Spúr igényesség – Lexus IS 300h teszt

Lexus IS 300h Luxury Safety teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A meglepetések autója volt számomra a Lexus IS 300h. A Toyota legendásan gazdaságos hibridrendszere jól passzolt az igényes prémiumszedánhoz.


Ne akard hasonlítgatni. Már római menetpróbája alatt megtapasztalhattam, hogy miben változott ráncfelvarrása által a mindössze két hajtással elérhető Lexus IS. Akkor is, és a facelift előtti teszthetek során is megállapítottuk, hogy a japán prémiumlimuzinnak hibrid hajtással van igazán értelme. Most újra a 300h vallott, hazai körülmények között, hosszabb ideig. Gyönyörű szaténezüst fényezésben, 18 colos sűrűküllős könnyűfém felnikkel és Luxury csúcsfelszereltséggel kaptuk, azt is a nagyszerű Safety csomaggal megfejelve.

Meglepően könnyen elérte célját: megszerettem, pedig soha nem gondoltam volna.

A Lexus IS más, mint bármelyik prémium kategóriás szedán, nem hasonlítható egyetlen némethez sem. Az elején persze azt akarjuk, hogy jól menjen, mert olyan sportos a kiállása, de később rádöbbenünk, hogy ez egy sokkal finomabb autó annál, különleges lelkivilággal. Érdemes időt szánni a megértésére, hiszen minimális fogyasztással hálálja meg törekvéseinket.
Vadító köntös. Autósportot kedvelő szívemnek is sokkal befogadhatóbb az új külső, kevesebb az indokolatlan törés és ív, amitől olyan kusza volt számomra a facelift előtt. Eleve széleset terpeszt a Lexus IS, ezt fentről látni igazán, ám az új, hangsúlyosabb légbeömlőktől lett igazán vad az orr. Szerencsére egyszerűsítettek az osztott fényszórók vonalain, bár szerintem a középső csipák nélkül is épp elég mutatósak lennének. Az alsó villámok a menetfények, míg felette megkockáztatom, hogy az autóipar legjobb LED-es fényszórói dolgoznak. Merész vonással nyújtották meg a kerékívek felé az új rajzolatú, szintén diódás hátsó lámpákat, amiket a lökhárító illesztési vonalával kötöttek össze a gyönyörűen ívelt szoknyákkal. Meghökkentő ez a pazar részletesség, odafigyelés, a külsőt órákig lehet elemezgetni, amit képek formájában meg is próbálok átadni. A fart egy apró kacsapopóval is tovább sportosították és bár jól titkolja, duplakipufogós.
A legfinomabb. Hogy mennyire finom autó a Lexus IS? Még az ablakokat is lelassítja mielőtt teljesen le- vagy felérnének. Már a menetpróbán is lenyűgöztek az utastér konkurensverő, elképesztő minőségű anyagai és most sem hittem az érzékeimnek. A legtöbb helyen végtelenül puhára habosított műanyagot találunk, az ezüst külsőhöz jól illik a bézs, Lexus-nyelven homokkő bőrkárpit. Új díszítőelemként csatlakoztak a lézermetszésű fabetétek, amiket állítólag egy apró japán manufaktúra készít, a tetőt pedig egyszerűen jó érzés végigsimítani – nem egyszer meg is tettem. Elmaradhatatlan prémium részlet a kvarcóra, felette szélesen terül el az immáron 10,3 colos, akár osztott képernyőt adó infotainment. Ha ma már a képernyő-átmérő határozza meg egy autó besorolását, akkor a Lexus IS nagyon is prémium. A multimédia kezelőszervét sok kritika éri, pedig ügyesen tereli az ujjunkat. Mindig érezni, hogy hová ugrik a kurzor, a joystick kezelése egy idő után olyan könnyű, mint egy játékkonzol kontrolleré.

Szokatlanul kemény. A beszállás mindig kényelmes, hiszen csak a lila – hiszen hibrid - indítógomb megnyomására tol minket üléssel együtt a volánhoz és teszi ölünkbe a szintén motorosan állítható kormányt. Teljesen magunkra szabhatjuk a ritka kényelmes üléspozíciót, ami egyébként sportosan alacsony tud lenni, az pedig hab a tortán, hogy minden a kezünk alatt van. Az egész autó a sofőr köré építkezik, így kissé talán szűkösebb a hely elől. Hátsó helykínálatával, puha üléseivel, pohártartós könyöklőjével viszont sofőrös autónak is elmenne. Sajnos a sok finom részlettel szembe megy a keményre hangolt futómű. Az úttartása természetesen elképesztő, viszont nagyobb kátyúknál képes váratlanul hangosan felütni. A lábas kézifék is szokatlan a szegmensben. Szedánosan nagy a csomagtér, sajnos szűkebb résen át bővíthető és többek között az ajtózsanérok is elvesznek a hasznos raktérből.
Hirdetés

Igényesen spúr. A Lexus, filozófiájához hűen, nem a teljesítmény felé ment el, hanem a takarékos hibrid felé. Ebből is látszik, hogy mennyire más a japánok elképzelése a prémiumságról és nem biztos, hogy rosszul gondolkoznak. Az igényes szedánhoz meglepően jól passzolt a hangtalan suhanás. 2,5 literes, 4 hengeres, Atkinson ciklusú, 181 lóerős benzinmotor és egy 143 lóerős villanymotor dolgozik az IS 300h-ban. Összteljesítményük 223 lóerő, amit - ahogy a Toyotától megszokhattuk - egy változó áttételű e-CVT váltó továbbít. A robogós bégetéstől viszont nem kell tartani, hiszen a Lexus IS-ben szinte semmit sem hallani a motorhangból, ahogy a külvilágból sem. Ha akarjuk, síri csendben utazunk. Ennek az autónak a béke a lényege, pedig az elődökből kiindulva nem biztos, hogy ezt várjuk először.
Tekintély. Aki egyszer megértette a Toyota hibridjeit, az a Lexust is ismeri. Óvatos gázzal indulva elég sokáig gyorsíthatunk a benzinmotor beköszönése nélkül, Combino hangon, sajnos a forgalom tempójánál pont egy fokkal lassabban, ám az IS nem az az autó, amire bárki haragszik, vagy bárki rádudálna. Megvan a tekintélye az utakon. Van EV mód is, ezzel fokozottabban adagolhatjuk a gázt, ám csak 50 km/h-ig aktív. Ha később is villanyra váltanánk, teljes gázelvétel, majd finom gázadás a módszer, így nagyobb tempót is tartani tudunk az elektromos motorral, egészen 80 km/h-ig. Ha alacsony lenne a csomagtartó alá épített NiMH akkumulátor töltöttsége, akkor automatikusan beindítja a benzinest, hogy azzal is töltést kapjunk, de ügyes lábúak motorfékkel és sima fékezéssel is megoldhatják a rekuperációt, azaz az energia-visszanyerést.
Steril vezethetőség. Sportosnak nem nevezhető, pedig jó szedánhoz hűen hátul hajt. Igen, a hátsó kereket tekeri, ettől sokakban felvillanhat a szikra, de elkeserítő hírt kell közöljek: csak Sport módban, a menetstabilizátort teljesen kilőve lehet meglöttyinteni a farát, csak esőben lehet hosszabban is fűzni, de ez az autó nem driftre készült. Arra is törekedtek, hogy a tempóból az ég világon semmit se érezzük az utastérben. Mindez annyira furcsa, hogy egy idő után inkább abbahagyjuk az erőpróbálgatást. A kormányból szintén kimaradt az élet, ráadásul szokatlanul sokat kell fordítani. Itt nincs vége, mert fogták és beleraktak egy magas frekvencián, mű hangon megszólaló hanggenerátort is, hogy biztosan elmenjen a kedvünk a huligánkodástól. Már Normal módban megszólal, hogy motorhangot imitáljon, de az egyébként jobb gázreakciót biztosító Sportban lesz igazán fülbántó.
Vicces, majd ijesztő. Szintén vicces, hogy Lexusék sebességi fokozatok imitálásával próbálják szélesebb körben is elfogadtatni a fokozatmentes osztást adó bolygóművet. Ha manuálba toljuk a váltót, 8 sebességi fokozatot kapcsolhatunk, akár a kormány mögötti váltófülekről és egyébként tényleg úgy reagál, mintha váltana. Kiemelném egy ijesztő tulajdonságát is; Sport módban használva, a gázadásra legalább 2 másodpercnél is később reagál. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a gázelvételekről is lemarad, tehát mi már rég elengedtük a gázt, amikor ő még gyorsít. Nem vicces játék, ekkora késés már nagyobb bajt is okozhat. Érdemes tehát jóval előre gondolkodni. A félelmetes élmények után talán érthető, hogy inkább Eco módban hagytam.
Mennyire jó ez az irány? A Lexus eladások 98,5%-a hibrid. Nem véletlenül. Baromi jó érzés kb. 5 liter/100 km-es fogyasztással átkelni a bedugult városon, miközben egy prémiumszedánban pihenünk. Márpedig ezt az adatot gond nélkül hozza az IS 300h és ezzel a tulajdonságával adhatja el magát leginkább. Az általunk tesztelt Luxury csúcsfelszereltség már 15 500 000 Ft listaáron. Ehhez csak a metálfényezés és a napfénytető tehet hozzá, további 390 000 Ft felár a Safety pakk, adaptív tempomattal, ráfutássegéddel és táblafelismerővel. Jókora kedvezménnyel is számolni kell, úgy már egyáltalán nincs elveszve a hasonló teljesítményű hibridekkel szemben, amilyen például a BMW 330i, bár az is „csak” konnektoros.
Értékelés
Pozitív
Sajátos karakter, gazdaságos hibridrendszer, halk fülke, gyönyörű vonalak, kategória büntető prémium anyagok, erős fényszórók, gazdag felszereltség, jó ár/érték arány
Negatív
Kemény futómű, fülbántó hanggenerátor, steril vezethetőség,
Árak
Tesztmodell alapára
11 110 000 Ft (2017.07.12.)
Tesztautó ára
15 890 000 Ft (2017.07.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2494 cm3
Teljesítmény:
133 kW (181 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
221 Nm 4200-5400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,3 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4665 mm
Szélesség:
1810 mm
Magasság:
1430 mm
Saját tömeg:
1690 kg
Össztömeg:
2145 kg
Terhelhetőség:
455 kg
Tengelytáv:
2800 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
450 l
Belső szélesség elöl:
1490 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
920-1010 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1010 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
920 mm
Csomagtér magassága:
460 mm
Csomagtér hossza:
1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1760 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
420 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin/Hibrid
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2494 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
fokozatmentes automata
Nyomaték:
221 Nm 4200-5400 1/min-nél
Teljesítmény:
133 kW (181 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,3 s
CO2-kibocsátás:
97-107 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    a defekttűrős sz@r miatt “keményebb”, az jól kicsinálja a futót is amúgy, ha meg elkapsz egy jó magyar kátyut vagy út marást, a felnivel együtt integethetsz neki, jobb esetben nem megy szét a teleszkóp is pluszban.
    érthetetlen számomra ez a defekttűrős gumi, mindenben sz@rabb, nehezebb is -teljesítménytvisszafog-, többet is fogyaszt így picit, merevebb is, meg nagyobb kárt is tud csinálni, mint hasznot.

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Ettől én is féltem, a korábbi autómon amikor 3 havonta kerestem fel a gumist 19-es kerékkel defekt miatt ment vissza a 17-es téli kerék, szerencsére a q50-nel nem történt még ilyen pedig jócskán túl vagyok a 3 hónapon és gyakran járok Békés megyébe, ahol talán a legrosszabbak az utak. Lehet eddig szerencsém volt de talán nem annyira “peres”, mint a korábbi autón volt. Ami kemény futóművet illeti: az 5-ös BMW-hez képest jelentősebben kemény de pl. a VW csoport pattogós futóművekhez képest meg lazább, tény, hogy jobban megérezni az úthibákat ellenben elég feszes és kanyarbiztos a futómű, emiatt nem érzek benne hátrányt. Keménysége kb. a 3-as BMW szintjén mozog. A defekt para még bennem van: 19 defektmentes Dunlop Sportmaxx a nyári, télire a forgalmazó addig keresett 18-as alufelnit amíg nem talált, mert a fék miatt csak néhány 18-as kerék megy fel rá (17-es felni a hibridre lehetetlen a fék miatt, viszont a dízelre és a 2.0t-re szerintem lehet kiesebb kereket felrakni)… Szóval ezt én is gondnak érzem a magyar utakra. Ültetés: kb. mint egy mezei Toyota Corolla, eleve a japán autók szerintem alacsonyabbra vannak hangolva, nem terepjáró, az tény…

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Köszönöm a választ , q70 az már nagyon régi darab hiába csinosítgatják . Hybrid q50 nálunk valami különös oknál fogva ” USA piacon van Prémium felszereltséggel is ” csak Sport felszereltséggel árulják 19 es peres defektmentes gumikkal és ültetett a Prémium felszereltséghez képest keményebb futóművel … és hát itt Magyarországon a milliárd kátyúk hazájában nem tudom mennyire lenne jó 5let .

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Kedves Kaller, én BMW 535d után ültem át a Q50h azaz a hibridbe, a többit nem is próbáltam: sem a dízelt, illetve 2.0t-t sem, azokról annyit tudok, hogy mind a motor mind a váltó Mercedes alapú, a Nissan azonban Amerikában éppen az IS konkurenciának fejlesztette fel a hibrid verziót, gyakorlatilag minden a hibrid köré épült és a váltó is más, mint a dízel és egyéb verziókban. Én eddig nagyon meg vagyok elégedve, élményautó még a BMW-hez képest is, pedig azokat is szerettem. 5.1 alatt van 100 km/h órán de nem is igazán ez a mellbevágó hanem a rugalmasság, amely előzéskör veszteség nélkül brutális nyomatékkal jön elő, ez hiányozna pl. a hibrid IS esetén. Műszaki problémám nem volt, 8.1 sok város esetén, max. 8.5 hosszabb autópálya tempó (átlag 160-180 km/h , Németországban) a fogyasztás, szerintem ez baráti…
    Szellőzés: nagyon jó a klíma, nekem fekete bőr van és egyáltalán nem zavaró, hogy nincs szellőzés annyira erős a klíma. Plusz pl. hátsó üléseken az én felszereltségemnél külön ülésbe épített oldalsó szellőző van, nem érzem létfontosságúnak az ülés szellőzést pusztán azért, mert a levegő keringetés elég jól meg van oldva.
    Alsó TFT kijelző valóban gyűjti az ujjlenyomatot, ellenben mivel a mostanság divat műszerfal felett lebegő gyors ragasztóval odarakott tablet helyett be van építve a erős napfényben is minden jól látható, noha a navigáció szerintem nem az erőssége az autónak (nálam régebbi 2014-es verzió fut, ennél azóta van frissebb). Szóval a két beépített képernyő összességében sokkal jobb megoldás, mint a mostani műszerfal felett lebegő napfényben használhatatlan tablet, plusz a tekerő gomb illetve kormánygombokkal gyakorlatilag az alsó kijelző helyettesíthető.
    Szerintem 2.0t helyett érdemesebb a hibridet választani tök más autó a kettő, főként élmény tekintetében, én direkt hátsó kerekest választottam noha van négykerekes is… Eddigi tapasztalat alapján a hibridet csak ajánlani tudom…
    Ha ülés szellőztetés hiányzik, akkor ott a Q70, abban van, de nekem az túl nagypapás autó

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Milyen a q50? Engem is érdekelne csak én 2.0t vel venném viszont a szellőztethetetlen perforált bőrülés picit visszatart a döntésben tekintve hogy én ha nincs kint 50 fok nem kapcsolok klímát mert fáj tőle a fejem . Reménykedtem benne hogy talán a faceliftnél beleteszik ezt az opciót de hiába … nem is értem ezt a döntést mert eleve perforált bőrrel árulják … Még az érdekelne hogy az alsó TFT kijelző ami helyettesíti a gombokat mennyire koszolódik és látható e erős napsütésben ” tükröződik” ha olyan szögben érkezik rá a napfény .

    Köszönöm a választ .

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Érem akkor nem szóltam a zajkomfort miatt . Feltételezem azért gyorsultak vele sport módban mivel ott gyorsul legjobban az autó és nem ECO modban … Egyébként én úgy olvastam hogy a zajgenerátort menüben ki is lehet kapcsolni … de lehet összekeverem a Renault kisautójával ahol szintén van egy ilyen zavaró motorhang imitátor …

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Is 300 h vagy a 2.0t verzió picivel 15 felett van Nx be ugyan azzal a felszereltséggel és motorral már 18 ért kapod meg … ne hogy már közel 3 millióba kerüljön a kombi felár 😀

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    nem kell SUV, nem szeretem a SUVokat, magasak, billegnek, nem mennek és többet fogyasztanak, mint egy ugyanolyan motorral felszerelt kombi. De már lemondtam a kombiról, mert hibridet ellenben szerettem volna régóta, a gyerek megnőtt nem kell már a babakocsi, Infiniti q50h lett 😉

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Van amikor a facelift az autó hátrányára válik a facelift előtti is túl volt tolva az IS, nekem ellenben tetszett, viszont ez az autó orr… Szürreális, mondjuk ki extrém ronda lett, amit lehetett elrontottak rajta. No de a menetteljesítmény? Vicc kategória pláne ez:

    ” gázadásra legalább 2 másodpercnél is később reagál. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a gázelvételekről is lemarad, tehát mi már rég elengedtük a gázt, amikor ő még gyorsít. Nem vicces játék”

    Egyszerűen életveszély, nem véletlen, hogy egyre kevesebb IS-t látni a hazai utakon, téveszme, egyszerűen rossz irány amit a Lexus művel, nekem az előző facelift előtti tetszett de kipróbálva és látva a szánalmas menetteljesítményt eszembe sem jutott… Több, mint 10 év BMW után Infiniti Q50h mellett döntöttem és nem bántam meg, bár egy kombi hívjuk shooting brake-nek, az nagyon hiányzik a japán prémium kínálatból. Sajnálom mert az első generációs Lexus IS 300 SportCross még őszinte autó volt, a Lexus mélypontja valóban a dízel verzió volt, de azóta sem tud kikecmeregni ilyen szánalmas menetteljesítménnyel a gödörből, hanggenerátor ide vagy oda, kevés az ha csendes a prémium szegmensben. Talán nem véletlen, hogy több 3-as BMW (!)kombit látni a magyar utakon, mint IS-t…
    Ez a cikk elmegy egy Lexus által előre megírt sajtóanyagnak de köze nincs a valósághoz…

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    A linkelt videókon a frissítés előtti IS 300h látható, azóta javítottak a zajkomforton. Erre jön rá, hogy Sport módban bégették őket, ahol aktiv a tesztben is szidott hanggenerátor. Utóbbi videóban ráadásul egy F Sport szerepel.

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Néhány Lexus és/vagy Toyota azt a képzetet juttatja eszembe, hogy ott van egy valamilyen kocsi, majd előugrik egy japán fickó, előránt egy szamurájkardot és össze-vissza elkezd kaszabolni vele, úgy, hogy a szem nem tudja követni, majd abbahagyja, leszáll a por, kitisztul a kép és egy ilyen formát látunk, mint ez az IS. Ami nyilván sokaknak szép, másoknak meg nem tetszik. Őszintén szólva én is az ennél egyszerűbb formák híve vagyok.

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Elölről tényleg gáz , nekem egy salátásra használt ” csak bébiszitter vagyok Svájcban ” női nemi szerv jut róla eszembe első ránézésre . A beltérben nem tetszik a műszerfal teteje illetve a klímaállító panel egyébként külsőre-belsőre vállalható lenne . Motorikusan meg ez a röpsúlyos Babetta váltóra emlékeztető förmedvény amit beleszereltek pfffőőő …

    Nem tudni a tesztelő füle bedugult vagy szerinte ez nem gáz hang 😀 [url]https://www.youtube.com/watch?v=-TAurb2TodA[/url] szerintem gáz hogy így bőg a motor … itt még zavaróbb [url]https://www.youtube.com/watch?v=ws2elOek2EQ[/url] .
    Véleményem szerint talán jobban illene hozzá egy normális hidrodinamikus nyomatékváltó mit amivel most árulják .

  • 2017.10.27. at 17:10
    Permalink

    Bármennyire is fejlődik a technika, azért mégis csak helye van a “szent” kvarcórának a középkonzolon: arisztokratikusságot, presztízst kölcsönöz az autónak. Látszik a Lexuson a törekvés, hogy elfeledtesse Európával a komoly mellényúlásnak bizonyuló IS220d-t – lassan már nem is emlékszünk rá, pedig csúnya – és mindezidáig egyetlen – fekete pontként éktelenkedett a Lexus ellenőrzőjében.

Vélemény, hozzászólás?