Majdnem tökéletes – Kia cee’d SW 1.6 CRDi teszt

Kia cee'd SW 1.6 CRDi DCT EX Premium teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ráncfelvarráson esett át a Kia kompakt kombija, melyet a legmagasabb felszereltségi szinttel próbáltunk ki. Vajon megér 7,77 milliót?


Második generációját tapossa az elsővel 2006-ban megjelent Kia cee'd. A második 2012-ben debütált, tavaly ősszel ráncfelvarráson esett át. Akkor elsőként próbálhattuk ki Szlovákiában, egyenesen a zsolnai gyárig utaztunk, hogy közelebbről is szemügyre vehessük az új modelleket. A legnagyobb újdonság a GT Line megjelenése volt, többnyire a tesztautók is azt a felszereltséget kapták, így újdonságnak számított a mostani 1,6 literes gázolajos a legmagasabb EX Premium szinttel.
Hirdetés

Extrák szempontjából valóban minden földi jóval felszerelték, amit csak lehet rendelni, az benne van. De ne menjünk még ennyire előre, nézzük meg először, hogy miben változott a faceliften átesett cee'd! Új színvilág jelent meg kívül és belül, némileg csinosítottak a lökhárítókon, ami viszont az igazán nagy változást jelentette, az a technikában keresendő. Tavaly ősztől új, 1,0 literes turbómotor, hétfokozatú DCT váltó és számos vezetést segítő rendszer érhető el a cee'd-hez. A koreaiak is átvették az európai trendet, ami szerint dobjunk el egy hengert, csökkentsük a lökettérfogatot és akasszunk rá egy turbót. Biztos, hogy jó ez az irány? Majd az 1,0 benzines tesztjénél kiderül, most azonban lássuk az 1.6 CRDi a szintén újdonság DCT-váltóval!

Ahogy a legtöbb gyártónál megszokott, a ráncfelvarrások során a motorok teljesítményét is tovább növelik. A Kiánál sem volt ez másképp. 128-ról 136 lóerőre, 260 Nm-ről 280 Nm-re nőtt a teljesítmény, illetve forgatónyomaték. Némileg javítottak a hangszigetelésen is, a dízel ketyegése viszont bizonyos fordulatszám-tartományokban még mindig erősen beszűrődik az utastérbe. A nyáron próbált Hyundai i30 szintén ezzel a motorral és váltóval csendesebbnek bizonyult, van még tehát mit javítani a Kiának ezen a téren.

Váltó tekintetében viszont a Kia jobban teljesített, mint a Hyundai. Utóbbinál jobban lehetett érezni a kapcsolásokat, a cee'd-ben viszont nagyon finoman dolgozott a hétgangos duplakuplungos. Lényegében nincs már különbség a német prémium márkáknál megszokott hasonló kialakítású váltókhoz képest, a Kia szépen felzárkózott hozzájuk. Egyetlen hátrányt, pontosabban egy kissé kényelmetlen jelenséget lehet megemlíteni: túl gyors és agresszív az alapjárati kúszása, amely főként parkolásnál nehezíti majd meg a dolgunkat.

Vezethetőség szempontjából nagyon kezes a cee'd. A kormányon lévő nyomógombbal három különböző fokozatban állítható az elektronikus rásegítés. Normál, sport és komfort mód érhető el, melyek között jól érezhető a különbség. Az üléspozíció is hibátlan, a féket a német autókban megszokott karakter jellemzi, akárcsak a futóművet. A komfortos határon sajnos túlmutat a rugózás, ami zavaróan kemény, egy kompakt kombinál jóval kényelmesebb futómű karakterisztikát várunk. Ezen a területen azt gondolom, a Kia kicsit túlzásokba esett. Oké, hogy ennek köszönhetően komolyabb tempóval is be lehet dobni egy kanyarba, semmi nem fog történni, de a hazai rosszabb utakon kifejezetten kényelmetlennek hat, pláne ha hosszasan autózunk ilyen útszakaszokon.

Prémium. Nem anyagminőségben, hiszen ezen a téren még van mit fejlődni az igazi prémium márkákhoz képest, felszereltség szempontjából viszont felveszi a kesztyűt a modern prémiumgyártók extráival. Az ülésfűtés mellett megtalálható a kormányfűtés, ami a jelenlegi időjárásban kellemes tud lenni. Az ülésfűtés egyetlen hátránya, hogy néhány percnek el kell telnie, amíg elkezdjük érezni a meleget. Ezen kívül számos vezetést segítő berendezés található meg a cee'd-ben. Városi vészfékezőrendszer, sávváltást segítő rendszer, automatikus táblafelismerés, parkolóradar, tolatókamera, automatikus parkolórendszer, Xenon fényszóró, panoráma napfénytető, elektromos ülésállítás, kulcs nélküli nyitás és indítás.

Valóban bőséges a skála, most már csak az a kérdés, hogy mindezeknek mi az ára. A Kiánál folyamatosan jelen lévő 500 ezer forintos akciós árat figyelembe véve az 1.6 CRDi kombi változata 5,08 millióról indul. Az EX Premium kivitel egy millióval drágább, amelyhez jön még az automataváltó fél milliós felára és a korábban említett extrák. Végül 7,77 millió köszön vissza a számológép kijelzőjéről, ez viszont valóban egy fullextrás cee'd-et takar. Egyetlen számértéken érdemes még elgondolkodni, ez pedig a fogyasztás. A gyári 4,6 l/100 km vegyes értékhez képest a teszt során 7,7 l/100 km adódott, ami jócskán több a gyárihoz képest. De még a nyáron tesztelt Hyundai i30 6,2 l/100 km átlagához képest is, ami ugyanezzel a hajtáslánccal volt szerelve. Igaz, főként városban zajlott a teszt, és egy-egy hosszabb út átlaga volt, hogy 6,5 l/100 km-re adódott. A magas értékhez hozzájárult az is, hogy nem volt start/stop rendszer, ami további 100 ezer forintért rendelhető. Ez viszont nem biztos, hogy megéri, utána kell számolgatni, hogy kinek hány kilométer után térül meg a beruházás. Az indítómotor is esélyesebb egy cserére, az AGM akkumulátor is drágább, és még fizessünk is 100 ezer felárat? Személy szerint én kihagynám, inkább kibékülök a pár decivel magasabb fogyasztással. Ezt mindenki döntse el saját maga, mint ahogy azt is, hogy megéri-e a 7,77 milliós árat a megújult cee'd SW.

Értékelés
Pozitív
Kényelmes ülések, jó vezethetőség, bőséges felszereltség, finom váltó
Negatív
Magas fogyasztás, kemény futómű, lassú ülésfűtés
Árak
Tesztmodell alapára
5 079 000 Ft (2016.01.23.)
Tesztautó ára
7 774 000 Ft (2016.01.23.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1582 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
280 Nm 1500-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
Végsebesség:
197 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4505 mm
Szélesség:
1780 mm
Magasság:
1485 mm
Saját tömeg:
1410 kg
Össztömeg:
1920 kg
Terhelhetőség:
510 kg
Tengelytáv:
2650 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
528-1318 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
960-1020 mm
Belmagasság hátul:
970 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
230 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1350 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
450-760 mm
Csomagtér hossza:
950 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
950 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1582 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
hétfokozatú, DCT duplakuplungos
Nyomaték:
280 Nm 1500-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
197 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
CO2-kibocsátás:
117 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Mennyibe kerül egy zajmérő? Venni kell egyet, és akkor nem kell találgatni melyik autó csendesebb, vagy hangosabb. Az nem “teszt”, hogy emlékezetből írunk valamit, egy fél évvel ezelőtti autóról.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Semmi probléma. Abból a néhány dologból, amit felróttál, hogy esetleg lehúzhatná az értékelést kb 80 %-a más autóban is így van (gombrengeteg, zongoralakk betétek, 3d hajtogatható hátsó ülések, etc)

    Ami meg nem úgy van (kis lcd kijelzők a hőfokkal, digitklíma hőfok kijelzők) meg olyan dolgok, hogy szerintem konkrétan ELŐNY és jó dolog, hogy van ilyen 🙂

    DE. Mindazonáltal: Nagyon sok olyan cikket, értékelést olvastam, hogy olyan szintű dolgokba kötöttek bele, mint kb amiket te is felhoztál.

    Ezzel csak egy a gond: Leszarom az ilyen piszlicsáré dolgokat 🙂

    Pl. unalmas formatervek, unalmas műszerfal, más színű háttérvilágítás, nem tetszik az értékelőnek a műszeregység betűtípusa, nem 6 kis pakolható rekesz van, hanem csak 4, csak 2 pohártartó, tempomat a kormányon van, nem bajuszkapcsolón, vagy fordítva, és még sorolhatnám.

    Teljesen nyugodtan húzza le az autót ezek miatt. Leszarom az ilyen szőrszálhasogatásokat. Lehet, hogy egy kategóriatárssal szemben ilyen látszat dolgok “döntenek el” egy összehasonlítást, de engem hidegen hagy.

    Ami fontos: Megbízhatóság, komfort, zajszint, fogyasztás, megfelelő külső-belső méretek, anyagminőség, ár, és az, hogy 6 évesen ne kopjanak le a műanyagok, és ne hulljon szét az autó. Ezek után jöhetnek olyan dolgok, hogy pl. nem baj, ha tetszik is az autó.

    Jók ezek a tesztek. De a legjobb, hogy ugyanarról az autóról több helyen is írnak. Na ezekből csak azt a tudást tartom meg, ami számomra érdekes, amiket fent említettem már.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Na figyu cuncimókus! Te állítottál valótlanságokat az elpattogó futóművel, nemde? Erre is felhívtuk a figyelmed. Kicsit mintha szelektív lenne a memóriád. Amúgy a fehér világítás arcba télleg jó nagyon, főleg sötétben!

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Csak ha ugyanezek vannak egy Renault-ban, Citroen-ben vagy Fordban akkor kitör a parasztlázadás, hogy micsoda gagyi megoldások 2016-ban.

    Amúgy leszarom a narancs világítást (bár a fehér jobban menne a központi kijelzőhöz) meg a zongoralakkot, de a gombok és bajuszkapcsolók sem érdekelnek, csak azt nem értem hogy miért lesz ugyanaz a dolog az egyik kocsinál HIBA a a másiknál meg jóformán ERÉNY.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Nem azt írtam, hogy ezek komoly hibák, hanem hogy más autókat ezek feléért lehúztak volna más tesztekben.

    Jellemző, hogy Ti is nekiálltok a KIA-t védeni, pedig sehol sem írtam hogy ezektől rosszabb lenne mint bármelyik versenytárs!

    Csak próbálok rámutatni arra, hogy egy ilyen tesztből nagyon könnyen ki lehet hozni jót vagy rosszat, attól függően hogy éppen mit emelünk ki…
    Úgy manipulálnak benneteket is, ahogy akarnak, ez a szomorú igazság!

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Jó magasra dobtam a lasztit, mi? Ne is erőlködj, Béluska…tudtam, hogy csak egy óvodás szintű böffentésre futja majd tőled. Ennyire felzaklatott, hogy a Kiának van S-osztály riválisa?:)

    Végeztem veled, öreg. Én emberekkel szoktam társalogni, hólyagokkal nem. Szevasz!:)

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Szo mi szo, kedvelem a Mercedest, de azert nekik sem volt fenekig tejföl az elmult 15 ev, most kezdenek magukra talalni szerintem.
    Ami a “Nyugatot” illeti, pont hogy veszik az ilyen markakbol is a nagyon jol felszerelt peldanyokat, nem pedig az alapmotoros, disztarcsas valtozatokat. Legalabbis ez az en tapasztalatom. Kia, Hyundai, Dacia, Suzuki, mind-mind a nagyon jol felszerelt, vagy sok esetben a full extras peldanyok futnak az utakon a nemeteknel legalabbis.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Nyugodj le paraszt, “felvágni tud, mert más fegyvere nincs “, neked még az sincs ezért csak a személyeskedés marad. Bújjál vissza az albérleted pöcegödrébe. Akkora baromságokat írsz, hogy a térdem csapkodom. TÁNCOLJ BOHÓC!

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    A kijelzőre visszatérve:

    Nem sok autóban láttam 3 igazi grafikus kijelzőt, a fő multimédia egység mellett.

    Olyat igen, hogy egy grafikus kijelző van, és 5000 oldalon keresztül tudsz mindent intézni. Na az szopás! Fűtés, multimédia, minden azon van.

    Itt legalább a fő funkcióknak külön visszajelzője van. Hidd el, nem nagyon fogsz látni 2×6 centis grafikus kijelzőket kompakt, alsó közepes autókban.

    Nézz körül. Vagy csak egy fő kijelző van, vagy így van megoldva, ahogy a kiánál.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    – Ósdi narancssárga LED-es kijelzők (vö. TFT a műszeregység közepén) – Miért, a kék, zöld jobb lett volna?
    – Százéves bajuszkapcsolók – Miért, a golfban nincs bajuszkapcsoló? Vagy ott nem gömbölyű, hanem szögletes? És?
    – Gombrengeteg a kormányon – Hát, a telefon, multimédia, tempomat, ezek olyan dolgok, hogy gomb kell hozzá 🙂
    – Zongoralakk betétek – Legalább nem kopik le. Amúgy a golfban is pont ugyanilyen 🙂
    – Hátsó üléseket csak az ülőlap előrehajtása után lehet lehajtani – na bumm. Most megfogtál, hatalmas probléma
    – A kihúzható csomagtér takarót nem lehet hová tenni ha leveszed. Mint megannyi más autóban. Amúgy ezt elismerem, tényleg megoldhatnák így 2016-ban. És nem csak a kiánál
    – Pattogós a futómű hátul, terhelés nélkül kellemetlen. Ilyet senki sem mondott. Pattogós. Ezzel a szóval nagyon nagyon sokan dobálóznak anélkül, hogy igaz lenne.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Egy ket dolgot pontositanak. A futomu nem pattogos, seholsincs ez a cikben. Kemeny nem pattogos! Ha elpattog akkor nincs az uton, viszont te az arokban vagy, ami nagy kulonbseg am. A TFT kijelzo 1xu, nem kell lapozgatni, gyorsan leolvashato, mint egy CASIO. Neha az egyszeru tobb. MAi napig visszasiroma az automba. A narncssarga pedig a legkonnyebben leolvashato szin akrmilyen hatterrol. A bajuszkapcsol meg olyan amilyen. En speciel szeretem, egyszeru gyors, pl amikor ra kell villantani, szembejovokre a hogy kapcsoljanak lampat, sokkal feltunobb le fel kapcsolni a lampadat mnt reflektorozni amit sokan felreertenek es lelassitanak. Probald meg ez egy VW fele, vagy Ford fele tarcsas falraszerel kapcsoloval. A gombok szaorodnak minden uj auto kormanyan, csakugy mint a zongoralakk amit en sem komalok de ez a trendy manapsag. Ezek mind megszokas igenyelhetnek ha masmilyen autobol ultel at de ha megszoktad amit minden ujonnan vasarolt autonal meg kell akkor meg nem ertem a problemadat. A rolot meg oda teeted ahova befer a kombi csomijaba! :p Az ara meg magaert beszel nezd meg a mai Astra arat. Alapbol dragabb pedig az nem is kombi!

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Kapásból mondok pár dolgot, ami miatt más kocsikat már a porba tiportak volna, itt viszont meg sem említik vagy bocsánatos bűn:

    – Ósdi narancssárga LED-es kijelzők (vö. TFT a műszeregység közepén)
    – Százéves bajuszkapcsolók
    – Gombrengeteg a kormányon
    – Zongoralakk betétek
    – Hátsó üléseket csak az ülőlap előrehajtása után lehet lehajtani
    – A kihúzható csomagtér takarót nem lehet hová tenni ha leveszed
    – Pattogós a futómű hátul, terhelés nélkül kellemetlen

    Korrekt kis kocsi a Ceed, mindig az volt, de valahogy úgy érzem nem azonos mércével mérik az egyes típusokat. Ezek nem nagy problémák, mégis más tesztekben főbenjáró bűnnek számítottak.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    :))) Ez bizony nagyon betalált! Bécike, a SZ.N.O.B. meg is sértődött rendesen:) Csak hencegni, felvágni tud, mert más fegyvere nincs – de egy ilyentől nem is lehet elvárni, hogy ember módjára viselkedjen. Az értelmesebbje tudja, hogy nem a pénztől lesz valaki. Neked ez egy elérhetetlen szint, úgy látom.
    Menő vagy vagy csak azt hiszed magadról, öreg? Mert a piáló-cigiző, apu verdájában vagizó suhancok is annak hiszik magukat…
    Kempelenholidaypeller eltűnt innen, de már többen pályáznak a helyére – te vagy az egyik:) Istenem, hány ilyen macskajancsit kiosztottam már itt – óriási rutinom van benne:)
    Tákolmány?:) Akkor a nálunk gyártott Mercik és Audik micsodák? A spanyolban összegányolt Sprinterek és Vitók mik? A lengyel gyártású VW Polok? Mesélj, öreg…Fanta és sós perec bekészítve:)
    Lesz*rom a tragacsodat, ember. Már tudom, mit kompenzálsz vele:) Amúgy távol-keleti és amerikai párti vagyok. Ha panaszkodsz a közel 8 milliós ár miatt a Kiánál, akkor ezt skubizd meg, mert ilyen is van ám – és meg is fogják venni:

    [url]https://www.google.hu/search?q=kia+k900&client=opera&hs=Bbe&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjboMaXxMTKAhWL2ywKHQuRD0sQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    De neked ez egy olyan magas labda, apuci, hogy inkább ne is kezdj el hadonászni h*lye gyerek módjára:) A világ 5. legnagyobb autógyártójának nincs szüksége rád, nélküled is remekül megvannak.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Tákolmány 🙂 haha.

    Tákolmány a merci lesz 15 év múlva, amikor egymillió kettőért olasz, lengyel utángyártott alkatrészekkel toldozgatott-foltozgatott rom marad belőle linglong kínai gumikon, az eredeti ára tizedéért.

    Mint ahogy az a mercikkel, bmw-kkel, audikkal, stb prémiummárkákból marad a 2. tulajdonos után.

    Akik rájöttek az évek során, hogy nem csak megvenni kell egy autót, hanem fenntartani is.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Kit érdekel, nem az a lényeg hanem az, hogy két kategóriával magasabb prémium kategóriába árazták ezt a koreai-szlovák tákolmányt.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Nekem nem kell üzenni, én menő vagyok. Ezt pedig olyan tipikus kisebbségi komplexussal rendelkezők vennék, mit amilyenek az olyan személyeskedő faszkalapok mint amit te képviselsz – ha lenne rá pénzük, de az ilyenek az egy havi törlesztőjét sem tudnák befizetni egy ilyen autónak, a Merci pedig olyan magasságokban van neked, hogy gondolni sem mersz rá a nagykállói albérletből ahonnan az észt osztod. Nyugaton meg nem hülyék, ott sem kell az ilyen botrányosan túlárazott kompakt egy Mercedes áráért. Ez az autó újságíróknak készült, hogy elájuljanak hogy mit tud a KIA. Nekem vagy egy cimbim aki KIA Magentist vett, ami 40.000 km-nél már olyan állapotban amilyenben a Mercim 250.000-nél. A “bőrök” és “fabetétek” mind silány minőségű utánzatok akárcsak az egész autó.
    A C-Merci pedig itt van 8 milláért a hitetlenkedőknek, de minden hirdetésben szembejön, és nem nem fapados, csak egy 50 millás S-klassehoz képest.
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/c_160/mercedes-benz_c_160-9697241

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Nekem nem kell üzenni, én menő vagyok. Ezt pedig olyan tipikus kisebbségi komplexussal rendelkezők vennék, mit amilyenek az olyan személyeskedő faszkalapok mint amit te képviselsz – ha lenne rá pénzük, de az ilyenek az egy havi törlesztőjét sem tudnák befizetni egy ilyen autónak, a Merci pedig olyan magasságokban van neked, hogy gondolni sem mersz rá a nagykállói albérletből ahonnan az észt osztod. Nyugaton meg nem hülyék, ott sem kell az ilyen botrányosan túlárazott kompakt egy Mercedes áráért. Ez az autó újságíróknak készült, hogy elájuljanak hogy mit tud a KIA. Nekem vagy egy cimbim aki KIA Magentist vett, ami 40.000 km-nél már olyan állapotban amilyenben a Mercim 250.000-nél. A “bőrök” és “fabetétek” mind silány minőségű utánzatok akárcsak az egész autó.
    A C-Merci pedig itt van 8 milláért a hitetlenkedőknek, de minden hirdetésben szembejön, és nem nem fapados, csak egy 50 millás S-klassehoz képest.
    http://www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/c_160/mercedes-benz_c_160-9697241

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Gondoltam, hogy nem kell sokat várni, hogy megjelenjen az első igazi, nagy betűs SZNOB. Tipikusan az az embertípus vagy, aki nem magának vesz kocsit, hanem a külvilágnak akar üzenni, hogy micsoda menő csávó. De ennek semmi jelentősége nincs, tekintve, hogy egy jelentéktelen, nudli kis piac vagyunk a Kiának. Majd eladják ebben az ársávban nyugaton, ahogy a Sorentót is, még drágábban.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    8,5 millióról indul a mezítlábas proli edition C merci, és 9,5 a kéziváltós 116 lóerős dízel (lol).

    Ennyiért abban a mergában több lefalazott gomb- és kapcsolóhely lesz, mint ami valójában funkcióval bír 🙂

    Ha ugyanilyen felszereltséggel akarnád azt a mergát megvenni, akkor megszorozhatod 1,5-el.

    Az viszont tény, hogy én se konfigurálnám személy szerint 6 millió fölé a ceed-et.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    fasza agy kompakt KIA majdnem 8 millióért? Nooormális?
    Rádobok 230 ezret és veszek egy C mercit 8 milláért 😀
    Ugyan nem lesz benne bőrhatásu textilbőr és gagyi elekromosan állítható ülés, meg parkolni is tudok, de nem is néz senki hülyének ha megmondom hogy 8 milla volt a KIA;)

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Az NEDC szerinti melegmotoros “vegyes” fogyasztást összehasonlítani a nagyrészt városi, mínusz fokos járkálással elég érdekes 🙂

    Viszont: 6,5 -el el kéne mennie kb városban is szerintem.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Csak az a fránya fogyasztás, 6 liter körül kellene hogy egyen ennyi lóerővel ilyen hidegben télen, nyáron meg 5 fél alatt így euro6-osként. tojással a láb alatt meg 5 alatt.

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Az égvilágon semmi baj nincs velem – te viszont meglátogathatnád a kezelőorvosodat, mert megint csak kötözködni tudsz…Mit írtam, amivel így felhúztalak, Bundika? Áruld már el. Semmi közöd hozzá, hogy kiért, miért rajongok – a te legnagyobb bánatodra pedig ennek a jövőben is “hangot” fogok adni. Ha nem tetszik, átmehetsz a vezess-re, mint az a K-betűs előember tette. Ott játszhattok egymással kedvetekre:)

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    Áruld már el,hogy neked fizetnek azért,hogy minden cikknél te legyél az első aki hozzászól?Azt már nem mondom,hogy ez a korea imádatod már-már beteges,és visszataszító.Szvsz a legtöbben ezért sem kommentálják a cikkeket mert ha meglátják a neved… Mielőbbi jobbulást kívánok.:-D

  • 2017.10.28. at 09:03
    Permalink

    “Majdnem tökéletes…”

    Persze, a minden ízében perfekt Golf VII-tel hogy is vehetné fel a versenyt bárki más:) Jobb, ha a gyártók az eszükbe vésik, hogy a Golf szent és sérthetetlen, de legfőképpen érinthetetlen:)))

    Érdemes az alábbi videót megtekinteni – a Kia a “nagyokat” is képes érzékelhető minőség terén lekörözni:

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=MxLMfNdWf-U[/url]

    Lassan pedig jön az új Cee’d – talán az év második felében látunk már róla tervrajzokat. Érdemes lenne a Kiának egy tüzes hot hatch-csel előállni ebből a modellből, és amit még fájlalok, hogy pl. a Picanto és a Rio eléggé háttérbe szorultak a Cee’d-del, az Optimával, a Sportage-dzsel és az érkező Niróval szemben. Illetve nekem volt már egy kósza gondolatom egy Cee’d CC-ről is – a Mégane CC vagy a Focus CC mintájára…Az élényautó-vonalra tehát mindenképpen “áldozni” kellene a közeljövőben.

Vélemény, hozzászólás?