem fekszenek, a hátsó üléshez is marad lábtér, így akár saját magamra beállított első ülés mögé is kényelmesen be tudtam ülni.

A családosok hátulra két isofix gyerekülés rögzíthetnek, középre viszont (ahol az egy gyerek egyedül nagyobb biztonságban van) hagyományos biztonsági övvel rögzíthető gyerekülés sem rakható, annyira szűk a biztonsági öv által átölelt terület. Az autó keskeny mivoltából fakadóan az ötödik utas elhelyezése is inkább csak nagyon rövid távra valós lehetőség.

Tesztautónk belső terére a majdnem kellemes szó volt a legtalálóbb. A fekete üléseken kifejezetten vidám volt a piros betét, de a műszerfal műanyag borítása meglehetősen elrontotta a képet. Itt már a piros betét sem élt annyira, pedig az ötlet nem lenne rossz, csak az anyagválasztáson érződött nagyon az olcsóság. És ha már az olcsóságnál tartunk, tesztautónk vezetőoldali biztonságiöv-rögzítése időnként nagyon idegesítően nyikorgott.

A csomagtartó a maga 225 literével elég csekélyke, úgyhogy hosszabb utazások esetén szükség van egy kis logisztikai készségre, hogy mindent begyömöszköljünk az autóba.

Ebben segít az osztottan dönthető hátsó ülés, amelyet egy kézzel – a másikban csomagot tartva – is könnyen előre lehet tolni, a támlát pedig egészen a csomagtartó padlójának magasságáig csukhatjuk.

Szóval összességében egy városban és a városon kívül is jól használható kis autóról van szó, aminek sikeressége már csak az árán múlik.

Az i10 alapmodellje, az 1.1 Classic 2 millió 189 ezer forintba kerül. Tesztautónk, az 1.2 Comfort ára 2 millió739 ezer forint volt, amiért a 75 lovas, 1,2-es motor jár, dupla légzsákkal, CD-s rádióval, színre fújt lökhárítóval és visszapillantóval, elektromos első ablakokkal és légkondicionálóval (tesztautónk könnyűfém felnije nem gyári felszerelés).

Az i10 így sokkal vonzóbb ajánlat a Kia Picantónál, ami nagyjából ugyanilyen felszereltséggel 35 ezer Ft-tal olcsóbb ugyan, de tíz lóerővel gyengébb is, márpedig a tíz lóerő nyújtotta elevenség bőségesen megér ennyi pluszköltséget.

Árban a modernebb és divatosabb Toyota Aygo-Peugeot 107-Citroën C2 hármasikreknél is jobb, de kérdés kinek jön be a Hyundai a japánnál 111 ezerrel, a franciáknál 210 ezerrel olcsóbb áron, hiába erősebb ezeknél hét lóerővel. De igazából az i10 legnagyobb konkurense a Suzuki lehet, amelyből a Splash mindössze 11 ezerrel drágább, az ötajtós Swift is csak 131 ezerrel, ráadásul mindkét modellhez erősebb motort is kapunk. Persze lehetnek, akiknek végül a Hyundai aduja, az öt év garancia nyújtotta nyugalom a döntő szempont?

Méretek

Hosszúság: 3,57 m
Szélesség: 1,6 m
Magasság: 1,54 m
Saját tömeg: 1010 kg
Össztömeg: 1415 kg
Terhelhetőség: 405 kg
Tengelytáv: 2380 mm
Karosszéria-kivitel: 5 ajtós
Csomagtér: 225 liter

Motor és váltó

Hengerűrtartalom: 1248 cm³
Hengerek/szelepek száma: 4/16
Sebességváltó: 5
Nyomaték: 98 Nm
Teljesítmény: 55 kW (75 LE)

Menetteljesítmény

Végsebesség: 152 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 15,6 s
CO2-kibocsátás: 119 g/km
Gyári vegyes fogyasztás: 5,0 l/100km

Értékelés

Pozitív
Jó használhatóság, kedvező ár
Negatív
Keskeny utastér, olcsó hatású berendezés

Árak

Tesztmodell alapára 2 739 000 Ft
Tesztmodell ára 2 739 000 Ft

Mihályi Csaba

Ez is érdekes lehet:

Fiatalokat szembesítettek az autóban mobilozás veszélyével

Megannyi baleset okozója a vezetés közbeni mobilozás, az sms-írás. Videón egy érdekes, meggyőző demonstráció.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1oeXVuZGFp

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

HYUNDAI tesztek

Hyundai i40 cw 1.6 GDI Style teszt

Hyundai i40 cw 1.6 GDI Style teszt 

Alapmotorjával, de az ahhoz társítható legmagasabb felszereléssel járt nálunk a Hyundai i40 cw. Meg kell hagyni, ízletes darab.


Hyundai Veloster 1.6 GDI Style miniteszt

Hyundai Veloster 1.6 GDI Style miniteszt 

Rövid ismerkedés erejéig hazai utakon tehettük próbára a már itthon is kapható, sportos fazonú Hyundai Veloster, négyajtós kupét!


Hyundai Elantra 1.6i Comfort miniteszt

Hyundai Elantra 1.6i Comfort miniteszt

Új képlettel vár vevőket az alsó-középkategóriában a Hyundai: i30 nyújtva és egyszerűsítve = Elantra. Kipróbáltuk az ismerős nevű, visszatérőnek is nevezhető, de vadonatúj négyajtóst.

Hyundai Genesis Coupe 2.0 T Style teszt

Hyundai Genesis Coupe 2.0 T Style teszt 

Szülőhazájában, Dél-Koreában már közel három éve forgalmazzák a hazai piacon csak idén megjelent Gensis Coupét. Vajon megérte várni rá?

Hyundai i20 1.25 Comfort teszt

Hyundai i20 1.25 Comfort teszt

Kisautójával a kategória jó eséllyel legharmonikusabb jellemzőit, verhetetlen áron és egyedülálló garanciával kínálja a Hyundai.

Még több HYUNDAI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

3 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

SEAT Exeo teszt

SEAT Exeo teszt

2 éve – Teszt

A teszthét során alig vártam, hogy intéznivaló dolgom legyen, és ezzel az ürüggyel a számítógép elől a SEAT Exeo 2.0 CR TDI Style volánja mögé üljek.


Mazda CX-7 teszt

Mazda CX-7 teszt

2 éve – Teszt

A teszt során egyértelműen kiderült, hogy a dízel Mazda CX-7 2.2 CD Challenge kényelmes, méreteihez és tömegéhez képest remekül vezethető autó.


Toyota Prius

Toyota Prius

4 éve – Teszt

Természetesen a Prius hibridhajtása miatt kapja a legtöbb figyelmet, ám ezen kívül is egy igazán figyelemre méltó autó.


Használtautó.hu

HYUNDAI I10 1.1 Comfort

Ár: 1.790.000 Ft

Évjárat: 2009 / 9

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

HYUNDAI I10 1.1 Comfor...

Ár: 1.680.000 Ft

Évjárat: 2008 / 7

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

HYUNDAI I10 1.1 Classic

Ár: 1.499.000 Ft

Évjárat: 2008 / 11

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó