Nagycsaládos, sportos, utazós – Mazda6 Sportkombi teszt

Mazda6 Sportkombi CD175 AWD AT teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mire elég a 175 lóerős dízel hatgangos automatával? Megéri-e az összkerékhajtás a családi kombinál? Tesztünkből ez is kiderül.


A Mazda 2002-ben úgy döntött, hogy az addigi 626 számot lecseréli és szimplán csak 6-osnak fogja hívni az elsősorban családokat célzó limuzint. Azóta eltelt közel másfél évtized, amely alatt a 6-os több generációt is megélt. 2012-ben a japánok a vadonatúj KODO formanyelvvel és Skyactiv technológiával nagyot alkottak a piacon, ezen fejlesztési irány második gyermekeként született meg a Mazda6 harmadik generációja. Az újdonság minden területen ütősnek bizonyult, a mérnökök viszont nem sokáig hagyták pihenni a részleteket, idén ráncfelvarráson esett át az autó.
Hirdetés

Az újdonságok nem ismeretlenek már számunkra, ugyanis idén járt már nálunk a 165 lóerős benzines 6-os. A mostani tesztautó mégis teljesen különbözik, ugyanis más irányzatot képvisel. Motorja nem benzines hanem dízel, abból is a legerősebb négyhengeres ketyeg benne a maga 175 lóerejével, az összkerékhajtás mellett pedig automata váltót is kapott. A napfénytető kivételével a kínálat legmagasabb, Revolution Top névre keresztelt felszereltségi szintjével próbált elkápráztatni.

Nagy várakozással ültem be az autóba, hiszen korábban a frissített CX-5-höz volt már szerencsém, ami annyira nem nyert meg ezzel a csomaggal és hajtáslánccal. Sokan azt gondolhatják, hogy a családos kombi és a hasonló méretű crossoverek között nincs nagy különbség, csupán annyi, hogy magasabb és némileg nehezebb. Valójában ez igaz, hiszen ez az alapvetően szembetűnő differencia. Azonban vezetési élményre igen nagy eltérés adódott. A hatost nagyon eltalálták a mérnökök, pedig csupán néhány hónap különbség van a két modell között.

Hidegen még kemény hangja van a négyhengeres gázolajosnak, melegen viszont már kulturáltan jár. A váltó időnként érthetetlen módon magas, 2000 körüli fordulaton tartja a motort, holott már bőven beleférne az eggyel magasabb fokozat. A dinamikára nem lehet panasz, a 420 Nm papíron csak 2000 1/perc-től áll rendelkezésre, azonban már 1500-tól is meggyőzően mozog a közel 1700 kg-os családi kombi. A kormányzás áttétele és pontossága hibátlan, akárcsak a fékek adagolhatósága és hatásfoka. A futómű jól tűri a rossz utakat, komfortosan lehet ilyenkor is utazni, annak ellenére, hogy 19 colos felniken gurul az autó. A kanyarstabilitás is kiváló, szinte úgy viselkedik a 6-os, mintha sínen menne. Külön pozitívum, hogy kanyarban nem érezni az autó tömegét, pedig az az 1,7 tonna nem kevés.

Automatát vezetni általában nem nagy élvezet, a Mazda6 viszont automatával is élményautó. Annyira jól el van találva az üléspozíció és kormányfogás, hogy nem érdekel, hogy nem én kuplungolok és váltok, így is öröm vele utazni. Az elődhöz képest faragtak a beltér zajszigetelésén, amely valóban csendesebb lett. Autópályán 130-140 km/h körüli tempóval a gördülési és szélzajból is csak minimális jut az utastérbe.

A Revolution Top felszereltségi szint számos extrát tartalmaz. Része a fehér színű bőrkárpit, amely annak ellenére, hogy lyukacsos, nem lehet szellőztetni csak fűteni, azt viszont hátul is élvezhetik a hideg téli napokon az utasok. Ezen kívül ott vannak a 19 colos felnik, a Bose hifi, a Head Up Display és számos vezetősegéd, amelyek közül kiemelkedő az adaptív tempomat. Több prémiumkategóriás autóban is sikerült már ezt az extrát kipróbálni, de eddig a Mazda6-osban tapasztaltam azt, hogy nagyon finoman működik. Autópályán is kulturáltan fékez, finoman indul a lassulás, nem nagy fejbólintással, mint ahogy azt a versenytársaknál tapasztaltam. Egyetlen hátránya, hogy 30 km/h alatt nem működik, azaz dugóban araszoláskor a saját lábunkkal kell fékezni és gázt adni.

Az automata váltónak manapság egy ilyen autónál van létjogosultsága, az összkerékhajtás viszont már talán egy kicsit túlzás az itthoni éghajlathoz. Hó már alig esik az évben, aki nem hegyvidéken lakik és nem jár autóval síelni, azoknak lényegében felesleges extra a 4x4. Persze jó dolog, hiszen biztonságos, jobban eloszlik a hajtás, ugyanakkor valamelyest többet is fogyaszt. A gyári katalógus-adatok szerint mindössze 0,5 literrel eszik többet 100 km-en az összkerékhajtású változat, ugyanakkor 600 ezer forinttal többe kerül. A tesztfogyasztás vegyes használatban 7,1 l/100 km-re adódott, autópályán óra szerint 140 km/órával utazva a Budapest-Szeged távot 6,5 l/100 km értékkel teljesítette. Ezek az értékek ugyan elmaradnak a gyári 5,4 l/100 km átlagtól, a 7,1 viszont egy teljesen elfogadható érték, ha azt nézzük, hogy 1,7 tonna, összkerekes és automata váltós. Nem véletlen ez, a Skyactiv technológia jól el lett találva a motoroknál is.

Megéri a pénzét? A tesztautó alapára 10,74 millió forint, amelyhez egyetlen extra, a 127 ezer forintot kóstáló metálfényezés adódik hozzá. Ezzel 10,88 millióra adódik a tesztautó ára, amely ebben a szegmensben, ezzel a felszereltséggel teljesen elfogadható. Természetesen lehetőség van összkerékhajtás és automata váltó nélkül is rendelni, sőt egy Revolution felszereltség is bőven elegendő lenne a mindennapi használatra, a 175 lóerős dízel viszont csak Revolution Top ellátmánnyal érhető el. Ebben az esetben 9,57 milliós alapárról beszélünk. Hogy megéri-e a négykerékhajtás és az automata váltó közel plusz 1,2 millióért? Maradjon ez egy egyénileg eldöntendő kérdés. Egy biztos. Bármelyiket is választjuk nem fogunk mellé nyúlni, a megújult Mazda6 kombi egy igazán élvezhető, sportos és nagycsaládos autó lett.
Értékelés
Pozitív
Kulturált járású, nyomatékos dízelmotor, jó futómű, vezetési élmény
Negatív
Adaptív tempomat csak 30 km/h-ig aktív, ülésszellőztetés hiánya, extrák rugalmatlansága
Árak
Tesztmodell alapára
10 739 900 Ft (2015.07.01.)
Tesztautó ára
10 866 800 Ft (2015.07.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2191 cm3
Teljesítmény:
129 kW (175 LE) 4500 1/min-nél
Nyomaték:
420 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,1 s
Végsebesség:
209 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4805 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1475 mm
Saját tömeg:
1560 kg
Össztömeg:
2150 kg
Tengelytáv:
2750 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
522 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
920-980 mm
Belmagasság hátul:
945 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
175 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1460 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
690 mm
Csomagtér hossza:
1070 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2191 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
hatfokozatú automata
Nyomaték:
420 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
129 kW (175 LE) 4500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
209 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,1 s
CO2-kibocsátás:
143 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    A 19es kerék gumijai meg elég drágák ahhoz hogy érdemes télre 17est venni saját (akár fapados acél) felnivel. Lefelé a határ a fék mérete, de meglepne ha 18-as fékek lennének a kocsiban, én 16osra tippelek…

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Márkánként eltérő hogy melyik modelltől kapható hűtés/szellőztetés. A Volvónál a nagyoknál van csak és a feláras sportülést kell hozzá megrendelni, de pl a legkelendőbb és rendesen felárazott XC60ashoz nincs. A Lexusnál már az IShez is kapható (talán a CThez is). De hát a fő piacuk California ugye…

    Ha jól látom az X3ashoz sincsen hűtés, Q5höz van (öhöm, perforált bőr és a legdrágább üléssel természetesen).
    Ha valakinek üléshíűés kell nemcsak a Mazdát, de a prémiummodellek többségét a felsőközép alatt el lehet felejteni…

    Mondjuk én nem látom a hűtés jelentőségét.

    Személyes tapasztalatom, hogy a bézs bőr belső egy rendes fóliával (a hátsó traktusban a gyereknek+cs-tartó, nem vagyunk ugyebár maffiózók :)) elegendő védelmet nyújt a hő ellen. Volt olyan hogy egy ház első udvarán parkolt a bálna egy kisebb katlanban, beülve mégsem égetett semmi, pedig kint hőgutát lehetett kapni.

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Akkor definiáld már, hogy
    – mi a rázás?
    – mikortól rázás valami?
    – milyen kerékmérettől ráz biztosan valami?
    – milyen rázásfajták léteznek?
    – mi alapján határozzák meg a rázás fogalmát?
    – milyen szakirodalmát ismered a rázásnak?
    – milyen kutatásokat ismersz rázás ügyben?

    Ha ennyire okos vagy, akkor menni fog. Kíváncsian várom a minden kétséget kizáró, kikezdhetetlenül bizonyított meghatározásaidat, kutatásaid eredményét a kérdésben. Jó munkát, nem irigyellek. 😀

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Köszönjük emese…
    Ez egy hozzád méltó hozzászólás volt, bizony, talán még a 15 -is ráz mint a fene,
    De hát ezek szerint még nem próbáltál sok ilyen autót. 🙂

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    A Pirelli, Bridgestone, Falken, Nokian gyárt ilyet itt van előttem az árlistájuk.
    Low cost gyártó is van ebben a méretben, pl. a Nankang,

    Biztosan lehetne még kutakodni.

    Peres? Az. És? Az autó sem 1 millió Ft-os sz.r.

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Igen ülésszellőzés fetisiszta vagyok … ugyan is nem egy 2 milliós Dácia-ról beszélünk hanem egy 11 milliós prémium felé kacsingató járműről … ebben az árkategóriában már minimum elvárható ez az egyébként alapból kellene hogy járjon a bőrülésekhez ” extra” ha már egyszer rád erőltetik hogy kénytelen vagy megvenni a bőrfelszerelést . Egy jó autó nem csak attól jó autó hogy megbízható, szép hanem a részletektől is és itt igen csak hiányzik pár részlet ahhoz hogy valóban rá lehessen mondani jó autó …. Bosszantó egyébként hogy filléres hülyeségek miatt bukik el ide illik is meg nem is az a mondás , hogy a kevesebb néha több ” lásd 19 -es kerék ” a kevesebb pedig néha tényleg kevés ” lásd 2 fajta belső szín , ülésszellőztetés hiánya , full-os vezetéstámogató hiánya az alacsonyabb felszereléseken “. Talán majd a következő generációs Mazda 6 jobb lesz .

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    225/45/19 ez a hivatalos télikerék mérete keress rá hogy mit kapsz ebben a méretben és mi a választék belőle ! Ráadásul ez eléggé peres gumi mármint annak mondják főleg télre a rejtett kátyús szar utakra .

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Az tényleg hülyeség, hogy nincs normális 19-es téligumi, ott kezdődik csak az igazi prémiumkategória!
    Nyárra mondjuk én csak 18-ast, télre 17-es felnit tennék rá és akkor nem fog 5 év alatt szétmenni a futómű!

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    [i]“2. a full felszereltséghez jár a bőrülés ami igaz hogy perforált de nem szellőztetett !!”[/i]

    Vannak ilyen-olyan fetisiszták és van kaller, az ülés szellőztetés-fetisiszta.

    [i]“3. 2 fajta bőrszín létezik ha nem akarod , hogy a fehér már 2 nap után koszos legyen válassz feketét amiben nyáron szénné égsz egy napon hagyott autóval .köztes színeket nem ismerik merik Japánban.”[/i]

    Színtől függetlenül megégsz a bőrben nyáron, ha tűző nap alatt áll az autó. Tök mindegy, hogy fehér vagy fekete.
    No persze az ülés szellőztetés mindent megold. Az maga az orákulum. Mind tudjuk. :-DDD

    [i]“4. 19 es kerék teljesen felesleges a Magyar utakra ráadásul nincs hozzá normális téli gumi így vagy veszel felnit 18.eat és arra teszel télit vagy télen nem autózol vele .”[/i]
    Nettó baromság. Ráadásul csak a te hülye elképzeléseidet tükrözi, meg nem is igaz. Van ugyanis remek téli abroncs 19″-ban is. Van élet a tehénszaron túl is kaller!

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Én azt hittem , hogy a modellfrissítéssel kijavítanak pár apró de lényeges hiányosságot a kocsiban , de ez sajnos nem sikerült .

    1. kötelező a legmagasabb felszereltség a fullos vezetéstámogató rendszerhez …
    2. a full felszereltséghez jár a bőrülés ami igaz hogy perforált de nem szellőztetett !!
    3. 2 fajta bőrszín létezik ha nem akarod , hogy a fehér már 2 nap után koszos legyen válassz feketét amiben nyáron szénné égsz egy napon hagyott autóval .köztes színeket nem ismerik merik Japánban.
    4. 19 es kerék teljesen felesleges a Magyar utakra ráadásul nincs hozzá normális téli gumi így vagy veszel felnit 18.eat és arra teszel télit vagy télen nem autózol vele .
    5. picit gagyi hatást kelt a kitámasztó rúd egy 11 milliós prémium felé kacsingató modelltől … tudom nem kell sokat nyitogatni a motorteret ,de ez nem kifogás .

    Viszont ami jó dolog és kellett a frissítéssel az a műanyag közbetét az első lökhárítóban az nagyon kellett oda mert a fent felsorolt hiányosságok nem fontosak . Szerencsére kicserélték a gagyi előző műszerfalat a 2000 évekből raktáron maradt 2 dines fejegységgel együtt .

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Az autó így teljesen rendben van. Az ár szerintem kevésbé, a konkrét ajánlat remélem azért nem ennyi. A konfigurálhatóság hiánya gyorsan ledolgozza a japánoknál a vélt árelőnyöket. Én még jó árú Mazdával nem találkoztam.

  • 2017.10.28. at 16:06
    Permalink

    Nagyon szép ez az autó, de hogy igazán sportosnak is lehessen nevezni, ahhoz szerintem több kéne ennél a motornál.
    Természetesen benzinesnek kéne lennie és legalább 250 lóerőt produkálnia, magától értetődően kézi váltóval.
    Na, azt már szívesen elfogadnám. 🙂

Vélemény, hozzászólás?