A vezetés háromhengeres öröme. MINI Cooper teszt

MINI Cooper teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fehér csíkos pirosan is örökzöld ruhája megnőtt, motorja összement és turbós, szupertrendi, és vezetni is szuper. MINI Cooper teszt.


Ha hisszük, ha nem, a képeken látható MINI vadonatúj. Már a harmadik generációból való, s amennyiben karosszériáját vesszük alapul, klasszikus. Klasszikusan háromajtós. Bizony, rövidesen praktikusabb ötajtósan is kapható lesz a BMW szárnyai alatt sokadvirágzását élő mini-MINI, s visszatérve a felütésre: laikusok meg nem mondanák, hogy új kocsiról van szó. És ez nagyon jól is van, így kell lennie, hiszen a MINI attól örökzöld (még pirosan, fehér csíkokkal, tetővel és tükrökkel, illetve fekete tetőoszlopostul és kerékívestül is), hogy dizájnja folyvást a régi, s hogy merőben más a dizájnja, mint a polgári személygépjárművek többségének. Retró=menő. Mindenesetre itt egy 2003-as dupla tükör a miheztartás, az összehasonlítás végett.
Hirdetés


Ugye, hogy? Persze a legújabb változat szokás szerint nőtt egy kicsit, mert nőnie kellett (az őshöz képest pedig egy mamut), azonban ne legyenek illúzióink: attól még, hogy csöppnyivel méretesebb és még méretesebbnek is mutatja magát, a MINI csak egy kisautó, ha prémiumos kivitelezésben, prémiumos minőségben és prémiumos áron is. Mindegy, nem a méret a lényeg, inkább az üzenet, s az érzelmek kiváltása, ami hát a tapasztalatok alapján átszüremkedik és működik. Értem ezalatt, hogy a tesztautó láttán az utca népe elmosolyodik és/vagy elalél, ébrednek a vágyak, elkerekedik a szem, dobban a szív, s a fogaknak az ő kerítésükön minimum egy juj, de szép garantáltan kiszökken.

Pláne, ha a keret nélküli ablakos ajtókat szélesre nyitva bepillantást nyernek az utastérbe, s elvesznek a kaotikusnak tetsző, ellenben sajátosságában is egész logikus műszerfalon/középkonzolon, a billenőkapcsolók és a javarészt kerekded formai játékok tengerében, katyvaszában. Kivételnek a két középső szellőző mondjuk szögletes, de sebaj, fontosabb, hogy a központi bőségtálról elköltözött az analóg sebességmérő, s már az ablakemelőkért sem odalent érdemes kotorászni. Ott vannak, ahol lenniük kell: az ajtóban.

Ahogy odakünn a krómszáj, a nyújtott orr, az átrajzolt, krómkeretes lámpák és a hátul krómcsíkba biggyesztett logó, idebenn – a már említetteken túl még - a piros indítógomb, a BMW-féle írásfelismerős iDrive, a váltó tövében a háromállású élménykapcsoló, a bőségtál karimáján meg az üzemmódtól függő (és KITT-tel egyetemben egyéb szituációkban, pl. parkoláskor is élő és pulzáló) futófény az újdonság. Kissé bazári, de az van, hogy Green, azaz zöld módban értelemszerűen bezöldül a lelkem, s azt írja ki, hogy Fogyasztásoptimalizált vezetés öröme… De váltás Mid módba, középállásba, ahol sárgás háttérrel ezt kapjuk: a MINI vezetés tipikus öröme. Végül Sport mód pirosban: Maximális gokart érzés.

Én ezeket inkább nem kommentálnám, helyette tényszerűen kijelentem, hogy elöl kényelmes, sok helyet adó és számos hangulatvilágítással hangulatos a MINI, hátul meg vállban és térdben szűk, fejtérben remek. Hogy érezni-e a tengelytáv durván 3, a szélesség 4 centis növekedését? Talán. A világos ajtókárpitok növelik a térérzetet, annyi szent. Hátra/hátulról be/kiszállni nem kihívás, a két hátsó utas az elődhöz mérten nagyobb-kényelmesebb ülésekben utazgathat. És várhatja, hogy végre kiszállhasson.

Rekeszek, mélyedések, pohártartók? Rendben. Még úgy is, hogy nem kis helyigényű elektromos, csak hagyományosan mechanikus-karos a rögzítőfék. Még úgy is, hogy az ajtózsebek parányiak, s hogy a két kesztyűtartó közül a felsőbe tényleg csak egy pár kesztyű férhet. Vékonyka, női. Elöl a könyöklő magassága állítható, de a kézifék jól beleverhető. Az anyagminőség, a kidolgozás minősége elsőrangúnak tűnt. Aztán történt, ami történt, de én még nem hallottam hasonló galibáról MINI esetében, az importőrnél is csak csóválták a fejüket – bízzunk benne, hogy egy előszériás példány egyedi baja volt, hogy a kolléga kezében maradt a váltó

Csomagtér? Százalékosan rengeteggel, literben 51-gyel bővülve 211 literes lett (könnyen bővíthető), s jó pénzért kétszintes, továbbá a padlót szépen oda lehet passzintani a hátsó ülésekhez – kiváló. Nem annyira az, hogy alapból nincs pótkerék – defektünk és kálváriánk tanulsága, hogy igenis kell az a fránya pótkerék, s a defektjavító messze nem az igazi…

És akkor a motorról. Ami, ha a két Cooperről beszélünk, a benzinesről és a dízelről, akkor háromhengeres, 1,5 literes és turbós. Mellesleg közvetlen befecskendezéses, folyamatosan változó szelepvezérléses, turbója kettős megfúvású köztes hűtővel - csúcstechnika. Tesztautónkat a benzines hajtotta, és ez az alap 136 lóerővel és 220 Nm nyomatékkal. (Máshol forgalmazzák a One-t és a One D-t, Magyarországon nem.) És ez a 220 Nm a pincéből, percenkénti 1250-es fordulattól rendelkezésre áll, köszönjük. Tehát 3 henger – ez van, rövidesen tuti a BMW modelljeiben is jön, mert csak, mert akut CO2-csökkentés dívik, barátkozzunk meg a gondolattal. Különben a MINI Cooperben nem nehéz megbarátkozni a páratlan hengerszámmal, csak Green módban és alacsony fordulaton félhalott a csomag.

Hollósy Balázs: A MINI-fíling három hengerrel is működik
A defektes malőr ellenére azért sikerült egy jót autóznom a MINI-vel és kipróbálni az idei évjárattól már háromhengeres Cooper verziót. Személy szerint én mókásnak tartom a háromhengeres motorok tipikus hangját, és kisautókban szeretem is ezt az orgánumot – hiába, Wartburgban (is) nevelkedtem. Ami pluszt ad a MINI, hogy a teljesen „hájtek” motoron van egy TwinPower turbófeltöltő, amivel ha úgy akarom, nagyon jól megy. Az erő érzetre 2000 fölött jön meg, 2500-nál kapcsolgatva már bőven a budapesti forgalom ritmusa felett haladhatunk. És a legszebb, hogy kihasználva az erőt sem megy 8 liter fölé a városi fogyasztása: 7,6-tal is már arcátlanul, minden lukat bejátszva odatehetjük a Coopert. (Nem arra a brutális kátyúra gondolok.)
És hogy szóljak a vezetési érzetről is: az ülés jól tart, és a kormány szöge, a váltókar távolsága is ideális Rauno Aaltonennek az őssel elért, 1967-es Monte Carlo Rally győzelmét megidézni. A futómű pont annyira kemény, hogy ne legyen elviselhetetlen egy bevásárlás elintézéséhez, vagy a gyereket oviba vinni. Vadulva viszont sokkal direktebb, mint egy átlagos, erős kompakt. Rövid tengelytávjával, kis méretével élénkebb a kanyarokban, és közben az okosan és tudományosan hangolt kipufogónak hála 3500-as fordulat fölött nagyon jól is szól a turbós Cooper. És hogy mennyire működik még ma is ez a retróforma a gyorsítócsíkokkal? A forgalomban csörtető 40 milliós BMW X6-ok, meg a jó időben kirajzott Mercedes SL-ek között nem gondoltam túlzottan feltűnőnek a piros-fehér kocsit. Mégis egy feketére fóliázott, E90-es sorozatú M3-as kupé BMW-sofőrje úgy érezte, hogy meg kell dörögtetnie a 420 lóerős V8-ast a négy kályhacsövön át. Pedig ha tudta volna, hogy épp rózsaszínre volt állítva a beltéri díszvilágítás, akkor talán nem kezd bele a felesleges erőfitogtatásba. A háromhengeres MINI-t élvezet vezetni, és a jócskán megnőtt harmadik generáció is bejön az embereknek.

A 8 mp-en belül 100-as sprintidő is jelzi, hogy a turbós 136 LE vígan viszi az üresen 1,1 tonnát, és a Cooper tényleg fürgén szedi a lábát, ha azt akarja a sofőr. Főleg Sport módban élénk a gázreakció és direkt a kormány, pörgetve már-már sportos a miliő, amiben nyilván a közvetlen kormányzás és a feszes futómű is partner. Meg a szuper üléspozíció, a szuper (alapból 6-os manuális) váltó és a hatékony fék. A turbó szuszog, fütyül, a kipufogó mormog, rotyog, ez kell, nem a háromhengeres vibrálás.

Fogyasztás? Gyárilag 4,5 liter benzinnel is elvegetálhat a 136 lóerős német/brit MINI, de a valóságban sem torkos - tesztátlagunk 7 l/100 km lett úgy, hogy amikor csak tudtuk, alaposan kihasználtuk a képességeit. És még: a megengedett pályatempónál sem zajos. Az iDrive pompás. A multimédia színvonala szintén, csak ne akarna ilyen übertrendi lenni... De az akar lenni, és az is. Hogy kilátni belőle nem igen lehet? Tolatókamera is van ám, meg minden modern sofőrsegéd. Hogy a rükvercet és az egyest nem nehéz összekeverni? Nekem nem volt vele gondom, a kollégának igen. Végül az árról: az indulója 5,6 millió forint, míg tesztautónkat közel 8 milliósra extrázta az importőr. És még bőven lehetett volna mit beleszuszakolni. Viszont a vezetés öröme felármentes, még háromhengeresen is.
Értékelés
Pozitív
Örökzöld forma, minőség, remek vezetői pozíció, erős és takarékos motor, kiváló futómű, kormány és váltó, gazdag felszereltség
Negatív
Hátul kicsi, a csomagtér is kicsi, rossz úton nagyon ráz, nehezen lehet belőle kilátni, drága
Árak
Tesztmodell alapára
5 609 000 Ft (2014.06.30.)
Tesztautó ára
7 945 800 Ft (2014.06.30.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 4500-6000 1/min-nél
Nyomaték:
220 Nm 1250-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
Végsebesség:
210 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3821 mm
Szélesség:
1727 mm
Magasság:
1414 mm
Saját tömeg:
1085 kg
Tengelytáv:
2495 mm
Karosszéria-kivitel:
háromajtós
Csomagtér:
211 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1270 mm
Belmagasság elöl:
940-1010 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
140 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
960 mm
Csomagtér magassága:
460-850 mm
Csomagtér hossza:
420 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1150 mm
Raktérnyílás szélessége:
910 mm
Raktérnyílás magassága:
690 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
220 Nm 1250-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 4500-6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
210 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,9 s
CO2-kibocsátás:
105 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?