Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
A kifutó is befutó
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nézőponttól függően az E-osztály kombiváltozata még mindig a világ egyik legjobbja kategóriájában, vagy az új E-osztály tükrében csupán egy elavult, leváltásra érett modell. Nos, mint általában, az igazság valahol félúton keresendő...
Papp Zoli fanyalog. A nagy Mercedes kombi fotósunknál már eleve vesztes helyzetből indul. Szinte sértett arckifejezéssel foglal helyet mellettem. Máris nem érti, mire fel ez az álflancos belső kialakítás. Elejt egy fitymáló megjegyzést a műszerfal berakásaira, akad egy rossz szava az ajtózsebek és a fogantyúk vonalvezetésére is. A péntek kora délutáni városi kalamajkában nagy nehezen meglelt fotózási helyszínen, a pesti rakpart végén, az esőben álldogálva szakmai öntudatától és lelkiismeretességétől is hajtva azért megtalálja a látványt a sötét színű T-n.
De Papp Zoli akkor sem szereti a Merciket. Személyiségével nem összeegyeztethető a márkára hazánkban rárakódott-hozzácsapódott negatív imázshalmaz. Énjének autókért rajongó része más kódolást kapott a döntő fontosságú pillanatokban. Ennyi. De azt érzi és elismeri: ez egy jó autó. Igaz, teszi hozzá gyorsan, neki speciel ingyen sem kéne.
Ellenben én például szíves-örömest adnék még sok-sok friss ropogós bankót is ezért az E 220 CDI T-Modellért. De persze a 13,456 milliós induló ár szóba sem jöhet. És ez meg itt ráadásul egy Avantgarde verzió. Ami további súlyos százezreket, az alaphoz képest 15 mm-rel ültetett, sportosabb futóművet, hátsó kötényt, oldalküszöböket, bi-xenont, kék hővédő üvegezést, gyönyörűséges, dupla ötküllős alufelniket és krómkeretes, fehér számlapú műszereket jelent. Reálisan nézve talán tíz év múlva esetleg szóba jöhet. De inkább Elegance változatban. Nem szeretem a fehér számlapos műszereket, és fölösleges a futóműváltoztatás. Szerintem.
De a négyhengeres, 2,1-es dízel 170 lóereje és a 400 Nm nyomatéka bőven elég, még az 1,8 tonnás üres tömeghez is, akár városi gyorsítás, akár expressz autópályázás is van soron. Nyilván kellett persze rengeteg hókuszpókusz a négyhengeres rezgéseinek és zajának távoltartásához, de sikerült: a motor az ötfokozatú automatával együtt kulturáltan teszi a dolgát. És jutányos mennyiségű táplálékért, hiszen országúton a 70 literes tankkal közel ezerkilométeres egyhuzam érhető el, de városban is nehéz a fogyasztást 10 liter közelébe feltornázni. Eközben kilenc másodperc alatt százon termett, ha kellett, a vége meg 218 lett volna, amúgy meg a hatóságok általi ráhagyással/hibaszázalékkal kalkulált kényelmes pályás 140 tempomatnál alig kétezer-párszázat forgott, a régi Mercedes kályhák megnyugvást adó duruzsolását felidézve. A beltérben a gépezet erőteljes hangulati kisugárzásnak köszönhetően − a sofőrt is beleértve − mindenki teljes kényelemben relaxált. A futómű pedig a városi gödrök támadásit ugyanolyan fölényes nyugalommal verte vissza, mint amilyen céltudatosan és finoman mozgott az autópályán. És ha a kezelőszervek terén az először Mercedes-t vezetők számára akad is némi kiismernivaló (karos tempomat és az alatta lévő kombinált sokfunkciós kar, pedálos rögzítőfék, tekerős világításkapcsoló), rövid megszokás után nem csak az évtizedek óta az untertürkheimi gépekhez szokott kedves kliens érzi otthon magát. És még a célkereszt is megvan a motorháztetőn − a csillagtolós hangulatot már egyre kevesebb Mercedes kínálja. Megvan az ajtócsukás kötelező jellegű trezorhangja, a jellegzetesen súlyos, kissé tompa, középállásba-kéretik-visszatekerni kormányzás.
Minden szép és jó tehát. Mert nem akarunk szlalomversenyen indulni. Nem szándékozunk kanyarból kilinccsel előre kifelé közlekedni, vagy lámpás gyorsulásokat nyerni. Inkább helyet változtatni kényelemben, utazni biztonságban, eljutni valahová nyugalomban, megérkezni kipihenten. És mindezt egy kifutóban lévő autóval? Mert önmagában nézve, vagy a vetélytársakkal összehasonlítva ma is sokat kínál ez az autó, és azt a sokat nagyon jól tudja. Bár manapság már egyre ritkább az óriási előrelépés modellváltáskor, az új E-osztállyal úgy tűnik, a Mercedes-nek sikerült a példaértékűt szinte hibátlanná tennie. Nem véletlenül német a mondás, miszerint a jónak a még jobb az ellensége. A Mercedes hagyományaival szakítva nem egy évvel a limuzint követően, hanem még idén év végén piacra dobja az új E kombiváltozatát, így a jelenlegi T-Modell napjai megszámlálva, pedig maradhatna még...
Szántó Imre
Ez is érdekes lehet:
Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Köss le 1 milliót, és vidd az ingyen Mercit - szól lényegében a floridai C1 Bank szlogenje. Mint mindig, ezúttal is érdemes az apróbetűsökkel együtt nézni az ajánlatot.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Különleges Mercik fuvarozzák a Cannes-i csillagokat
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Használtautó.hu
|
Ár: 1.350.000 Ft Évjárat: 1995 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 3.300.000 Ft Évjárat: 2003 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 325.000 Ft Évjárat: 1981 Kivitel: lépcsőshátú Üzemanyag: Dízel |



































