Mitsubishi Colt teszt

Dobozos Lancer

Bevallom, csalódás ért, amikor hozzám került a tesztautó, és megtettem az első kilométereket a modellfrissített, ötajtós Mitsubishi Colt volánja mögött. Nem értettem, mi lehetett a célja ezzel az autóval a japán gyártónak. Kezdetben kifejezetten unalmasnak, néhány olcsó megoldása és elnagyolt részlete miatt pedig már-már igénytelennek tartottam; szerencsére azonban az együtt töltött napok során a Colt alaposan átformálta kissé elhamarkodottan alkotott véleményem.

A 2008-as ráncfelvarrás előtt a Colt egy barátságos, szerethető megjelenésű autó volt, a facelift azonban jócskán átalakította a korábbi formát. A modell megkapta a Mitsubishi aktuális egyenmaszkját, amely ugyan a Lancernek kifejezetten jól áll, azonban egy Colt-méretű kisautóhoz nem igazán passzol, de legalább egyedi karaktert kölcsönöz a dobozos karosszériájú kocsinak. A karakteresség ennyiben – no meg a fényesen csillogó, krómozott visszapillantó tükrökben − sajnos ki is merül. Az autó oldalról és hátulról meglehetősen fantáziátlan, a tervezőknek nem sok fejtörést okozhatott a formákat és íveket egyaránt nélkülöző dizájn kiötlése. Sebaj, gondoltam, majd a beltér kárpótol…

Túlzás lenne karakteresnek nevezni a Colt farát

De nem így lett. Az újabb kiábrándulást a Colt puritán, szürke beltere okozta. A berendezés meglehetősen egyszerű, sok a rossz minőségű matéria, amelyek közül a legszörnyűbb a szövetet utánzó, ronda és kopogós műanyag. Olyan érzést kelt, mintha visszamentünk volna pár esztendőt az időben. Pedig az utastér egészen praktikus, sok helyre lehet pakolni, és a nagy melegben a három italtartó is kifejezetten jól jött. A csomagtartó alaphelyzetben mindössze 182 literes, ami a napi bevásárlási adagot még elnyeli, de egy komolyabb teszkózás után a szatyrok nagy valószínűséggel a hátsó üléseken kapnak majd helyet, feltéve, hogy nincs hátul utasunk. A Colt utastere leginkább a Swiftével mérhető össze, a többi rivális ugyanis lényegesen gusztusosabb belsővel büszkélkedhet. Példának okáért a Honda Jazz nem csak kiváló variálhatóságával nyújt többet a Mitsunál, amelynek mindössze hátsó ülései hajthatók le, hanem berendezése is kifogástalan; de a Toyota Yaris műszerei is sokkal esztétikusabbak és finomabbak a Colténál.

A középső tárolórekeszek 90°-kal elforgatva használhatóak lennének, így viszont minden kiesik belőlük

A tesztautó közepes, Invite felszereltségének része többek között a bőrrel bevont, jó fogású multifunkciós kormánykerék, amellyel precízen és könnyedén manőverezhető a kocsi. Sajnálatos, hogy csak a kormánymagasság állítható, az üléseket pedig nem lehet elég alacsonyra engedni, így nem biztos, hogy mindenki megtalálja a számára ideális vezetőpozíciót. Ám nagyobb gond ennél a hosszan elnyújtott A oszlop, ami lényegesen megnehezíti a kilátást a sofőr számára. Így balra kanyarodásnál akaratlanul is a gyalogosok testi épségét veszélyeztethetjük, hiába az üvegfelület és a hátrébb tolt visszapillantó tükrök, még így is túlságosan nagy a holttér.

Jól mozgatja a karosszériát az 1,3-as motor

Az első menetpróba alkalmával féltem, hogy nehéz lesz jót írni Coltról, ám a kocsi hamarosan rámutatott erősségeire. Pozitív csalódás volt az 1,3 literes 90 lóerős erőforrás, ami hétköznapi, városi használatra teljesen elegendő, annak ellenére, hogy csak 2500-as fordulatszám fölött talál magára. A Colt ekkor egészen fürgévé válik, és előzgetni is nyugodtan lehet vele. Autópályán a 140 km/h-s sebesség sem esik nehezére, még ennél a tempónál is stabil az útfekvés, csak az oldalszélre érzékeny kissé a magas felépítményű karosszéria. Szerencsére a felfüggesztés kiválóan ellensúlyozza a dobozformájú járgányokra többnyire jellemző dőlést, billegést. A Colt futóműve inkább sportos, mint komfortos, és kanyarokban is megbízható úttartás garantál. Ez a sportosság ugyan az úthibákon megbosszulja magát, de még ekkor sem válik zavaróan sprőddé a rugózás. Arra azonban vigyázni kell, hogy a nagyobb bukkanók könnyen ledobhatják a kocsit a választott ívről.

A rövid áttételezés miatt sokat kell váltogatni

Ezzel a sportos futóművel a Mitsubishi − hagyományaihoz híven − némi ralihangulatot is csempészett a Coltba, ami kifejezetten élvezetessé teszi a kocsi használatát, erre pedig ebben a kategóriában kevés gyártó ad. Még az sem zavaró, hogy a váltó nem valami finom szerkezet, erős kezet és határozottságot igényel, de annyira jó helyen van és tökéletesen kézre áll a váltókar, hogy a kapcsolgatás örömtelivé válik. Mellesleg a kar használatára gyakran szükség van, mert a váltó áttételezése elég rövid.

A negatívumok ellenére összességében nem rossz az 1.3-as Colt. Aki az autóját nem divatcikknek vagy egyfajta kiegészítőnek tekinti, minden bizonnyal elégedett lesz a Colt kezességével és sportos adottságaival. Vonzó lehet olyan hölgyeknek, akik nem a cicás, csilli-villi kocsikra buknak, hanem, ne adj' isten, kedvelik a dinamikusan vezethető autókat és a csipetnyi ralihangulatot.

Élénkebb színekben jobban mutat

További érvként szól a Colt mellett kedvező vételára. Már 3 159 000 Ft millió forinttól kapható a 90 lovas, 1,3 literes benzinmotorral, közepes, Invite felszereltséggel, amely olyan extrákat kínál, mint a 15”-os könnyűfém felnik, CD/MP3-as rádió, klíma, négy légzsák, tempomat, multifunkciós kormány stb. Ennyi pénzért a Colt olcsóbb első számú konkurensénél, a hasonlóan felszerelt, ötajtós Swift 1.3 GS-nél, vezethetőségében pedig fölülmúlja a mi autónkat. A kevésbé extrás Terra kivitelű 1,33 Dual VVT-i motoros Yaris 3,5 millió, míg az 1.2-es Honda Jazz Trend Plus 3,6 millió forinttól indul. Meglehet, a gyémántos kisautó nem csillog olyan szépen, mint a konkurencia képviselői, ám ha jobban megismerjük, könnyen megszerethetjük.