Alig változott, de nem is baj

Na kérem, aki ismeri a Hyundai-t, most gyorsan mondja meg, mivel töltötte a márka ezt az évet! Bevezették az ix35-öst, rendben. Igen? Focivébé, nagyon jó! Még valami? Segítek: dalverseny… autó a plafonon… Hogyan? Ix20, bizony, köszönöm! Ennyi? Biztos? Hát igen, elég sűrű éve volt a koreaiaknak, és a sok csinnadratta mellett nem igen jutott figyelem a család visszahúzódó jófiújának. Így aztán az alsó-középkategóriás i30 szépen elvonult egy sarokba, és csendben újraalkotta önmagát.
Hatalmas önfegyelem (és önbizalom) kell ahhoz, hogy egy esztétikusan jellegtelen, ám számos értéke nyomán mégis sikeres autó modellfrissítése során ne akarjanak valami hatalmasat dobni a tervezők, menthetetlenül elvetve a sulykot. Márpedig az i30U optikai ráncfelvarrása annyira minimális, amire rendszerint csak a felső kategóriában láthatunk példát: az új évtized előtt mindössze egy új, sokszögletű légbeömlővel tiszteleg, amit házon belül az ix-modellekről, házon kívül pedig egy Európában kölni székhelyű amerikai márkától ismerhetünk.
Ennél egy fokkal furcsább, hogy a beltérhez sem nyúltak. Maradtak a közepesnél alig jobb minőségű, helyenként karcolódó műanyagok, változatlan a látványos, funkciókban bővelkedő középkonzol, és a sokak által kritizált, sötétben nem eléggé tompítható fényerejű, így vagy kéken vakító vagy kikapcsolt központi kijelző cseréjét sem látták indokoltnak a Németországban alkotó dizájnerek. Ezek szerint pontosan ugyanazt az autót kapnánk most, mint egy évvel ezelőtt? A válasz: igen – de mégsem.
A leginkább kézzel fogható eltéréssel a műszaki táblázat szolgál. 115 helyett 126 lóerőt teljesíti az a dízelmotor, amely eddig is a kínálat egyik legjobb tagja volt, és amely igazság szerint úgy is versenyképes maradhatott volna a piacon, ha hozzá sem nyúlnak. Ha viszont már megtették, inkább a hangszigeteléssel kellett volna foglalkozni: a takarékos, dinamikus motor nyers viselkedéssel rontja az összhatást, mintha félne eminens teljesítményt nyújtani. A helyzet szerencsére nem drámai, és mindenekelőtt nem érezhetően rosszabb, mint a ráncfelvarrás előtt, így a pontosan kezelhető váltóval és a könnyű kuplunggal együtt harmonikus, feltűnéstől mentes alapot ad a nyugodt közlekedéshez. Az utazás békéjét csupán a kor elvárásai szerint bevezetett, a váltás esedékességére figyelmeztető nyilacskák zavarják meg, de mivel a rendszer – más típusoktól eltérően – nem buzdít irreálisan korán a felkapcsolásra, hasznos adaléknak bizonyul a környezet- és zsebtudatos vezetők számára. Akit pedig hidegen hagynak az efféle szempontok, gyorsan megtanulja figyelmen kívül hagyni a fel-felvillanó háromszögeket.
Nem mintha az i30 különösebben dinamikus vezetésre csábítana. Kormánya mindig is túl könnyű, szintetikus érzést keltő darab volt, ami városban végső soron praktikus, országúton pedig az eddiginél is lágyabbra vett, de nem émelyítően hintázó futóművel összhangban az eseményekben szűkölködő, pihentető (mínusz motorzaj) utazást támogatja. A kompakt Hyundai korántsem a vezető autója, és ha már amúgy is így van, feltétlenül érdemes megfontolni az általunk is tesztelt kombi kivitelt: az ötajtóséra kísértetiesen emlékeztető sziluett pontosan öt centivel nyújtott tengelytávot rejt, így hátul megdöbbentően tágas a hely. Nem ismerek még egy kompaktot, amiben ilyen jól el lehetne férni (mármint hátul – elöl túlságosan rövid ülőlapok rontják az amúgy kényelmes ülések varázsát). Csodák persze nyilván nincsenek, egységnyi helyen vagy a lábnak, vagy a táskáknak szorítunk helyet, így aztán a csomagtartó a maga 415 literes alapkapacitásával sereghajtó a ligában. És hiába is keresnénk rafinált, ötletes variációs lehetőségeket: fix pad, harmadolva rádönthető támlák, ennyi. Amennyire eddig kerülte a feltűnést, annyira szerényen újult meg most az i30.
Normális esetben ennyivel akár le is zárhatnánk a tesztet. Csakhogy a Hyundai a látszat ellenére egyáltalán nem sajnálta a pénzt és fáradságot a modellfrissítésből, épp csak a szolgáltatási oldalba fektette azt bele. Az ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garancia, az ugyanennyi időre szóló asszisztencia-szolgáltatás, valamint az autó első hatvan hónapjában évente egyszer kérhető műszaki átvizsgálás (amely, tegyük hozzá gyorsan, nem váltja ki a rendes – és továbbra is fizetős – éves karbantartást) nem teszi izgalmasabbá az U-modellt, de meglepődnék, ha az autó célcsoportja hangos méltatlankodással követelne precízebb irányíthatóságot vagy sportosabb kötényeket a biztos célba érés megnyugtató ígérete helyett. Ha pedig ezt nézzük, minden ellenkező jel ellenére hatalmasat fejlődött az i30.