Mitsubishi ASX 1.8 DI-D MIVEC Intense teszt
Végre egy igazi japán Jóautó!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Rég szálltunk ki egy autóból ennyire egyöntetűen jó tapasztalatokkal, pozitív gondolatokkal fejünkben. A Mitsubishi végre egy minden tekintetben kerek, harmonikus autóval jelentkezett.
Tudom én jól, hogy közhelyes, de azért csak leírom ötvenharmadszor is: a szabadidőautó műfaját nem a mérnökök, hanem a marketingesek alkották. Önérzetes műszaki ember keze alól biztos nem kerülne ki olyan szerzet, ami országúton sokat fogyaszt, zajos és billeg, túlméretes kerekeivel ügyetlenkedik, városban nehézkesen mozog, parkoláshoz végei beláthatatlanok, és még a környezetet is jobban terheli, mint egy hozzá mérhető helykínálatú kombi. Az emberi lélek értői viszont jól tudták, hogy a szabadság és az autófeletti képességek puszta ígérete úgy képes irracionális döntésre rábírni a népet, hogy azok még hálásak is lesznek a lehetőségért.
Mindezeket átgondolva nehéz szívből lelkesedni, amikor egy újabb SUV jelenik meg a piacon. A Mitsubishinek persze egészen elfogadható indoka van arra, hogy szabadidőautót gyártson – sőt, rögtön kettő. Egyfelől terepjárói kultikusan kiválóak, és azok szellemiségét magáévá téve az Outlander a műfaj egyik markáns képviselője lett. Másodszor az utóbbi években legjobb esetben is csak átlagos képességű személyautókat alkotott, így talán ebben a műfajban tudja hitelesen megszólítani közönségét.
Az ASX tudja is a dolgát. Megjelenésében pontosan idézi nagy testvérét, elhúzott fényszórói gigantikus trapézt fognak közre, a krómkeretes hűtőmaszkot áttöri a lökhárító. Impozáns jelenség tehát a kocsi – igaz, ezzel a trükkel mára a Mitsubishi összes személyautója is megpróbálkozott. Velük ellentétben viszont az ASX nem csak külsőségeiben azonosul az Outlanderrel: tőle származik tudniillik a padlólemeze. Másfél arasznyit levágtak persze elöl-hátul a hosszából, három centivel keskenyebb, tíz centivel alacsonyabb is lett a karosszéria, a tengelytáv viszont nem változott, ami nyurgább, egyszerre dinamikus és stabil hatású külsővel ruházza fel az autót.
Másfelől ez a nagy tengelytáv kiváló helykínálatot is jelent, és mivel a válltér alig csökkent, öt utasnak gyakorlatilag ugyanolyan tágas az ASX, mint az Outlander. Aki mégsem fér el hátul, hiába keresgél variálási lehetőségeket: a támla dőlésszöge ugyan egy szűk tartományon belül állítható, de hosszirányban nem tologatható az üléspad. Nem is baj, hiszen a csomagtartó, bár kifejezetten szűknek nem nevezném, elsősorban szerény belmagassága miatt nem bír akkora tartalékokkal, hogy büntetlenül bővíthetnénk a rovására az utasteret. Mondani sem kell, hogy a harmadik üléssor sem fért el ide – nem mintha valaha visszasírnám az Outlander rettentő kényelmetlen, leghátsó szükségüléseit.
Csekély variációs lehetőség, semmi blikfang, de elfogadható méretek, a részletmegoldások praktikusak
Főleg nem, ha elöl ülhetek az ASX-ben: bőséges hely és nem elspórolósan kialakított ülések ágyaznak meg a hosszú távon sem fárasztó vezetésnek. A környezet száz százalékig Mitsubishi. Aki ismeri a márka aktuális termékeit, csukott szemmel is megtalálja a hatalmas klímaszabályozó tárcsákat, az utas oldalára kitolt kéziféket, vagy tudja gond nélkül kezelni a mai, érintőképernyős világban rettentően (vagy beállítottságtól függően kellemesen) ódivatú, egysoros, inverz piros diódás kijelzővel szerelt, mégis betyár jó hangú audiorendszert. Nem is a márkán belüli csereszabatosság a legfeltűnőbb egyébként a beltérben, hanem az a régi jó japánautós hangulat, amit aprószemcsés műanyag felületeivel, matt fémkereteivel, pontos illesztéseivel az ASX sugároz. Ilyenek voltak valaha a Toyoták, és hogy imádtuk őket – illetve hát ha ez így ebben a formában erős, mégis hitelesebbek voltak, mint napjaink túlburjánzó, megjátszós, felkapaszkodó japán kocsijai. Az ASX-ben annyi játék sincs, mint egy összevonás után bezárt kisközségi óvodában, egyedül az éjszaka sárga ledsorral szegélyezett üvegtető feszíti szét a célszerűség kalodáját-az Invite felszereltségtől felfelé.
Egyébként a berendezés a kiszámíthatóságával és kikezdhetetlen ergonómiájával az elpusztíthatatlanság érzését sugallja, és vélhetően hosszú távon ezt nyújtani is fogja. Nincs elektromos kézifék, nincs menürendszerbe tagozott központi irányító rendszer – viszont van esőérzékelős ablaktörlő, van USB-csatlakozó, hűthető kesztyűtartó és alapból van hat légzsák, menetstabilizáló elektronika és visszagurulás-gátló. A második legjobb kivitelt próbálunk, ebben már volt xenonfény, 17-es kerekek, sötétített üvegek, telefonkihangosító és tolatóradar is – bár ez utóbbira igazából nincs is nagy szükség, mivel az ASX egyszerű vonalú karosszériája olyan jól belátható, túlnyúlásai pedig annyira rövidek, hogy szabadidőjárműtől szokatlan könnyedséggel lehet vele érzésre is manőverezni.
Sőt, minden egyebet is. Magasan ülünk ugyan, de nincs kakasülő-érzés, kanyarban érezhetően megdől a karosszéria, de nem akar leesni az útról, amelynek egyenetlenségeit bámulatos hatékonysággal semlegesíti a 17 colos kerékkel szerelt felfüggesztés. A feszes, de nem értelmetlenül kemény – tessék mondani, miért kell mindent sportkocsinak hangolni? – futómű hajszálnyival alulcsillapított, így a karosszéria kimozogja, amit feltétlenül muszáj, de nem fárasztja ideges lendítésekkel az utasokat: bár ez az első métereken nem egyértelmű, hosszú távon várakozáson felüli az ASX utazókomfortja. Ebbe a zajszint is beletartozik. Bár a határozottan, nagyon pontosan kapcsolható váltó hatodik fokozata meglehetősen rövid, hatékony szigetelés tompítja a zajokat, így még autópályán, sietősen közlekedve is megmarad a komfort.
Azt hiszem, sikerült lelepleznem az ASX egyetlen hatásvadász, praktikus szempontból felesleges részletét...
Az eddigiek alapján nagy vonalakban megvan az összegzés? Az ASX-nek semmi köze a magukat útjainkon mórikáló, hatásvadász, divathóbort szabadidőjárművekhez. Tekinthetnénk épp csak megemelt kombinak, vagy bármi másnak, ahogy tetszik, a lényegen nem változtat: a Mitsubishi megalkotta újkori történetének legkiválóbb személyautóját. Tovább megyek: kevés autó létezik ma a piacon, ami akár árához képest, akár attól függetlenül magasabb szintű, tartós és általános elégedettséggel tudná eltölteni utasait, a vezetőt is beleértve. Az unalom és az extázis között félúton, a minimálisan szükséges ingereket átélve telnek a vezetés percei, órái. Az ASX egy minden szempontból ésszerű autó, kirívó hibák nélkül – ha valaki személyiség-kiegészítőnek, presztízs- vagy testrésznövelőnek szánja autóját, keresgéljen máshol, mindenki más szeretni fogja, ezt borítékolom.
Na, és akkor most tessék ezt az egészet elfelejteni, mert mégsem ez a lényeg az autóban – hanem a motorja. Ha az ASX maga a megtestesült nirvána, a semmi többre nem vágyás temploma, akkor ez az 1,8 literes, a világon elsőként változó szelepvezérléssel felszerelt dízelmotor igazi tizenkilencedik századi örömtanya, tollruhás táncos lányokkal, abszinttal és az örök vígasság ígéretével. Ilyen motor egyszerűen nincs is! Bár hivatalosan 2000-3000 között adja le a maximális 300 Nm-t, mégis már alig 1000-es fordulat felett irgalmatlanul húz, de az agyonajnározott vetélytársaknál megszokott, 1600-1800 körüli brutalitás nélkül. Ezt tudja is magáról, diszkrét nyilacskával jelzi, hogy mehet a magasabb fokozat – és tényleg mehet, minden esetben. Elképesztően rugalmas, ugyanakkor vidáman kiforog, ha kell. Mindegy neki, milyen fokozatban van a váltó, nem rezonál, nem morog: ahol éppen tart, onnan elkezd dolgozni. Ha meg nincs munka, lekapcsolja magát – a start-stop rendszer kissé lomha, de hangolása tökéletesen harmonizál az autó egészével, nem kapkodja el a dolgot, de amit vállalt, becsülettel elvégzi. Annyira mindent visz a motor, hogy akár iszákos is lehetne, azt se bánnám, de nem: országúton minimális odafigyeléssel könnyen öt liter alá szorítható a fogyasztás, de hat fölé vinni szinte lehetetlen, és városban is kacagva eljár bő hat literrel. És teszi mindezt egy csaknem másfél tonnás, tíz másodpercen belül százra ugró, és akár kétszázzal is menő autóban. Hihetetlen!
Akkor fussunk neki még egyszer az összegzésnek. Ritkán vágyom új autóra, de az ASX megfogott. Korántsem tökéletes – szintetikus, villanyszervós kormányműve például csapnivalóan középszerű, és belterének variálhatósága sem éri el napjaink élvonalát –, viszont a végletekig harmonikus. Ráadásul az ára is jó: legkevesebb 6 840 000 forintért juthatunk hozzá dízelmotoros modellhez, Intense kivitelű tesztautónkért 8 milliót kérnek (készletről bő 300 000-el kevesebbet, már ha azokat mostanra el nem kapkodták). Akinek követelmény az összkerékhajtás, az úgy 650 000-es felárral kalkuláljon. Értékében feltétlenül méltó párja legjobb vetélytársainak– de tessék elfelejteni a városi dzsungelről szóló rizsát, az ASX nem életmódautó, hanem egyszerűen egy autó. Egy igazán jó japán autó. Végre!
Méretek
| Hosszúság: | 4,3 m |
| Szélesség: | 1,77 m |
| Magasság: | 1,62 m |
| Saját tömeg: | 1460 kg |
| Össztömeg: | 2060 kg |
| Tengelytáv: | 2670 mm |
| Karosszéria-kivitel: | kombi |
| Csomagtér: | 442 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | Euro 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1798 cm³ |
| Sebességváltó: | mechanikus - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 300 Nm 2000-3000 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 110 kW (150 LE) |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 200 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 9,7 s |
Kiss Ferenc
Ez is érdekes lehet:
Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
Nem is egy, hanem két i-MiEV elektromos versenyautót nevezett a Mitsubishi a híres Pikes Peak-i hegyiversenyre. Egyik sem fogja veszélyeztetni a 10 perces álomhatárt.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
MITSUBISHI tesztek
Mitsubishi ASX 1.6 MIVEC Intense teszt 
Fronthajtással is jó városi terepjáró a Mitsubishi ASX, hiszen úgysem viszik ki a kődzsungelből. A 4x4 hajtás helyett sokkal hasznosabb az AS&G start-stop rendszer.
Mitsubishi i-MiEV teszt 
Kissé szürreális élmény, amikor a Mitsubishi i-MiEV volánja mögött ülve, szinte hangtalanul suhanva veszünk részt a forgalomban, de ami igazán megdöbbentő, hogy teljes értékű villanymotoros autóról beszélhetünk.
Mitsubishi L200 2.5 TD Intense Plus teszt
Eredetileg munkagépnek készültek az összkerékhajtású platósok, ám miután divatcikk lett belőlük, a műfaj sokat puhult – így járt a próbált L200 is.
Mitsubishi Outlander 2.2 DI-D Instyle Navi TC-SST teszt
A létező legdrágább, legjobban felszerelt Outlanderben a frissített széria összes újdonságát próbára tehettük.
Mitsubishi Lancer teszt
Papírforma szerint egy jól használható, sportos autót vártunk a Mitsubishi Lancer Sportback 1,8 Invite formájában.
Még több MITSUBISHI tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Két i-MiEV is indul a Pikes Peaken
- Magyar utak angol szemmel - riport a jobbkormány világából
- Mitsubishi ASX facelift
- Közúti- és határforgalmi változások az ünnep alatt
- Thaiföldről indul világhódító útra a Mitsubishi Mirage
- Mitsubishi Lancer 1.6 GLXi, 1992 - használtteszt
- Plug-in hibridként is jön a Mitsubishi Outlander
- Villanymotorral mászik Pikes Peaket idén a Mitsubishi
- A Mitsubishi és a versenysport
- Újabb ADAC nyárigumi teszt: SUV méretben
Cikk ajánló
Chris Harris szerint ütős lesz a legkisebb M 
2 éve – Autósvilág hírei
A brit szakértő úgy nyilatkozott, szerinte a motor, a kormányzás, és a futómű összehangolása remekül sikerült a BMW 1-es M Coupe esetében.
Chevrolet Cruze 5 ajtós 1.8 LTZ teszt
5 hónapja – Teszt
Irgalmatlanul elszálltak az árak a kompakt kategóriában (is), s ha innen közelítünk, a Cruze akár még olcsónak is mondható. De nem az, és motorpalettája sem az igazi, mégis van miért kedvelni a ferdehátú csokornyakkendőst.
Suzuki Swift 1.2 GS AAC teszt - videóval 
Tavaly – Teszt
Az automataváltót leszámítva nem létezik a GS AAC-nél gazdagabban felszerelt új Suzuki Swift. Ezt támasztja alá a 4 millió forint feletti vételár is.
-
Citroën Berlingo 1.6 e-HDi Multispace teszt
5 hónapja – Teszt -
Renault Mégane RS Cup teszt - Kiss Pál Tamással
2 éve – Teszt -
A Yamato Transport teszteli a Mitsubishi villany-kisteherautót
2 éve – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 5.290.000 Ft Évjárat: 2011 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 6.990.000 Ft Évjárat: 2011 / 12 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.390.000 Ft Évjárat: 2011 / 12 Kivitel: városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Benzin |

































































