Fapados luxus, avagy „olcsó” hétszemélyes villany-Nissan

Nissan e-NV200 Evalia teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ritka változata az Evalia a Nissan NV200 haszonjárműnek, mert 7 fő szállítására is alkalmas. Ráadásul most villanymotorral próbáltuk.

Tesla-verő. A Nissan e-NV200 Evalia után legközelebb a Tesla - vagy a várbusz - ad 7 ülőhelyet villanymotoros autóban, ami árban már más dimenzió, mint az Evalia. Ám nem csak abban, hanem mint autó is más világ, csupán azért, mert személyautó, míg az e-NV200 - nevéhez hűen egy NV200 haszonjármű. Rakterét ugyan telepakolták ülésekkel, középkonzolát, műszereit leafesre cserélték, ám mindez nem tudta feledtetni az autó eredeti funkcióját. A villanymotoros személyautókhoz képest kényelmetlenebb és 100-as tempó fölött hangosabb, rázós futóművel és haszonjárműves vezethetőséggel. Emiatt aligha élmény vele a közlekedés városon kívül, ráadásul magassága - így nagyobb homlokfelülete - miatt nagyobb tempónál jelentősebben csökken a hatótáv, mint városban. Hacsak nem a budai hegyvidéket másszuk meg, mert az apasztja leggyorsabban a kijelzőn megjelenő kilométereket, persze az önmérséklet sokat segít ezen is, így akár a Balaton is megjárható vele egy nap alatt. Városi futár. Elsősorban tehát nagycsaládosok vagy például brigádok környezetbarát és praktikus városi csapatszállítójaként ideális az e-NV200 hétszemélyes változata. Gyerekülésekkel elveszíti hétszemélyességét, mert az Isofix rögzítési pontok használatával középen már nem fér el utas a két gyerekülés között. Felnőttből viszont valóban elférhet 6 kényelmesen, vagy 7 - minimális kompromisszummal - az Evaliában. Így persze szerény hely marad csupán a csomagoknak, ötszemélyesként azonban csak a harmadik üléssor használaton kívüli felhajtott ülései rabolnak helyet a poggyásztérből. Ennyi az összes hátrányuk, mert egyébként jobb rajtuk utazni, mint a második sorban. Ugyanis tágabb tartományban állítható a háttámlájuk - ha a csomagok nem magasodnak a támlák mögé - elegendő a lábtér előttük és italtartó szintén jár ezekhez az ülőhelyekhez is. Ezenkívül nagyobb ablakokon keresztül élvezhető a táj, mint eggyel előrébb, ahol a tolóajtók csak keskeny üvegfelületeket kaptak, és még az sem említhető előnyükként, hogy azok legalább nyithatók, mert az osztottan eltolható kémlelőnyílás szabaddá váló résén egy nagyobb menü tálcája sem fér be a gyorsétteremnél. Ugyanakkor a leghátul ülőkénél a második sorban persze nagyobb lábtér jut, és szintén az itt utazók kiváltságai az első ülések hátuljáról lehajtható asztalkák - olyanok, mint például a távolsági buszokban, pohártartóval.
Hirdetés
Kényelem szempontjából legjobban persze azok járnak, akik elöl ülnek, bár a haszonjárművesen magas ülésrend miatt ők is inkább széken ülős, semmint fotelben terpeszkedős pózban utazhatnak. A vezető számára a laposan álló kormánykerék is erősíti a furgonos élményt, bár a műszerezettség ügyesen igyekszik ezt feledtetni. Néhány kapcsolónak azonban nem jutott máshol hely a gondosan átdolgozott műszerfalon, mint térdmagasságban, ami megint visszazökkent a valóságba. Még jó, hogy ezek olyanok, amiket jellemzően nem menet közben nyomkod az ember, mert különben gondot okozna a kitapogatásuk, főleg sötétben. Az USB- és AUX-csatlakozókról pedig tényleg csak a használati utasításból, vagy a hátul ülőktől szerezhet tudomást, aki elöl ül, mert azok legfeljebb hátulról láthatók a középkonzol legalján. Érdekes a két első ülés közötti tárolódoboz, amelyet átlósan félbevágtak, így egyik része billenthető előre - amennyiben az előtte lévő nyitott pakolóhely üres. A kormánykerék csak függőlegesen állítható. A visszatermelés a titka. A nyomógombos indítás után valóban elindulni csak akkor lehet, ha a műszerfalon megjelenik a kis zöld autó, alatta előre-hátra mutató nyíllal. Ez van Ready felirat vagy hangjelzés helyett, így ennek megjelenése előtt hiába tesszük D-be vagy R-be a váltókart, semmi nem történik. Ezt követően a gázpedálra lépve viszont furgonban soha nem tapasztalt gyorsulás élhető át, hiszen a 109 lóerős villanymotor 254 newtonméteres nyomatéka már indulástól rendelkezésre áll és hangtalanul lódítja meg a dobozt. Az Eco gomb szolgál arra, hogy azok se apasszák le túl hamar az akkumulátort, akik nem tudnak parancsolni jobb lábuknak. Így nehezebben taposható a gázpedál és mérsékeltebb a gyorsítás is, csak padlóig nyomva lódul neki az autó, vészhelyzet esetére. Ezenkívül gázelvételre fokozottabb motorfékhatás és ezzel együtt hatékonyabb energia-visszatermelés történik, mint normál üzemben. Maximális rekuperáció és motorfékhatás a váltókart D állásból oldalra, B-be tolva érhető el - amennyiben üzemmeleg az akkumulátor. A gyári adattal egyező, 16,3 kWh/100 km átlagfogyasztás városi és autóutas tempó mellett adódott. Útra kelve az e-NV200 Evaliában is ugyanolyan az utazás, mint általában a villanyautókkal, csak egy kissé kényelmetlenebb. Hallhatók a hajtásrendszer működési zajai, így könnyen trolibuszon érezhetjük magunkat, városi tempó fölött viszont a gördülési zaj ezeket elnyomja, autópályán pedig a szélzaj dominál. A futómű mérsékelten szűri ki az úthibákat, így azokból sok eljut az utasokig, az akkumulátorok elhelyezéséből adódó alacsony tömegközéppont miatt viszont a gyors kanyarvételt meglepően jól tűri az Evalia. Mindezekkel együtt tökéletes városi autó, hiszen helykínálatához mérten külső méretei szinte kompakt autót idéznek. 11 355 450 forintos alapára a hasonló felépítésű, haszonjármű-alapú egyterűekhez képest magas, bár azok között nem jellemző a hétüléses, ahogy az elektromos autók között sem. Ötszemélyes testvéréhez képest arányos a 471 550 forintos felára. Így aki hétszemélyes villanyautót keres, annak csak azt kell eldönteni, hogy az itthon nem is forgalmazott Tesla, vagy e majd' feleannyiba kerülő Nissan mellett dönt.
Értékelés
Pozitív
Ideális városi csapatszállító, bevált elektromos hajtás, valódi hatszemélyes utastér
Negatív
Haszonjárműves menettulajdonságok, lakott területen kívül mérsékelt komfort, csak 24 kWh-s akku
Árak
Tesztmodell alapára
11 355 450 Ft (2016.10.24.)
Tesztautó ára
11 355 450 Ft (2016.10.24.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
80 kW (109 LE)
Nyomaték:
254 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
14,0 s
Végsebesség:
123 km/h
Méretek
Hosszúság:
4560 mm
Szélesség:
1755 mm
Magasság:
1858 mm
Saját tömeg:
1571 kg
Össztömeg:
2220 kg
Terhelhetőség:
649 kg
Tengelytáv:
2725 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
440-2940 l
Belső szélesség elöl:
1430 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
1020 mm
Belmagasság hátul:
1000 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
270 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
felhajtott ülések között: 700 mm
Csomagtér magassága:
1300 mm
Csomagtér hossza:
1100 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1220 mm
Raktérnyílás magassága:
1220 mm
Motor és váltó
Motor:
villanymotor
Nyomaték:
254 Nm
Teljesítmény:
80 kW (109 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
123 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
14,0 s
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
70 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?