Hol megy, hol nem megy…

Mazda3 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ötajtós Mazda3 Sport 2.0 TX i-Stop csak manuális váltóval párosítja a környezetbarát technológiát, automatával nem áll le a motor a lámpánál.

Kivételesen nagyon könnyű dolgunk van, igaz, csak részben, mert a Mazda3 néhány hete járt nálunk, ezért itt elolvashatják, mi volt róla a véleményünk. Ez a mostani tesztautó ugyanúgy gyöngyházfehér, ugyanúgy TX felszereltséggel bír; amiben viszont más, az a kétliteres benzinmotor - erről lesz szó bővebben -, az ötajtós karosszéria, melynek a csomagtere 90 literrel kisebb (340 liter), és a vélhetően nehezebb erőforrás miatt áthangolt futómű, ami szerintünk picit zötyögősebb, mint a finoman belőtt 1.6 Sedan esetében.

A mesék általában úgy kezdődnek, hogy egyszer volt, hol nem volt, de ez autós mese, az autók pedig hol mennek, hol nem mennek. Ilyen ez a Mazda3 is, de mentségére legyen mondva, amikor nem megy, azt is direkt csinálja - az ADAC statisztikák alapján nem jellemző, hogy elromlik -, és azért, hogy nekünk, pontosabban a gyerekeinknek jó legyen. Bonyolult? Segítünk! Szinte minden este bemondják a híradókban, hogy lendületesen vágjuk magunk alatt a fát, és tönkretesszük ezt a gyönyörű, Föld nevű bolygót. Szennyezzük a vizeket, a levegőt, mérgezzük a talajt, nem fordítunk kellő figyelmet a hulladékkezelésre, és hosszasan sorolhatnák még a fekete pontokat. A környezetszennyezésben kiemelkedő szerepet játszik a közlekedés, az autózás, és itt lép be a képbe a Mazda vadonatúj, közvetlen befecskendezéses, Euro 5 szabványnak megfelelő DISI benzinmotorja, amely 159 gramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe kilométerenként.

Kétségtelen, hogy a kétliteres, 16 szelepes erőforrás szeret pörögni: a 151 lóerős teljesítmény 6200, a 191 Nm maximális forgatónyomaték 4500 1/min fordulatszámnál ébred, ám senki ne gondolja, hogy álruhás GTI rejtőzik a szépen megmunkált lemezek alatt. Papíron mutatott erejéhez képest a menetteljesítmények halványak (0-100 km/h: 10,4 sec, végsebesség 206 km/h), és a valóságban ugyan nem éreztük az autót döglöttnek, sőt; azért erőfitogtatásban kicsit többet reméltünk. Most írjuk le, hogy a már tinédzserkorú Alfa 145 QV az ugyancsak kétliteres, 155 lovas Twin Spark benzinessel reggelire megeszi ezt a vadonatúj konstrukciót? Ami viszont tény, hogy a hangszigeteléssel nem spóroltak a Mazdánál, a motor és a futómű zaja nem tolakodó, és az 1.6-oshoz képest egy fokozattal a sebességváltót is megtoldották.

i-Stop. Ez a Mazda azon saját fejlesztésű rendszere, amiből a vezető gyakorlatilag két dolgot érzékel; nevezetesen, amikor például lámpához érve leáll a motor, majd a kuplung kinyomásakor szempillantás alatt újraindul. Máris joggal merülhet fel a kérdés, hogy a fokozott igénybevétel miatt vajon mennyi idő szükséges az önindító kinyírásához, de állítólag nem lesz semmi baj, mert a motor (pontosabban a vezérlő számítógép) okosabb, mint hinnénk. Akit érdekel, erre a linkre kattintva teljes körű információhoz juthat a működéssel kapcsolatban, mi pedig elmondjuk, milyen az i-Stop a valóságban. Őszintén szólva alig venni észre, hogy létezik, még a felirat is elenyésző, ami leálláskor felvillan a kilométeróra mutatójának tengelye alatt. Amikor már megfelelőek a körülmények, lámpához gurulva, üresbe tett sebességváltóval azonnal leáll a motor, amint az autó nem mozog, és ezután két dolog történhet: vagy a kuplung működtetésével kel újra életre, vagy a túl hosszú várakozás során magától indít a berendezés. Utóbbira azért van szükség, mert a fogyasztók (világítás, klíma, hifi stb.) leállás után is üzemelnek.
Az alapötlet természetesen nem egyedi jelenség, ma már egyre több gyártó kínál végeredményét tekintve azonos megoldást, és gondoljunk bele, mennyivel tisztább lehetne a levegő, ha minden várakozó gépkocsi álló motorral, kvázi szennyezés nélkül töltené el a lámpánál állás másodperceit – azt hiszem, megdöbbentő számokat kapnánk. Nekünk két dolog nem tetszett: az egyik, hogy laza, állandó mozgású dugóban araszolva az ember hajlamos becsavarodni a szünet nélküli leállás-indítás-leállás-indítás folyamatba - bevallom, én kikapcsoltam a körúton totyorogva -, a másik pedig a fogyasztás, mert egyáltalán nem jelentkezett az álló motorral vélt megtakarítás. Városban bő egy literrel fejeltük meg a gyári értéket (10,5 l/100 km), míg egy autópályás Budapest-Debrecen-Budapest kör 7,4 literes átlagra jött ki, döntően 120 km/órára rögzített tempomattal, két személlyel, csomag nélkül.

A Mazda 5,86 millió forintot kér a tesztben kipróbált, kompletten felszerelt TX változatért, míg a 10 hangszórós BOSE hifivel, keréknyomás-ellenőrzővel, valamint sávváltássegítő elektronikával (RVM) ellátott TX Plus 6,16 millió forintba kerül.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1999 cm3
Teljesítmény:
111 kW (151 LE)
Méretek
Hosszúság:
4460 mm
Szélesség:
1755 mm
Magasság:
1470 mm
Saját tömeg:
1270 kg
Össztömeg:
1835 kg
Terhelhetőség:
565 kg
Tengelytáv:
2640 mm
Csomagtér:
340 l
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1999 cm3
Sebességváltó:
mechanikus - 6 fokozatú
Teljesítmény:
111 kW (151 LE)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?