Te drága! – Optima SW

Kia Optima EX Premium 1.7 CRDi 7DCT teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kombik közül eddig a legcsábítóbb az Optima SW, minden jóval megtömve kényelmes, és már-már prémiumban érezhetjük benne magunkat. Imádni való, főleg akkor, ha kevesebbet költünk rá.


A koreai álom. Az Optima csak most érett be igazán, az előző generáció sem volt rossz, viszont csak négyajtós kivitelben volt elérhető, igaz, már akkor is hibrid hajtással. De nem konnektorossal, mint az újabb generáció, ráadásul családi kombiként is, és hamarosan akár a kettőt együtt is élvezhetjük. Akkor ott a sportos GT is, mindkét karosszériából, szóval igencsak sokoldalú lett mára a Kia nagyautója, arról nem is beszélve, hogy a formaterve még csábítóvá is teszi, főleg ebben a metálvörös fényezésben. A családosok álma lehetne, de akkor miért nem jár mindenki ilyennel? Lejjebb elárulom, viszont kezdjük azzal, ami miatt szeretni való az Optima SW, és amitől igazán kívánatos tud lenni egy koreai.
Meglátni és megszeretni. Ott van egyből a formaterv, a Kia ügyesen belógatta a Sportspace tanulmányautót, mielőtt láthattuk volna az Optima Sportswagont. Megmutatták, hogy nem csak SUV-ot, vagy négyajtós kupét lehet izgalmasan tálalni, hanem egy alapvetően unalmasnak ígérkező családi kombit is. A végeredménynek persze sok köze nem lett hozzá, még az izgalmas golyókkal teli csomagteret sem alkották meg sorozatgyártásban - szerencsére kapott egy hasznosabb rendszerezőt - azért maradt némi sportos vonal az Optima SW-nek. A tigrisorrot mintázó izgalmas hűtőrács, az EX Prémium szinten xenon, de rengeteg jó dolgot adó Techno csomaggal már adaptív LED-es első fényszórók igazán szigorúak. Nem mondanám rá, hogy visszafogott, határozott megjelenése van. Ugyanez igaz hátul is, bár ott már nehezebben tudták elrejteni, mennyire széles valójában, és a dízel csupán egy kipufogó véget kap, így kevésbé tűnik sportosnak. Sötétített ablakok, nagy felnik, króm kilincsek, mutatós, de bent történnek az igazán jó dolgok.
Bőrkárpit meg napfénytető. A GT Line alatti felszereltség inkább a kényelemre megy rá, mint a látszólagos sportosításra, előbbi jobban is áll az Optimának, pláne, mióta tudjuk, hogy az igazán sportosnak szánt GT is csak egy túlfújt színjáték. Ennek az autónak kényelmesnek kell lennie, ezt az EX Prémium szinten maximálisan meg is kapjuk, mivel itt már alapáron elöl-hátul fűthető, de elöl hűthető üléseket is kapunk, meg nyitható panoráma napfénytetőt. A fekete belső egyeseknek talán túl komor lehet, némely konfigurációhoz kérhető a hibridben már látott világos bőrkárpit is, nekem személy szerint jobban teszik a fekete, így nem annyira kényes, kevésbé látszanak rajta az elszíneződések, a világos bőr a korábbi tesztautóban már igencsak viseltes volt. Szeretem a Kia belső stílusát, olyan hatást keltenek a formákkal és a textúrákkal, hogy simán elhisszük, prémiumban ülünk, csak aztán ne nagyon fogdossuk, mondjuk a kormány közepét, vagy a műszerfalat és az ajtókárpitokat. A szemnek jó és kész.
Hirdetés

Az alapellátás sem rossz. Az Optima SW-hez például mindenképpen jár kétzónás automata klíma, tempomat, meg négy irányban állítható kormány és négy elektromos ablak is és akkor ott a bluetooth kihangosítós, kormányról vezérelhető multimédiás fejegység is. Ezt az EX Prémiumnál még a nagyobbik, 8 colos érintőkijelzővel irányítható, digitális rádióadást is vevő fejegységgel toldják meg, a hangzásról pedig a Harman/Kardon gondoskodik 10 hangszóróval. Igazán élvezhető, nekem egyedül a bluetooth média lejátszás akadozott, de az lehet, csak a telefonom problémája, nem egyedi eset. Hogy menet közben nem lehet telefont párosítani, annak két oldala van, egyik, hogy biztonságos, mert így tuti, hogy csak álló helyzetben matatunk a rendszerben. A másik, hogy egészen addig nem jövünk rá, miért nem csatlakozik a telefonra, amíg el nem olvassuk azt az oldalnyi üzenetet, amit ilyenkor kiír, természetesen menet közben. Szóval lehet, hogy mindenkinek egyszerűbb lenne, ha engedné, és három jól irányzott érintéssel megoldhatnánk a helyzetet.
Kellemes karakter. Kicsit még vissza a multimédiához, alap a tolatókamera is, minden szinten, a Techno csomagban viszont kapunk belőle előre és oldalra is, így 360 fokos felülnézeti képet is összerak nekünk, ami nem hátrány, ha szűk helyre kell beraknunk a 4,8 méternél is hosszabb kombit. Ideje rátérni a hajtásláncra, aminek kellemes pontját képzi az 1,7 literes, 141 lóerős dízelmotor. Nagyon jó karakter, nem túl hangos, 340 Nm nyomatéka hamar érkezik, igazán jól mozgatja a karosszériát, úgy, ahogy várnánk tőle. Nem rossz a hétfokozatú duplakuplungos váltó, elég gyorsan vált, de sokszor volt, hogy nehezen találta el, éppen melyik fokozatra lesz szükség, így össze-vissza kapcsolgatott egy darabig. Kényelmes vele vezetni, nagyon is, de nem feltétlenül ragaszkodnék hozzá, mióta a nemzetközi bemutatón próbálhattam egy kézi váltós kivitelt. Azzal is remek vezetni, de ha nem automatát kérünk, akkor nincs vezeték nélküli mobil töltés sem – fura egy összefüggés – de legalább 670 ezerrel beljebb vagyunk, ugyanis ennyi a duplakuplungos felára. Fogyasztásával szintén elégedett lesz a felhasználó, többségében országúti használat mellett 5,4 liter lett a tankolás szerinti átlag. Futóműve komfortos, lágyan ringatózó, még a 18 colos felnikre húzott gumikkal sem kemény, vagy üt rossz úton.
Húzós. Az egyetlen, ami ijesztő lehet az Optima SW-nél, az az ára. Tesztautónk akciósan, Techno csomaggal, automata váltóval, metálfénnyel alulról karcolja a 11 milliót. Ennyi egy családi autóért nyilván durva összeg, a céges keretből is inkább választanak a legtöbben ennyiért fapados Audit, vagy Passatot. Ennél az összeállításnál viszont van ésszerűbb döntés, persze nehéz lemondani a szellőztethető bőrülésekről, de sokak hosszútávon úgy is inkább a szövet mellett voksolnak. Egy ilyen 1,7-es dizellel, kézi váltóval szerelt EX Limited szintű Optima is remek választás lehet, és akár a napfénytetőt is kérhetjük hozzá. Automata vészfékrendszer, holttér figyelő és keresztirányú forgalom figyelő, meg adaptív tempomat viszont csak a Techno csomagban érhető el, az pedig csak egyel följebb. Egy Kia is tud elég drága lenni, viszont remek extrákat kínál, abszolút ehető külsőben, na meg persze ott az alapáron 7 év/150000 kilométer és 12 év átrozsdásodás elleni garancia, amitől szintén egyre csak csábítóbb ajánlat lehet.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes futás, nyomatékos és kis fogyasztású dízelmotor, remek összeszerelés, szép formák, komoly extrák
Negatív
Bizonytalan automata váltó, korlátozott felszereltségi lehetőségek, magas árképzés
Árak
Tesztmodell alapára
9 429 000 Ft (2017.06.19.)
Tesztautó ára
10 904 000 Ft (2017.06.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1685 cm3
Teljesítmény:
104 kW (141 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.1 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4855 mm
Szélesség:
1860 mm
Magasság:
1470 mm
Saját tömeg:
1587 kg
Össztömeg:
2080 kg
Tengelytáv:
2805 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
552-1686 l
Belső szélesség elöl:
1540 mm
Belső szélesség hátul:
1510 mm
Belmagasság elöl:
870-940 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
290 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1370 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
705 mm
Csomagtér hossza:
1075 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1930 mm
Raktérnyílás szélessége:
103-110 mm
Raktérnyílás magassága:
890 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1685 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
340 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
104 kW (141 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.1 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,4 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Akkor ajánlom a carsalesbase csoportosítását, Rákeresel egy modellre és az európai eladásokra. Pl a Kia optima oldalán ([url]http://carsalesbase.com/european-car-sales-data/kia/kia-optima/[/url]) leírja hogy a “midsize” kategória része ([url]http://carsalesbase.com/european-sales-2017-q1-midsized-car-segment/[/url]), a Passat és tsai, a prémiumok nélkül.

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Nyugodj meg, van. Többféle kategorizálás létezik, egy egyik lecizelláltabb az Európai Bizottságé (az amúgy hírhedten alapos versenyjogi főigazgatás piacelemzésénél használják). Mivel a DG COMP elg komoly döntéseket hoz (pl vállalategyesülések), nem hobbiból csinálják, viszont elég régi a felosztásuk, azóta sok minden változott. Ezeket a piaci szegmenseket betűvel jelölik, és a Wikipedián pl meg szokták megfeleltetni a német közlekedési hatóság kategóriáinak. De én pl nagyon kedvelem a left lane oldal ([url]http://carsalesbase.com/[/url]) Eu piaci kategóriáit.

    A: Mini: Lup
    B: Kisautó: Polo/Fiesta
    C: Alsóközép: Golf és tsai
    D: Köézpkat 1: Prémium közép: 3er/C klasse és tsai
    D: Középkat 2 “nagy családi autó”: Passat-Mondeo Insigne és tsai (Optima is ide tartozik).
    E: Felsőközép: E klasse 5er stb
    F: Luxus: S klasse és tsai.
    S: sportkocsik
    M: kis egyterűek / nagy egyterűek (szerintem lassan érik a középkat is, sőt prémium és külön mert az eladások egsyre nagyobb része realizálódik itt, pl a Prémiumközép SUV kb annyi fogy mint a nagy családi autó)
    J: SUV-k
    J: terepjárók

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Van also-kozep (C szegmens, Golf, A3, 1-er, A, Ceed, Giulietta, 308, Octavia stb)
    Kozep (D szegmens, Passat A4, Superb, 3-er, C, 508, Giulia, Insignia stb)
    Felso-kozep (E szegmens, A6, E, 5-er, S90, C6, Phideon stb)

    De ezek csak a fo csapasiranyok, ma mar eleg nagy az atfedes egyik masik szegmena kozott, lasd az Octavia es a Superb.

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Igen, értem a szitut, és tökéletesen igazad van.Némi túlzással,én sem ajánlgatnnék valakinek mondjuk Passat helyett egy Polot, mert az sokkal olcsóbb.

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Nekem is benzines kocsim van, igaz kisebb kategória és nem megyek évente 30-40 ezret. De akik ezeket a felső-közép kategóriás kocsikat megveszik, azok általában mennek ennyit. Megnéztem a hasznaltauto-n a 0-3 éves felsőközép kombikat. Passatból 121 eladó van ebből 1 benzines, a többinél is maximum 10-15% körül van a benzinesek aránya. Ez egy ilyen kategória. Jók a turbo benzinesek, nekem is volt cégesként 1.4 TSI, nem is kellett volna helyette dízel.
    Amivel inkább nem értettem egyet, az az, hogy egy felső közép kombi nem váltható ki egy kompakt egyterűvel. Vagyis almát az almával érdemes hasonlítani.

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Azzal én is egyetértek, hogy miért kellene szívó benzinest venni, de én még tovább is mennék.Miért is kéne turbódizelt venni?
    Néhány év múlva teljesen elveszti létjogosúltságát egy turbodizel is. Ma egy 1.4 literes turbós is van olyan rugalmas és takarékos, mint egy 2.0 tdi, sőt megkockáztatom még jobban is megy.Nem kell sarrá pörgetni, takarékos és még olcsóbb is, mindenféle szempontból.Tudom, most erre sokan azt fogják mondani, hogy még nincs teljesen kiforrva, meg a dízel sokkal kevesebbet fogyaszt és ilyesmi…Ez szerintem marhaság, de ha valaki mégis ettől fél, akkor inkább várjon néhány évet és minden turbós benzines csontra ki lesz forrva..A fogyasztásbeli különbség pedig nem olyan mértékű, hogy átlag használatra megérje turbodízelt venni.Csak utána kell számolni!!!

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Érdekes okfejtés, de eléggé sántít a dolog. Az még rendben van, hogy a Kia Optimát a Mazda 6-tal és a Toyota Avensis-szel hasonlítod. Az már érdekes, hogy miért kellene szívó benzinest venni, véleményem szerint aki újonnan akar venni egy felső-közép kategóriás kombit, az nagy eséllyel (kb. 80-90%) dízel motorral veszi. De jó, vegye szívó benzinessel, talán még ez is rendbe. Na de ha valaki egy felső-közép kombit nézeget, akkor annak miért kellene átnyergelnie egy kompakt egyterűre? Ez kb. olyan, mintha a déli gyümölcsök árait hasonlítgatnánk és megállapítanánk, hogy legjobb lesz, ha mindenki savanyúkáposztát vesz, hiszen abban is sok a C vitamin.

  • 2017.10.27. at 18:11
    Permalink

    Ha már ilyen középkategóriás kombiba gondolkodnék, egyáltalán nem lenne rossz vétel ez a KIA. Igen, a dízel így felszerelve drága, de a 2 ezres szívó benzines 6,7 millióért is megkapható. Nyilván fogyaszt rendesen, de rajta kívül már csak az Avensis és a Mazda 6 kínál 2 ezres szívó benzinest. Az előbbi sem fogyaszt kevesebbet és jóval drágább is, mert ott az olcsó alapmotor az 1.6-os. A Mazda az egyedüli vetélytárs, és az nem is nagyon drága alapfelszereltséggel, igaz szedán kivitelben. A kombi Mazda drágább, mert az eggyel magasabb felszereltségről indul. Most már csak egy kérdés adódik, biztos kell ilyen autó, ha már elkölthet az ember ennyi pénzt? Jó, akinek a cége veszi és maga nem szólhat bele nagyon a kiválasztás paramétereibe, annál érthető ha ennél köt ki, de még a szalonból sem kell kimenni, hogy legyen egy jobb ajánlat a 2 ezres szívómotorral. A KIA Carens! A motor finomított változatával (213 nm szemben a 198-cal és mellesleg még erősebb is mint a Mazda 2 ezrese) 5 959 000 forint, a második felszereltségi szinten (EX Limited). Ja, persze! Ez is fogyaszt rendesen, de ha valaki feltétlenül kerülni akarná a turbót, akkor egy jó választás. Különösen, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy csak 300 ezer forinttal drágább, mint az 1.6-os, amivel azért elégé alul motorizált. Szóval, ha valaki a szívó benzinesek egyszerűségében látja a hosszú nyugodt élet biztosítékát, akkor nem a Mazda 3 2.0 benzines szedán a jó vétel, alapfelszereltséggel valamivel olcsóbban, hanem ez a Carens, hiszen több autót kap érte, még ha egy picit drágábban is fenntartható. A különbség azonban nem lehet hatalmas.

Vélemény, hozzászólás?