Infiniti M30d GT Premium teszt
Nincs félnivalója a BMW-nek? Infiniti M teszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Pozicionálásával egyértelműen prémiummodell, méretét tekintve azonban a nagy és a luxusautók között helyezkedik el az Inifniti csúcslimuzinja. Vajon hol rúghat labdába?
Kevéssé karakán, mégis teljesen egyedi, akár a luxusautók közé is leparkolható formájú az 5 centiméter híján 5 méter hosszú Infiniti M. 18 colos, 245/50-es abroncsaival egészen kényelmes az alapvetően feszes hangolású, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futómű
Jellemzőivel sportosnak hirdeti magát, így természetesen hátsó kerekeit hajtja az M, fő konkurensei között az ötös és a hetes BMW is említhető
Nehéz beskatulyázni az Infiniti csúcslimuzinját, hiszen az M 4,95 méteres hosszával a prémiumkategóriát uraló német vetélytársakhoz mérten nagyautónak kissé méretes, luxusautónak pedig kicsi. Gyártója inkább az Audi A6, BMW 5, Mercedes E vagy akár a Jaguar XF által képviselt kategóriába sorolja, ám ez a 2,9 méteres tengelytávú, 1,85 méter széles és 1,5 magas négyajtós akár az igazi luxusautók, azaz az Audi A8, hetes BMW, S Merci mezőnyében is joggal indulhat. Ennek oka, hogy az M a távol keleti gyártók régóta bevált filozófiája szerint készül: csakis jól felszerelt, valóban luxusautós verziók léteznek belőle.
Áttekinthető és látványra felettébb gusztusos a műszerfal, mely műanyagjainak tapintásával még nem jár ott, ahol a német konkurensek
Kétségtelen persze, hogy e négyajtóst nem azon kuncsaftok fogják megvásárolni, akik rangjukat autójukkal kívánják kifejezni. Ugyanis érdekes módon utóbbiból alig ad az Inifiniti (legalábbis itthon, egyelőre). Autópályán bárki levillogja és semleges, kerekded formája miatt valami szerencsétlen, régi koreainak nézi az M-et, miközben nem is tudja, mivel van dolga. Hiszen a Nissan prémiummárkája egyrészt ma sem ad rossz autót, másrészt, ha csak a 2009-ben piacra lépett EX-hez viszonyítjuk a tavaly kigördített négyajtóst, a fejlődés óriásinak tűnik.
Hivatalosan öt, de üléseinek formázásával hangsúlyosan négy üléses, amúgy egészen jó helykínálatú, gusztusosan berendezett az utastér
Látványos a kőrisfa utánzatú berakás, az ülések fűtése/szellőzése, illetve a menetdinamikai üzemmódválasztó (középen a nagyobb tekerentyű), egyaránt forgatással kapcsolható
Az ajtók finom nyitása-zárása még nem olyan kuriózum, mint a belső tér igényessége. Ha valamivel, vélhetően leginkább ezzel fog vevőket nyerni a japán gyártó. Az M tervezésekor a dizájnerek ugyanis sarkukra álltak, vagy épp a piackutatók jelentései alapján tettek így, de egyetlen Nissan kapcsolót sem alkalmaztak. A műszerfal így kellően egyedi és a tesztautó „kőrisfa” betéteivel eltaláltan prémiumos is. A helykínálatot és az üléseket nem érheti kritika, ám az illesztési hézagokon még lett volna mit csiszolni, az ajtókárpitok jelentős és oldalanként eltérő eltartással simulnak a műszerfalhoz, és amitől többen is agybajt kaptunk: bizonyos frekvencián zörög a könyöklő óriási doboza. Ez bizony egy tucat-autóban is ciki lenne, hát még itt! Kár érte, mert amúgy az M belseje igazi luxusszalon. Kényelmes, jó tartású, gusztusos ülőgarnitúrájával négy felnőtt számára tágas és messzemenően komfortos.
Noha komoly kritikával (az egy-két utastéri hiányosságon túl) nemigen illethető az M egyik eleme sem, az autó egésze mégsem kelt azonnali birtoklási vágyat. A 3,0 literes, 238 lóerős, V6-os turbódízel járása csak minimálisan, hangja (részint a hifi által sugárzott „kioltóhang” miatt) még kevésbé szűrődik az utastérbe, ám e szegmensben már ez is zavaró. Hiába korrekt a hét fokozatú automata váltó, ha tudjuk, létezik ma már több fokozatú, és ennyi sebesség között virtuóz módjára kapcsolgató kétkuplungos is. Ám mindez nem változtat azon, hogy amennyiben az Infiniti M életterét kellene megjelölni, gondolkodás nélkül az autópályára voksolnék – annak ellenére, hogy méretes külső tükrei felől már 130 km/óránál jelentős a szélzaj. Utóbbi persze legalább azt is jelenti, hogy az ilyenkor 2000/perces főtengelyfordulattal ketyegő motor csendes.
Elöl szűk, hátul pedig nem is létezik az ajtózseb. A redőzött bőr és a míves keretbe épített kilincs azonban szemet gyönyörködtető
Ennyi persze 15 270 000 forintos alapárral még kevés lenne a vevőket csábításához, ha azonban az M „alapmodelljéhez” adott sok egyéb mellett 6 légzsákot, ESP-t, eső és lámpaszenzort, tolatókamerát és -radart, Bluetooth-kihangosítót, elektromos napfénytetőt, kétzónás automata klímát, elektromos első üléseket, kulcs nélküli nyitó- és indítórendszert, karcálló fényezést és adaptív xenon fényszórópárt sorba vesszük, rögtön másként viszonylunk hozzá. A prémiumos, kissé karakterszegény limuzin rögtön a kategória legjobb ár-érték arányú képviselője lesz – talán legnagyobb szerencséje, hogy a Lexus GS-ből nincs dízelmotoros kivitel, így voltaképp valós konkurense sincs.
Sokszor zavaró, de kétségtelenül biztonságos, hogy a tempomat csakis a távolságtartóval együtt kapcsolható be. Kartámasz pohártartóval, szellőző és apróbb rekesz a hátsó utasoknak is jár
Az ellátmányban ráadásul igazi különlegességek is lapulnak, van itt például Normal, Eco, Sport, Snow módokat ismerő üzemmód-választó, amelyhez ráadásul adaptív gázpedál jár. Ez utóbbi a takarékos Eco programban a cipőtalp visszanyomásával tiltakozik a vehemens üzemanyag-égetés ellen. Rendelhető továbbá sport-futóműves, négykerék kormányzású S verzió is, a GT Premium tesztautóba pedig szabályozható "eltartású" távolságtartós tempomat, holttérfigyelő rendszer, ráfutásos balesetektől óvó szenzor, sávtartó elektronika, minőségi Bose hifi, navigációs rendszer és ionizációs légtisztító berendezés, valamint bőr kárpitos, elöl fűthető, hűthető ülés is került a 17 950 000 forintos alapáráért. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a dízellel 6,9 másodperc alatt 100 km/órára lehet érni, 250 km/órás tempó futható, és közben a gyártó 7,5 l/100 km vegyes fogyasztást ígér, már kifejezetten vonzó ajánlatról beszélhetünk.
Még a nagyautóknál megszokottnál is kisebb méretű, 450 literes a csakis síalagúttal bővíthető csomagtér
Ennyi látszik a hosszában beépített turbós, V6-os dízelből. Zaja visszafogott, de rezonanciája érezhető az utastérben
Azonban jöjjenek a tapasztalatok: tény, hogy mi is mértünk 7,5 l/100 km-es fogyasztást, de megjegyezzük, autópályán, 130 km/órára állított tempomattal. Városban minimum 10 l/100 km kalkulálható, s ha valaki gyorsan hajtana, szintén legalább utóbbi értékre számítson. Dicséretes, hogy telis tele van aktív biztonsági kütyükkel az M, ám ezek szinte nagyobb figyelmet igényelnek, mintha nem lennének. Tempomat csakis távolságtartóval kapcsolható – a hazai forgalomban a legszűkebb táv is túl nagy, mindenki bevág az autó elé. Ráadásul csak autópályán követi jól az autókat, városban bizony már az út legkisebb szögeltéréseinél elveszíti a figyelt négykerekűt, és így akár koccanásba visz. Ennek ellenére nem beszélnék le senkit sem ezen védelmi rendszerekről, hiszen a holttér-figyelővel együtt sokszor, sokat segítenek a sofőröknek, akik vélhetően az értékarányos árért, és a ma még a márka viszonylagos ismeretlensége miatti egzotikusnak mondható prémiumvilágért választhatják a konkurensek luxusautóinál mindenképp olcsóbb, nagyautóihoz mérten pedig értékarányosságával nyerő Infinitit.
Részleteivel megnyerő a karosszéria, de az egész egyben nem elég ütős. A forgalomban így nem parancsol magának tekintélyt a csúcs Infiniti
Mely konkurensekre jelenthet veszélyt így az M? Azokra akik hasonlót, tehát sportos, hátsókerék hajtású, prémiumos limuzint gyártanak. Szigorú szemmel leginkább a BMW ilyen és az M akár az ötös és a hetes vevőiből is foghat − egyelőre háló helyett csak damillal − azaz most még nem túl sokat. Azonban az már most is egyértelműen látszik, hogy a Nissan által 1989-ben alapított Infiniti nagyon jön − néhány év múlva már lehet, hogy minden jellemzőjével tarol majd a prémiumvilágban.
Méretek
| Hosszúság: | 4,95 m |
| Szélesség: | 1,85 m |
| Magasság: | 1,5 m |
| Saját tömeg: | 1845 kg |
| Össztömeg: | 2395 kg |
| Tengelytáv: | 2900 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 450 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2993 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 6/24 |
| Sebességváltó: | tiptronic - 7 fokozatú |
| Nyomaték: | 550 Nm 1750 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 175 kW (238 LE) 3750 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 250 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 6,9 s |
| CO2-kibocsátás: | 199 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 7,5 l/100km |
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
INFINITI tesztek
Infiniti EX30d AT GT Premium teszt
Hosszával szinte kompakt, kiállásával vérbeli SUV, árával luxusautó - az EX-et jellemzőivel is annak ígéri az Infiniti. Próbára tettük.
Még több INFINITI tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új generációjával már valóban izmos lehet az Infiniti G
- Jól teljesít, mégis megújul az Infiniti FX
- Infiniti LE Concept: négy ajtóval Leaf-alapon
- Szupergépek ellen villannyal: Infiniti Emerg-E
- A világ leggyorsabb hibridje
- Infiniti EX37 Vilner
- Fiatalok helyett zöldfülűek a Toro Rossónál
- Vettel még jobb akar lenni
- Elektromos sportkocsit mutat Genfben az Infiniti
- Vettel beállította Mansell rekordját
Cikk ajánló
Volkswagen Polo teszt
2 éve – Teszt
Épp az új VW Polo 1.4 Trendline tesztelése közben kaptuk a hírt: a Polo az Év Autója 2010.
Citroën C3 teszt
2 éve – Teszt
Leginkább arra voltunk kíváncsiak, vajon az új C3 1.4 VTi Collection is hozza-e a sokat hangoztatott, javulást mutató Citroën-minőséget?
Toyota Auris teszt
2 éve – Teszt
Csupa jót ígért a prospektus, többek között esztétikai és vezetési élményt, az elméletet azonban nem igazolta a gyakorlat, a modellfrissítésen átesett új Auris nem hagyott bennünk maradandó nyomot.
-
KIA Sorento teszt
2 éve – Teszt -
Fiatalokat szembesítettek az autóban mobilozás veszélyével
3 hete – Autósvilág hírei -
Renault Scénic 1.5 dCi Privilége teszt
1 hónapja – Teszt
Használtautó.hu
|
Ár: 12.990.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 11.990.000 Ft Évjárat: 2011 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.990.000 Ft Évjárat: 2010 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |






















Hozzászólások (2 db)
Szép autó,elfogadnám..
"Az Egyesült Államok után Európát is meg kívánja hódítani."
Valóban, az USA-ban sok van belőle, meg egyáltalán a prémium márkákból úgy mint Acura, Lexus, Infiniti. Persze ott a diesel nem rúg labdába.
Szép autó,elfogadnám..