Gumid mindig legyen! – MX-5 2.0

Mazda MX-5 2.0 G160 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Simán a ma kapható legizgalmasabb új autó a Mazda MX-5. Sokak szerint tökéletes választás az 1.5-ös 130 lóerős, ezzel nem is vitatkoznék, de a kétliteres akkor is viszi a prímet.

Ilyen egy igazi élményautó. Akkor tudok igazán jót szórakozni egy kocsival, ha közben nem érzem azt, hogy minden pillanatban meg akar ölni vagy minimum bántani. Oltári jó egy BMW M2, a GT-R-ről meg ne is beszéljünk, de egyrészt irgalmatlanul drágák, ráadásul utóbbi árából akár két M2 is kitelhet. Persze, az egyik alig több mint négy, a másik meg kevesebb mint 3 másodperc alatt százon van, de közúton még meg se lehet közelíteni a határaikat, vagy egyáltalán kihasználni, amit tudnak. Egy MX-5 viszont bármelyik pillanatban, akárhol hatalmas élményeket tud okozni, és közben nem akarja sem letépni a fejemet, sem elveszteni a jogosítványomat. Most az erősebbik motorral, a kétliteressel próbáltuk. Te jó ég!

Passzol, mint egy jó ruhadarab. Annyira pici az egész autó, nincs négy méter, ráadásul csukott tetővel is csak 1 méter 23 centi magas, konkrétan a derekamig ért. Az egész olyan, mint egy cipő, inkább felhúzni kell, mint beleülni, de ha sikerült bemászni a szűk ajtón, már csak a fantasztikus tartású Recaro bőrülések alját kell megtalálni, ami olyan bokamagasságban lesz. Csak ereszkedünk lefelé, aztán amikor átlagosan jó lenne, onnan még van 2-3 centi. Minden nagyon közel, tenyérrel kormányzásról le kell szokni, mert beleér az ujjunk a szélvédőbe, ugyanígy az integetős elengedés is elmarad.

Patent a beltér. Muszáj a belsőről sokat beszélni, mert annyira jó az egész, ha jobb oldalon ülnénk, akkor egy araszon belül lenne a kormány, váltó, kézifék, így át kell nyúlnunk a kéziért a váltón, de persze szokható. A kormány annyira jó méretű és vastagságú, ennél jobb már nem is lehetne, ahogy a váltógomb se. A kis gombóc vékony rúdon alapjáraton remeg, mintha apró motorokkal direkt rezegtetnék, kétlem, hogy ez véletlen. Ráadásul erősen, simán zsibbasztotta a tenyeremet, de ezzel tökéletesen azt éreztem, hogy az ott már maga a vas, amit terelgetek.
Minek a nagy hifi? Nem túlzottan érdekelt a multimédiás rendszer ilyen vezetési élmény és hangok mellett. Az utolsó napokban kapcsoltam csak be, meg babráltam a rádiót. Pontos, könnyen használható, ahogyan a Mazdánál ezt megszoktuk, a kijelzőt viszont szívesen elpakoltam volna. Kilátni amúgy inkább vicces, mint zavaró, mivel pontosan tudjuk, hol van az autó orra, nem hoz zavarba, hogy a motorháztető és a középső tükör között például néhány centis résen látunk csak előre, de jól van ez így, a két domborulat az orrán is csak mosolyra fakaszt. Nem is kéne a középső tükör, a két oldalsóban látni, mi történik a kocsi mögött, mert a fara nagyon szűkre húzott.

Hirdetés

Vezetni nem egy álom. Annál sokkal, de sokkal valódibb, közvetlenebb és hatalmas élvezet. A kormányzás tűpontos, mindig tudjuk, hol járnak az első kerekek, a váltót keményen kell kapcsolni, a gázreakció rettentő gyors, a hangja meg letaglózó. Nem mély, nem hangos, ércesen, durván, rekedtesen szól a kétliteres, amivel lehet gazdaságosan is közlekedni, de mégis ki akarna, ha 4-5 ezerig pörgetve ennyire jól szól? A gatyánkat úgysem eszi le, tuszkoltam én benzint a torkán, de nem ment följebb a fogyasztása 8,5 liternél, ami egyszerűen zseniális.

Riszáló. És ott az önzáró differenciálmű, a kétliteres 160 lovas verziót már ezzel szerelik. Nem kell küzdeni azért, hogy kitegye a fenekét. A kormánytól balra kapcsolható ki egyrészt a start-stop automatika, amit nyomva kell tartani, hogy deaktiváljuk, másrészt a kipörgésgátló, ami szinte érintésre is kikapcsol. Ebből is látszik, mi volt fontosabb, és pont olyan helyen van, hogy egy kormánytekerés közben épp csak ki kelljen nyújtani az egyik ujjunkat, hogy elérjük, ha jön egy keresztben is vehető kanyar. Ezt a kocsit kilinccsel előre tervezték!
Megéri! Bent egyáltalán nem érezni azt a dőlést, amit a karosszéria egy kanyarban művel. Ezzel a motorral már épp egy kicsit nehezebb egy tonnánál, de nem sokat számít. Futóműve, ha kell kemény, ha kell, akkor meg nagyon lágy. Nem tudom, hogy csinálja, de nem is érdekel. Csak az, hogy borzasztó masszívan és fantasztikus tapadással lehet vele csapatni erdős szerpentineken, közben meg nála finomabban semmilyen sportautóval nem lehet átevickélni egy fekvőrendőrön. Aki a számokban hisz és attól érzi jól magát, ha minél hamarabb százon lehet, annak nem fog tetszeni az MX-5. Mi többiek, akik a mindennapokban is a legális élményeket keressük, gyűjthetünk egy ilyen kétliteres ND-re. Én már elkezdtem!
Értékelés
Pozitív
Erős, szép hangú motor, pontos kormányzás, jól hangolt futómű, kényelmes, jó oldaltartású sportülések
Negatív
A kilátás néhol korlátozott, de ez nem igazi negatívum
Árak
Tesztmodell alapára
8 079 900 Ft (2016.10.22.)
Tesztautó ára
8 649 000 Ft (2016.10.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
118 kW (160 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
200 Nm 4600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.30 s
Végsebesség:
214 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3915 mm
Szélesség:
1735 mm
Magasság:
1230 mm
Saját tömeg:
1015 kg
Össztömeg:
1260 kg
Tengelytáv:
2310 mm
Karosszéria-kivitel:
roadster
Csomagtér:
130 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belmagasság elöl:
900 mm
Ülőlap hossza elöl:
550 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1460 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
960 mm
Csomagtér magassága:
270-460 mm
Csomagtér hossza:
540 mm
Raktérnyílás szélessége:
800 mm
Raktérnyílás magassága:
350 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
200 Nm 4600 1/min-nél
Teljesítmény:
118 kW (160 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
214 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.30 s
CO2-kibocsátás:
154 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
67 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
72 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    5 éve kezdtem nézegetni, mi legyen a motor után. Használtban gondolkoztam. Nagyítóval, tuti szakértőkkel, kipróbálva, ahogy kell guberálni. Sommás összegzés: az SLK futóműve egy vicc, a merci tévedése, a Z3 nem éri meg az árát, a korral megeszi a gatyádat is. Vettem egy keménytetős (9mp, és zárva) MX5-t NC 1,8-as gépet. Magasságom átlag alatt, súlyom messze átlag fölött, de kényelmesen elférek.
    Amit a srác írt az ND-ről (kipróbáltam) igaz. Ha kijön a keménytetős változat, és sok lesz a km az öregben, valószínűleg elcsábulok.
    A személyeskedő letolásokat kéretik mellőzni.
    egy Miatás

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Ez mekkora baromság 😀

    Évtizedek alatt nő az emberiség 4-5 centit… 😀 Tehát száz év múlva ~220 centi lesz az átlag magasság… Igen, persze…. 😀

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    A népesség magassági növekedésének vizsgálata nem ennek az oldalnak a témája, de ha figyelembe vesszük az eddigi változások ütemét (pl. a középkortól napjainkig), akkor be kéne látnod, hogy az általad vizionált növekedés nem igazán reális és számomra eléggé hihetetlen.
    Én inkább az igények és az elvárások növekedésében látnám a visszaesés okát a Mazdánál.
    A felhozott példáid érdekesek és nem is vonom kétségbe, hogy így történtek, de a magyarázatuknak azért lehet más oka is.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Mi a retkes pélóért filozofálgattok olyanon, amihez semmi közötök? Vitatkoztok az MX 5-ről olyannal, akinek az van? Ti teljesen hülyék vagytok. Mégis, mit a retyót képzeltek, tán azt, hogy a fotelből ehhez is konyítotok? B.tok meg az éjjeli lepkének több esze van, mint itt némelyeteknek

    Pofázás helyett miért nem vesztek ti is egyet? Ja, hogy az arcotoknak minimum egy ikertengelyes Kamaz kell? S.fejek.
    menőmanó b+ te súlyosabb vagy, mint egy kolera járvány. csalfa, ne vigyorogj, mert te vagy mellette a kórus b+.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    [i]“Eltaláltad, nem ültem az MX5-ben, de nem is az a lényeg.”[/i]

    Nem hát. A lényeg, hogy anélkül pofázz bele mindenbe, hogy cseppnyi tapasztalatod is lenne. A lényeg a szófosás bakker, hogy az unalomig hajtogatott ócska hülyeségeidet elmondd. Az a fajta kretén vagy, aki a halála napján is ugyanolyan tudatlan, világtalan lesz, mint mikor megszületett. A közte itt töltött idő meg felejthető, nem csak a számára, akinek meg sem ragadt a hugyozásra használt egy agysejtjében semmi. Majom vagy.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    [i]nem azt vontam kétségbe, hogy neked szűk az autó, hanem azt, hogy globálisan azért esnek az eladások, mert a népesség 10-15 év alatt akkorát nőtt, hogy már nem férnek bele.[/i]

    Hát pedig ez a helyzet. A visszaesés már gyakorlatilag a bemutatás óta folyamatos, miközben gyakorilatilag 15 éve ugyanazért megy a sírás a fórumokon: tengelyirányban állítható kormányt, hátrébb tolható ülést és tényleg földre ültetett pozíciót akarnak a vevők. Mazda meg ebből egyelőre semmit nem lépett.

    Arra, hogy milyen szinten jön át a nyugati világi növése az autóiparba, két saját példát tudok mondani mérnöki munkából: egy egyik francia gyártó 10 év alatt a “95th percentile eyellipse” középpontját az ülőlaptól 4 centivel(!) tolta feljebb. 10 év alatt… Magyarra fordítva ez annyit tesz, hogy a saját piacukon ők úgy tapasztalták, hogy az átlagos vevőjük szeme 4 centivel magasabban van az ülőlaphoz képest.

    A másik példa pedig a Peugeot, aki részben ilyen megfontolásból hozta be a kormány fölé berakott óracsoportot. Egyszerűen annyival magasabbak már az emberek, hogy ha azt szeretnéd, hogy lássák az óracsoportot a hagyományos helyén, akkor vagy a) rohadt nagy kormányt csinálsz, b) leülteteted a földre a sofőrt, c) feljebb rakod az óracsoportot és kissebb kormányt raksz be. Nyilván a mai sportos-suv vonalhoz ez utóbbi iliik, de ugyanezért vagdalja le egy ideje már egyre több gyártó a kománya tetejét.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Vannak igazságai amúgy a kollégának – több szemszögből is lehet nézni a dolgokat. A Left-lane is összemossa a Mustangot az MX-5-tel, a GT86-tal, sőt, ugyebár emiatt a Challengerrel meg a Camaróval is. “Small sports segment” – ahogy az okosok mondják itt az oldalon:

    [url]http://left-lane.com/us-sales-q1-q3-2016-small-sports-segment/[/url]

    Szerintem arról van szó, hogy az amerikaiak máshogy értelmezik ezt a műfajt, mint a japánok. A small sports car az ő olvasatukban Mustang, Camaro meg Challenger, a japánoknak meg MX-5 meg GT86. Az átlag autórajongónak viszont ez elég fura, megjegyzem, nekem is. Mert tényleg nem egy liga.

    Úgy látszik, az eladási adatok kapcsán nincs olyan kategória, hogy “roadster”, mert nem elég népes, ezért belevették a “small sports car” halmazba, és az már elég népes ahhoz, hogy le lehessen közölni különböző honlapokon(pl. Left-lane).

    Ennek a fényében viszont akkor nincs túl sok jelentősége a Guinness Rekordnak, amit az MX-5 tart… A fene se érti ezt:)

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Nekem nagyon fura, hogy folyamatosan a helykínálaton lovagolsz a roadsterek esetében – mintha az határozná meg, mennyire jó-e vagy sem. Az csak egy jellemző a sok közül, persze az eladhatóságban fontos szerepet játszik.

    Az, hogy a BMW roadstere nevet váltott és megnőtt, az egyben előidézte azt is, hogy aki szerette a Z3 kompaktságát, játékosságát, az a Z4-esre(tohonya Berci) már csak pfújolni tudott – és mily meglepő, ezek után a Z3-asukat lecserélni kívánók valószínűleg nem is maradtak a márkánál. Igaz, hogy veszik, de a Z4-es amúgy tipikusan egy rosszul történő értelmezése a műfajnak – a Mercedes SLK-nál is ez van -; a németek nem igazán érzik ezt a dolgot, talán csak a Porsche. A németek szerint a roadster túraautó is egyben, a japánok szerint meg nem – ők állnak közelebb az igazsághoz. Az, hogy a Z4-est meg az SLK-t az embléma adja-e el, vagy a valós tudás, az véleményes.

    A Honda most kijött ugye az NSX-szel, ez most feltüzelte a rajongókat, és várják az új S2000-est, mint a messiást(én is). Csak ott a bibi, hogy a CRX utódja, a CR-Z bukásnak bizonyult, mivel nem váltott ki osztatlan sikert egy hibrid sportautó, főleg a régi, “száguldó koporsónak” is becézett előd fényében. Ezért a Honda most óvatos, de szerintem lehet reménykedni, hogy feltámasztják az s2000-est. A Theophilus Chin-félék már rajzolgatnak is szorgosan, biztos te is láttad a kreálmányaikat.

    “Ezért lépnek drágább-nagyobb sportkocsi felé.”

    A GT86 az AE86-osnak a szellemi utódja, de a névben való utaláson kívül nem sok köze van az őshöz. Ehhez képest a Supra egy legenda, nyilván a Toyota sem hagyhatja szó (és tettek) nélkül azt, hogy a Honda kijött az NSX-szel, a Mazda is jön az új Wankel-mocis gépével, stb… A GT86-ot meg Amerikában Scionként árulták, ami most szűnt meg, de a típus Toyota 86 néven tovább él – szóval elég vontatottan megy a dolga a nagy vizen túl.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    A leszólás jogos volt próba nélkül is, hiszen nem azt vontam kétségbe, hogy neked szűk az autó, hanem azt, hogy globálisan azért esnek az eladások, mert a népesség 10-15 év alatt akkorát nőtt, hogy már nem férnek bele.
    Még leírni is vicces. 🙂
    178cm magas vagyok, súlyfelesleg nélkül, így simán elfértem benne.
    Ezt az autót nehéz bármihez hasonlítani, mert a kategóriájában jelenleg (csak a Fiat) szinte nincs új riválisa (a régiek már említésre kerültek), de egy Mustang biztos nem összehasonlítási alap. Ha ezt nem érted, akkor arról nem én tehetek. 🙂

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    [i]Ha jól értelmezlek, akkor te most megkongattad a vészharangot az MX-5 felett? Aha, értem… Remélem, Hiroshimában is észlelik, hogy rossz úton járnak:) Még véletlenül sem lehet az, hogy a visszaesésnek esetleg más okai lehetnek, pl. a piac átmeneti gyengülése… Nem, ez kizárt:)[/i

    Nem én kongatom a vészharangot, hanem nagyjából mindenki, aki figyelemmel követte az ND megjelenését. Annyira “titokban” fejlesztette a Mazda, hogy konkrétan három évig úgy volt, hogy nem is lesz a gyenge eladások miatt. Btw, milyen átmeneti gyenülésről beszélsz, amikor öt éve folyamatosan egyre több autót adnak el világszinten? Vagy csak éppen a kis roadsterek piacáról beszélsz? Hát én is ezt mondom: nem veszik nyugaton, mert egyszerűen kinőtte a nyugati világ…

    [i]A mai világban miért “extrém” modellciklus a 10 év? Audi Q7, Volvo S80, Mitsu L200, VW Polo, Chrysler 300C, Citroen C5… Számtalan példa lehetne erre.[/i] Tudod mi a közös a felsorolt típusokan a Polo kivételével? Hogy gazdasági bukta a gyárnak… Illetve a polo egész jól megy, 2%-os nyereségével csak picit ráfizetéses összességében a gyárnak. Szerinted azért 10 év a modellciklus, mert annyira kapkodták ezeket vagy azért, mert ennyi ideig tartott, míg legalább a fejlesztésbe/gyártásba beöntött pénzt visszakapta a gyár? Segítek: az utóbbi…

    [i]Az S2000-nek rebesgetik, hogy lehet utódja, a Z3-meg nem szűnt meg, hanem kapott egy nagyobb, nehezebb, tohonyább, GT-sebb utódot – immár más néven, ami azóta is fut, aztán majd a Z5-ös le fogja szépen váltani. Az SLK is fut, aminek a kapcsán meg aztán soha, sehol nem olvastam olyat, hogy az élményfaktort említették volna vele kapcsolatban. Eladja a Merci-jel, ahogy a Porsche-jel is elad szinte bármit, amire rárakják. A “mítosz”, ugye…[/i]

    Már megint olyat írsz, amivel igazolsz, csak megint nem látod. S2000-nek konkrétan a phase 1 óta jön az autódja…. Ja, csak hogy nem tudná nyereséggel eladni már a Honda. Z3 is kifutott, mert pici volt és jé, hát egy olyan méretűre cserélte a BMW, amiben már az átlag német is elfér. Veszik is szépen. SLK, Boxster ugyanez. Ülj bele egy 10 évvel ezelőttibe, meg egy mostaniba és látni fogod mennyivel jobban elférni.

    [i]És ennek a műfajnak nem is igazán az a célja, hogy hihetetlen profitot hozzon, hanem presztízskérdés.[/i]
    Hát igen, ilyenek ezek a tömegtermelő gyárak, hogy presztizsterméket gyártanak, aztán a fizetésüket összedobva a vezetők meg fizetik a mérnököket…

    [i]Ha jól emlékszem, egyszer dumáltam veled MX-5 témában, és sorra vetted egytől egyig az összes roadstert, és kifejtetted, hogy végül miért nem azok közül választottál, és egyedül az MX-5 akadt fent a rostán. Ez sem lehetett véletlen.[/i]

    IGen, nem volt véltlen. Ugyanis ez volt ami nekem a legnagyobb élmény nyújtotta. Aminek szerves része volt, hogy át tudtam úgy reszelni az ülést, hogy beférjek. Egyébként nem vettem volna meg, mert hát minek.

    [i]A Fiat-Mazda összefogás meg manapság abszolút nem példa nélküli: Toyota-Subaru(GT86 – BR-Z), BMW-Toyota(Z5-Supra), az Aston Martin is összefogott a Daimlerrel.[/i]
    A gyártók olyankor fognak össze, ha ebben látják a megtérülést (i.e. méretgazdaságosság). Ellenben a GT86-BRZ olyan szinten bukta pl. hogy nem jött a kabrió, ráncfelvarrásnál az automata verzió gyakorlatilag érintetlen maradt és egyelőre nem úgy néz ki, hogy lesz belőle több generáció. Ezért lépnek drágább-nagyobb sportkocsi felé. Mert úgy érzik azt többen vennék, vagy legalábbis eladnának annyit, hogy megérje.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Ha jól értelmezlek, akkor te most megkongattad a vészharangot az MX-5 felett? Aha, értem… Remélem, Hiroshimában is észlelik, hogy rossz úton járnak:) Még véletlenül sem lehet az, hogy a visszaesésnek esetleg más okai lehetnek, pl. a piac átmeneti gyengülése… Nem, ez kizárt:)

    Neked is van egy saját világod? Úgy látom, ez most menő – én is kreálok magamnak egyet. Első szempont: ne legyenek benne dilettánsok, és akkor az egy szép világ lesz:)

    A mai világban miért “extrém” modellciklus a 10 év? Audi Q7, Volvo S80, Mitsu L200, VW Polo, Chrysler 300C, Citroen C5… Számtalan példa lehetne erre.

    Az S2000-nek rebesgetik, hogy lehet utódja, a Z3-meg nem szűnt meg, hanem kapott egy nagyobb, nehezebb, tohonyább, GT-sebb utódot – immár más néven, ami azóta is fut, aztán majd a Z5-ös le fogja szépen váltani. Az SLK is fut, aminek a kapcsán meg aztán soha, sehol nem olvastam olyat, hogy az élményfaktort említették volna vele kapcsolatban. Eladja a Merci-jel, ahogy a Porsche-jel is elad szinte bármit, amire rárakják. A “mítosz”, ugye…

    Szerintem eljöhet az az idő, amikor a kis roadsterek reneszánszukat fogják élni. Az MX-5öst anno nagyon sokan próbálták leutánozni, de a Mazda alkotta meg a legjobb elegyet a kis boszorkánykonyhájában. És ennek a műfajnak nem is igazán az a célja, hogy hihetetlen profitot hozzon, hanem presztízskérdés. Egy-egy Bugatti Veyronon mennyit bukott a VW-csoport szerinted? Brutálisan sokat, de mégis kapott utódot.

    Ha jól emlékszem, egyszer dumáltam veled MX-5 témában, és sorra vetted egytől egyig az összes roadstert, és kifejtetted, hogy végül miért nem azok közül választottál, és egyedül az MX-5 akadt fent a rostán. Ez sem lehetett véletlen.

    A Fiat-Mazda összefogás meg manapság abszolút nem példa nélküli: Toyota-Subaru(GT86 – BR-Z), BMW-Toyota(Z5-Supra), az Aston Martin is összefogott a Daimlerrel, stb… A Fiat kénytelen sok esetben ilyen-olyan partnerségi viszonyokba menekülni, pénz híján, hogy legyen épkézláb palettája(de még így sincs) – a Chrysler-Dodge-Jeep palettát meg nagyon nem tudják Európában kamatoztatni, a Chrysler, mint márka meg amúgy is sz*r napokat él mostanában.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    [i]Eltaláltad, nem ültem az MX5-ben, de nem is az a lényeg. [/i]

    Tehát ha jól értjük, úgy szólsz le mást egy autó kapcsán, amit az sok éven át ilyen autókat birtokol, hogy te még bele sem ültél. Hát elsőnek talán ülj bele, menj vele egy kört, aztán majd folytassuk a beszélgetést…

    [i]Ez az autó erről szól. Ez egy kategória, ami így lett kitalálva. Komolytalan és nevetséges a méreteit felhánytorgatni. Aki ezt nem ért, azzal nincs mit kezdeni.[/i]

    Nyilván, ez az autó arról szól, hogy préseld bele magad, tedd tönkre a gerinced, és végül törd össze magad, mert a kormányt is nehezedre esik így elfordítani. Vagy esetleg ez egy élményautó, amit a japánok 20 éve ugyanolyan méretűre gyártanak, mert a saját piacukra bőven elég ez a belső méret. Vagy te máig a 10 évvel ezelőtti ruháidat hordod, mert hát az lett rád anno jó és [i]aki ezzel nem ért egyet, azzal nincs mit kezdeni[/i]?

    [i]Mellesleg jegyzem meg, hogy egy kalap alá lett véve a GT86-tal amiben viszont ültem. Nem kicsi és nem is szűk.[/i]

    Mellesleg meg kell kérdeznem, hogy ha te a GT-ben elférsz, akkor hány centis vagy? Én a 183 centimmel, pályázásra belőtt ülésnél (minden kézreesik, kormány tetejéig elér a csukló, hátama tartja az ülés) a fejem teteje már a tetőkárpithoz dörgölődzik. Mindezt az ülés legalásó állásánál. És az én magasságom csak a mai német átlag…

    [i]Mustanghoz hasonlítani az abszolút dilettantizmus kategóriája.[/i]
    Mert hát mihez is hasonlítana az ember egy olcsó, kicsi, hátsókerekes, két szükségüléses Gt-t, mint az olcsó, kicsi, hátsókerekes, két szükségüléses Mustanghoz. Oh, wait…

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    [i]Nem tudom, milyen eladási adatokat néztél, de Európában az eladások komoly mértékben nőnek, és Amerikában is, bár ott némi csökkenés mutatkozik az utóbbi hónapokban, ami akár átmeneti is lehet:[/i]

    Nem tudod értelmezni a linkjeidet, hát segítek: NC forgalmazásának első évében elkelt 16000 db az USA-ban, idén 10.000 sem fog úgy, hogy kiszórták fillérekért a megmaradt NC-ket és végig vehették volna az ND-t. Nem tették. Európában ugyanezek a számok 19000 vs. 12000. Ez neked “némi csökkenés”? Ez nagyon komoly visszaesés, pedig várták mint a megváltót az ND-t, mert már az NC eladásai olyan gyengék voltak a korábbiakhoz képest, hogy három(!) ráncfelvarrást kapott és a mai világban extrém, 10 évesre nyújtották a modellciklusát. Még az is kérdéses volt sokáig, hogy lesz-e ND…

    [i]Erre pont ez a kocsi cáfol rá, és a rekord, amit tart. A közelébe nem ér senki. [/i]
    Nem is fog, mert ahogy nő az emberiség, az ilyen miniautók eladhatatlanokká válnak. Nem véletlenül szállt ki ebből mindenki. Nem kapott utódot az S2000 sem, Z3 megszűnt, Boxster hatalmasat nőtt belül pár év alatt, stb…

    [i]Ha pedig annyira szűk, a Fiat miért fogott össze a Mazdával, hogy az MX-5 alapjait felhasználva “saját” roadstert tudjon kínálni?[/i]
    Megint a saját kérdésedre válaszolsz… Azért szállt be Fiat (illetve keresett pénzügyi partnert a Mazda), mert egyedül már nem rentábilis ilyen autót gyártani ilyen darabszámok mellett. És minő meglepő módon, pont a Fiat fő piacán (Dél-EU) olyan testalkatúaz átlagember, hogy befér a kocsiba (hat centivel alacsonyabb az átlag olasz, mint az átlag német!). Meg ugye kukázták a saját fejlesztésű Alfát a költségek miatt és nem maradt sportos autójuk szégyen-szemre. Aztán beszállták az ND-be, majd kitalálták, hogy inkább Fiat legyen, ne Alfa.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Kolléga, elszontyolodni a sok, butábbnál butább meglátás miatt lenne okod, amit nem átallasz bibliaként az orrunk alá dörgölni. Egy normális ember azzal a tudásszinttel, ami neked van, nemcsak hogy blogírásba nem fogna, de még autós oldal közelébe sem menne. Megvan a saját világod, de én szívből örülök, hogy csak a te fejedben létezik:)

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Szép kis elmélkedés, de ettől még igaz, hogy az angolok a sikertelenség miatt hagytak fel a műfajjal. A Barchetta gyártása is ezért maradt abba. A Mustanggal tökéletesen dilettáns dolog az MX-5-öt egy kalap alá venni(Menőmanó kolléga ezt miért tudja felfogni?). Ezek után tényleg nem értem, hogy a 911-est miért nem hoztad fel:)))

    Nem tudom, hallottál-e róla, hogy Kern András is GT86-tal keni…

    Nem tudom, milyen eladási adatokat néztél, de Európában az eladások komoly mértékben nőnek, és Amerikában is, bár ott némi csökkenés mutatkozik az utóbbi hónapokban, ami akár átmeneti is lehet:

    [url]http://left-lane.com/european-car-sales-data/mazda/mazda-mx5/[/url]

    [url]http://left-lane.com/us-car-sales-data/mazda/mazda-mx-5-miata/[/url]

    Teljesen mindegy, hogy miként farigcsálják az autóikat a tulajok – a lényeg, hogy MEGVÁSÁROLTÁK. Az, hogy utána módosításokat végeznek rajta, az már más tészta. Nem véletlen, hogy az MX-5 akkora, amekkora – nem nehéz megjósolni, hogy az egész autó negatív irányba változna egy méretnöveléstől minden szempontból. Az MX-5 így kerek egész, ahogy van.

    “Btw, a vezetési élmény ott kezdődik, hogy a kocsi kényelmesen és csak a vezetésre koncetrálva terelgethető.”

    Erre pont ez a kocsi cáfol rá, és a rekord, amit tart. A közelébe nem ér senki. Ha pedig annyira szűk, a Fiat miért fogott össze a Mazdával, hogy az MX-5 alapjait felhasználva “saját” roadstert tudjon kínálni?

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    A hülyeséget én sem szeretem ezért szóltam hozzá. 🙂
    Eltaláltad, nem ültem az MX5-ben, de nem is az a lényeg. Ez az autó erről szól. Ez egy kategória, ami így lett kitalálva. Komolytalan és nevetséges a méreteit felhánytorgatni. Aki ezt nem ért, azzal nincs mit kezdeni.
    Mellesleg jegyzem meg, hogy egy kalap alá lett véve a GT86-tal amiben viszont ültem. Nem kicsi és nem is szűk. Nyilván fel lehet tenni a kérdést, hogy mihez képest, de Mustanghoz hasonlítani az abszolút dilettantizmus kategóriája.
    Szóval kár ezt a témát erőltetni.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Érzékenyen értintett a hülyeség amivel a tájékozatlan xxxgyerek leereszkedik a fóromban másokhoz. Beszólsz egy konrkét tulajnak, mert szóvá tesz olyan dolgokat ami evidens és köztudott, viszont az elvakult fanboyságod blokkolta az agyadat hogy eljusson oda. Kis figyelmes olvasás talán majd segít. Azt már le sem merem írni, hogy esetleg próbálj ki egyet legalább üléspróba szinten, hogy legyen valami alapja az elmélkedéseidnek.

    Mivel nem érintett eddig az MX5, ezért tesztútra nem vittem, el, de legalább üléspróbát vettem, amikor volt rá lehetőségem. Ezért is szóltam hozzá, mert ebben már van konrét tapasztalatom. neked nincs, de úgy osztod az észt mintha lenne.

    Nem tartozik ide, de Párizsban pl kifejezetten elszontyolodtam az évi félmilliós látogatottságon, és elmorzsoltam egy könnycseppet a Mercedes éttermében adott (amúgy eléggé minőségi) Capuccino felett… [url]http://autossagok.blog.hu/2016/09/30/eloblog_parizsbol[/url]

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Valami érzékenyen érintett zöldfülükém?
    Lelkembe akarsz taposni? 🙂
    Többszörösen bizonyítottad már itt, hogy felettébb dilettáns vagy a témában, így hogy ehhez érdemben hozzá tudj szólni még tanulnod és főleg tapasztalnod kéne egy kicsit, amire legyünk őszinték semmi esélyed sincs. Ez nem is lenne gond, ha nem akarnál okos lenni.

    A lényegre visszatérve, ezt az autót a saját kategóriájában kell nézni és nem teljesen más autókhoz viszonyítani. Abban pedig világelső.
    A dilettantizmus nem szégyen csak kellemetlen.
    Gondolom a blogod sikertelensége éppen eléggé hozzászoktatott ennek az érzésnek a feldolgozásához. 🙂

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Az írásodban ott a válasz, de észre sem veszed: http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2859209/Changing-shape-modern-man-Average-British-male-2in-taller-1st-heavier-six-decades-ago.html

    Egy átlag angol, az angol roadsterek hőskorának idején 72kg-os és 173 centis volt. Ma 80kg-os és 180 centis. Az átlag. A 20-30-as generáció meg még magasabb. Ez ugyanúgy kihívás már Mx-5-ben is, ha nem a kocsi számára tökéletes alakod van. Btw, ott tévedsz, hogy siker lenne az ND. A gond, meg is látszik az értékesítési számokon, nagyon durván beestek az NC-hez képest. Mindezt úgy, hogy a Ford évi 150.000 Mustangot ad el. A másik helyproblémás japánból, a GT86-ból meg ennyi sem ment el négy év(!) alatt, pedig ugye két gyártó is árulja. Németben szinte csak nőt látsz bennünk, mert átlag német nem fér el bennük… De ha nem hiszed, irány az amerikai, angol vagy hazai fórum és tanulj, hogy hány fanatikus faragja szénné az autóját, hogy ma már teljesen átlagos száznyolcvanpár centivel beleférjen, úgy, hogy ne feküdni kelljen már benne…

    Úgy nem lehet egy kocsit eladni nagy számban (ergo méretgazdaságos tömegtermeléssel termelni), hogy a célközönség 50%-a már bele sem fér, a maradék felének meg kényelmetlen…

    Btw, a vezetési élmény ott kezdődik, hogy a kocsi kényelmesen és csak a vezetésre koncetrálva terelgethető. Ha valakinek az az “élménybomba”, hogy összenyomorítja a testét, az valahol csúnyán eltévedt…

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    “EU azért nincs itt már a fasorban sem, mert egyszerűen kinőttük ezt a kategóriát.”

    Ennél nagyobb eszetlenséget keresve sem lehetne találni, de tényleg. Ezt a kategóriát az angolok találták ki, összeszámolni sem lehet, hány kis roadsterjük volt – egyik passzentosabb és szűkebb volt, mint a másik – de sajnos az is igaz volt, hogy egyik sz*rabb volt, mint a másik. [b]Nem tudták sikerre vinni ezt a szegmenst, a Mazdának meg sikerült.[/b]

    Nekem azt ne mondd már, b+, hogy egy Lotus Elan, egy Triumph TR5 vagy egy MG TF tágasabb, mint egy MX-5-ös… Ez egy ilyen műfaj, kompromisszumokat követel meg az embertől, cserébe meg egy “élménybombával” ajándékoz meg.

    Úgy látom, egy olyan tulaj vagy, aki tiszta szívből gyűlöli az autóját:)

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    A szamokkal megint hadilabon allsz.
    Az az “oreg” Corolla az ugy megy mint a 2 literes TD Laguna.
    Emlekszel? [url]http://www.zeperfs.com/en/duel2009-367.htm[/url]
    Ezt lathatoan nem tudod megemeszteni mar reg ota, persze hogy is tudnand ha te nyomatekbol valtlas nelkul szeretsz elozni mint Kempi. Csak ezzel az a baj hogy varosban olyan gyorsan leforog a TDI a rovid valtoval hogy legalabb olyan gyorsan kell vele valtani mint egy jo kis szivval, ha nem gyorsabban.
    A nagy TDI-k elonye orszaguton vagy afelett jon ki igazan, a kis TDI-k pedig ott mar csak utazoautok.
    De ez egy kicsit mashogy van egy jo szivonal, egy rossz szivonal meg nagyon.
    De persze neked nincs osszhasonlitasi alapod csak hatalmas ego-d.
    Kommented eleje megint szemelyesedessel indul, valalmi fele komplexust takargatva.
    Az MX-5 nem nagy, ez teny, de nem is torpe. Ha nagy a segged vegyel nagyobbat, ez egyertelmu, de nehez is 120 kiloval sportosnak lenni.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Hát lássuk csak.
    Itt vagy te a műműájer komenthuszár, aki egy [b]öreg Corollával osztja az észt[/b], győzködsz itt minket hogy mindenkit lenyomsz az úton (nem lehet hogy egyszerűen egy Racer sem akar versenyezni egy kispolgári Corollával, míg a többiek meg egyszerűen csak közlekedni akarnak az úton?).

    A hülyeség csúcsa pedig az amikor annyira védeni akarod a szeretett japánodat, hogy még a [b]konkrét tulajok [/b](egyébbként szerintem korrekt, tényeken alapuló) [b]véleményét is lehurrogod[/b].

    [i]“sehol sem emelték ki?”[/i] (?!!!) Vazze, ha lusta vagy utána olvasni, akkor legalább vedd a fáradtságot és nézz meg egyet közelről te tényeg [i]“szerencsétlen”[/i] (ha már ilyeneket írsz másokról ). Nos mint aki már vette a fáradtságot hogy beüljön MX5 kormánya mögé (az újba is), nekem elhiheted, az [b]Mx5 nagyon passzentos[/b]. Nem csak az , hogy a földön ülve vezetsz, előre kinyújtott lábbal, de az is, ahogy az ablakkeret (mondjuk egy Corollához képest) kellemetlenül közel van a vezető homlokához.

    Persze egy formula autóhoz képest luxuskörülményeket kapsz, de komolyabb távok leküzdésére az MX5 szerintem nem alkalmas, tehát kell melléje egy “autó” is. Éppen ezért meg is tudom érteni, hogy sokan fordulnak inkább valami civilizáltabb autó felé, amely nem annyira élvezetes, viszont egyben kínálja egy autót használati értékét, és a vezetés élvezetét, némi többletsúllyal persze.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Jó pár tesztet olvastam róla, de sehol nem emelték ki, hogy kicsi lenne te szerencsétlen.
    Nyilván azért adtak el belőle kategóriájában a világon a legtöbbet, mert csak a liliputiak vették.
    Hordj inkább rőzsét, ahhoz talán értesz! 🙂

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    “Passzol, mint egy jó ruhadarab.”
    Mi lenne, ha el is olvasnád ezt a részt vagy értelmeznéd is???Az után röhögj!
    Meg nézném Rómeót a 2m magasságával és 130+ súlyával hogy fér el benne, na akkor én is röhögnék, főleg, hogy utána mennyire dícsérné milyen fasza autó :-DDDDDD
    Egyébként azt mondom jó kis autó ez csak miniéknek gyártják.

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    EU azért nincs itt már a fasorban sem, mert egyszerűen kinőttük ezt a kategóriát. Egy átlag német, észak-EU férfi már 180-183 centi magas, de még a franciák is már 175 centi felett járnak. És ez csak az átlag. Ennyi centivel itt már vagy éppen beférsz az Mx-5-be vagy faragsz valahol (foamectomy, tartók faragása, padlólemez vágás, fórumokon van minden) vagy simán nem veszel ilyen autót. Eladási számok esnek már egy ideje és ezen az ND sem dobott sajnos. Pl. USA-ban/Canadaban a NC-ből hasonló idő alatt majd 40%-kal több fogyott. És nem egyedi az eset. A másik japán mókakocsira, a gt-re is sokan panaszkodnak a fórumokon, hogy kicsik/kényelmetlenek és lám, ott is beesek évi 10.000 darab alá az amerikai eladások. Összehasonlításul, Mustangból 10-szer ennyi fogy egy évben. Egyszerűen kicsik az autók…

  • 2017.10.28. at 01:10
    Permalink

    Ismét egy terület, ahol Európa a fasorban sincs. Sebaj, amúgy is bődületesen hosszú a lista:)

    Sajnos nem volt még szerencsém élőben látni új MX-5-öst, remélem, nem kell már sokáig várni az élményre.

Vélemény, hozzászólás?