A dizájnerek kedvence – Mercedes CLS teszt

Mercedes-Benz CLS 220 BlueTEC teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elődjét a cég fődizájnere stílusikonnak tekinti, ehhez képest ma "olcsó" alapváltozatban is kapható. Így felszerelve viszont már 23 millió.


Mi ez a lapos limuzin? Nem limuzin, ez egy kupé. Igaz, hogy van rendes B-oszlop, de lapos és lejtős a tetővonal és nincsenek ablakkeretek. A kupéság definíciója koronként és persze gyártónként változik. Tudjuk, hogy valami olyasmit jelent a franciában, hogy levágni; fogadjuk el a Mercedes értelmezését, miszerint ezek a trendibb négyajtósok is kupék. Volt már jó tíz évünk megszokni, az első generációs CLS (a W219) ugyanis stílust és kategóriát teremtett, ő volt ugyanis az első nagykategóriás négyajtós kupé. Most meg itt a második generáció, ránca felvarrva, motorja és váltója is újra cserélve.
Hirdetés


Sokan gazdagnak néztek. Hogy mennyit jelent ez a fiatalos forma, azt leginkább a gyár autóinak külső formaterveiért felelős fődizájnerével, Robert Lešnikkel készített interjúm óta tudom értékelni. A Mercedes fiatalosabb irányvonala az első CLS-től datálódik, magam sem gondoltam volna ennek az értékét. Az érték, amit ha le akarunk fordítani forintba, akkor nevezhetnénk a stílus felárának is. Az azonos motorral felszerelt, praktikusabb, de sokkal kevésbé feltűnő E-osztály ára mintegy négy millió forinttal alacsonyabb.

Beköltöznék. Van akinek nagyon bejön ez a forma így ahogy van, másnak már a mai E-osztály sem elég konzervatív. Mindez tovább folytatódik a beltérben, ahova eléggé le kell ülni és a plafont is kicsit közelinek érezzük, pedig van ám tér bőven. Amint végre beülünk a CLS-be, minden a helyére kerül. Elsőrangú anyagminőség fogad mindenhol, itt nincs olyan trükk, hogy a hátsó ajtókon egy fokozattal sprődebb a kárpit. A műszerfal kalligráfiája, a finom mutatók és a bőrbe varrt árnyékoló nálam jó pont. Az elektromosan állítható és memóriás első ülésekre nem lehet panasz. Nem sportszékek, nem kagylósak de nem is ez a funkciójuk. Bennük helyet foglalva az ultra csöndes beltér igazi élvezet. A harman/kardon hangrendszer is bámulatos, úgy szól, hogy nem csak a kedvenc zenéjét hallgatja benne szívesen az ember.

Segít, ha kell. Aktív, távolságtartós tempomat fékez helyettem, a sávtartó asszisztens a felügyeletem mellett tökéletesen kormányoz, szépen íven tart. Futurisztikus? 50-es sebességre állítva a városi araszolást is megcsinálja lusta sofőrje helyett; ha a lámpa zöldre vált és a sor elindul, az autó szépen kullog a többiek után. A holttérfigyelő több mint hasznos, ennél a formánál én kötelezővé tenném. A Parktronic tolatóradar tévedhetetlen, ahol ő sípol, ott már tényleg meg kell állni. Nagyon menő a vezető melletti, finoman kárpitozott zsebből, gombbal nyitható csomagtérajtó. A klíma nem csinál szelet, diffúz üzemmódban szépen elteríti frissítő légpamacsait.

Gondolom V8-as. Nem? 2,1-es, négyhengeres dízelmotor eddig is volt a CLS-ben, legalábbis a 2011-től kapható második szériában. A Mercedes ezidáig csak a 250-esként árulta, azaz 204 lóerővel. A ráncfelvarrás hozta ezt a leggyengébb és egyben legolcsóbb kivitelt, de nem csak ez változott a motorházfedél alatt. A legfrissebb kiadás már az Euro 6 környezetvédelmi szabvány szerint előírtaknak kell megfeleljen, így a CDI dízelek helyett már minden gázolajos változat BlueTEC. A kis 220-as szerény fogyasztást és mérsékelt árat ad, a 250-es meg változatlan erő mellett kevesebb üzemanyaggal is beéri már. Ha ez sem lenne elég, akkor kapható még erősebb változat: a 350 BlueTEC, 3,0 literes V6-ossal, 258 lóerővel és 620 Nm nyomatékkal.

Azért jól megy ez a Sparverion? A négyhengeres dízelmotorra lehet mondani, hogy rangon aluli, de ha a szívünk helyett a pénztárcánkra tesszük a kezünk, akkor be kell lássuk, minden tekintetben bőven elég ebbe a karosszériába is. Kettőhúsz fölött megy, nyolc alatt gyorsul, legálisan ennek a 220-asnak az erejét sem lehet itthon kihasználni. A hangja bár nem túl erős, de az orgánum valóban nem a legszebb, pláne nem egy V6-os moraja, én mégis szeretem. A futómű nem kemény, igaz ezekkel, a 18 colos kerekekkel kevésbé toleráns, de nem a sportosság irányába feleslegesen elhangolt. A CLS igazi Mercedesnek érződik, és bár szégyentelenül jól kanyarodik, meg határhelyzetben jótékonyan orrtolós; nem szabad elfelejteni, hogy utas nélkül is megvagyunk 1,8 tonnásak. Bírja a csapatást, de nem az ő műfaja. A kormányzás könnyű, de a visszatérítő erő a fék adagolhatóságával és hatásfokával egyetemben példás. A kilencfokozatú, 9G-Tronic automataváltóról meg legyen annyi elég, hogy 130-nál vele csak 1500-ast forog a motor és 5,5 liter a fogyasztás. Mi ez, ha nem a technika diadala.

Mennyiért adják? A CLS szerintem nagyon sokat fejlődött a ráncfelvarrással és jobban is néz ki, mint eddig. Mindez persze nem csak azért van így, hogy a világ szebb legyen, hanem mert az Audi A7 és a BMW 6-os sorozat, benne az ellenfél Gran Coupé is megújult. Nem lehet az összehasonlítást elintézni annyival, hogy a 6-os belseje "szebb", az A7-é meg "jobb minőségű". Az A7 legolcsóbb dízelmotorja is 3,0 literes és V6-os, 218 lóerejét DSG váltóval 17,3 millióért mérik. A 6-os Gran Coupé még nála is feljebb van pozicionálva. Legkisebb dízelje, a 640d már kicsit sem gyenge: 313 lóerős. Konkrétan nincs is azonos erejű ellenfele a dízel CLS palettáról. Ő így már 26,5 millió forint. Mindezeket egybevetve a CLS - csakis a vetélytársai mellett - már szinte kedvező ajánlatnak mondható. A prémiumautókra különösen igaz a szólás, hogy inkább etetném, mintsem ruháznám. A tesztautó így felszerelve már 23,8 millió forintba kerül, ami nagyon sok pénz.
Értékelés
Pozitív
Stabil és kényelmes futás, komfortos beltér, kedvező menettulajdonságok, jó megjelenés
Negatív
Magas ár, korlátozott fejtér, nehéz beszállás, krákogó négyhengeres dízel
Árak
Tesztmodell alapára
16 526 510 Ft (2015.04.01.)
Tesztautó ára
23 831 550 Ft (2015.04.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2143 cm3
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 3000-4200 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1400-2800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,3 s
Végsebesség:
226 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4937 mm
Szélesség:
1881 mm
Magasság:
1418 mm
Saját tömeg:
1790 kg
Össztömeg:
2275 kg
Terhelhetőség:
485 kg
Tengelytáv:
2874 mm
Karosszéria-kivitel:
négyajtós kupé
Csomagtér:
475 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
930-1010 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1310 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér hossza:
1130 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
470 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2143 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 9 fokozatú
Nyomaték:
400 Nm 1400-2800 1/min-nél
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 3000-4200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
226 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,3 s
CO2-kibocsátás:
122 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,3 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
64 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:46
    Permalink

    Kempelen, te ismét egy barom vagy.
    Neked semmi nem jó, ami másnak az? Te nem is vizet iszol, mert másoknak az jó, hanem pisát, mert ezzel felháborodást keltesz az emberek csöppnyi lelkében.

  • 2017.10.28. at 19:46
    Permalink

    Több nagy autós portál írt konkrétan ugyanerről az autóról, és nagyjából egyszerre jelentek meg a cikkek. Messze ez a legjobb mind közül. Sajnos nagyon ritkán mondható el, hogy jobb tesztet olvasok itt, mint a Totalcaron, de Hollósy ezen írása magasan veri a konkurens oldalak ugyanerre az autóra vonatkozó munkáit. Saját vélemény és adatok, szerintem mindkettő kell egy jó íráshoz.

    Ui.: sokszor felháborító más oldalakon, hogy nem tudnak elvonatkoztatni egy-egy típushoz köthető hazai sztereotípiáktól. Pl. Az x5 cikk 90%-a arról szól, hogy itthon bunkók veszik….

Vélemény, hozzászólás?