0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

KIA Soul teszt

De furcsa egy autó!

2009. május 6., szerda 15:49 (3 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A piac figyel a Kiára. Így mindenképp betölti szerepét, de milyen autó valójában az egyéni formájú Soul?

Teszt
Műszaki adatok

Nézik. Nem mondom, hogy elragadtatással vagy hogy féktelen vágyakozással, de nézik. A Tesco parkolóban két fiatal hosszan bámulja az autót, majd egyikük felkiált: KIA, vazze! Ezzel a Kia máris elérte célját, az egyszerű, olcsó, tisztességesen összerakott, de személytelen, tökéletesen észrevehetetlen autók gyártójaként azonosított márka kihozott egy figyelemfelkeltő kocsit. És ennek megfelelő nevet is adott a járgánynak: Soul, azaz lélek. Hogy szép lenne, vagy dögös, azt azért senki nem állítja, maradjunk inkább annyiban, furcsa egy autó. Formájába legnagyobb részben az amerikai retróautó elemeket keverték, de jutott bele egy kis terepjáró-, egy kis SUV-fíling is.

Eddig rendben is volna minden, csakhogy a dizájnban úgy látszik, el is fogyott alkotóinak a lendülete, lélek csak a formába és a névbe jutott. Persze, ez a Kia imidzsépítését nem igazán fogja zavarni, hiszen a kevés valódi vásárlójelöltön kívül a többség az autót csak kívülről fogja látni, menni meg végképp nem fog vele egy centit sem. Így kevesen fognak csalódottan kiszállni a fotókon még egész pofás berendezésűnek látszó, a valóságban öncélúan formázott, barátságtalan, kemény műanyagok halmazaként életre kelő dobozból.

Kellemes ugyan a műszerfal (mondjuk) bézs színe, de mintha különböző autók műanyagjait pakolták volna mellé, köze nincs hozzá például az A-oszlop szürkéjének. Lehet, kifogtam a minimális hibaszázalékot, de autónkból hiányzott a más Kiában beszippantott megnyugtató jólösszerakottság-érzet is: itt meg-megzizzen egyik-másik műanyag, az ülésmagasság-állító meg kissé akadozik.

Nem csak az anyagok olcsók, de a kényelmi funkciók, a szolgáltatások is alapfokúak, például a vezető ablaka csak lefelé megy végig rövid gombnyomásra, a tolatóradar is elég pontatlanul csipog – csak semmi kényeztetés! Amink van, az viszont logikusan és könnyen kezelhető. És ha jobban körülnézünk, kiderül, a kipipálható felszereltségi tételekkel egész tisztességesen telerakták a furcsa kis dobozt. Alapból kapunk ESP-t, hat légzsákot, légkondit, négy villanyablakot, távirányítós központi zárat – becsületes ajánlat, igaz? A mi négyszázezerrel drágább EX-ünk ezen felül inkább dizájnelemeket, mint értelmes extrákat ad, no meg csak ehhez rendelhető tolatókamera a belső tükörbe kétszázezerért, vagy Kenwood multimédiás navi ötszázért – jó, hogy kapni… És csapjanak agyon a dizájntuning-liga fanatikusai, nekem nem hiányzott a tamtamra vörös derengést villogtató csodahangszóró sem. Az EX-hez kéretlenül kapjuk még a dögös, bazi nagy 18-as alufelniket 225/45-ös gumikkal, ami végképp betesz az egyszerű és ügyetlenke futóműnek.

Az alap 16-os kerekekkel talán megkapná a kétharmadot a Soul rugózása, hiszen nagyrészt csak tompítva adja tovább az úthibák ütéseit, mégsem kényelmes. Bár a fekvőrendőröket is szépen átlépi, de állandóan döccen, moccan a kaszni, nagyobb hullámokon felütnek a kerekek, az autó hátulja meg mint valami vidámparki produkció, nagyot dob a hátsó utasokon. Még jó, hogy magas a tető, így nem verik be a fejüket. A magasság további előnye a kompakt autóhoz mérten kellemes levegősség, tágasságérzet, a hátsó lábtér viszont nem csak érzetre, hanem centire is bőséges. Ennek ára a meglepően kicsike csomagtartó, aminek még a rakodópereme is magas, a variálhatóság pedig kimerül a felhajtható csomagtérpadló alatti eldobható minőségű hungarocell rekeszekben, meg a hátsó támlák osztottan dönthetőségében – nem sok...

És nem sok az a vezetési élmény sem, amit a Kia kínálni képes – a Soult épp csak elvezeti az ember. A kormány parancsait a széles gumik kötelességtudóan teljesítik, de ha igazán lendületet veszünk, egy darabig kétségbeesetten kapaszkodnak a Hankookok, a Soul egyre jobban tolja az ívből kifelé az orrát, végül az ESP parancsol megálljt a játéknak. Ám erről közben sokat nem tudunk meg, a kormány (aminek a fogása bőrös létére kellemetlenül kemény és rücskös) annak ellenére nem ad semmiféle visszajelzést, hogy egyébként sem igazán könnyű tekerni. Sokkal vidámabb viszont az élet a fedélzeten, ha nem várunk semmi sportosságot az autótól. Ennek ellenére a CRDi partner a fürgébb városi autózáshoz, bár a váltója is elég pontatlan, és az áttételezések sem sikerültek tökéletesen: inkább hegymenetben, szerpentinen zavar be, hogy a kettes-hármas között nagy az ugrás. Városban a hosszú áttételezés miatt még a négyeshez is nehezen jutunk, sőt, országúton is gyakran sok az ötös, nem csak kisebb sebességekről előzéshez, hanem kilencvenközeli emelkedőkön is kéri a visszakapcsolást.

Normális autópályázáshoz lenne igazán kellemes a 115 lovas dízel, talán az enyhe billegés miatt sem hiányoljuk a 150 ezerrel drágább 128 lovas változat plusz erejét. De miért csak lenne? Mert pont az itt használatos sebességnél valami kellemetlen, fárasztó, mély frekvenciájú búgást hallat a hajtáslánc – pedig a tagadhatatlanul jelen lévő, de elfogadhatóan szűrt futómű- és moderált szélzajok mellett amúgy a motor sem igazán hangoskodik. Mindez egy belföldi úton még elviselhető, de ha a gázpedált nyomó hátrafeszített lábfejünk még bírná is sötétedésig, a túlságosan erős műszerfal-világítás vakítása szegné kedvünket.

Bár a mai autók mezőnyében megszokotthoz képest jó sok kritizálható pontot találtunk a Kián, a sok kis hasfájás, de még a pattogós rugózás ellenére sem mondható igazán rossz autónak. A látványos forma mellé itt is megkapjuk a hétéves Kia garanciát. Különben meg megy, kanyarodik, szóval semmi nagy baj. Baj csak akkor lenne, ha bedőlnénk a keresztnevének, no meg a látványos külső miatt a vezetéknevét viselő többi autónál megszokott jellemvonásoknál többet várnánk tőle. Ja, és ha az árlistáját tekintjük. Mert felszereltségéhez mérten még akár jutányosnak is mondhatnánk az árát, de itt a négy és félmilliós régióban hasonló jellegű, de sokkal ügyesebb autó mondjuk a 90 lóerős dízel C3 Picasso, de még a 80 lovas TDI Skoda Roomster is. Akinél meg a pakolhatóság és a praktikum számít igazán, annál kiütéssel győznek például a Partner/Berlingo ikrek. A Soul árlista eleje, a háromnyolcról induló 1.6-os felé kacsintgatni mégsem érdemes, mert a benzines erőtlenebbnek hat, zajosabb, és sokkal többet fogyaszt; jobb választás a 4,2 milliós alapdízel.

Méretek

Hosszúság: 4,11 m
Szélesség: 1,79 m
Magasság: 1,61 m
Saját tömeg: 1345 kg
Össztömeg: 1780 kg
Terhelhetőség: 435 kg
Tengelytáv: 2550 mm
Karosszéria-kivitel: ötajtós
Csomagtér: 340 liter

Motor és váltó

Motor: Dízel üzemű
Hengerűrtartalom: 1582 cm³
Hengerek/szelepek száma: 4/16
Sebességváltó: 5 fokzatú/kézi kapcsolású
Nyomaték: 260 Nm
Teljesítmény: 85 kW (116 LE)

Menetteljesítmény

Végsebesség: 178 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 11,6 s
CO2-kibocsátás: 137 g/km
Gyári vegyes fogyasztás: 5,2 l/100km

Értékelés

Pozitív
Egyéni forma, probémamentes menettulajdonságok, jó helykínálat, tisztességes felszereltség, 7 év garancia
Negatív
legfeljebb átlagos kényelem és kezesség, kis csomagtér, csekély variálhatóság, olcsó, egyszerű műanyagok

Árak

Tesztmodell alapára 4 599 000 Ft
Tesztmodell ára 4 599 000 Ft

Kiss Ferenc

Ez is érdekes lehet:

Koreában már kapható a Kia BMW-je

Már egy ideje csöpögtet információkat új zászlóshajójáról a Kia. Koreában pedig már piacra is lépett a BMW- és Audi-konkurens Kia K9.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1raWE=

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

KIA tesztek

Kia cee’d 2012 miniteszt

Kia cee’d 2012 miniteszt 

Legnépszerűbb modelljét dobja kukába a Kia. A 2007 óta kapható cee’d vadonatúj generációja az elsőhöz hasonló előrelépést ígér.


Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt

Kia Rio 1.2 EX Limited miniteszt

Nagyobb és igényesebb, mint elődje. Természetesen drágább is, ám mivel immár a kategória krémjével vetekszik, konkurenseihez mérten továbbra is olcsó.


KIA Sportage 2.0 CRDi teszt

KIA Sportage 2.0 CRDi teszt

Úgy tűnik, jól megtanulta a leckét az automataváltós KIA Sportage 2.0 CRDi EX Premium, amely árát tekintve csúcsmodellhez illő bátorsággal harap bele a prémiummárkák húsába.

KIA Sorento teszt

KIA Sorento teszt

Ritkán keletkezik olyan hatalmas szakadék egy típus modellváltásakor, mint amekkora a régi és a vadonatúj KIA Sorento esetében megfigyelhető. A csúcsmodell alá pozícionált, 5 személyes 2.2 CRDI EX kivitel járt nálunk.

KIA Venga teszt

KIA Venga teszt

Ha körülnézünk a legkisebb egyterűek kínálatában, akkor meglepően tapasztalhatjuk, hogy kizárólag vételár alapján rangsorolva a KIA Venga 1.4 LX fog kijönni győztesnek, a népes konkurencia ellenére.

Még több KIA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

3 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

KIA SORENTO 2.5 CRDi E...

Ár: 2.990.000 Ft

Évjárat: 2004 / 7

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Dízel

KIA CARENS 2.0 EX 29e...

Ár: 3.099.000 Ft

Évjárat: 2008 / 1

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Benzin

KIA CEE'D 1.6 CRDi LX...

Ár: 2.550.000 Ft

Évjárat: 2008 / 1

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó