Porsche módra indul, 3,4 litert fogyaszthat – Space Star teszt

Mitsubishi Space Star 1.2 Intense teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nevével és ellátmányával is nagynak kíván tűnni a parányi Mitsubishi Space Star, ráadásul úgy indul, mint egy Porsche, legalábbis a motorja.


Aki vezetett már Porschét, az tudja, hogy ott a motor bal kézzel indítandó, igen, épp úgy, mint a Zsiguliban, és ahogy a Mitsubishi Space Starban is. Abban a Space Starban, amely már nem egyterű, mint az 1998-2005 között Hollandiában, a NedCar üzemében gyártott, hanem miniautó a Mitsubishi thaiföldi gyárából. Gazdag ellátmánnyal, csakis háromhengeres motorokkal és akár fokozatmentes automata váltóval. Nálunk manuális váltóval, de izmosabbik, 1,2 literes motorjával és tesztautós szokás szerint csúcsfelszereléssel járt.
Hirdetés

A tesztpéldány megjelenésén sokat dob, hogy karosszériáját gyakorlatilag teleaggatták a gyári kiegészítőkkel: első és hátsó lökhárítóvégek, króm a ködfényszórók körül, küszöbök, légterelő a csomagtérajtó tetején - minden van. Az Intense szinttel 15 colos alufelni is. A gyári optikai tuning talán elegendő is ahhoz, hogy a Space Star ne miniautónak, hanem értékesebb kisautónak tűnjön. Fokozza ezt, hogy ez a verzió intelligens kulccsal, ajtóra szerelt gombbal nyitható és zárható, hiszen mint már mondtuk írtuk, gazdagon felszerelt. Ugyanakkor a következetes spórolás is számos helyen felfedezhető rajta, illetve benne. Ilyen az is, hogy ajtónyitó gombot csak vezetőoldali ajtajára és csomagtérfedelére kapott. A jobb első ajtóra kulcslyuk, bele zár került. Ha lemerül az okoskulcs eleme, az abból kihúzható pótkulccsal onnan nyitható a csöppség, amúgy pedig meg kell tanulni, hogy onnan könnyedén nem érhető el az utastér.
Az ajtókat feltárva vegyes kép tárul elénk: a részint világos kárpitozás barátságos, az ülések már ránézésre is formázás nélküliek, elöl rövidebb és közepes távokhoz kielégítő kényelműek, hátul pedig inkább csak a „rövidebb utakra el lehet férni” jelzőt aggathatjuk a Space Starra, ami hivatalosan ötszemélyes. Ezt a valóságban, felnőtt utasokkal kevéssé érdemes próbálni, kisebb távokra, szükség esetén persze jól jöhet, hogy a csekély méretű sík padhoz három hárompontos öv és szabályozható fejtámasz jár. Jó pont, hogy az Isofix csatlakozók nem rejtettek, a megfelelő gyerekülés pillanatok alatt biztonságosan rögzíthető, abban pedig biztosak lehetünk, hogy az ott helyet foglaló csemete nem fog panaszkodni a helykínálatra. Bár a Space Star tényleg nagyon pöttöm, 175 centiméteres utasok még szintén elférhetnek a hátsó sorban, ami tiszteletre méltó a 3,7 méteres kisautótól.
Hasonlóan kellemes meglepetéseket okozhat a 235 literes csomagtér is, szélessége 0,99-1,115 méter közötti, hossza 0,58, üléshajtással (igaz, messze nem sík padlóval) 1,34 méter, s magassága is megvan 0,51 méter. Egészen komoly vásárlásokat el tud nyelni, ha pedig nem ragaszkodunk a kalaptartó teljes visszahajlásához, még fedélzeti bőröndöt is állíthatunk a térbe. Apropó kalaptartó, miniautónál igenis pozitívum, hogy azt madzag emeli és engedi vissza a csomagtérajtóval.
Hiába gazdag ellátmányú ugyanis (az egyebek mellett automata klímát, 6 légzsákot, okoskulcsot, CD-rádiót, eső- és lámpaszenzort, elektromos tükröket és ablakokat adó) Intense szint, a Space Star nem tagadhatja le, hogy miniautó. Ezt jelzi már ajtózáródási hangjával, s azzal is, hogy hiába indul elegánsan – megszokást igénylően bal kézzel nyomandó - gombbal a motor, az bizony érezhetően háromhengeres. Ha nem is vészes, de azért jellegzetes alapjárati rezonanciával. Stop-start pedig itt nincs, csak a bázisverzióhoz. Így aztán még a nagyobbik, 1,2 literes motorral is örök jellemző az álló helyzetben is zizegő utastér. A 80 lóerejét 6000, 106 newtonméter nyomatékát 4000 1/percnél adó, érezhetően nyomatékszegény motor viszont legalább élénken pörög fel, s ha induláskor besegítünk némi kuplungcsúsztatással, egészen dinamikusan haladhatunk is. Segítség, hogy az optimális váltásokra a csöppnyi műszerfali egérmozi parányi ikonokkal figyelmeztet lefele és felfele is.

Nem csak a rezonancia, a motorhang is jellegzetes háromhengeres, mókás, wartburgos, repedtfazekas – mindenki válassza ki a neki tetsző jelzőt! A 100 km/órára gyorsulás 11,7 másodperces szintideje nem rossz, ahogyan a 180 km/órás végsebesség is, amit persze senkinek sem ajánlunk kipróbálni. Lényegesebb, hogy a 130 km/órás utazótempó 4000 1/perc fordulatot alulról súrolva még stabilan, igaz, jelentős szél-, motor- és futóműzajjal futható. A Space Star bizony városban és országúton is zajosabb az átlagosnál, hangja igazán autópályán nő zavaróvá. Utóbbi kijelentés rá is mutat arra, hogy mire való: elsősorban városi szaladgálásra. „A” pontból „B” pontba eljutásra azoknak, akiknek fontos, hogy viszonylag jó felszereltséget kapjanak, nem túlzottan méretesek, utasokat ritkán visznek, s a vezetési élmény sem érték számukra. Az ugyanis itt nincs sok, a kormánykerék rásegítése jelentős, visszajelzése csenevész, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű kemény, a kanyardőlés pedig átlag feletti, a váltó kapcsolhatósága viszont az alatti.

Ha az ellátmányt nézzük, a 3,5 millió forintos vételár remek, ha a méreteket vagy a vezethetőséget „díjazzuk”, akkor eltúlzott, s a Space Star bizony háborús bűnösöknél nehezebben védhető. Persze láttunk már hasonlóan drága miniautót, s a Mitsubishi mellett szól 3 év/100 000 kilométeres alap, illetve 5 év/200 000 kilométeres kiterjesztett (márkaszervizes karbantartás esetén élő) garanciája is, így mégiscsak lehet néhány vevő, akinek a legkisebb Mitsubishi bejöhet. Az viszont biztos, hogy ők nem azért fogják választani, mert Porsche módra bal kézzel indítható. Hanem mondjuk a gyári érték szerint még 15 colos alufelnivel is 4,5 literes vegyes, s 5,3 literes városi fogyasztása miatt. Meg persze azért, mert a Space Star valóban takarékos: szinte kizárólag városban vallatva nálunk 5,9 literes étvágyat produkált - ez sokak számára kellő érv lehet a vásárláshoz. Ráadásul a Space Star - persze nem ezen verzió - akár 3,4 literes étvággyal is elketyeghet.
Akár 3,4 literrel is megtehet 100 kilométert

A Space Star legtakarékosabb verziója az 1,0 literes, 71 lóerős, stop-start rendszerrel szerelt kivitel, melynek vegyes fogyasztási értéke 4,0 liter/100 km. Hogy ez az érték még hegyen-völgyön keresztül autózva is tartható, illetve akár alul is múlható, azt a hypermiler, azaz „mérföldfaló” Felix Egolf segítségével bizonyította be a Mitsubishi. Ő amúgy egy Swiss Airbus 330/340 utasszállító gép kapitánya, s már több hihetetlen "egy tankolásos" távolsági rekordot is felállított különböző Mitsubishi modellekkel. Legutóbb például egy ASX DI-D volánja mögött ért el 3,67 literes átlagot.
A Space Star takarékos alapváltozatával 10 000 méternyi szintkülönbséget is leküzdve 1111,1 kilométert tudott megtenni egyetlen tanknyi üzemanyaggal. A tágulási teret is kihasználva összesen 37,65 liternyi benzin volt a hivatalosan 35 literes üzemanyagtartályban, így a 20 óra alatt, azaz 55 km/órás átlagsebességgel teljesített táv 3,38 l/100 km-es fogyasztást adott. Igen, a Space Start vélhetően legtöbben szerény étvágya miatt fogják szeretni.
Értékelés
Pozitív
Fordulékony, jól átlátható, városban dinamikus, gazdagon felszerelt
Negatív
Drága, hátul csenevész üléssel szerelt, autópályán zajos
Árak
Tesztmodell alapára
3 490 000 Ft (2013.06.05.)
Tesztautó ára
3 490 000 Ft (2013.06.05.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1193 cm3
Teljesítmény:
52 kW (71 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
106 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,7 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3710 mm
Szélesség:
1665 mm
Magasság:
1490 mm
Saját tömeg:
845 kg
Össztömeg:
1340 kg
Tengelytáv:
2450 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
235 l
Belső szélesség elöl:
1370 mm
Belső szélesség hátul:
1350 mm
Belmagasság elöl:
950-980 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
195 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1150 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér magassága:
510-940 mm
Csomagtér hossza:
580 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1340 mm
Raktérnyílás szélessége:
780 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1193 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
106 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
52 kW (71 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,7 s
CO2-kibocsátás:
104 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
67 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
71 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:37
    Permalink

    Előző cikknél írtam, nekem is tetszik. Ha a gyári fogyasztási adatok a valós hétköznapi használattól nem elrugaszkodottak, akkor példamutató jó kis kocsi lehet. Az új Swifnél az a kifogásolható, hogy kellemetlenül magas a csomagtartó rakodópereme. Komoly ergonómiai probléma, ami nem leinthető! Ennél ezt itt jól oldották meg, és ha így nézem, akkor ha ezt Mitsu-t is elkezdik akciózni, tulajdonképpen versenyképessé válik a a Suzukival szemben.

  • 2017.10.30. at 02:37
    Permalink

    Régebben is írtam,hogy ezt a kocsit akaratlanul is ellen-Swiftnek találták ki!
    Minden mérete a most futó Suzuki Swiftéhez van közel.Régebben az áruk is közel volt egymáshoz,de a Suzuki most bőszen akciózik ezért az alapváltozatok árai között már FÉLMILLIÓ forint a differencia.(a Swift javára)
    Most így tényleg a légüres térbe került a Space Star,az igazi miniknél nagyobb,a kiskocsiknál kisebb.
    Tetszetős,igen jól felszerelt,pofás kis kocsi nekem továbbra is tetszik,de ilyen árpolitikával nehéz dolga lesz……

Vélemény, hozzászólás?